Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-03 / 154. szám, kedd

Természetbarátok a bösi vízlépcsőről Munkanélküli segély, illegális munkavállalás... Olvasóink már értesülhettek róla, hogy a Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége az idén tavasszal egy munkacsoportot alakított, amely a Közép-Duna vidéke természetvédelmi koncepciójának kidolgozásával foglalkozik. Céljuk egy Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország Duna menti területére kiterjedő nemzeti park létrehozása. A munkacsoport két tagjával, dr. Jaromír Šíbl biológussal és Karol Nitranskýval Bősön találkoztam. Érdekvédelem és tájékozatlanság Évek óta ismeretes, hogy a természetvédő .szövetség tagjainak többsége kritikusan ítéli meg a beruházást. Egyesek véleménye azonban az utóbbi hónapokban megváltozott. Arra voltam kíváncsi, hogy az új politikai, társadalmi viszonyok közepette a két fiatal szakember hogyan látja a helyzetet. - A bősi vízlépcső építését a szövetségi költségvetésből fedezik, igy tehát megvalósítása „országos érdek". Végső sorsáról nem lenne azonban szabad a regionális problémákat megkerülve dönteni. Azt várjuk tehát a kormánytól, hogy a Duna mente lakosságának érdekeit is figyelembe véve mondja ki a végső szót - vélekedett Jaromír Šíbl. Bizonyára nem járok messze az igazságtól, mikor úgy vélem, hogy a parlamenti képviselők - s ez az újakra méginkább érvényes -, a politikusok, s általában a Csallóközön kívüli területek lakossága ebben a kérdésben tájékozatlan, sőt gyakran félretájékoztatott. Ezt a véleményemet dr. Šíbl is megerősítette. -Csehországban és Szlovákiában az emberek többsége mit sem tud arról az ökológiai kockázatról, amellyel a beruházás jár. Többnyire azt gondolják, hogy a Csallóköz tiltakozásával lokális, önző, sőt bizonyos értelemben kisebbségi célokat követ. Azt hiszik, hogy a beruházás okozta környezeti károk felemlegetésével visszaélnek. így kezelni ezt a kérdést nagyon veszélyes tendencia. Mi természetvédők ettől elhatároljuk magunkat. Persze az itt élő magyaroknak sem szabad a problémának nemzetiségi színezetet adni, és be kell tartani a kulturált párbeszéd Íratlan szabályait. Tavaly decemberben, mikor a Duna szintje rendkívül alacsony volt, Komáromban korlátozni kellett a vízellátást. A Nyugat-Szlovákiai Víz- és Csatornázási Művek műszaki igazgatóhelyettese a sajtóban erSajtófigyelő szolgálat ÚJ szú 1990. yii. 3. Rémisztő megnevezés, pedig jó és hasznos szolgálatról, illetve szolgáltatásról van szó. A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban maga az igazgató, dr. Mag Gyula honosította meg 1976-ban az újságcikkek gyűjteményének létesítésével. Kezdetben furcsa is volt, hogy a hazai magyar nyelvű sajtótermékekben megjelent, a járás életével foglalkozó újságcikkeket naponta kivagdosta, majd kötetbe ragasztva gyűjtötte össze. A szlovák sajtó ilyen jellegű figyelését, a hasonló gyűjtemény készítését pedig a járási könyvtár egyik alkalmazottjára bízta. - Mára azonban bizonyossá lett - közli -, hogy fáradozásunk hasznos. Évente három-négy kötet is megtelik az újságcikkekkel. Most foglalkozunk az ötvenharmadik, illetve az ötvennegyedik kötet összeállításával. Sajtófigyelő szolgálatunk gyűjteménye ma már az információk hiteles és gazdag forrása, lelőhelye. • Kik keresik? - Elsőként öt-hat évvel ezelőtt a jnb egyik tisztségviselője kereste^ A beszámolójához gyűjtött adatokat. Ót követték a főiskolások, akik dolgozatuk megírásához kerestek adatokat, tényismertetéseket. Több történész is kereste, mert bár mi, a kor tanúi még itt vagyunk, emlékszünk, de ami másfél, két évtizeddel ezelőtt történt, az már félmúlt, az már féligmeddig történelem. • És újabban kik keresik? -Az újságírók, mert sehol máshol nem találják meg hiánytalanul, csak nálunk a Bős-Nagymaros Vízműről közölt híreket, tudósításokat, beszédeket és nyilatkozatokat. Különben is meggyőződésünk, hogy majd a történészek is a mi gyűjteményünk alapján fogják megírni ennek a szörnylétesítménynek a történetét. • Bár már ott tartanánk... (hajdú) ről úgy nyilatkozott, hogy a központi kutak vízellátását az erőmű Komáromnál kiépített védműve akadályozza. A vízlépcső kedvezőtlen hatása tehát már érezhető. A tiszta víz pedig egyre nagyobb kincs lesz, s mi ezt itt, Európa közepén még nem tudjuk kellőképpen értékelni. Ivóvíz kontra energia - Nem eléggé tudatosítjuk: a víz tulajdonképpen stratégiai nyersanyag. Annak ellenére, hogy léptennyomon hangoztatják a Duna mente vízkészleteinek értékét, bőségét - hogy ezekből Szlovákia lakosságának 40 százalékát és Dél-Morvaország egy részét is el lehet látni -, védelmének mégsem szentelnek olyan figyelmet, mint amilyen megilletné. Lehet, kissé szélsőségesen fogalmazok - jegyzi meg dr. Síbl -, de mégis azt állítom: az elektromos energia nélkül viszonylag jól meglennénk, korlátozása kisebb problémákkal járna, mintha ivóvízgondokkal küszködnénk. A természetvédők, a zöldek gyakran olyan alapigazságokat mondanak ki, amit bizony a századvég választópolgára nem szívesen hall. Választási programjuk sem ígért tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Tán ez volt az egyik oka, hogy kevesen szavaztak rájuk. Siralmaink ellenére az elementáris természeti értékek védelmét még mindig kevésbé fontosnak, feláldozásukat megengedhetőnek tartjuk. A hazai zöldek és szimpatizánsaik, elvbarátaik még ma is egyenlőtlen harcot vívnak a technokráciával. Élvezik azonban a Nemzetközi Természetvédelmi Szervezet (UICN), a Vadvédelmi Világalap (WWF) és a külföldi zöldek támogatását. A közreműködés egyik első eredménye a Bad Deutsch Altenburgban április 8-án elfogadott Dunai Charta volt. Kérdéses viszont, hogy van-e politikai hatásuk az ilyen egyezményeknek, mennyire befolyásosak ezek a nemzetközi szervezetek ... - Nyugat-Európában, de másutt is a világon az UICN és a WWF nagy tekintélynek örvend és jelentős befolyással bír. Abban az ütemben, ahogy Csehszlovákia a közös európai politikai és gazdasági áramlatokba bekapcsolódik, úgy nő majd az UICN, a WWF és reméljük a Dunai Charta szerepe is. Az Európa Tanácsban nagyon erős környezet- és természetvédelmi irányzat tapasztalható, ha Csehszlovákia tagjává válik, akkor bizony a környezetvédelem terén még nagyobb elvárásokkal kell számolnia - vélekedett dr. Síbl. - Politikusainknak pedig arra is gondolniuk kell, hogy európai méretű blamázs lesz, ha a Duna-táj jellegét, természeti kincseit, az ivóvízkészleteket, az ártéri erdőket feláldozzák. Ki a felelős? Ha magától az építés tényétől, egy hibás koncepció kivitelezésétől eltekintünk is, azért van miért szégyenkeznünk. Mindez azonban kevés. A beruházónak nemcsak szégyenkeznie kellene, hanem az érvényes jogszabályok szerint felelnie is azért, amit a természet ellen csak úgy „mellékesen" elkövetett. - Az érvényes vízvédelmi törvényt több esetben is durván megsértették - mondotta Karol Nitranský. - Az árterületen a bányatavakat, sőt az egyes holtágakat is különféle anyagokkal, hulladékkal töltötték fel. Gyökereket, fatörzseket, jó minőségű talajt dózeroltak a vízbe, sőt lehetségesnek tartom, hogy különféle építési hulladékot vagy akár káros anyagokat is. Valószínű, hogy ez az építkezés felvonulási területén több helyen is megtörtént. A különféle szerves és egyéb anyagok egyértelműen növelik a talajvizek - az ivóvízkészletek - elszennyeződésének lehetőségét. Ezért valakiknek felelniük kellene... A vizek minőségével foglalkozó hidrológusok, biokémikusok ezekre a veszélyekre már több alkalommal felhívták az illetékesek figyelmét. Egyelőre eredménytelenül, pedig az ágazati minisztérium és a kormány sem mellőzhette véleményüket. Végül is olyan döntés született, hogy az ivóvízkészletek szennyeződésének lehetőségét egy független szakértőkből álló nemzetközi bizottság fogja megvizsgálni, amely modellkísérletek segítségével igazolná vagy cáfolná ezt a veszélyt. POMICHAL RICHÁRD Magyarországi helyzetkép A munkaerőhelyzet egyre inkább dzsungellé válik Magyarország nyugati határvidékén. Ezt jelzik a GyőrSopron megyei tapasztalatok is. A győri Rába Gyár az elmúlt években már sok, munkaerő-csökkentéssel járó átszervezéssel hívta fel magára a figyelmet. Megtörtént nemegyszer az is, hogy a nagy dirrel-durral bejelentett radikális csökkentést nem hajtották végre olyan következetességgel, mint ahogyan az a sajtóban tálalva lett. A Rába az elmúlt év végén szinte egyik hétről a másikra utilaput kötött több mint ezer lengyel vendégmunkás talpa alá, akik valamennyien jó szakmunkások voltak. Hazaküldésüket természetesen több oldalról is megindokolták. Alig telt el néhány hónap, máris újból szervezni kezdték a lengyelek visszatértét. Rövidesen újból munkába áll 340 lengyel szakmunkás, elsősorban forgácsoló. E mellett a győri gyár illetékesei újabb és újabb kérésekkel bombázzák a munkaerővel foglalkozó hatóságokat. A Győr-Sopron Megyei tanács illetékes osztályától nyert információ szerint a Rába azonnal foglalkoztatni tudna 400 szak- és betanított munkást. Közvetítettek is számukra 200 személyt, akik közül 18 vállalt munkát. Győrött és a megyében pillanatnyilag 700 körül van azoknak a száma, akiknek munkanélküli-segélyt folyósítanak. Közülük eddig 258-an kaptak újrakezdési segélyt. Minden bizonnyal ennél több a munkanélküli, de valamilyen csatornán keresztül azért szépen keresnek. Például úgy, hogy nem jelentik be őket. Építkezéseknél - magánépítkezésekről van szó - a segédmunkási órabér 70-80 forint. Az osztrák határ közelsége miatt Sopronból, Mosonmagyaróvárról és környékükről, de Győrből is, sokan vállalnak feketén munkát Ausztriában. Van aki igénybeveszi a kedvezményes nyugdíjat, s naponta átjár valamelyik közeli burgenlandi faluba. Ott eldolgozgat például egy benzinkútnál, vagy módosabb gazdánál, vendéglősnél. Ha csak 6-8 ezer schillinget szed össze havonta tisztán, már akkor nagyon jól jár. Emellett kosztra sincs gondja. Nyílt titok, hogy még értelmiségi nők is átjárnak Burgenlandba, Bécsbe, Bécsújhelyre a hétvégeken takarítani. A szállás és az étkezés ingyenes, s közben még hozzák tisztán az 50 schillinges órabért. * Ezekből az esetekből két tanulság is levonható. Egyik, hogy a munkaadók könnyen esnek pánikba. Túl könnyen válnak meg dolgozóiktól, hogy azután a munkaerőhiány miatt sírjanak. Minden intézkedésüket kapásból megindokolják. Ha azután nagyobb probléma keletkezik, akkor a felettes hatóságokat, a kormányt, a nemzetközi helyzetet hibáztatják. Mindenkit, csak saját magukat nem. A dörzsölt munkaerő e közben pedig szépen halászik a zavarosban. Megkeresi a napi 800-át, vagy ezresét. Közben még a munkanélküli segélyt is felmarkolja. CSERESZNYÁK ISTVÁN Film jegyzet ígéretesnek mutatkozott a Szélcsend című ausztrál film. A ,,fülszövegből" megtudtam, hogy témában hasonlít Polanski Kés a vízben című filmjéhez, amely arról szól, hogyan élnek egymás mellett az emberek. Az ausztrál film mondanivalója más síkon fogalmazódik meg. Ahhoz, hogy a rendező, Philip Noyce, kiemelje a történetet a hétköznapok összefüggéseiből, kénytelen volt „megfűszerezni". Kis horrort, csipetnyi krimit ad a sztorihoz, aztán néhány hatásvadászjelenettel ,,tűzdeli meg" a filmet, s jobbnál jobb ötleteivel másfél óráig bombázza a nézőket. És a nézők mindezért hálásak lesznek. Már csak azért is, mert a sok borzadály néhol groteszkbe fordul, ami a túladagolás eredménye. Egy teljesen funkciótlan, ámde annál látványosabb autóbalesetet látunk a film elején. Meghal a páréves gyerek. A házaspár, hogy felejteni tudjon, tengerre száll. Hetek óta ringatóznak az idegőrlő kékségen, amikor felbukkan a közelben egy hajó, majd egy csónak, benne egy ember. A többi öt állítólag ételmérgezésben halt meg, tíz napja. A jövevény fáradt, kimerült, így aludni tér. A férj átevez a kísértethajóra, amely állítólag süllyed, az idegen férfi pedig időközben felébred, s mivel a bizalmatlan házigazda rázárta az ajtót, az ablakon távozik, hogy a visszafelé tartó férj elől ellopja a hajót. A hölgyet ártalmatlanná teszi (egy időre). És ekkor kezdődik a hajtóvadászat, a szörnyűségek sorozata. Amikor egy matracon vízre engedik a férfit (akiről időközben kiderül, hogy pszichopata), nem tudnak megszabadulni tőle. Megsebzetten is visszajut a hajóra, és ugyanolyan meglepő frissességgel fojtogatja az ifjú hölgyet. Fináléként a fojtogató fejéből látványos „petárdát" csinálnak, mégpedig úgy, hogy annak minden nyílásán ömlik a füst. Ami jó ebben a filmben, az a dinamika és az az emlékezetes jelenet, amikor még nem tudni, hogy pszichopatánk újra a hajón van, mégis érezzük a jelenlétét. A szorongás és a bizonytalanság üvölt a vászonról. Ha nem jelenik meg újra, azt mondom, bravúr. Micsoda befejezés lett volna: a végtelen kékségen úszó, távolodó hajó fedélzetén két emberrel, akik közé réges régen beékelődött a szorongás. Mórocz Mária „Vagyunk, csak vagyunk..." A munkalehetőség még nem minden Vajka egyike a vízerőműépítés áldozatainak, lévén, hogy Bodak és Doborgaz községekkel együtt szigetet alkotva elzárták a külvilágtól. Hosszú hónapokig kerülgették a még üres csatornát azok az autóbuszok, melyek az itt lakókat a közeli s távoli városokba szállították. A munkalehetőség ugyanis, főleg a kezdeti időben, nagyon kevés volt. Mára némileg változott a helyzet, a közlekedés is elfogadhatóbb, gyorsabb lett. Apró, földszintes épület, nagy rácsos ablakokkal. Bentről varrógépek zúgása, asszonyok beszéde szűrődik ki. A kellemes nyárban sarkig tárt ablakok mellett dolgoznak a „datexosok"! - Tizenegyen dolgozunk a somorjai Datex ipari szövetkezet 04-es üzemének műhelyében - fogadott Zsigmond Erzsébet, aki az alapító gárdához tartozik. A mesternó ottjártamkor orvosnál volt, így ő mutatta be munkájukat. - Tudja, én olyan mindenes vagyok. Én tanítottam be a lányokat, asszonyokat erre a munkára, s most is hozzám jönnek, ha valami gondjuk, bajuk akad. Több mint fél éve nyitották meg ezt a műhelyt, jelenleg hátizsákokat varrunk. A fizetés nem sok, tudom meg, de mivel helyben biztosítanak munkaalkalmat a vajkai és a szomszédos bodaki és doborgazi asszonyoknak, elfogadható. - Eleinte azzal ijesztgettek bennünket, hogy felszámolják a műhelyt - emlékezik a mesternő helyettese. - Aztán ahogy sikerült teljesítenünk a tervet, az asszonyok is belejöttek a varrásba, még bővítésről is szó volt. Napjainkban - bizonytalanodik el egy pillanatra Zsigmond Erzsébet - vannak újabb jelentkezők, de nem lehet felvenni őket. Nem is tudom, hogy miért. Közben elérkezik az ebédidő, a varrógépek leállnak, nyugtató csönd ül a műhelyre. Előkerül az otthonról hozott ebéd, kávé, tea illata száll. - Aki itt dolgozik, az szerencsésnek mondhatja magát. Mert mifelénk borzasztó az utazás - teszi hozzá magyarázóan beszélgetőtársam. - Ennek a három falunak - bár, mostanában a közvélemény nyomására ezt-azt jobbítanak - olyan a helyzete, hogy tán aludni sem tudnak nyugodtan az itt élők. A téma kapcsán az asszonyok szinte rám zúdítják panaszaikat. - Tudja, hogy mit lehet kapni a mi üzleteinkben? - kérdezi az egyik fiatalasszony. - Csak az alapcikkeket - adja rá a választ. - A többiért fél napokat is elutazgathatunk. - Elöregednek a faluk, mert hoszszú évekig nem lehetett építkezni, s a fiatalok a városokba húzódtak. Nálunk Bodakon például csak egy első osztályos gyerek van. Képzelje el, milyen jövő vár az itt élőkre! Az a szerencsés, aki elment innen - mondja keserűen az egyik bodaki fiatalasszony. -Amikor itt járt Havel elnök úr, még egy kicsit bizakodtunk, hátha mégsem helyezik üzembe a vízerőművet. Aztán...! - legyintenek többen is. Nehéz visszakanyarodni eredeti témánkhoz, a munkalehetőség kérdéséhez. A bizonytalanság átszövi a

z itt élők mindennapjait, és bármiről beszélünk, előbb-utóbb felbukkan mint egy rémálom, az erőmű. Elképzeléseik, terveik? Bizonytalan, félmondatos válaszok hangzanak el. - Vagyunk, csak vagyunk - mondják, s ez a szigeten valahogyan másként hangzik, mint másutt. (szitás) Parlamenti képviselők a bősi vízlépcsőnél, de még a szabad választások előtt (A szerző felvétele) Egyre nagyobb kincs: a tiszta víz