Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)
1990-07-18 / 166. szám, szerda
Átlagos eredménnyel senki sem kerülhet a csapatba ====== Viharfelhők öttusa-válogatottunk felett Szinte hihetetlen, de tény: a jövő héten kezdődő finnországi öttusa-világbajnokság előtt (július 25-29.) Kadlec kivételével még egyetlen versenyzőnknek sincs zsebében a lahti repülőjegy. Nem csoda hát, hogy a válogatott csapat háza táján nagy a bizonytalanság és az idegesség. Dušan Poláček edző szavai szerint, még az sem kizárt, hogy Csehszlovákia nem vesz részt a vb csapat-bajnokságán. Mindent attól tett függővé, milyen eredményeket érnek el legjobbjaink a most folyó országos vetélkedőn. (Tegnapelőtt a vívást bonyolították le, tegnap az úszás volt műsoron, és az eddigi eredmények nem túl biztatóak.) ÚJ SZÚ 1990. VII. 18. Átlagos eredménnyel - hangsúlyozta a tréner - senkinek sem lesz esélye bekerülni a válogatottba. Ez rendjén is van, az viszont, hogy az utolsó bizonyítási lehetőség, tehát az országos bajnokság közvetlenül a vb előtt zajlik, enyhén szólva, nem a legszerencsésebb megoldás. Ilyenkor már rég keretet kellett volna hirdetni, és a kiválasztott csapattagoknak a tartalékkal együtt nyugodt körülmények közt edzőtáborban lenne a helye. Ehelyett versenyzőink most minden idegszálukkal arra törekednek, hogy a lehető legjobban vívjanak, 190 kör felett lőjenek, a medencében és a futásban is a maximumot nyújtsák, és fohászkodnak, hogy a sorsolásnál ne egy makacs, rosszul ugró lovat kapjanak, mert különben füstbe megy a nagy lehetőség. A múlt évi budapesti öttusa-világbajnokság után, amikor csapatunk várakozáson felül szerepelt két bronzéremmel tért haza, még a legborúlátóbbak sem gondolták volna, hogy a következő világversenyen merőben más lesz a helyzet, és nem az okozza majd a fő gondot, hogy kit hagyjanak ki a csapatból, hanem, hogy akadjon négy olyan versenyző, aki rászolgál a válogatott mezre. A váratlan siker, ahelyett, hogy elsimította volna a szövetség, a szakvezetés és edzők közti nézeteltéréseket, még jobban elmélyítette azokat. A baj általában nem jár egyedül, ám ezúttal - különböző sérülések formájában - csőstül jött. Peter Blažek, a budapesti csapat erőssége már korábban is légzészavarokkal küszködött, május elején egy warendorfi verseny után már az edzéseket is abbahagyta. Tomáš Fleissner teljesítménye érthetetlenül visszaesett. Különösen a fizikai számokban, a futásban és az úszásban csak árnyéka régi önmagának. Néhány hete egy moszkvai versenyen például 21 másodperccel úszott gyengébbet, mint Budapesten. A tavalyi sikercsapat további tagja, Prokopius szintén sérüléssel bajlódik. A nagy kérdés tehát így hangzik: kik lesznek Kadlec csapattársai, aki pillanatnyilag egyedül tartja a frontot. A leggyakrabban emlegetett név Šemetkáé, akinek eredményei ugyan a múlt évhez viszonyítva nem javultak, de szerencsére nem is lettek gyengébbek. E napokban Ohrablo, Vaňouček, Pribaň, Horváth és Rejdovan küzd a válogatott mezért. Az említettek közül mindegyiknek más-más a gyengéje, és kérdéses, hogy az idegölő harcban ki tudják-e hozni magukból a maximumot. Nem valószínű például, hogy Vaňouček pont most futna kitűnő időt, amikor az említett moszkvai viadalon Bártú a négy kilométeres távon 5 másodpercet vert rá. Tudni kell, hogy Bártú már a mexikóiak edzője, és csak heccből vágott neki az említett távnak. Ohrablo kitűnő futó, jó vívó, de rapszodikus lövő. Nem egy fontos versenyen még 180-atjsem teljesített, és ez kevés az üdvösséghez. És így folytathatnánk tovább. Mindent egybevetve, a csapat célkitűzése; legalább a kilencedik hely megszerzése, ami azt jelentené, indulhatnánk a váltóversenyben is, ahol valamivel nagyobbak az esélyeink. Persze a staféra már Kadlec nélkül rajtolna. Az említett öttusázó a legjobb magyar, szovjet és más országok versenyzőivel a váltó előtt Seattle-be, a Jóakarat Játékokra repül. (0. V.) A Tour de France nemzetközi kerékpáros verseny 14. 205 kilométeres szakaszát a spanyol Marino Lejaretta nyerte (ČSTK-felvétel) 11. junior ökölvívó-Eb: Hétnapos bokszmaraton Ustíban Kenneth Cooper Budapesten Budapesten hétfőn megkezdődött a július 22-ig tartó III. nemzetközi testnevőtanári konferencia, amelyen 24 ország 320 szakembere vesz részt. A rendezvény célja, hogy a testnevelésben és a sportban jelentkező újdonságok, ötletek miBackley— Železný 5:3 Egyelőre ez az arány a két nagyszerű gerelyhajító közt, már ami a minden idők tiz legjobb dobását illeti. Az angol fiú és a Dukla Banská Bystrica világcsúcstartóján kívül csak a svéd Boden és a japán Mizogucsi eredménye került az első tízbe. E rangos névsorba még egy volt világcsúcstartót, és olimpiai bajnokot is be kell sorolni, akinek szintén van némi köze versenyzőnk nagyszerű eredményéhez. Tudni kell, hogy Ján Železný a Németh Miklós által kifejlesztett és az ő nevét viselő sportszerrel érte el szédületes eredményét. 'MINDEN IDŐK TÍZ LEGJOBB DOBÁSA. 89,66 Ján Železný (csehszlovák), 1990 július 14. Oslo. 89,58 Steve Backley (angol), 1990. július 2. Stockholm. 89,10 Patrik Boden (svéd), 1990. március 24. Austin. 88,46 Steve Backley (angol), 1990. június 3. Cardif. 88,24 Ján Železný (csehszlovák), 1990. június 14. Oslo. 87,94 Steve Backley (angol), 1990. június 14. Oslo. 87,66 Ján Železný, (csehszlovák), 1987. május 31. Nyitra. 87,60 Kazuhiro Mizogucsi (japán), 1989. május 27. San Jósé 87,32 Steve Backley (angol), 1990. május 14 Gateshead. 87,24 Steve Backley (an<jol), 1990. július 14. Oslo. A VILÁGCSÚCS FEJLŐDÉSE 85,74 Klaus Tafelmaier (NSZK), 1986 szeptember 22 Como 87,66 Ján Železný (csehszlovák), 1987. május 31 Nyitra. 89,10 Patrik Boden (svéd), 1990. március 24. Austin. 89,58 Steve Backley (angol), 1990. július 2. Stockholm. 89,66 Ján Železný (csehszlovák), 1990. július 14. Oslo. előbb alkalmazva legyenek a gyakorlatban. A konferencia fénypontja kétségkívül a világhírű amerikai szakember Kenneth Cooper, az aerobic-gyakorlatok feltalálójának a háromnapos budapesti tartózkodása, valamint elméleti és gyakorlati előadása lesz. A budapesti TF-n egyébként július 21-én Kenneth Coopert díszdoktorrá avatják. Eddig ketten kapták meg ezt a kitüntető címet, mégpedig Jaan Antonio Samaranch és Joao Havelange. Július 22-én pedig egy nagyszabású telesport rendezvényre kerül sor a Normafánál, amelyen maga Cooper is részt vesz, és gyakorlati tanácsokat ad a résztvevőknek. (KÉ) Huszonnégy ország 135 versenyzőjének részvételével Ústí nad Labemban, az SKI? sportcsarnokában megkezdődött a 11. junior ökölvívó Európa-bajnokság. A korosztályos kontinensviadalon a házigazda csehszlovákokat maximális létszámú bokszoló, tehát 12 képviseli. Közülük egy - Horka - már a küzdelmek kezdete előtt érmet szerzett! A 91 kilósoknál ugyanis csupán öten lépnek szorítóba. A csehszlovák versenyző erőnyeró volt, így csSk a legjobb négy csatájába kapcsolódik be. Kitűnően kezdett a csehszlovák Hubáček (57 kg), aki hatalmas küzdelemben 3:2-es pontozással győzte le jóval esélyesebb és tapasztaltabb török ellenfelét. Ezt követően a sokáig meghűléssel bajlódó komáromi Flachbart (51 kg) a bolgár Kosztowal küzdött a továbbjutásért. Györffy György edző tanítványa hiába volt aktívabb a második menetben, az elsőben és a harmadikban a bolgár fiú volt a jobb, és 5:0-ra nyert. A 63,5 kg-ban a csehII. Jóakarat Játékok Milyen szerepe van? Breitnertöl származik a kacsa A napokban feltűnést keltő hírt közöltek a nyugatnémet újságok: egyes sajtóforrások tudni vélték, hogy az amerikaiak esetleg lemondanának az 1994-es labdarúgó-világbajnoki döntő rendezési jogáról az akkorra már minden bizonnyal egyesített Németország javára. Nos, hogy az értesülés honnan származott, egyelőre nem ismert, annyi azonban biztos: a tengerentúliaknak eszükbe sem jutott a kérdésről tárgyalni. - Bár szóba sem került, hogy átadnánk az esemény rendezését, nem lepett meg a hír - válaszolta az újságírók kérdésére Scott LeTelliA ŠPORTKA 28. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 1 nyertes á 300 000 korona, III. díj: 43 nyertes á 47 483 korona, IV. díj: 3243 nyertes á 1089 korona, V. díj: 86 413 nyertes á 69 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: nincs nyertes. III. díj: 74 nyertes á 27 573 koroTia, IV. díj: 4813 nyertes á 739 korona, V. díj: 109 898 nyertes á 55 korona. A SAZKA 28. játékhetének nyereményelosztása. -'A .„"• I. díj: 3 nyertes á 81 810 korona, It. díj: 104 nyertes á 3541 korona, III. díj: 1384 nyertes á 443 korona! H A MATES 27-28. játékhetének nyereményelosztása: i. díj: 1 nyertes á 500 000 korona, II. díj: 279 nyertes á 3130 korona, III. díj: 11 336 nyertes á 134 korona. (ČSTK) er, a World Cup '94 szervezőbizottságának elnöke. - Az 1984-es Los Angeles-i olimpia előtt is elterjedtek hasonló szóbeszédek. Érdekes, hogy akkor is azt rebesgették, hogy a németek adhatnak otthont az ötkarikás labdarúgótornának. Mint utóbb kiderült, a pletyka értelmi szerzője az egykori válogatott, Paul Breitner volt, aki mind gyakrabban fog tollat és fejti ki véleményét a labdarúgóélet érdekességeiről. Az 1974-es világbajnok csapat tagja azonban alaposan melléfogott, amikor azt írta: az amerikaiaknak nincs más választásuk, mint hogy beletörődjenek a tényekbe, s tudomásul vegyék, a tengerentúli embereket nem érdekli ez a játék. - Szerintem nincs más hátra, az Egyesült Államoknak át kell adni a rendezés jogát... - írta Breitner. Až egykori kiváló futballista aligha gondolhatta, hogy ezzel a megjegyzésével milyen vihart kavar. Azóta az amerikai labdarúgás vezető személyiségei sorra tiltakoztak a.„hamis és mánipulatív" módszerek miatt. - Az amerikaiak szeretik a soccert, hiszen mint emlékezetes, a Los Angeles-i olimpián is telt ház volt a mérkőzéseken - nyilatkozta Scott LeTellier. - Kellemetlen, hogy egyesek ilyen eszközökhöz folyamódnak, de azt hiszem, ártani nem árthatnak ezek a híresztelések sem. Az Egyesült Államok már számtalanszor bizonyította; képes magas színvonalon megrendezni a nagy nemzetközi sporttalálkozókat. Miért pont a labdarúgó-vb lenne a kivétel? (N) (ČSTK) - A Jóakarat Játékok megnyitójára csak szombaton kerül sor, ám a hivatalos versenyek már pénteken elkezdődnek. Ekkor a férfitornászok lépnek a szerekhez, s megkezdik versenyüket az úszók. Az uszodában az első napon nyolc aranyérem talál gazdára. A röplabda torna első meccsét a Peru-Kína találkozó jelenti. A Szovjetuniót népes, 650 tagú küldöttség képviseli, ebből 420 sportoló, a többiek kísérők lesznek. Mint ismeretes, a szovjet versenyzők kitűnően szerepelnek a világversenyeken, s így Seattle-ban is valamennyi számban a legnagyobb esélyesek közé tartoznak. Az amerikai közvéleményt három kérdéskör foglalkoztatja a napokban. Az egyik hogy a jelen politikai helyzetben vajon milyen szerepe van az 1986-ban életre hívott Jóakarat Játékoknak. A másik, hogy milyen érdeklődést tanúsítanak majd a nézők a 86 órás tévéközvetítés iránt. A harmadik pedig tipikusan amerikai kíváncsiskodás: mennyi lesz a bevétel... Az előrejelzések szerint a versenyeket több mint egy milliárd ember láthatja a tévé jóvoltából. A rendezők szerint 70 országba sugároznak közvetítést a Jóakarat Versenyekről. szlovák Bandy a magyar Kocsissal küzdött a nyolc közé jutásért, s a hazai versenyző a vártnál magabiztosabban diadalmaskodott (5:0). A maroknyi magyar szurkolótábor lelkes buzdítása közepette Ötvös 5:0 arányban leiskolázta a török Jazidzit, s a nyolc között a Flachbartot búcsúztató Kosztowal bokszol, (sr) SPORTHÍRADÓ • Malajziában, a női kosárlabda-világbajnokság első negyeddöntőjében Kuala Lumpúrban 200 néző előtt Csehszlovákia 66:81 (44:45) arányban vereséget szenvedett Jugoszláviától. Válogatottunk ma a szovjet együttessel mérkőzik. • A barcelonai nemzetközi atlétikai verseny legizgalmasabb összecsapását a távolugrás hozta. A győzelmet nagy küzdelem után az amerikaiak olimpiai bajnoka Carl Lewis sz&rezte meg a szovjet Robert Emmijan (832) és honfitársa Mike Powell (831) előtt. Néhány további eredmény - 100 m: Marsh (USA) 10,17, 200 m: Johnson (USA)20,06,400 m gát: Harris (USA) 47,73, 5000 m: Issangar (marokkói) 13:25,72, 3000 m akadály: Kariuki (kenyai) 8:16,89. Nők - 100 m: Dreschler (NDK) 11,27, 400 m gát: Patrick (USA) 54,84, 800 m: Quirot (kubai) 1:58,54, magasugrás: Astafei (román) 195, diszkosz: Wyllud (NDK) 69,90 méter. • Péntek 13-án Pamirban, minden idők legnagyobb hegymászó szerencsétlensége történt. Egy nemzetközi expedíció 5300 méter magasban lévő táborára lavina zúdult, és az ott lévők közül több mint negyvenen a hó alatt maradtak. A mentési munkálatok teljes ütemben folynak, de az eddigiek folyamán még egyetlen holttestet sem sikerült kiemelni. A szerencsétlenül jártak közül négy izraeli, hat csehszlovák, két svájci hegymászó is volt. Egy csehszlovák sportoló zúzódásokkal megúszta a tragédiát. Samaranch hetvenéves (sr) - JUAN ANTONIO SAMARANCH, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke tegnap duplán ünnepelt. Kereken egy évtizede,-1980. július 17-én, 60. születésnapján Moszkvában választották a testület vezetőjévé. Tíz éve vezeti hát az olimpiai mozgalmat, s most hetvenéves. Nehéz időben, a moszkvai játékok bojkottjának idejében lépett az olimpiai mozgalom hajójának kor* mányrúdjához. Ráadásul a bojkottot ma már nyilvánvalóan értelmetlen távolmaradás követte, ám utána Szöulban minden korábbi rekordot megdöntve, 160 ország 9417 versenyzője a sport felejthetetlen ünnepévé emelte a XXIV. Nyári Olimpiai Játékokat. Az elnök korábban is sűrűn ismételt szavai, hogy az olimpiai mozgalom erősebb és egységesebb, mint eddig bármikor, fényesen beigazolódtak. Mindezt természetesen a világpolitikában történt kedvező változások, a nagyhatalmak viszonyának, kapcsolatainak rendezése is elősegítette. Az is ténykérdés azonban, hogy az olimpiai mozgalom az 1973-ban, Várnában tartott kongresszuson elhatározott reformok megvalósításával, újabbak kezdeményezésével alkalmazkodott az idők változásaihoz. így mindenekelőtt az amatőr elnevezést törölték az olimpiai szótárból, s egyrészt az egyes sportágak profinak elkönyvelt versenyzői számára lehetővé tették a részvételt. A NOB, a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi sportszövetségek alkotta olimpiai család együttesen formál véleményt az olimpiai mozgalom legfontosabb kérdéseiben. Ezt a változást már Samaranch elnök tevékenysége hozta, akit ha érnek is bírálatok nagyvonalúságáért, azt mindenki elismeri: rendkívüli diplomáciai érzékkel irányítja az olimpiai mozgalmat. Egy évtizede fáradhatatlanul járja a világot. A személyes diplomácia híve, s talán már csak néhány ország akad a jelenlegi 166 közül, amelyiknek a nemzeti olimpiai bizottságát ne látogatta volna meg. A Sportintern kérdéseket intézett Juan Antonio Samaranchhoz. Az érdekesebb kérdéseket és válaszokat az alábbiakban közöljük: • Mit tart a sport legnagyobb rekordjának? - Ha száz futó ér a célba egy-egy maratoni versenyen és Bob Beámon Mexikóban elért 890 cm-es távolugró világrekordját. • Mi volna a legnagyobb szerencsétlenség? - Ha Istenbe vetett hitünket és egyben önbecsülésünket is elvesztenénk. • Mi volna a legfájóbb veresége a sportban? - Az olimpiai játékok megszűnése vagy akár kudarca. • Ki a legkedvencebb sportolója? - Emil Zátopek. • Mi a sport legnagyobb erénye? - A hűség. • Hol szeret élni? - Lausanne-ban, mert jó a klímája, nyugalmas, szép fekvésű város, kedvesek, barátságosak az emberek. • Életének jelszava? - Hogy mindenki kapja meg azt, amit megérdemel...