Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-14 / 138. szám, csütörtök

Csütörtök, 1990. június 14. * Ara 1 korona XLIII. évfolyam, 138. szám Törvénytervezetekről és a bankrendszerről ülésezett az SZK kormánya (ČSTK) - Tegnapi ülésén jóváha­gyólag tudomásul vette a szövetségi kormány 351/1990-es számú hatá­rozatát, amellyel a csehszlovák ka­binet jóváhagyólag tudomásul vette a politikai pártok vagyonával kap­csolatos ellenőrzés eredményeit. 1989. december 31-én Csehszlová­kia Kommunista Pártja 9,5 milliárd korona értékű ingatlan vagyonnal rendelkezett, ebből 4,5 milliárd koro­na értékű ingatlan állami tulajdon. A többi politikai párt - amely 1989. november 17-én vagy már előbb létezett - tulajdonában 26,5 millió korona értékű ingatlan vagyon volt, ebből állami tulajdont 1,7 millió koro­na értékű vagyon tett ki. A Cseh és a Szlovák Szövetségi Köztársaság kormánya megállapította, hogy a CSKP tartós használatába átadott ingatlan vagyont olyan célokra hasz­nálják fel, amelyek nincsenek össz­hangban a magasabb társadalmi ér­dekekkel. Emellett a CSKP a vagyo­na egy részével minden jogalap nél­kül gazdálkodott. A szövetségi kor­mány az említett határozattal felada­tul adta a Csehszlovák Népi Ellenőr­zési Bizottság elnökének, hogy ter­jessze a kabinet elé a CSKP által tartósan használt ingatlanok elvéte­léről szóló törvényerejű rendelet ja­vaslatát. A továbbiakban a szlovák kor­mány törvénytervezetekkel foglalko­zott. Egyebek között áttekintette azt a törvényjavaslatot, amely módosítja ós kiegészíti az államtitok védelmé­ről és a polgári repülésről szóló törvényt. A kabinet a tervezettel kap­csolatban egyetértését fejezte ki. A testület jóváhagyólag tudomá­sul vette az alternatív katonai szol­gálatról szóló törvény végrehajtásá­nak megszervezéséről készült tájé­koztatót és a törvény szlovákiai vég­rehajtásának menetére vonatkozó irányelveket. A jogszabály - mint ismeretes - lehetővé teszi, hogy az a személy, aki vallási vagy erkölcsi meggyőződése miatt nem foghat fegyvert a tényleges katonai szolgá­lat helyett alternatív katonai szolgá­latot teljesítsen. Május 22-éig Szlo­vákiában 1132-en döntöttek ilyen szolgálat mellett, de a kérelmezők száma tovább nő. A Szlovák Köztár­saságban jelenleg mintegy 1100 személy számára teremtették meg a feltételeket, hogy alternatív kato­nai szolgálatot teljesítsenek. Meghalt az utolsó szarajevói merénylő Belgrádban a közelmúltban halt meg 94 éves korában Vasza Csubrilovic, az utolsó azok kö­zül, akik 1914-ben részt vettek Szarajevóban a Ferenc Ferdi­nánd elleni merényletben, s így közvetve hozzájárultak az első világháború kirobbantásához. Csubrilovic a merénylet idején 17 esztendős volt. A fiatal forra­dalmár a ,,Fekete Kéz" szerve­zetnek volt a tagja. A sors iróniá­ja, hogy később történész lett, a Szerb Tudományos és Művé­szeti Akadémia nagyra becsült tagja. A merényletben való részvé­telért - fiatal kora miatt - csupán 16 évre ítélték el. Az Osztrák -Magyar Monarchia szétesése után, 1918-ban azonban sza­badlábrakerült. (ČSTK) A piacok működését szabályozó előírások megszabják, hogy csak az egészséget nem károsító zöldséget szabad eladni, de ezt ránézésre megállapítani nem lehet. A pozsonyi piacokon a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség Minőségvizsgáló Intézetének dolgozóit bízták meg, hogy szúrópróba szerűen elvégezzék a zöld­ségfélék nitrát-tesztjét. Ha az áru nem felel meg az előirt normának az eladók elveszíthetik engedélyüket. Sokan maguk kérik a vizsgálatot, éa 10 korona ellenében hivatalos minősítést kapnak árujukra. (Drahotín Sulla felvétele - ČSTK) Július elsejétől Személyazonosságival az NSZK-ba (CSTK) - Az egyik oldalon utazni vágyó, nyugatnémet vízumra váró emberekből álló hosszú sor a másik oldalon pedig egy, a Szent Miklós­templom előtt minden feltűnés nélkül parkoló autó - rajta a következő felirattal: NSZK-vízum még ma, várakozás nélkül. Ezt láthatták tegnap azok az újságírók, akik délelőtt elmentek a Német Szövetségi Köztársaság prágai nagykövetsége által tartott sajtóértekezletre, hogy megtudják, mikor törlik el a vízumkényszert a Nyugat-Németországba utazó csehszlovák állampolgá­rok számára. A válasz, amelyet kaptak, bizo­nyára kielégíti a hazai lakosság túl­nyomó többségét. De lesznek olya­nok is, akiket elszomorít. Már csak azért is, mivel az utóbbiak nem foly­tathatják a nyugatnémet beutazási engedélyhez való nehéz hozzájutás miatt jól jövedelmező,,foglalkozásu­kat": egy vízum kiállításának elinté­zéséért 50 koronát kértek. Hogyan utazhatunk tehát a jövő hónap elejétől nyugati szomszéda­inkhoz? Amint azt Michael Steiner, a nyugatnémet külképviseleti hivatal sajtótanácsosa és Drahomír Ku­báň, a Külügyminisztérium konzulá­Több mint nyolcvanezer voksoló A délvidék az MKDM-Együttélés koalícióra szavazott (Munkatársunktól) - A Tőketere­besi járás falvaiban és városaiban eddig nem tapasztalt nyugodt légkör uralkodott a szavazóhelyiségek és az urnák közelében. Itt az emberek véleményüket csendben, a szava­zólapokon nyilvánították ki. A szava­zatszámlálást követően pedig meg­lepő eredmények születtek. A járásban bejegyzett 81 023 vá­lasztó közül 80 975 adta le szavaza­tát a törvényhozó testületekbe tör­tént választások során, legtöbben - 21 872-en - az MKDM-Együttélés koalícióra. Ez a koalíció csupán a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Ka­marája mandátumaiért vívott küzde­lemben maradt alul. Itt csak 28,4 százalékot szerzett, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen- FMK viszont 34,9 százalékot. A Szlovák Nemzeti Ta­nácsba a 29,4, a Szövetségi Gyűlés Népi kamarájába pedig a 29,6 szá­zalék elég volt a járási elsőséghez. A legnagyobb ellenfél, az NYEE­FMK a Szövetségi Gyűlés Nemze­tek Kamaráján kívül a két törvényho­zó szervbe átlagban 26 százalékos eredményt ért el. A másik nagy rivá­lis, a KDM a legtöbb szavazatot - 14,3 százalékot - az SZNT-be leadott szavazatokból kapott. A kommunista párt mindhárom tör­vényhozó szervbe 13,3-13,5 száza­lék közötti eredménnyel végzett. A többségben magyarlakta terü­leteken - Bodrogköz, Ungvidék, - viszont az MKDM-Együttélés koa­líció elsöprő győzelmével végződött az első szabad választás, szemben a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a kommunista párttal - valamennyi törvényhozó szervbe 47 százalékos átlaggal, bár egyes községekben 90 százalékon felüli eredményeket is jegyeztek. A járás három legerősebb pártja illetve mozgalma sorrendben: az MKDM-Együttélés, a Nyilvános­ság az Erőszak Ellen - FMK koalíció és a Kereszténydemokrata Mozga­lom lett. KATÓCS GYULA ris főosztályának helyettes vezetője elmondta, elkészült a Csehszlovákia és az NSZK közötti vízumkényszer eltörléséről szóló kormányközi meg­állapodás. A végső szót a két ország kormánya mondja ki. A kabinetek elé a közeli napokban kerül a doku­mentum. A megállapodás értelmében július elsejétől a csehszlovák állampolgá­rok személyi igazolvánnyal utazhat­nak a Német Szövetségi Köztársa­ságba, s nem kevesebb mint 90 napig tartózkodhatnak ott bármine­mű más okmány nélkül. Egyúttal az NSZK-beli turisták számára is meg­szűnik a valutabeváltási kötelezett­ség. Drahomír Kubáň utalt arra, hogy a megállapodás aláírása után a Német Szövetségi Köztársaság lesz az első ország - és nemcsak nyugat-európai viszonylatban ahova csehszlovák állampolgárok útlevél vagy egyéb útiokmány nélkül utazhatnak. A továbbiakban Michael Steiner és Drahomír Kubáň kérdésekre vá­laszolt. Arra a kérdésre, hogy a csehszlo­vák turisták számára meghatároz­tak-e minimális összeget, amelyet az NSZK-ba való utazásuk esetén be keil váltaniuk, mindketten azt vá­laszolták, hogy nem. S hogy mit jelent a prágai nyugatnémet nagykö­vetség számára a vízumkényszer eltörlése? Steiner: Nagy megkönnyebbü­lést. Itt, Prágában 65 személy foglal­kozott a vízumkiállítással. Az utóbbi időben naponta 7 ezer kérelemnek kellett eleget tennünk. Drahomír Kubáň kérdésre vála­szolva közölte, hogy a hazánk és az NDK közötti idegenforgalom terén július elsejével nem várhatók válto­zások. 3fai számunkban: AZ EGYSÉGET NEM ADJÁK INGYEN ...az államszuverenitás, az identitás körüli filozofálgatás értelmet­len, hiszen félő, hogy a további halogatás az NDK kártyavárhoz hasonló összeomlásához vezetne... (3. oldal) FEKETE-VÍZBE FULLADT ÖRÖMÖK ...Az idén tavasszal mi, zöldek több mint 50 fát ültettünk ki. A folyószabályozási vállalat embere, a gátőr, kitépte őket a földből, s a vízbe(!) hajigálta... (4. oldal) EGY FIGURA A HATALOM SAKKTÁBLÁJÁN AVAGY A TITKOS NAGYMESTER? ... Áldozati báránynak szemelt ki és most szívesen mindent az én nyakamba varrnának... (5. oldal) KIS SZÉPSÉGHIBÁKKAL A választások szabályosak voltak (ČSTK) - A Központi Választási Bizottság tegnap nyilatkozatot adott ki a parlamenti választásokról. Ez egyebek között a következőket tartalmazza: A választásokon részt vevő 22 politikai párt, mozgalom és koalíció képviselőiből álló Központi Válasz­tási Bizottság április 12-én kezdte meg munkáját, nyolc alkalommal ta­nácskozott, legutóbb június 8-án ült össze, és június 13-áig folyamato­san tevékenykedett. Tevékenysége során mindenekelőtt a következőkre fordította figyelmét: - részletes utasításokra és eljárá­sokra bontotta le a választási tör­vényt (főleg ami az egyes helyi vá­lasztási bizottságot és a nemzeti bizottságok munkáját, valamint az egészségügyi létesítményekben va­ló választásokat illeti); -ellenőrizte a választási előké­születeket, beleértve az eredmé­nyek feldolgozásának eredményeit; - több szavazókörzet, város és helyi választási bizottság esetében közvetlenül ellenőrizte a választások menetét; -megvitatta a választójogi tör­vény megsértésére vonatkozó pa­naszokat, mindenekelőtt a választá­si kampány idején; - áttekintette és jóváhagyta a vá­lasztások eredményeit: A Központi Választási Bizottság a panaszok megtárgyalása során több alkalommal arra a következte­tésre jutott, hogy nem tartották meg a választási törvény némely rendel­kezését. Elsősorban a Csehszlovák Televízió és más tömegtájékoztató eszközök sértették meg a választási kampány szabályait. A hiányossá­gok vitathatatlanul hatással voltak a választási eredményekre. Azon­ban megállapítható, hogy nem befo­lyásolták annyira, hogy ezzel ve­szélybe került volna a választások szabályossága. Az előző választásokkal összeha­sonlítva a mostaniak jóval nagyobb erőfeszítéseket követeltek meg az egyes szervektől, intézményektől és egyénektől, amelyek, illetve akik részt vettek a választások előkészü­leteiben és magán a választásokon. Elismerést érdemelnek a nemzeti bizottságok és az önkéntesek is - ők főleg a diákok közül kerültek ki - épp úgy mint a nyomdaipari alkalmazot­tak, valamint a Nemzetbiztonsági Testület tagjai - akik a választások zavartalan lefolyását biztosították. Nagyra értékeljük, hogy a párt­versengés fölé kerekedett a demok­rácia megújításának közös gondola­ta. Ezt legjobban a választópolgárok bizonyították. Részvételükkel - az arány elérte a 96 százalékot - alátá­masztották, hogy tudatában voltak a választások meghatározó jelentő­ségének jövőbeli közös életünk szempontjából. (ČSTK) - A román rendőrség ro­hamosztagai tegnap a hajnali órák­ban rendkívül keményen léptek fel a bukaresti Egyetem téren tüntetők ellen. Mint ismeretes, a főváros köz­pontjában már hét hete, pontosab­ban április 22-e óta megszakítás nélkül tartanak a kommunista- és kormányellenes akciók, amelyek mögött több független, illetve diák­szervezet áll. A román kormány dél­után kiadott közleménye szerint 263 embert őrizetbe vettek. A hírügynök­ségi jelentések néhány sebesültről is említést tesznek. Az említett dokumentum azt állít­ja, a biztonsági erők akciója inciden­sek nélkül zajlott le, bár a tüntetők részéről „voltak erőszakos kísérle­tek" is. A közlemény azt állítja, hogy a rendőrség - pontosan meg nem határozott mennyiségű - fegyvert és fegyverként szolgáló eszközt is el­kobzott. Bukarest központja az egész dél­után folyamán szinte hermetikusan el volt zárva, a bekötőutakat és a metróállomásokat sem lehetett használni. Az utcákat a belügymi­nisztérium autóbuszai torlaszolták el, előttük erős kordont vontak a rendőrök és a katonai rendőrség (Folytatás a 2. oldalon) Újabb START-start (ČSTK) - A hadászati támadó­fegyverek korlátozásáról szóló szov­jet-amerikai tárgyalások utolsó sza­kaszát kezdték meg kedden Genf­ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségei. Richard Burt, az USA ós Jurij Nazarkin, a Szov­jetunió delegációjának vezetője egy­behangzóan azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a két küldöttség mindaddig a svájci konferenciavá­rosban marad, amíg csak meg nem állapodnak. Nazarkin hozzáfűzte, hogy még az idén egyetértésre kellene jutniuk, s ezzel mintegy megerősítette a két államfő két héttel ezelőtti washingto­ni találkozóján született döntést. Burt pedig arról tájékoztatott, hogy mintegy 30-40 technikai jellegű kér­dést kell még megoldani. Ezen kívül van három olyan probléma is, amelyben a politikusoknak kell dön­tést hozniuk. Kettőt az Egyesült Álla­mok vetett fel, s ezek a Tupoljev típusú szovjet bombázókra vonat­koznak, amelyeket a Nyugaton csak Backfire-ként emlegetnek, valamint az SS 18-as rakétákat érintik. A har­madikat Moszkva vetette fel, számá­ra az okoz gondot, engedélyezze-e az USA-nak, hogy Trident 2 típusú atomrakétákat adhasson el Nagy­Britanniának az új brit tengeralattjá­rókhoz. Szovjet vélemény szerint ezzel az Egyesült Államok lehetősé­get kapna a szerződés megkerülé­sére. Bolívar-díj Václav Havel nek (ČSTK) - Kétévenként ítélik oda a Simon Bolivar nemzetközi díjat azoknak az egyéneknek és szerve­zeteknek, akik, illetve amelyek „ki­emelkedő módon hozzájárulnak a szabadsághoz, a népek független­ségéhez". Az idén ezt a díjat Václav Havel csehszlovák elnök kapta. A 25 ezer dolláros díjat 1978-ban alapították a venezuelai kormány kezdeményezésére és támogatásá­val. A nemzetközi zsűri javaslatára az UNESCO főigazgatója jogosult a díj odaítélésére. Havel elnök júli­usban, az UNESCO párizsi székhá­zában veszi majd át a magas kitün­tetést. Kemény rendőri beavatkozás Bukarestben A tüntetők visszafoglalták a központi teret

Next

/
Thumbnails
Contents