Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-09 / 134. szám, szombat

Vélemények: a magángazdálkodási lehetőségről Sokszor és sokhelyütt elhangzott már, mennyi kárt okozott az emberek gondolkodásmódjában a négy évtizeddel ezelőtt végrehajtott, erőszakos szövetkezetesítés. A közösben végzett munka, a kollektivizálás előnyeinek nevében beígért, majdani jólét reményében hajtották kénytelen-kelletlen közös igába a fejüket a szűk kis parcellákon gazdálkodók. A falvakon élőket jobbára a cél szentesíti az eszközt jelszó jegyében kényszerítették, hogy belépjenek a közösbe. A szövetkezetbe, ahol a negyven év alatt lassan, de biztosan eltűntek a kis parcellák határai, s valahol útközben a tulajdonosi szemléletmód is elveszett. A társadalomban végbemenő változások a mezőgazdaságot sem kerülték el. A vállalkozói szabadság és a piacgazdálkodás tervezett bevezetése elsősorban a szabályozórendszer, a törvények megváltoztatását tette szükségessé. Olyan törvények megalkotását, melyek valódi értékrenden alapulnak és valamennyi tulajdon- és vállalkozási formának azonos esélyt biztosítanak. A Szövetségi Gyűlés által elfogadott, a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény is ennek szellemében fogant. Hogyan vélekednek az új törvényről az egyszerű falusi emberek, akiknek az életét eddig is, s várhatóan a jövőben is a föld fogja alapvetően meghatározni? Vállalják-e továbbra is az évtizedek óta létbiztonságot nyújtó közöst, vagy inkább a saját lábukra állnak, s élnek a törvény által felkínált vállalkozási lehe-* tőségekkel. Erre kerestük a választ a Komáromi járásban Madaron, ahol az egy falu, egy szövetkezet elvhez ragaszkodva, a hetvenes években dívó egyesítési törekvések ellenére is sikerült megőrizni a szövetkezet önállóságát. Ma már a kétezer hektáron gazdálkodó szövetkezetben elenyésző lehet azok száma, akik közvetlen tulajdpnosai a szövetkezet által használt földeknek. Arról, hogy a tagok közül kinek van föld a tulajdonában, konkrét felmérést nem végeztek, igaz nagyon rövid idő telt el a törvény hatályba lépése óta. Zsidek Géza, a szövetkezet elnöke elmondta, hallani ugyan egyesekről, akik állítólag tervezgetik, hogy kiveszik a földjüket, de konkrét kérés, igény a szövetkezet elöljáróságához még nem érkezett. - Egyébként a tulajdonjogot a tulajdonosoknak érvényes okirattal kell igazolniuk. Sok még a tisztázatlan kérdés, s véleményem szerint jó néhányan nem fogják tudni hitelesen igazolni a tulajdonjogukat - vélekedett az elnök. A madari szövetkezetben a kedvezőtlen gazdasági szabályozók ellenére, továbbra is vállalják a zöldségtermesztés sokak szerint áldatlan ódiumát. A szőlőn kívül 80 hektár paprika és 20 hektár korai burgonya részes művelését már megoldották. A törvény által felkínált lehetőségek közül, a vezetők elképzelése szerint, elsősorban a szőlő és a zöldségtermesztésben lehet jövője a részvények alapján történő gazdálkodásnak. Olyan lehetőséget is fontolgatnak, hogy a szövetkezeten belül szakosodott társulások végeznék egy-egy növényféleségnél az összes munkát, a vetéstől egészen a betakarításig. A törvény lehetővé teszi, hogy a föld jogos tulajdonosai tulajdonukkal együtt kilépjenek a szövetkezetből és önállóan gazdálkodjanak. Lesz-e vállalkozó a tagok körében? A fiataloktól hiába érdeklődtünk. Pinke Mihály alelnök, a szövetkezet főagronómusa 30 év körüli fiatalember. Tőle és vele korabeli kollégájától, Tóth Sándortól kérdeztük, belevágnának-e az önálló gazdálkodásba. - Semmi esetre - vallották egybehangzóan. - S főleg nem a jelenlegi feltételek között. Hiszen nincsenek megfelelő gépek, egyedül pedig nem bírnánk a munkát elvégezni. Nem beszélve arról, hogy a vetőmag, a vegyszerek beszerzése még szövetkezeti szinten is gondot okoz. Viszont a szövetkezetben biztosítva látják a jövőjüket. Úgy vélik, aki jól dolgozik, annak ezután sincs mitől tartania. Még akkor sem, ha netán néhányan kilépnek a szövetkezetből. A kertészeti csoport asszonyait paprikaültetés közben találtuk. A két ültetőgépen tucatnyi asszony szorgoskodott. Lovász Mária a maga 76 évével a legidősebb közöttük, mégis fiatalos fürgeséggel hajlongott a palánták között. Nincs földje a szövetkezetben, bár ha lenne, akkor sem vállalná, hogy egyedül gazdálkodjon rajta. - Nem kell nekünk a föld, dolgozunk így is eleget. A háztájiban megtermelt zöldséget is gond eladni. A múltkor is 30 helyett csak 15 láda karalábét vett át a felvásárló. Mi lenne, ha még nagyobb területen gazdálkodnánk - heveskedett Ipóth Klára. - Mi már eleget gürcöltünk, a fiataloknak pedig nem kell a föld. Inkább a városba húzódnak, ahol könnyebb az élet - tette hozzá Szűcs Gizella, akinek állítólag van tulajdonrésze a szövetkezetben. - Nekünk megfelel a „jéerdé". Ledolgozzuk a munkaidőt, nincs több gondunk. A háztájiból is csurran-cseppen valami. Ha itt is összejön a két-, két és fél ezer, nem panaszkodunk - hangsúlyozta a fiatalabb korosztályhoz tartozó Paradi Ilona. A gazdasági udvarban két idősebb gépszerelő, Kovács Géza és Szabó István egy vadonatúj ültetőgépet bütykölt. Gépgyártásunk színvonalát jellemzi, hogy az új gépeket még üzembehelyezés előtt tüzetesen át kell vizsgálni. Ezt a gépet is, annak ellenére, hogy még rá sem ültek, három napig javították. - Látja, ez az egyik ok, amiért nem érdemes vakon belevágni. Ahhoz, hogy az ember a maga ura lehessen, kedvezőbb feltételek kellenek. Mert például mi a biztosíték arra, hogy ha egy új gépet veszek, azonnal dolgozni is tudok vele - mutatott a szétszedett ültetőgépre Kovács Géza. - Ráadásul a portákon az istállókat lebontották, vagy átalakították, és a, tapasztalat is kevés. Nehéz megmondani, hogy az emberek vállalják-e a kockázatot. Az idő majd eldönti, s ha egy-két év múlva kedvezőbb lesz a helyzet, talán én is kiváltom az ipart. Szabó István elégedett a sorsával. Annak ellenére, hogy a csehországi deportálás után, ahonnét visszaszöktek, a szülei soha nem léptek be a szövetkezetbe, ő a közösben találta meg a számítását. Kovács Gézával együtt úgy véli, a jelenlegi helyzetben nem kell félni a szövetkezet felbomlásától. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, tartja az évszázadok tapasztalatain alapuló mondás. A falusi emberek életét ősidők óta ez az alapelv igazgatja. Ezért van, hogy most is óvatosak. Azt mondják, elég volt a kísérleti nyúl szerepéből, melyet az elmúlt évek során a különböző elméletek megvalósítási kényszere miatt kénytelenek voltak elszenvedni. A többség inkább kiáll a megszokott, és főleg biztonságot nyújtó közös munka mellett. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ Ha melegebbre fordul az idő már a vízbe is bemerészkedhetünk, csak ne legyünk túl merészek (ČSTK felvétel) Hetente egy áldozat Ittas fürdőzők • Hová menjen a nudista • Elrettent a százkoronás bírság? Mindnyájan alig várjuk, hogy nyár legyen. Sokan a víz partján akarják eltölteni a szünidő, a szabadság egy részét. Sajnos, fürdés közben nem vagyunk elég körültekintőek. A főidényben nincs olyan hét, hogy valaki vízbe ne fulladjon. Szlovákiában az elmúlt négy év alatt 322 ember vesztette így életét. Tavaly az áldozatok közül negyvenhatan voltak ittasak, tizenegyen pedig tíz éven aluli gyerekek. - Az emberek túlbecsülik képességeiket, sokszor ismeretlen helyen fürdenek, vagy ahol az tilos, - összegezi véleményét Milan Slovák százados, a szlovák főváros rendőrfőkapitánysága folyamrendészeti osztályának a parancsnoka. - Az utóbbi időben Pozsonyban a fürdőhelyek üzemeltetői sokat tettek a vendégek biztonságáért, több helyen, így az Aranyhomokon mentőszolgálatot létesítettek. Szlovákiában sok helyen fürödnek, mégis csak a fővárosban van folyamrendészeti osztály, illetve őrs. Az állomány mindössze kilenc főből áll. Valamennyien több éve búvárkodnak, kemény, edzett emberek, nemegyszer mentettek ki a vízből fulladó embert. Ók keresik meg az áldozatokat is, ez a tevékenységük az egész Nyugat-szlovákiai kerületre kiterjed. Ladislav Barta személyében búvártűzszerészük is van. Nemrég az Érsekújvári járás egyik településének kútjában tüzérségi aknát hatástalanítottak. - Feladatunk többek között a vízrendészeti és a hajózási előírások betartásának ellenőrzése, csakhogy harminc kilométernyi Duna szakasz és a főváros összes vízfelülete, tava hozzánk tartozik, sőt néhány hónapja a Mon/a folyó is, egészen Dévényújfaluig. Hatalmas terület ez, nehéz naponta mindenüvé eljutnunk, igaz a területileg illetékes rendőrőrsök is segítenek. A műszaki határzár lebontása után a horgászok, a vizisportolók úgy gondolták, hogy most már mindent szabad. Az osztrák illetékesek hívták fel rájuk a figyelmünket. A folyó közepe az államhatár, s ezt be is kell tartani. Egyébként a Morva folyó torkolata védett terület, s a torkolattól a Duna mintegy nyolc kiléméternyi szakasza is. Itt tilos horgászni és ez részben a Morva folyó emiitett szakaszára is vonatkozik. De amíg a másik parton a kollégák 3-30 ezer schillingig terjedő bírságot szabhatnak ki a szabálysértőkre, mi csak 100 koronát. Jó volna ezen mielőbb változtatni, ha azt akarjuk, hogy a törvényességnek érvényt szerezzünk. A rendészeknek gondot okoz a vízi síelés, az éjszakai csónakázás a Dunán, s nem utolsósorban az, hogy a csónakázók gyakran kiskorú gyereket is magukkal visznek, bár tudják, hogy ez tilos. Sokan az elhaladó hajó hullámai közé eveznek, pedig ez nagyon veszélyes. Az is előfordul, hogy a Duna partján nem megengedett helyen sátoroznak. A čuňovói és a petržalkai tavakban, amelyek ivóvízforrás közelében vannak, a tilalom ellenére sokan fürödnek. Itt elsősorban az V. városkerületi nemzeti bizottságnak kellene rendet teremtenie, meghatározni, hol legyen a nudista fürdőhelye. -Minden bizonnyal az ország más részein dolgozó rendőrőrsök tagjainak is hasonlóak a problémái. Tudatosítani kell, hogy elsősorban a fürdőhelyek üzemeltetői felelősek a rendért, a fegyelemért. Olyan előírásokat kellene végre megfogalmazni, amelyek egyértelműek, egységesek. Talán nem lenne fölösleges további vízrendészeti őrsöket létrehozni. Természetesen továbbra is gond a kavicsbányák helyén keletkezett állóvizek kérdése, ezekben általában tilos a fürdés. Kevesen vannak és nemcsak rendészeti feladatokat látnak el. A már említetteken kívül a Nyugat-szlovákiai kerületben ók keresik a vízbe dobott bűntárgyakat is. Nemrég a Duna-híd közeléből hoztak fel egy kést, amellyel gyilkosságot követtek el, de ők emelik ki a tavakból az eltulajdonított autókat is. Az idén már három áldozata volt a fürdőzésnek. Minden ember mellé nem állíthatnak rendőrt, nem ügyelhetnek valamennyiünk biztonságára. Magunknak kell vigyáznunk testi épségünkre. A nyár és a víz együvé tartozik, de nem törvényszerű, hogy áldozatokat is szedjen. (németh) M

inden jel arra mutat, hogy a küszöbön álló rendszerváltás új alapokra helyezi a nyelvoktatás eddigi romantikus-orientalista gyakorlatát. Az orosz nyelv, amelyet a volt rendszer szinte kizárólag ideológiai megfontolásokból tartott a felszínen, fokozatosan átadja helyét más nyelveknek. Az angol nyelv erős térhódításával kell számolnunk elsősorban. A német nyelvnek sem lesz azonban lebecsülendő szerepe. Különösen akkor nem, ha az újra egyesült Németország Európa egyik meghatározó gazdasági tényezőjévé válik. Ha kisebb mértékben, de számolnunk kell a francia, az olasz és a spanyol nyelv előretörésével is. A nyelvoktatás új szemléletével kapcsolatban, sajnos, elég sok elképesztő javaslat született és terjedt el a köztudatban. Az egyik ilyen nézet szerint: már szeptembertől ún. „nyugati" nyelveket fogunk tanítani az iskolákban, s e nyelveket a jelenlegi orosz szakosok tanítják majd. Ez a „megoldás" olyannyira nem reális, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. * Sokkal veszélyesebb az az ugyancsak téves felfogás, hogy idegen nyelveket mindenki taníthat, aki beszéli ezt vagy azt a nyelvet. Ez sokkal inkább gondolkodásra késztet, mivel ilyen és ehhez hasonló délibábos elképzelések, sajnos, eléggé egyértelműen szivárognak ki „kompetens" körökből. Ezt a dilettáns nézetet szintén egyértelműen el kell utasítanunk. Létezik egy harmadik koncepció is. Ez igyekszik megmaradni a valóság talaján, s egy, nagyjából elfogadható formát, a szakbővítést szorgalmazza. A tanulmányok ideje minden valószínűség szerint három év lenne. Megvalósításának lehetőségeivel (anyagiak, a stúdium formái stb.) itt ugyancsak nem óhajtunk foglalkozni. Ezt minisztériumi szinlágba, lássuk, hogyan birkóznak meg mások hasonló feladatokkal. Szerintem a lehetséges megoldásokat - ha az átképzés egyáltalán megvalósul - lényegében három területre szűkíthetjük: 1. A képesítés megszerzése az idegen nyelvből az alapiskola alsó tagozatára. A hangsúly itt elsősorban azon van, hogy Quo vadis, nyelvoktatás? ten kell megoldani. Az sincs kizárva, hogy a megoldás az illető főiskola hatáskörébe tartozna. A továbbiakban ezzel a koncepcióval kapcsolatban fogalmaznék meg néhány gondolatot, abban a reményben, hogy a legilletékesebbek, maguk az orosz, angol, német stb. szakos tanítók és tanárok is kifejtik véleményüket, hozzászólnak. Szeretném előrebocsátani, hogy nem vagyok az erőszakos, megoldások híve. Mint germanista, azon vagyok, hogy a német nyelvet megfelelő színvonalon beszélő, képesített német szakosok tanítsák és ne mások. Szerintem az egyik legfontosabb szempont, hogy eldöntsük: a szakbővítésre jelentkező pedagógus milyen fokozatra, illetve az alapiskola melyik tagozatára szerezze meg a képesítést. Ennek alapján kell megszervezni az átképzés minden mozzanatát. Ám mielőtt belekezdük a kísérletezésbe, természetesen nem ártana, ha kitekintenénk a nagyvia jövendő nyelvoktatónak elfogadható kiejtése legyen, megfelelő tárgyi ismeretekre tegyen szert, elsősorban gyermekirodalomból. 2. Képesítés az alapiskola felső tagozatára. Feltétele ugyancsak az elfogadható kiejtés, a nyelvtan alapos ismerete és az adott nyelv megfelelő szintű tudása. 3. A legmagasabb szint elérése magába foglalná a középiskolákat is. Ez azt jelenti, hogy a jelölt kitűnően beszéli az idegen nyelvet, és kellő ismeretekre tett szert a filológia szinte minden területén. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi helyzetet és a társadalmi lehetőségeinket, a pedagógiai főiskolák aligha teljesítik a harmadik pont követelményeit (ilyen formában ez még az egyetemi szinten is alaposan megkérdőjelezhető). Nagy a valószínűsége, hogy levelező tagozaton még a második pontban felsorolt feltételek sem teljesíthetők. Elengedhetetlen lenne, hogy a jelölt hosszabb időt töltsön külföldön, idegen nyelvi környezetben. Azok száma, akik például a német nyelvet a családból „hozzák" magukkal, napjainkban szinte a nullával egyenlő. Ha arra gondolunk, hogy csak a Nyitrai Pedagógiai Karon szakbővítésre benyújtott több száz kérvény vár elintézésre, akkor ez az alapvető követelmény irreálisnak tűnik. Minden más megoldás viszont a minőség rovására történne. A kérdés megítélésében két ellentétes felfogás találkozik. Az egyik szerint, az esetleges gyengébb nyelvtudást ellensúlyozza a megfelelő módszertani felkészültség. A másik nézet szerint - sokan ezt valljuk -, a nyelv tökéletes ismerete nélkül aligha képzelhető el színvonalas nyelvoktatás. Marad tehát, meggyőződésem szerint, az első lehetőség: azoknak a tanítóknak az átképzése, akik a jövő iskolájában egyelőre az alapfokon, az alsó tagozaton kezdenék a nyelvoktatást. Az orosz nyelv radikális kiiktatása szerintem több kárt okozna, mint amennyi hasznot hozna. Az orosz nyelv, mint világnyelv, várhatóan megmarad az iskolákban azon a szinten, amelyet a Szojvetunió gazdasági és politikai ereje biztosít számára nálunk és a nagyvilágban ugyanúgy. Az itt röviden vázolt problémakör megoldására aligha lesz képes a minisztérium, ha nem kap megfelelő impulzusokat maguktól az illetékesektől: a tanítóktól, gazdasági szakemberektől éš diákoktól. p0NQÔ |SJVÁ

N ÚJ SZÚ 4 1990. VI. 4.