Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-29 / 151. szám, péntek

Ha ünnepségekké változnának Jegyzetek a VIII. Kodály Napokról ÚJ szú 1990. VII. 2. Három évvel ezelőtt Kinek jó a verseny? címmel vitát kezdeményeztem az Új Szóban, a Kodály Napok énekkari versenyével kapcsolatos torzulásokról, melyeket évtizedek óta tapasztaltam mozgalmunkban. A szerkesztőség két hónapon át közölte a hozzászólásokat, majd lezárta a vitát, ígérve még egy kerekasztal-beszélgetést. A Csemadok KB akkori vezetői nem voltak hajlandók a párbeszédre. (Reméljük, a mostaniak igen.) így minden maradt a régiben. írásommal fel akartam hívni az illetékesek figyelmét azokra a negatív jelenségekre, melyek mérgezték a légkört a kórusok között és a kórusokon belül. Az ésszerűtlen versenyközpontúság addig fajult, hogy már az egyszerű kórustagokat is kezdte megfertőzni. Többször észrevettem, hogy más kórusok produkciójában nem a szépre figyelnek, hanem szinte keresik a hibákat. Sőt kimondottan örültek annak, ha más kórusok előadásába hiba csúszott. Mi ez? Irigység, rosszindulat, kárörvendő magatartás következménye? A többi kórusban nem a hasonló célokért küzdő társat, hanem a vetélytársat, sok esetben, az ellenséget látták. Az elvakult és merev versenyközpontúság olyan versenyszabályokat szült - például a merev pontozáson alapuló rangsorolás és még több hasonló korlátozás -, amely sokszor olyan helyzetbe hozta az értékelő bizottság tagjait, hogy kénytelenek voltak minden aprócseprő hibát felsorolni, csakhogy indokolni tudják a helyezéseket. Az idei Kodály Napok, az elmúlt másfél évtized hagyományaihoz híven, megmaradt annak a külsőségekben gazdag, versenyközpontú 'Csemadok-rendezvénynek, amivé az évek során torzult. A tizenegy, minősítésre vállalkozó kórus több mint négyórás hangversenyét a négytagú értékelő bizottságon kívül a szereplésükre váró kórustagok, karnagyok és talán egykét kívülálló (a rádió és televízió munkatársai) hallgatták türelmesen végig. Az idén nem volt válogatás, mindenki jöhetett szabadon, a műsor időtartamát sem korlátozták szigorú szabályok. Ámbár a Csemadok központi ének-zenei szakbizottsága január 27-i utolsó ülésén, ahol a, b és c kategóriába osztotta a jelentkező kórusokat (a b kategóriába sorolták azokat, melyek nem jelentkeztek a minősítő versenybe) enyhe nyomást gyakorolt rájuk. Jól figyeljünk! Idézem a jegyzőkönyv szövegét. „A Csemadok KB a fesztivál színvonalának megtartása, ill. emelése érdekében válogatóbizottságot nevez ki. Ez a bizottság hivatott a fesztiválra jelentkezett kórusokat - b esetben - meghívásra javasolni, ill. besorolásukról dönteni. A VIII. Kodály Napokra (sic!) történő válogatás új elvekónt a bizottság javasolja a Csemadok KB-nak, hogy a minősítésre jelentkezett kórusok válogatás nélkül jussanak el Galántára, amely a költségkímélés mellett erkölcsi megbecsüléssel is bír". Ezek szerint: ha egy gyenge kórus jelentkezik a versenybe, nem kell meghallgatni, akik pedig nem jelentkeztek a versenybe, eleve gyenge minőségű kórusok. Mi ez, ha nem diszkrimináció. Mondanom sem kell, hogy az illetékesek következetlensége, vagy más okok miatt ez a bizottság nem jött létre. Az önmagát feloszlató szakbizottság helyett nem alakult más, cselekvésre képes előkészítő bizottság, így egy emberre, a főrendezőre bízták a Kodály Napok szakmai szervezését, rendezését. De térjünk vissza az idei Kodály Napok műsorára. Az első napon 15 hazai és 2 vendégkórus szerepelt. A 15 hazai kórusból 9 vegyes-, 2 női, egy férfi- és három kamarakórus volt. A kamarakórusok között egy vegyes is akadt. Ez örvendetes jelenség, és valószínű, hogy példájuk több helyen követőkre talál. Kár, hogy mindkét vendégkórus női kar volt. Talán nagyobb lett volna az érdeklődés a délutáni seregszemle iránt, ha legalább az egyik vegyeskar lett volna. A minősítő versenybe 11 kórus jelentkezett, műsoruk több mint négy órán át tartott. A „maradék" négy kórus a délutáni seregszemlén mutatkozott be, nagyon gyér s2ámú közönség előtt. A rádio és a televízió munkatársai a verseny végén összeszedték felszerelésüket, tehát meg sem várták a délutáni seregszemlét. Az értékelő bizottság elvonult értékelni, a karnagyokat állítólag elhívták valahová, a kórustagok nagyobb része örült, hogy már túl van a megmérettetésen és inkább lazított. Talán el is fáradtak a sok várakozásban, de az is lehet, úgy vélték: a seregszemlén olyan, gyengébb kórusok szerepeltek, melyek nem éreztek elég bátorságot ahhoz, hogy a minősítő versenybe jelentkezzenek, de a rendezők megengedték, hogy a Kodály Napokon énekelhessenek. Kár, hogy csekély volt az érdeklődés, mert ugyanebben a műsorban szerepelt a két vendégkórus is. Produkciójukat teljes egészében itt adták elő, a vasárnapi gálán csak egy részét. A szabadtéri énekkari hangzás - különösen akkor, ha ott a hangerősítő berendezés is torzít - sosem nyújthat olyan élményt mint egy hangversenyteremben. A teljesítmények értékelése az értékelő bizottság dolga volt, ezért én itt ezzel részletesen nem foglalkozom. Ellenben meg kell említenem, hogy a seregszemlén szereplő kórusok nem azért nem jelentkeztek a minősítő versenybe, mert nem érezték elég erősnek magukat, hanem tiltakozásul a Kodály Napok versenycentrikus szemlélete ellen. Ezek a kórusok nem vártak szakmai értékelést, de köszönetet és megbecsülést a munkájukért - igen. Annyit mindenesetre megérdemeltek volna, hogy a szereplésükért az oklevelet nyilvánosan adja át a szervezés képviselője, a gála közönsége előtt. A versenyen a kórusok fel- és levonulása pontos és fegyelmezett volt, akárcsak a kórusok többségének éneklése. A harsány hangzást sikerült megfékezni, sok esetben annyira, hogy az már a felszabadult muzsikálás rovására ment. (Ezt ugyanis az előző versenyeken gyakran kifogásolta a zsűri.) A kórusok zöme már tisztábban intonál, a kultúrált éneklésre való törekvés is dicséretre méltó. A produkciókat a precíz kidolgozás és túlzott visszafogottság jellemezte. Ha azelőtt a harsány forték után csak széteső pianókat hallottunk, most mintha a ló másik oldalára estek volna a kórusok. Szép pianók után alig hallottunk egészséges, jóízű fortét. Az előző Kodály Napok utáni sajtóvita eredményeképpen a Csemadok apparátusának munkatársai megpróbáltak változtatni néhány kifogásolt dolgon, ám ez sajnos csak formálisan sikerült. A minősítési verseny ugyan megmaradt, de megkísérelték közelebb hozni a rendezvényt Kodály emlékéhez. Fényképkiállítást rendeztek és meghívták Szőnyi Erzsébet zeneszerzőt, a Kodály nevéhez fűződő zenepedagógiai módszer fáradhatatlan terjesztőjét, aki vasárnap délelőtt Kodály Zoltán Galántához fűződő emlékeiről tartott kitűnő előadást. Sajnos, ismét gyér volt az érdeklődés. Továbbá: „megszelídítették" a szigorú matematikai alapokra fektetett pontozásos rangsorolást. Az értékelő bizottság végre nem a kis, apró-cseprő hibák felsorolására koncentrált, hanem, az összbenyomás alapján, inkább dicsért és buzdított. Nem fukarkodtak az elismeréssel: aranykoszorút kapott öt vegyeskar és három kamarakórus. A műsorfüzet a régi mintára készült, azzal a különbséggel, hogy ezúttal három koronáért árusították. Nem tudom, hány példányban nyomták de az bizonyos, nem sokan vásárolták. Mennyi maradhatott eladatlanul és mit kezdenek majd vele, nyitott kérdés. A Kodály Napok vasárnapi programja a felvonulás, a koszorúzás, a szabadtéri színpadon megrendezett gálaműsor és az összkarok éneklése volt. A nézőtéren a hivatalos vendégeken kívül megjelent Galánta lakosainak egy része is. Itt kellett volna Szőnyi Erzsébetnek beszélnie Kodály Zoltánról és arról, mi kötötte a zeneművészt Galántához. Az énekkari produkciók a szabadtéri színpadon, sajnos, sohasem érvényesülnek. Nemcsak azért, mert elveszik a hang, nem tudnak érvényesülni a zenei finomságok, vagy élvezhetetlenek a külső zajok miatt, hanem főleg azért, mert a közönség nem figyel az énekkarok műsorára. Még az sem tudja élvezni az előadást, aki szeretné, mert körülötte hangosan beszélgetnek, járkálnak, gyerekek kergetőznek. Itt és így aligha tudunk hangverseny-közönséget nevelni. összegezve az eddigi tapasztalatokat: több dalostalálkozót ós dalosünnepet kell szervezni. A mozgalomnak szüksége van olyan dalosszövetségre, amely összefogja, összehangolja a törekvéseket, nem akar irányítani, utasítani ós parancsolgatni, hanem támogat minden igaz törekvést, alázattal szolgál egy közös ügyet. Szeretettel és önzetlen odaadással. Igen, úgy érzem, a szeretet hiányzott eddig a legjobban a formálissá merevedett rendezvényeinkből. ÁG TIBOR ORVOSI TANÁCSADÓ Cukorbetegek bőrbetegségei A cukorbetegséggel járó anyagcserezavar a szervezet minden szervét és szövetét érinti és ez alól a bőr sem kivétel. A bőr nem csupán takarója testünknek, fontos szerepe van a fertőzések elleni védekezésben és a szervezet vízzel és hővel való gazdálkodásában. Az orvos számára alapvető fontosságú a bőr vizsgálata, mert azon nemcsak a bőrbetegségek tünetei mutatkoznak meg, hanem a belső szervek rendellenességei is. A cukorbetegek bőrtüneteit négy csoportba lehet osztani. Az elsőbe azok tartoznak, amelyek közvetlenül összefüggnek a betegség legfontosabb tünetével, a magas vércukorkoncentrációval. Ezek közül a bőr viszketése és a fertőzésekkel szembeni csökkent ellenállóképesség a legfontosabbak. A másik csoport is kapcsolatban van a hiperglikémiával (magas vércukorkoncentráció), de közvetve. A magas cukorkoncentráció ugyanis gyorsítja az öregedés folyamatát, károsítja az ereket és az idegeket. Ezek a tünetek rendszerint a bőr alatti szöveteket is érintik és nagyon alattomosak, mert hosszú lappangási idő után jelentkeznek. A túlsúlyos cukorbetegeknél rendszerint a vér zsírtartalma is magas és ennek az anyagcserezavarnak is megvan a sajátos bőrtünete. Az utolsó csoportba tartozik a legtöbb bőrtünet. A cukorbetegeknél ugyanis minden bőrbetegség előfordulhat, amit az orvostudomány ismer, anélkül, hogy okozati összefüggésben lenne az alapbetegséggel. Viszketés (pruritus) Gyakori és nagyon fontos tünete a cukorbetegségnek. Okozhatja a magas vércukor, a bőr szárazsága, vagy a szemmel még nem észlelhető gombás fertőzés. Fontossága elsősorban abban rejlik, hogy gyakran jelentkezik a betegség elején és éppen ez a tünet hívja fel az orvos figyelmét a diabetesz lehetőségére. Fertőzések Általánosan elterjedt az a nézet, hogy a cukorbetegek hajlamosabbak a fertőzésekre, mint az egészséges emberek. Ez régebben így is volt. 30-40 évvel ezelőtt a diabetesz gyakori szövődményei közé tartoztak a tuberkulózis és a nehezen gyógyuló gennyes bőrfertőzések. Ma ezekkel a tünetekkel alig találkozunk. A gyógykezelést és étrendet szigorúan követő, vizelet- vagy vércukrát otthon ellenőrző beteg vércukra alig magasabb, mint az egészségeseké és ezért fertőzéssel szembeni védekezésük is normális. Sajnos nem mindegyik beteg ilyen fegyelmezett és a rosszul „beállított" betegeknél ma is előfordulhatnak nehezen gyógyuló bőrfertőzéKié a föld? Tulajdonjog ás Használat Naponta felmerül a kérdés, mit is jelent a gyakorlatban a föld tulajdonjoga és a használati jog, kié tulajdonképpen a mezőgazdasági művelésre alkalmas földterület. A vidéki lakosság az előírások tömkelegében szinte képtelen kiismerni magát, illetve hatékonyan alkalmazni jogait. A föld a mindenkori tulajdonosé, a használó csakis a tulajdonos hozzájárulásával művelheti. A tulajdonos a birtokolt ingó vagy ingatlan vagyon feletti korlátlan rendelkezést jelenti a birtokos, a tulajdonos részéről. összekuszált jogrendszerünk nem ad ilyen egyértelmű választ e kérdésre. Az 1945 utáni (törvényes és törvénytelen) állami beavatkozás következtében napjaink legtöbbet vitatott kérdése, mit ér a tulajdonjog, ha vagyonával a tulajdonos nem rendelkezik, miként tudja tulajdonjogát bizonyítani és akaratának érvényt szerezni. A használati jogot az elmúlt évtizedekben a hírhedt 50/1955. számú kormányrendelet illetve a 123/1975. számú törvény határozta meg, mégpedig egyoldalúan előnyhöz juttatva a mindenkori államhatalom érdekeit. A tényleges birtoklást, a tulajdonjogot, úgymond helyettesítette a használati joggal. így sem a birtoklás, sem a föld jövedelme nem a tulajdonost, hanem a használót illette (az állami birtokot, az egységes földműves-szövetkezeteket...) Az említett jogi előírások ellentétben vannak az egyetemös emberi jogokkal. Éppen ezért a Szövetségi Gyűlés 1990. május 1 -ei hatállyal módosította a 123/75. számú törvényt, megszüntette az 50/1955. számú kormányrendeletet és ugyancsak 1990. május 15-i hatállyal módosította az egységes földműves-szövetkezetről szóló 90/1988-as számú törvényt. A felsorolt rendelkezések gyakorlati érvényesítéséhez nem szükséges, hogy a szövetkezetek, s a földtulajdonosok valamiféle „végrehajtási utasításokra" várjanak, mert ezek a törvények érthetően és egyértelműen meghatározzák a földtulajdonnal kapcsolatos jogokat. Egy újságcikkben nem elemezhető kimerítően a módosított törvény. Szükségesnek tartom azonban a vidéki lakosság tájékoztatását a lehetséges megoldások lényegéről. Az új törvénymódosítás biztosítja a tulajdonjognak a használati jog előtti elsőbbségét. A tulajdon valamennyi formája egyenrangú és biztosítja a tulajdonos számára a föld és az egyéb mezőgazdasági vagyon teljes mértékű felhasználását a mezőgazdasági termelés számára. Megszűntek mindazok a jogi akadályok, amelyek gátolták a tulajdonos jogainak érvényesítését. Ezen jogok érvényesítése a gyakorlatban két csoportba sorolható: 1. Az egységes földműves-szövetkezetekbe (most már csak szövetkezetek) tagsági alapon társított földek, épületek és egyéb vagyon birtoklásának kérdése a jövőben. 2. A szövetkezeteknek vagy állami birtokoknak állami intézkedés következtében megművelésre átadott földek és egyéb vagyon rendezése azon polgárok, illetve jogutódaik részéről, akik nem voltak és nem tagjai a szövetkezeteknek. Az első esetben a szövetkezet és a földtulajdonosok közti jogviszonyokról van szó, amelyeket a szövetkezetekről szóló 1990. május 15-én hatályba lépett törvény értelmében, lehet és kell rendezni. Ennek alapján - a szövetkezeti tag (illetve a joguv tódja) nem kötelezhető az egész földterület társítására, - a tulajdonos saját gazdasági érdekének megfelelően rendelkezik földjével: tagja maradhat a szövetkezetnek, használatba adja földjét a szövetkezetnek vagy más jogi személynek, kiveheti földjét a szövetkezetből és maga gazdálkodhat, ideiglenes használatra adhatja földjét (5 éves időtartamra) a szövetkezetnek. A második esetben a földtulajdonos jogviszonyban van az illetékes államhatalmi szervvel és a döntés következtében a használati jogot élvező szövetkezettel vagy állami gazdasággal. Ezekben az esetekben elsősorban az illetékes nemzeti bizottságnak kell megszüntetni a törvény alapján a használati jogot. A földtulajdonosok igényüket legkésőbb 1990. augusztus 31-ig kell hogy bejelentsék, számolva a következő lehetőségekkel: - mezőgazdasági területet csak mezőgazdasági termelés céljára lehet visszaadni - ha a szövetkezet nem adhatja vissza a földet a földterületen végzett építkezés, melioráció vagy egyéb beavatkozás következtében, akkor ugyanilyen értékű más területet kínál fel. - ha semmi körülmény között sem adható vissza a föld, akkor a szövetkezetnek használati díjat kell fizetni a tulajdonosnak az ideiglenes használatról szóló szerződés értelmében. (A használati díj viszszamenőleg nem követelhető!) Az említettekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az adminisztrációs intézkedések következtében létrejött használati jogot az illetékes nemzeti bizottságoknak, illetve szerveiknek kell a törvény térteimében megszüntetni a közigazgatási jog keretein belül. Dr. RÓZSA ERNŐ sek, elsősorban gombás megbetegedések a lábon. A fertőzésekre is érvényes az, ami a viszketésre. Előfordul, hogy nehezen gyógyuló gennyes karbunkulus a diabetesz első jele. Diabetikus dermopátia A „dermopátia" egyszerűen bőrbetegséget jelent. Elsősorban idősebb betegeknél jelentkezik, barna foltok formájában, amelyek elsősorban a lábszáron találhatók. Valószínűleg a bőr gyorsabb öregedésének a tünete és nincs semmi komoly jelentősége. Necrobiosis lipoidica diabeticorum Ennek a hosszú nevű betegségnek nincs magyar neve. A bór alatti zsírszövet helyi elhalását jelenti. Az elváltozás néhány milliméter átmérőjű gömb, amely lassan növekszik és több centiméteres nagyságot is elérhet. Később a gömb helyén kerek vagy ovális alakú mélyedés keletkezik. A bőr az érintett helyen sárgásvörös színű és viaszosan fénylik. Az elváltozás ki is fekélyesedhet és torzító heggel gyógyul. Általában a lábszárakon jelentkezik. Annak ellenére, hogy a tünet nagyon csúnya, nem veszélyes. Gyógyítása szakorvos feladata. Az érszűkülettel és az idegek károsodásával összefüggő bórtünetek A cukorbetegség folyamán fokozatosan leszűkülnek a kis (tizedmilliméter és kisebb átmérőjű) veróerek és ez az érintett szövetek csökkent vér- és oxigénellátásához vezet. A folyamat annál gyorsabb, minél rosszabb az alapbetegség kezelése, minél magasabb a vércukor. Elhanyagolt esetekben súlyos érkárosodás fejlődhet ki 5-10 év alatt, míg máskor 25 évig tartó diabetesz után is alig mutatható ki érszűkület. Az érkárosodás elsősorban a belső szerveket érinti, de közvetve megjelenik a bőrön is. Achillesnek csak az egyik sarkát nem mártottak be a Styx folyóba, a cukorbetegeknek mindkét lábuk az Achilles sarkuk, de erről bővebben majd valamelyik következő számban lesz szó. Xantóm Sárgás göböcskék, amelyek a könyökön, térden, ujjakon találhatók. Úgy keletkeznek, hogy a magas zsírtartalmú vérből a zsírok átszivárognak a kötőszövetbe és ott lerakódnak. Arra figyelmeztetnek, hogy az étrenden változtatni kell. Más tünetek • Cukorbetegeknél viszonylag gyakori a bőrszínezék helyi hiánya, a vitiligo és a homlok és az arc pirossága. E tünetekről nem tudjuk, milyen összefüggésben vannak az alapbetegséggel. Végül nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a felsoroltakon kívül a cukorbetegeknél nagyon sok más bőrbetegség is előfordul. Ezekkel feltétlenül szakorvoshoz kell fordulni, mert elhanyagolásuk („ez csak a cukorkától van") súlyos következményekkel járhat. Dr. RÁCZ OLIVÉR