Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-23 / 146. szám, szombat

KÉPVISELŐINK Jövő héten tartják alakuló üléseiket az új szövetségi, parlament, valamint a két köztársaság törvényhozó testületei. A Szövetségi Gyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői közül 38-an magyar nemzetiségűek. Az első ünnepi ülések után a hétköznapi munka vár rájuk. Mit tartanak legfontosabb feladatuknak, hogyan képzelik el képviselői tevékenységüket? Ezzel a kérdéssel fordultunk hozzájuk, válaszaikat több részletben közöljük. Ásványi László mérnök (MKDM) SZNT El kell kerülni az elszigeteltséget Elsődleges feladatnak tartom - megkeresni és tartós kapcsolatot teremteni az összes magyar képviselővel. Hiszen az itt élő magyarság ügyeinek, jogos követeléseinek intézésében, kiharcolásában egyek vagyunk, még ha politikai meggyőződésünk, nézeteink némileg külön-, böznek is. Józan mérlegelés után, közös megegyezéssel a többségi nemzet részére is elfogadható reális utat kell választani. Fontosnak tartom, hogy az SZNT első ülésén a magyar képviselők nevében valamelyikünk határozottan kijelentse, mi nem akarjuk az államhatárok revízióját, nem követelünk politikai-közigazgatási autonómiát, de önigazgatást akarunk az oktatásügyben és a kultúrában. A téves, demagóg propagandát megcáfolva meg kell magyaráznunk, hogy amit mi akarunk és követelünk, az természetes és alkotmányos jog minden modern és kulturált országban, amelynek megvalósítása nem teszi szegényebbé a többségi nemzetet, tehát a szlovák nemzetnek nem kell lemondania semmilyen jogáról, javáról. Hiba volna, ha a magyarság képviselői csak követeléseiket tolmácsolnák a törvényhozó testületekben. Ez káros elszigeteltséghez, a „kényelmetlen ellenzék" szerepéhez vezetne. Kötelességünk bekapcsolódni a mindennapi törvényhozói munkába, az egyes bizottságokban szaktudásunkkal hozzájárulni olyan jogszabályok kimunkálásához, amelyek biztosítják a megújhodott társadalom és a szövetségi köztársaság európai mércének megfelelő további fejlődését. Támogatni kívánjuk a koalíciós kormány minden igyekezetét, amennyiben az nem ellenkezik alkotmányunkkal, nemzetiségi érdekekkel, vagy nemzetközi kötelezettségeinkkel. Kötelességünk vállalni az átmenet nehézségeit, választóinknak nyíltan beszámolni az eredményekről, a gondokról és a szükséges változásokról. A parlamentben a legszívesebben a kereskedelemmel és szolgáltatásokkal szeretnék foglalkozni, kihasználva negyvenéves közgazdasági tapasztalataimat. Sándor Eleonóra (FMK) Szövetségi Gyűlés Sole öröm is ért Hogy magánemberként mit várok a parlamenttől? A válaszom nagyon rövid: semmit. Nem is nagyon értem a kérdést. Remélem, végleg elmúltak azok az idők, amikor a képviselői státus különféle előnyökkel, kedvezményekkel járt. Az ülésszakok szüneteiben pedig szeretnék sokat írni, Dr. Hamerlik Rudolf kandidátus (KDM) SZNT Tisztelet, türelem, megbecsülés Elsősorban köszönetet szeretnék mondani azoknak a választóimnak, akik bizalommal voltak irántam, és bejuttattak az SZNT-be, hogy a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint ott védjem érdekeiket. Ha az idei rövid öthónapos parlamenti időszak nehéz volt, most még nehezebb következik. A negyven év alatt felgyülemlett problémákat nem lehet két év alatt megoldani, ugyanakkor mihamarább meg kell teremteni az új demokratikus társadalom alapjait. A múlt rendszer felbomlása felszínre hozott sok megoldatlan problémát. Ez a társadalom differenciálódásához vezetett, mindenki legelőbb a saját problémáit szeretné megoldani. A fő cél azonban világos, felzárkózni Európához, nemcsak gazdaságilag, hanem társadalmilag is. Ez azt jelenti, el kell fogadni és el kell sajátítani olyan gazdasági eszközöket és módszereket, hogy hatékonyak, versenyképesek legyünk. Ez vonatkozik az iparra, mezőgazdaságra, tudományra, szolgáltatásokra egyaránt. Új értékrendet kell teremteni, hogy mindennek meg legyen az értéke, nemcsak belföldi, hanem nemzetközi viszonylatban is. Hozzá kell fogni a társadalom erkölcsi gyógyításához. Át kell venni és be kell fogadni az európai társadalompolitika bevált módszereit, természetesen azt is, ami a nemzeti kisebbségek jogait és lehetőségeit illeti. Ezen a téren nagy és nélkülözhetetlen szerepe lesz a kereszténydemokrata mozgalmaknak, hogy a törvényes keretek megteremtése és majd a kivitelezés ne mások kárára történjen. A kölcsönös tisztelet, türelem, megbecsülés, a testvéri együvétartozás tudata ne legyen csak választás előtti szólam, hanem mindnyájunk életének velejárója. Tehát a kiindulópont és a kívánt irány adott, most jól meg kell választani a megfelelő gyorsulást és sebességet, a megteendő lépések sorrendjét és mindezt törvényekbe foglalni, hogy túlkapásoktól mentesen, de ugyanakkor határozottan és jó iramban induljunk országunk népeivel a célul választott Európába. ha lesz még fórum, ahol írásaim meg is jelenhetnek. Szeretném megírni azt, hogy nem az az igazán nagy politikus, aki feltétlen alázattal szolgálja ki választói óhajait, s mindenkori lépéseit ahhoz igazítja, amit az aktuális politikai hangulat diktál. Szeretném megírni, hogy a kételkedés nem a gyöngeség jele; szeretném kiírni magamból mindazt a keserűséget, amely a választási kampány során felgyülemlett bennem. Bízom abban, hogy nyugalmasabb időszak következik, amikor politikai ellenlábasaim is módot találnak majd jelszavaik bővebb kifejtésére, magyarázatára, a jelszavak gyakorlatba való átiiltethetőségének ismertetésére. Mert ezt mind ez ideig nem tették meg. Persze a kampány ideje alatt, miközben az országot jártam, sok öröm is ért. öröm volt találkozni azokkal az emberekkel, akik gondolkodva, mérlegelve választottak - nem feltétlenül az FMK-t! Ők azok, akikre az elkövetkező vitákban mint partnerekre feltétlenül számítok. Bauer Edit mérnök, a tudományok kandidátusa (Együttélés) SZNT Nagyon sok a tennivalónk Mi van a tarsolyomban, amivel a Szlovák Nemzeti Tanács kétéves választási időszakában indulok? Hát nézzük. Először: a „vándorszülőknek járó kitüntetés arany fokozata", amit lányaink „adományoztak", megosztva apjuknak és anyjuknak, még a választási kampány idején. Másodszor: igyekeztem mellőzni az illúziókat, hogy két év alatt csodát lehet művelni, s a felgyülemlett problémák mind kielégítően megoldhatók. Az újakról, amiket a piacgazdaságra való áttérés, a szociális feszültségek várható kiéleződése s ennek következtében a bűnbakok keresése hoz magával, nem is beszélve. HarDr. Paulicky Péter (SZLKP) SZNT A társadalmi kérdések baloldali megközelítése ÚJ szú 1990. VI. 23. Köszönöm mindenkinek, aki rám, a CSKP képviselőjelöltjére szavazott. Az SZNT képviselőjeként egy olyan társadalom felépítését szeretném szolgálni, melyben eredményesen összekapcsolódnak az egyéni szabadságjogok, a társadalmi igazságosság, valamint a nemzeteink és nemzetiségeink összefogása. Teljes erőmből küzdeni akarok az állampolgárok és a családok létbiztonságáért, a tiszta erkölcsi normák érvényesüléséért. Szükségesnek tartom olyan működőképes vegyes gazdaság kialakítását, amelyben érvényesül a tulajdonformák egyenlősége, s csak a hatékonyság lehet a mérce. Tehát a vállalkozások szabadságáért, a mindig megújulni kész emberekért, a bérből, fizetésből élők és az ifjúság létfeltételeinek javításáért, az emberi élet kiteljesedéséért fogok dolgozni. A parlamentben is olyan politikai viszonyok megteremtését szorgalmazom majd, amelyekben mindenki megvalósíthatja önmagát. Az, hogy a CSKP képviselője vagyok, számomra a társadalmi kérdések baloldali megközelítését jelenti, nem pedig azt, hogy szemben állok a más pártelkötelezettségú állampolgárokkal. A baloldaliság szerintem esélyegyenlőség a munkához, a tudáshoz, a művelődéshez, a boldoguláshoz. Meggyőződésem, ha letisztul a mostani zavaros időszak, sokan állnak majd meggyőződésből a baloldal mellé. A párt jövője nagyobb mint jelene. Igaz ugyan, hogy a Bodrogközben születtem, de közel tíz éve a Csallóközben, Dunaszerdahelyen élek. Minden ide köt, itt él a családom. Az itt élők jövője rendkívül fontos számomra. Nekik szeretnék iható vizet, tiszta levegőt, jobb életet. Ezért az SZNT-ben minden eszközzel fellépek a környezet óvása érdekében. madszor: a lekötelező bizalom, amelyet a csaknem 20 ezer választópolgártól névre szólóan kaptam - s amit ezúton is köszönök. Negyedszer: a hivatásomból adódó szándék, hogy olyan szociálpolitika kialakítását segítsem, mely lehetőséget biztosít az alkotó és vállalkozó szellem kibontakozásához, de az elesetteket sem hagyja cserben. Ötödször: szorgalmazni fogom az emberi jogok, s hovatartozásomnál fogva ezen belül a kisebbségi jogok védelmét, törvényes garanciáit. Azt szeretném, hogy az ember vallása, politikai meggyőződése, nemzeti hovatartozása soha többé ne lehessen félelem forrása. Tudom, hogy e téren rengeteg előítélet, tévhit, rossz beidegződés áll a nagyobb megértés, a tolerancia, az egymás megismerése és megbecsülése útjában, úgy érzem, itt nagyon sok a tennivalónk. Végül, de nem utolsósorban: mint ember szeretnék a magam kis részével hozzájárulni a Szent-Györgyi Albert által megfogalmazott mélységesen humanista gondolat megvalósításához. „Hogy ez a mi földünk biztos otthona lehessen gazdagságnak, szépségnek, boldogságnak és békességnek." Magyar Ferenc (MKDM) SZNT Ugyanazokat a terheket viseljük Szilárd meggyőződésem, hogy valóban békés és igazságos társadalmat csakis a krisztusi szeretet és megbocsátás elveire alapozva lehet fölépíteni. A „Szemet szemért..." elv csakis a kölcsönös lemészárláshoz vezethet. Tehát minden lépésemmel a kölcsönös megértés és szeretet útját kell egyengetnem, amely olyan társadalom felépítéséhez vezet, ahol nincs semmiféle megkülönböztetés nemzetiségre, vallásra, nemre, fajra, világnézetre nézve. Ebből következik, hogy elvetem az „államalkotó nemzet" és kisebbségek elvét, s minden polgárnak - mint államalkotónak - azonos jogot követelek, beleértve az anyanyelv használatának a jogát is. Isten nem teremtett se „többségit", se „kisebbségit", csak embert a saját képére és hasonlóságára! De polgári szempontból nézve is ez az igazság, mert valamennyien ugyanazokat a terheket viseljük (azonos időtartamú katonai szolgálat, azonos adókulcs stb.), tehát jogainknak is azonosaknak kell lenniük. Természetes, hogy ezeknek a jogoknak a gyakorlati megvalósítása mindkét részről türelmet és megértést igényel. Keresztény meggyőződésem megköveteli az élet védelmét a fogamzás pillanatától kezdve; az anyák megbecsülését és az ő munkájuk értékelését; a családfő keresetének olyan szintre emelését, hogy családfenntartók lehessenek; az anyagi javak igazságos elosztását. Szükségesnek tartom a dolgozó népréteg szellemi fölemelését, hogy az alkoholos palackot a könyv váltsa föl. Minden tekintetben fontosnak érzem a környezetvédelemre irányuló mindennemű megindokolt törekvést. Persze belátom, hogy a súlyos örökség következtében mindezek hosszú távú célkitűzések. Nincs előítélet Krammer Jenő születésének 90. évfordulóján Tanítványok és tisztelők őrzik a pedagógus, az irodalmi, neveléstudományi és nyelvész szakíró, Krammer Jenő emlékét. Azok, akik élő kapcsolatba kerültek vele, egy kiváló egyéniség maradandó hatásával gazdagodtak. De vajon miként él alakja a szélesebb csehszlovákiai magyar köztudatban? Lassan két évtizede lesz, hogy eltávozott az élők sorából. Azóta korosztályok nőttek fel, amelyek már csak írásaiból és a róla szóló méltatásokból ismerhetik meg ót. S nem hagyható szó nélkül, hogy tíz évvel ezelőtt a hazai magyar sajtó teljesen megfeledkezett születésének kerek évfordulójáról. Nincs nyoma annak, hogy nemzetiségi közegünkben bármelyik lap is megemlékezett volna róla. így a személyiségéhez kapcsolódó ismeretek alighanem a kifejezetten irodalmi érdeklődésűek, majdhogynem a beavatottak kiváltságának számítanak. Nyilván találkoztak nevével a Sarló-mozgalommal foglalkozó cikkekben és tanulmányokban. Turczel Lajos professzornak még 1967-ben megjelent hézagpótló munkájából, a két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalom feltételrendszerét vizsgáló monografikus alapműből szerezhettek erről kiváltképp értékes tudnivalókat. Megtudhatták, hogy Krammer Jenő érsekújvári gimnáziumi tanárként nemcsak a mozgalom pedagógiai törekvéseiben játszott meghatározó szerepet, hanem tőle származik a Sarlóról szóló első társadalomlélektani szempontú, 1935-ben kiadott - elemzés is. Sokak számára Krammer Jenő nevét elsősorban Fábry Zoltán műveinek felerősödő visszhangja, a gazdagodó Fábry-kép idézi fel. Az Irodalmi Szemle hasábjairól, a Fábryról szóló visszaemlékezésés tanulmánygyűjteménybe is bekerült az az írása, mely Fábry irodalmi ösztönzéseinek német forrásvidékére, annak értelmezésére hívja fel elsőként a figyelmet. Valószínűleg nálunk is vannak, akik Krammer Jenő nevével egy sajátos kelet-európai színházi reneszánsz kapcsán találkoztak. Német nyelvű monográfiát írt Ödön von Horváth életéről és műveiről, 1971ben magyarul az Akadémiai Kiadó is megjelentette. Meglátásai a bemutatóról szóló színházi kritikákban és műsorfüzetekben is szerepeltek. Ugyanakkor vizsgára készülő egyetemi hallgatók és nyelvtanárok az idegen nyelvek oktatásának korszerű módszereit ismertető szaktanulmányok szerzőjeként ismerik. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején dél-szlovákiai kisvárosokban szülői munkaközösségek rendezvényeinek résztvevői előadóként találkozhattak vele. Készségesen fogadta el a meghívásokat, s tett azoknak eleget mindaddig, amíg az ilyen jellegű kapcsolattartásnak a hatósági korlátozások nem vetettek gátat. A nemzetiségi kiröppentő fészek iránti hűség és küldetéstudat vezérelte őt, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem német tanszékének tekintélyes professzorát, aki 1946 óta Magyarországon élt. „ Tudod, ha onnan jön kérés, nem szabad nemet mondani" - írta egy meleghangú levélben. A kétnyelvűségről szólva nemcsak a szakavatottság, hanem a kisebbségi lét buktatóinak és gazdagító többletének, méltóságának érzelmi telítettségű átélésével is hatalmába kerítette a hallgatóságot. Lényének varázserejét így nemcsak volt tanítványai és ismerősei tapasztalhatták, hanem a kisebbségi lét élőszövetébe is behatolt. Úgy tűnik, egymástól különváló töredékességben, belső összetartó szálak nélkül, szűk nemzetiségi közegre korlátozódva él Krammer Jenő emléke a csehszlovákiai magyarság körében. Pedig egyéniségének vonzereje - ahogy ezt a hozzá közel állók megfogalmazták - a példaadás. A szellemi magatartás emberi őszinteségéből és hitelességéből fakadt a példamutatás. A hűséges tanítvány, Dobossy László írta róla: „Krammer Jenő sohasem törekedett arra, hogy igaza legyen, s hogy igazát mások is elismerjék; arra törekedett, hogy ő maga legyen igaz." S ez lényének teljességét áthatva a mindennapi életben és mindennemű gondolatközlésben meghatározó volt számára. S talán innen kiindulva érthető meg, miért nem vált Krammer Jenő élete a szlovákiai magyarok számára mindeddig a maga egységében ható hagyományélménnyé. Tudjuk, az erkölcsi értékek személyes megtestesülése szüntelen közösségi szembesülés. Eszmény és magatartás egymásra .vetülésében érhetők tetten. Egyfajta kölcsönhatás alakul ki, melynek során az eszmény maga is társadalmi elvárássá, visszaigazolódó erővé válik. De vajon ennek megfelelően alakultak-e a közállapotok nálunk? Nem véletlen, hogy tíz évvel ezelőtt a lapok nem írtak róla. A hivatalos propaganda nem igényelte az igazi erkölcsi erőforrást. Ezek feltárásában alighanem veszélyt látott. Tartott attól, hogy akaratlanul is hozzájárulhat az erőszakolt, hamis helyzetkép lelepleződéséhez. S vajon ma a közösségi mágnes igazi mezejébe kerül-e Krammer Jenő életműve? Irodalmi és neveléstudományi kutatásaiban az emberközpontúság, az egyéni példa lenyűgöző egységbe kapcsol kisebbségi kötődést és egyetemes távlatokat, közép-európai meghatározottságot és európai kitekintést. Fukári Valéria írásaiból a „szív melegét érezve" elemezte munkásságát. A tiszteletet az értékítélet elmélyültségének tárgyilagosságával párosítva állapította meg: „Alkata, egyénisége, közvetlen természete arra rendelte Krammer Jenőt, hogy az embertől emberhez, népektől népekhez vezető utak közvetítójeként hasson, hogy mély emberi és tág szemléleti kapcsolatokat nyisson, építsen...". S micsoda dimenziókat fogott át ez az igyekezet! Közvetlen kapcsolatban állt Romáin Rollanddal, s példaképének tekintette E. F. Ramuzt, a franciául alkotó svájci írót. Az ő hatására vallotta, hogy „... ott kell megtalálnunk létünk legmélyebb értelmét, ahová a sors állított". S ezzel hirdette, hogy a kisebbségi létproblémákat általános emberi összefüggésekbe kell ágyazni. De nemcsak hirdette. A harmincas évek végén kísérletet tett arra, hogy Jean Giono Provence-i regényíróval karöJtve átültesse franciába Tamási Áron Ábeljét. Vajon milyen támaszra találhat e zavarba ejtően magasban lebegő példában az a mai törekvés, mely a nemzetiségi létélmény és egyetemes valóságlátás elválaszthatatlanságát emeli mércévé. Közvetlen ösztönzésekkel szól a mához Krammer Jenőnek a keleteurópai együttműködést szorgalmazó neveléstudományi ténykedése. A harmincas évek közepén Kemény Gáborral együtt Duna-völgyi pedagógiai szemle címmel, csehszlovákiai, jugoszláviai és romániai magyar nevelők részvételével készülő folyóirat kiadásán fáradozott. Majd évkönyvet állított össze, mely a szomszédos országok és népek pedagógusai számára kívánt fórumot teremteni. Krammer Jenő, még 192Ö-ban a Losoncon megjelenő diáklapban, a Mi Lapunkban egy Balogh Edgár kérésére írt cikkben így határozta meg az európaiság ismérvét: „Nincs előítélet". Ma, amikor hagyatéka még a kisebbségi közegben sincs jelen teljes mivoltában, alighanem újabb igény jelentkezik: magatartását népközi értékké kell avatni. KISS JÓZSEF