Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-21 / 144. szám, csütörtök

Gyökeres György felvétele amit tehetsz az országért Adózás Ausztriában és nálunk Már abban az időben, amikor a bank még nem pénzintézetet, hanem csupán a pénzváltók padját jelentette, tudták az emberek, hogy országuk boldogulása, s külföldhöz viszonyított pozíciója munkájuktól függ, valamint attól, mennyi adót szolgáltatnak be az államnak. Pillanatnyi helyzetükben talán hihetetlennek tűnik, ám ez a pénzügyi tétel még ma is érvényes. Érvényes annak ellenére is, hogy úgy érezzük, sok adót fizetünk, mégis szegény az ország, s hogy a ritkán ránk köszöntő fizetésemelésnek sem tudunk igazán örülni, mert nagy részét elviszi az adó. Most már értelmetlen azon rágódni, milyen is a még érvényben levő. adórendszer, hiszen napjai meg vannak számlálva. Sokkal inkább izgatja fantáziánkat az, milyen lesz majd az új. Várakozásunkat az is fokozza, hogy az adórendszer tervezetét a Szövetségi Gyűlés nemrég elvetette. ÚJ SZÚ 1990. VI. 21. MEGÉRI DOLGOZNI? Tapasztalt nyugati szakemberek állítják, hogy évekig tart egy jól funkcionáló adórendszer létrehozása. Vannak országok, ahol például *a hozzáadott értékadó bevezetése egy évtizednél is hosszabb időt vesz igénybe. Hazai szakembereink néhány hónap alatt akarták megoldani a kérdést, de első nekirugaszkodásra nem sikerült. Egyelőre marad hát a régi, amelyet meglehetősen nehéz kategorizálni. Nem mondhatjuk el róla egyértelműen, hogy lineáris, de azt sem, hogy progresszív. Sok kivételre ad lehetőséget, így idáig még najdnem mindenkinek sikerült megtalálnia a kiskaput. Akármilyen is lesz az új adórendszer, abban ne reménykedjünk, hogy kevesebb adót fizetünk majd, mint idáig. Az állammal szembeni kötelezettségeink minden bizonnyal csak növekedni fognak, s mi egyelőre csupán azzal vigasztalódhatunk, hogy más országokban sem csekély az emberek ilyen fajta leterhelése. Például a szomszédos Ausztriában progresszív adórendszer van érvényben. Lényege, hogy minél többet dolgozik valaki, annál többet keres, s egyidejűleg arányosan növekszik az adója. De vigyázat! Az osztrák szakemberek - nyugat-európai mintára - olyan fondorlatosan dolgozták ki az adórendszert, hogy bár az emberek a magasabb bérből több adót fizetnek, de mégsem olyan sokat, hogy ne lenne kifizetődő a nagy teljesítmény. ÁRAKBA REJTETT ADÓ Az osztrák államkassza egyik legjelentősebb bevétele a jövedelemadóból származik. Tavaly ezen a címen 170 milliárd schillinget fizettek be. Valamivel kevesebb összeg (tavaly 147 és fél milliárd) folyik be a forgalmi adókból, s a két csoporthoz viszonyítva sokkal kevésbé jelentős bevételi forrás a vámadó. Az okmánybélyegekből és egyéb illetékekből szintén nem sok az államkassza jövedelme, a pontos befizetés ezúttal inkább az állampolgárok érdeke. Ugyanis kérvényeik, panaszleveleik, vagy fellebbezéseik mindaddig elintézetlenek maradnak, amíg nem látják el megfelelő értékű okmánybélyeggel az iratokat. Ügyintézés címén tavaly 7 milliárd schillinget fizettek ki az osztrák állampolgárok, fogyasztói adóként viszont ennél majdnem ötször többet. Egyébként számunkra ez a csoport a legérdekesebb. Magában foglalja a dohány- és söradót, az ásványi olajak (benzin) adóját, az alkohol- és a pezsgőadót. Az alkoholadó bor esetében minden pohár ital árának 10 százaléka. A pezsgőadó az egyetlen, amelyet abszolút összegben határoztak meg; egy 7 decis üveg pezsgő adóterhelése 16 schilling. A dohány- és alkoholadó az állam monopóliuma, az ásványi olajok után fizetett összeg pedig kizárólag a közlekedés céljaira használható. Az utolsó csoportba az útadók tartoznak, köztük a gépkocsiadó. Ennek összege a motor köbtartalmától függően 2000-20 000 schilling lehet. Nálunk egyelőre még ismeretlen - de nem kizárt, hogy a jövőben valósággá válik - az úgynevezett kaszinóadó. Ezt a játéktermek és kaszinók fizetik, méghozzá a nyereségük 40 százalékának megfelelő összegben. - VÁLLALKOZÓK ELŐNYBE

N Ha betekintenénk az osztrák adótáblázatokba, látnánk, hogy a vállalkozók kevesebb pénzt fizetnek az államkasszába, mint a munkások és alkalmazottak. S hogy miért? Elsősorban azért, hogy olyan nyereséget érhessenek el, amelyből beruházhatnak és új munkalehetőségeket teremthetnek. A szociális biztosítás esetében azonban nincs kedvezmény. A hozzájárulást mindenkinek be kell fizetnie. Az ebből befolyt pénzt többek között a munkanélküliek és csődbe jutottak támogatására fordítják. Ha valaki önhibáján kívül kapja vissza munkakönyvét, akkor 24 hónapon át kapja utolsó fizetésének 80 százalékát. Amennyiben a munkaadó magánvállalkozó is egy szép napon csődbe jut, a szociális biztosításból 4 hónapon át térítik az alkalmazottak fizetését és egyéb tételeket. A béradó, amelyre mi oly gyakran panaszkodunk, Ausztriában szociális jellegű. A bruttó havi jövedelemből leszámítják a 16 százalékos szociális biztosítást, a megmaradó összeg az adóalap. Az adó nagysága hasonló kritériumok alapján változik, mint nálunk (családi állapot, az eltartott személyek száma). Ha egy háromtagú egykeresós családmodell veszünk alapul, akkor például havi 15 ezer schilling jövedelem esetén 2400 schilling a szociális biztosítás, 849 a béradó, tehát a családfő 11 751 schillinget visz haza. Havi 30 ezer schilling jövedelem esetén a szociális biztosítás 4608 schilling (kiszámításához a legmagasabb alap 28 800 schilling), a béradó 4937, vagyis a fizetési borítékban (pontosabban a folyószámlán) 20 455 schilling van. Persze olyanok is élnek Ausztriában, akiknek havi jövedelme mindössze négy számjegyű. Ha nem haladja meg a 8965 schillinget, akkor nem fizetnek béradót, hanem az államtól kapnak juttatást. A szociális biztosítás viszont kötelező. Tudom, sokan gondolják, hogy szívesebben elfogadnák az osztrák progresszív adórendszert a hozzá tartozó keresetekkel, mint a mi, félig lineáris, félig progresszív adóinkat a sok csekély jövedelmekkel. De tudják mit mondana erre John Fitzgerald Kennedy, ha élne? Valószínűleg ezt: ne kérdezd mit tesz érted az az ország, ahol élsz, inkább arra keresd a választ, hogy te mit tehetsz érte. KOVÁCS EDIT Pelsőcön 1992-ben adják át az új orvosi rendelőintézetet Gyógyír a sebre Azt hiszem, keresve sem találnánk még egy központi nagyközséget, ahol az egészségügyi ellátás olyan mostoha körülmények között zajlana mint Pelsőcön. Párját ritkítja az itteni helyzet, nevezetesen az, hogy egy szűk váróteremben zsúfolódnak a fogorvos segítségét keresők, az elmegyógyászhoz érkezett lelkibetegek és a gyengébb nem képviselői, akik éppen a nőgyógyászhoz igyekeznek. Ráadásul az utóbbi szakorvosnak csák zsebkendőnyi rendelő jutott, a nővérke a váróteremben méri a kivizsgálásra készülők vérnyomását és sok esetben a vérvételt is itt ejtik meg. Mikor megtudtam, hogy Pelsőcön és vonzáskörzetében 560 nyugdíjas él, 730 gyermek jár iskolába, évente 120 gyermek születik, s ezenkívül három szövetkezet dolgozói is itt keresik a gyógyulást - szinte elállt a lélegzetem. Mindezek fejébe még egy elgondolkodtató tény: helyben nincs éjszakai ügyelet és egészségügyi gyorsmentő sem. A lakosok elégedetlenségét a kérdések özönén tudtam leginkább lemérni: Azért mert itt van az elmegyógyintézet a járás egészét szolgáló rendelőnek még nem feltétlen itt a helye. Miért nem találnak neki helyet a járási székhelyen? Miért nem fogadták el a járási egészségügyi intézet dolgozói évekkel ezelőtt azt a javaslatot, hogy a megüresedett iskolaépületben rendezzenek be orvosi rendelőket? Mi lett az illetékesekhez még 1985-ben benyújtott panaszlevelükkel? Mikor lesz végre orvosi ügyelet itt is, hisz mire Rozsnyóról vagy Csetnekről ideérnek a mentősök, sokszor már késő?! Ezekkel az első hallásra is jogos kérdésekkel kopogtattam be a múlt és jelen helyi összefüggéseit legjobban ismerő Brezina Árpádhoz, a hnb elnökéhez. - Mi a lakosok mindenkori érdekeit figyelembe véve kezdeményeztünk, de ezt a hatalom bölcs gyakorlói szinte semmibe vették. Úgy tűnt, minden fontosabb volt számukra mint az egészségügy. Itt Pelsőcön elhagyatottnak éreztük magunkat, s egyre jobban tudatosítottuk, anyagi eszközök híján csak saját forrásainkra hagyatkozhatunk. Az egészségügy szekere egyébként járási viszonylatban is kátyúba jutott, hisz a rozsnyói kórház építése már-már szakállas beruházás. A lakosok és a mi panaszainkat, írásbeli kéréseinket is azzal az egyszerű indoklással utasították vissza, hogy megvalósításukra nincs pénz. Amikor a volt iskolaépületet javasoltuk orvosi rendelőnek a közeli autóbusz-állomás állítólagos magas zajszintje volt az ok az elutasításra. Sokszor nevetségesek voltak az érvek, de a helyzeten semmit sem változtattak. - A siralomháznak, nevezett rendelőben azt is elárulták nekem, hogy most végre valami alakulóban van. Az ön nevével hozták kapcsolatba az áhított egészségügyi központ építésére tett legújabb kezdeményezéseket. Mikor lesz Pelsőcnek és környékének a követelményeknek megfelelő orvosi rendelőintézete? - Mit mondjak erre? Röviddel idekerülésem után a szó szoros értelmében sikerült kiveszekednem, hogy végre elmozduljunk a holtpontról. Sokáig vitatkoztunk a helyen, míg végül elfogadtunk egy kompromisszumos megoldást, miszerint a jelenlegi rendelőt kibővítjük egy épületszárnnyal. Ennek két családi ház látja a kárát, ugyanis ezeket szanálnunk kell. Mikor újfent nem volt pénz, belementünk, hogy a 3,8 millió koronás beruházási összeghez az érdekelt kisüzemek és szövetkezetek is hozzájáruljanak. Maga a kivitelezés is buktatókkal indult. A tervrajzok közel két évig készültek, a járási építőipari vállalat pedig kihasználta monopol helyzetét. Az egyezkedés még mindig folyik, de ennek kimenetelétől függetlenül októberben vagy velük, vagy nélkülük megkezdjük az építkezést. Ha kell, a hnb kisüzeme ezt is magára vállalja. Az viszont jelenleg még nem világos, honnan szerezzük be a szükséges építőanyagokat, tudniillik sok mindent csak előre megkötött szerződés fejében adnak. A lakosok, az üzemek viszont mellettünk állnak, készek segíteni s ez bátorít fel arra, hogy ha kell önerőből is, de nekivágjunk. Úgy tervezzük, hogy 1992-ben átadjuk a berendezett létesítményt. Azt hiszem keresve sem találnánk még egy olyan központi nagyközséget, ahol ilyen szilárd elhatározással, tenniakarással és talán kockázatvállalással is orvosolnák a múlt bajait, az éveken keresztül elhanyagolt egészségügy fonákságait, mint Pelsőcön. Reméljük, kezdeményezéseiket és konkrét cselekedeteiket siker koronázza. POLGÁRI LÁSZLÓ • Közbeszólás A elmúlt időkben a választások kap/IZ csán, elszaporodtak az ígérgetők és rá ígérgetők. Ki ezt, ki azt hajtogatta, fényes sztaniolba bujtatott mesevárakról beszéltek. Állandó transzban éltünk a magasztos jóslatoktól, és csupa-csupa izgalomban. A hétköznapjainkat meghatározó dolgok mellett meg szinte vakon, süketen mentünk, megyünk el ma is. A legenda szerint Jan Hus, amikor 575 évvel ezelőtt az égő máglyához kötözve megpillantotta azt a gúnyos képű vénasszonyt, aki nagy buzgalommal szállította a máglya alá a tűzifát, felkiáltott: „O sancta simplicitas!" Én nem nevezném „szent együgyűségnek" az ilyesfajta fahordást, hanem az emberi rosszaság és gonoszság megnyilvánulásának. Sőt, még azt is hozzátenném, manapság nálunk is megvannak a rosszaságnak, a gonoszságnak ilyen küldöttei, kik a politikai viharok közt buzgón hordták a tűzrévalót. Közben észre sem vettük, hogy alattunk is izzik az együgyűségünkből fakadó parázs. Hogy hiszékenységünk olykor mennyire ostoba, arra lenne egy hasznos és tanulságos példám. Szenvedő alanya én vagyok. A minap, a délutáni órákban, szobámban éppen írással foglalkoztam, amikor csöngettek. Feleségem ment ajtót nyitni. Hallom, egy női hang szlovákul és magyarul vezetéknevemet emlegeti. Feleségem, keresztnevemet kiáltva, mindjárt jelezte, hogy engem keresnek. Elébe mentem a váratlan vendégnek, aki sűrűn ismételgette imént hallott keresztnevemet, és mellé a „bácsika" szót is odatéve, lelkesen közölte velem, már vagy egy félórája kereste lakásomat, amikor az utcánkban két jó lélek végre ide igazította. — Mert tetszik tudni - hangoskodott nyájasan drága apukám azt mondta: „Édeslányom, most aztán nincs más lehetőség, eredj, keressed meg jó öreg barátomat". Tetszik tudni, Kucsera István az én jóságos apukám, hisz tetszik rá biztosan emlékezni!... - és hirtelen, megakadályozhatatlanul jobbról, balról kétszer is cuppaSancta simplicitas nós puszival becsülte meg borostás arcomat. „Kucsera, Kucsera..." - kerestem tengernyi ismerősöm közül azt, akinek a lánya előttem állt. Látogatóm hadarva mondta el megrázó esetüket, meg hogy édesanyja és Kucsera István, állítólagos barátom, reményekkel telve várják vissza lányukat a kramárei kórház előcsarnokába. - Ellenőrzésre hoztuk édesanyát, s a dr. (itt egy ismerős, jónevű pózsonyi kórházi főorvos nevét emlegette) nem a szokásos 10 darab külföldi injekciót adta át, hanem kivételesen 15 darabot, és most hiányzik az öt ára, 320 korona. Mondta ekkor drága apukám, ő úgy gondolja, az ő régi szeretett barátja biztosan kisegít bajunkból. - Itt már a hölgy könnyei is potyogtak. - Az összes pénzt odaadtuk a főorvos úrnak, ám, sajnos, 320 korona még hiányzik. Már régóta úgy szoktuk, a főorvos úr itt beadja az első injekciót, a többit meg, hetente egyszer, a galántai doktor urunk szokta beszúrni. Jaj, el ne felejtsem, apukám nagy keserűen még azt is mondta: „Látod, lánykám, ma a megszokott féldecimet sem ihattam meg." Aztán a vonatra sincs már pénzünk. Gyalog meg nem mehetünk hazáig, szegény, beteg édesanyámmal. Drága kedves (jött a keresztnevem, hozzátapasztva a „bácsika " szó), ugye, segít rajtunk? Jól mondta apuka, ugye? Most már nemcsak engem, a feleségemet is, sőt a vendégségben nálunk tartózkodó sógornőmet is két-két cuppanós csókkal ajándékozta meg a síró, zokogó Kucsera István lánya. Nem bírom a síró, zokogó asszonyok látványát, mélyen együtt érzek a beteg emberekkel, pláne, ha idős nőről van szó. Hogy rövidre fogjam! Négyszáz koronát adtam át az ismeretlen „hölgynek", aki aztán oly sebesen távozott - mondván: „Holnap délelőtt tízkor itt vagyok a pénzzel!" -, hogy izgalmamban még a személyazonosságiját sem néztem meg. Hát igen, rám a szent együgyűség, az ismeretlen „hölgyre" meg az ördögi perfidség, a feneketlen rosszaság megjelölés illik. Mert, ugye - már önök is tudják -, attól a péntek délutántól én a Kucseráék lányát többé nem láttam. F

élek, a választások után is lesznek „szent együgyűek", akik későn döbbennek rá, nem jó helyre voksoltak! Én ennek ellenére, őszintén kívánom nyertesnek, vesztesnek egyaránt, mosolyogjon végre mindannyiunkra a szabad világ melengető napsugara! A perfideket vigye az ördög! És el ne felejtsem, ismeretlen „csókos vendégemet" meg takarítsa be a rendőrség. Spectator