Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-14 / 111. szám, hétfő

KERÉKPÁROS BÉKEVERSENY Svorada hátránya hét másodperc (r-tics) - A hét végén két útszakasszal folytatódott a 43. kerékpáros Békeverseny. Szombaton már csehszlovák földre érkezett a mezőny, Pilzenben a belga de Clercg állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, tegnap pedig a lengyel Mackowski győzött. Az összetettben továbbra is az NDK-beli Dietz vezet, aki tegnap másodikként ért a célba és 7 másodpercre növelte előnyét a csehszlovák Svorada előtt, aki nagyon aktívan versenyez, nem akar beletörődni a sárga mez elvesztésébe. Ma a 6. útszakasz (Jihlava - Slušovice 206 km) szerepel műsoron. Szombaton a 4. útszakasz rajtja az NDK-beli Greisben volt és a versenyzőkre a pilzeni célig 195 kilométer megtétele várt. Az első szökési kísérlet a 34. kilométernél született meg, amikor a nyugatné­met Rich és a kolumbiai Corredora, valamint a francia Chignoli elhúztak a többiektől. A három szökevény több mint négy órán át haladt együtt és már 5 perces előnyük volt. A163. kilométernél tömlőszakadás miatt Corredor lemaradt a többiektől. A fő­boly az utolsó kilométereken fokozta az iramot és röviddel a cél előtt már a város utcáin sikerült behozni a szökevényeket. A hajrában a nagy esélyesek egymásra ügyeltek, nem vették észre a belga de Clercg sike­res kiugrását. A második helyen a szovjet Goluska érkezett a célba, a lengyel Mackowski előtt. Szorosan ott volt nyomukban Ján Svorada. Nyilatkozatok - František Trkal: A hajrában az NDK-beliek és a bel­gák voltak a legaktívabbak. Igyekez­tem velük lépést tartani, de az utolsó SPORTHÍRADÓ • Ragyogóan szerepelt Franti­šek Vojtíšek a budapesti kamion­versenyen. Az Európa Kupa soro­zat második viadalán a LIAZ Becher csapat tagja szombaton drámai küz­delemben a második helyen végzett, vasárnap fölényesen győzött. Az A-osztály: 1. Vojtíšek 50 p. 2. Cu­ynet (francia - Ford Cargo) 44 p. 3. Chapman, (brit - Volvo) 42 p. • Majna-Frankfurtban a csel­gáncs Európa-bajnokságon nem jutott érem a csehszlovák színek képviselőinek. Chynoranský állt a legközelebb a dobogóhoz, azon­ban a bronzéremért vívott küzde­lemben bírói döntéssel kikapott a francia Amoussoutól. A magyar cselgáncsozók közül a férfiaknál Tolnai az abszolút kategóriában aranyérmet nyert, a 78 illetve a 71 kilogrammos súlycsoportban Zsol­dos ezüst és Hajtós bronzérmet szerzett. A nőknél az 52 kilogram­mos kategóriában Parrag a dobogó második helyére állhatott fel. • Az Edmonton Oilers jégko­rongcsapata a hatodik találkozón 8:4-re verte Chicagóban a Black Hawks együttesét és bejutott a Stanley Kupa döntőjébe, ahol a Boston Bruins lesz az ellenfele. A kupa sorsát eldöntő sorozat ked­den kezdődik Bostonban. • Nemzetközi atlétikai ver­senyt rendeztek Columbusban. Férfiak - 100 m: Dees 10,26,200 m: B. Reynolds 20,60, 400 m: J. Rey­nolds (amerikaiak) 45,76, 800 m: métereken már nem tudtam fokozni az iramot. Ján Svorada: A szökevények ül­dözésében az utolsó 20 kilométeren az NDK versenyzői segítettek legin­kább. A hajrában azonban hibáztak, mivel hagyták megugrani a belga versenyzőt, aki gyorsan nagy előny­re tett szert. Már nem tudtam be­fogni ... A negyedik útszakasz eredmé­nye: 1. de Clercg (belga) 5:00:36, 2. Golusko (szovjet) -5, 3. Mac­kowski (lengyel) -10, 4. Svorada, 5. Boden (NDK-beli) -15, 6. Artunghi (olasz) -17 mp.... 27. Dvorščík, 30. Lipták, 31. Trkal, 36. Vašíček, 44. Padrnos (csehszlovákok) mind -17 mp. Az összetett állása négy útsza­kasz után: 1. Dietz (NDK-beli) 17:38:46, 2. Svorada -2, 3. Van de Vin (holland) -13, 4, Csuzsda (szov­jet) -22, 5. Padrnos (csehszlovák) -23, 6. Bódén (NDK-beli) -25 ... 40. Trkal, 49. Lipták, 57. Dvorščík, 65. Vašíček mind -57 mp. Rózsaszínű trikó (legsokolda­Ereng (kenyai) 1:46,41, 1500 m: Falcon (amerikai) 3:38,61. Nők - 400 m: Stevens (amerikai) 51,82 mp. • Beljavszkij szovjet nagymes­ter nyerte 7 ponttal Münchenben a nemzetközi sakk-tornát. A további sorrend: 2. Gulko (amerikai) 6, 3. Van de Sterren (holland) 6, 4. Niko­lics (jugoszláv) 6, 5. Juszupov (szovjet) 6 ponttal. • Hollandia nöi válogatottja zsinórban harmadszor nyerte meg a gyeplabda Világ Kupát. Sydneyben a döntőben 3:1 arány­ban bizonyultak jobbnak a tulipános lányok az olimpiai bajnok Ausztráliá­nál. Harmadik helyért: Koreai Köz­társaság - Anglia 3:2. lúbb versenyző): 1. Svorada 50, 2. Chignoli (francia) 25, 3. ' Rich (nyugatnémet) 24, Lila trikó (a leg­aktívabb versenyző): 1. Svorada 15, 2. Rasch 13, 3. Rich 12. Zöld trikó (legjobb hegyi versenyző): 1. Chignoli 20, 2. In 't Ven (belga) 15, 3. Rich 12. Fehér trikó pöttyök­kel (pontozásos verseny): 1. Svo­rada 69, 2. De Clercg 51,3. Golusko 41 pont. A tegnapi útszakasz (Starý Plzenec - Jihlava 185 km) unal­masnak ígérkezett, hisz többnyire sík területen haladt a mezőny. Az erős szél azonban alaposan megke­verte a kártyákat. Az 58. kilométer­nél 26-an elhúztak a főbolytól és gyorsan növelték előnyüket. Ebben a csoportban az NDK 5, Csehszlo­vákia viszont csak 4 versenyzővel (Svorada, Dvorščík, Trkal és Padr­nos) képviseltette magát. Végig na­gyon aktívan hajtott Svorada, aki két részhajrát megnyert és egy­szer a harmadik helyen végzett, így sem sikerült behoznia hátrá­nyát, mivel az összetett élén álló Dietz Jihlavában jól hajrázott és a lengyel Mackowski mögött a 2. helyen érkezett célba. Svora­da ezúttal is csak egy hajszállal csúszott le a dobogóról. Az 5. útszakasz végeredménye: 1. Mackowski (lengyel) 4:28:07, 2. Dietz -5, 3. Boden (NDK-beliek) -10, 4. Svorada, 5. Clercg, 6. Gou­vennou (francia), 7. Dvorščík (cseh­szlovákok) mind -15 mp... 13. Padrnos, 17. Trkal -15 mp, 27. Va­šíček -9:20, 56. Lipták (csehszlová­kok) -11:33 perc. Az összetett állása: 1. Dietz 22:06:56, 2. Svorada -7, 3. Boden -27, 4. Padrnos -35, 5. Van Vee­nendal (holland) -39, 6. Chignoli -44 mp... 20. Trkal, 23. Dvorščík - mind -1:09, 32. Vašíček -10:14, 56: Lipták -12:27 perc. Rózsaszínű trikó: 1. Svorada 64, 2. Dietz 27, 3. Mackowski 27. Lila trikó: 1. Svorada 22, 2. Rasch 13, 3. Rich 12. Zöld trikó: 1. Chignoli 20, 2. In 't Ven 15, 3. Rich 12. Fehér trikó pöttyökkel. 1. Svo­rada 83, 2. De Clercg 63, 3. Mac­kowski 57 pont. FORMA-1 Hat év után nyert a veterán (va) - Tegnap délután rendez­ték Imolában (a San Marino Grand Prix keretében) a Forma-1-esek idei harmadik futamát. Senna és Prost után az immár 195. verse­nyén induló olasz Patrese szer­zett győzelmet. Az első rajthelyről induló Senna (brazil-McLaren) volt az egyik esé­lyes, de reményei már a negyedik körben szerte foszlottak, mert defek­tet kapott. A vezetést a belga Boud­sen (Williams) vette át, ám a 18. körben ő is kiállásra kényszerült. Gerhard Berger (osztrák-McLa­ren), aki ezen a pályán tavaly súlyos balesetet szenvedett, ügyesen ver­senyzett, és sokáig az élen autózott. 33 körön át tartó vezetése után azonban a veterán Patrese (Wil­liams) megelőzte, s az utolsó 10 körben nem engedte ki kezéből a győzelmet. A 35 éves pilóta na­gyon örült sikerének, mert utoljá­ra 1983-ban állhatott a dobogó legmagasabb fokán. A futam végeredménye: 1. Pat­rese, 2. Berger, 3. Nannini (olasz). A vb pontverseny állása: 1. Senna 13 pont, 2. Berger és Prost 12-12, 4. Patrese 9 pont. A legközelebbi futam két hét múl­va lesz Monte Carlóban. A GÓLKIRÁLY ĽUBOMÍR LUHOVÝ ÉS SZTOJKA (MINDKETTEN VILÁGOS MEZBEN) SEM TUDOTT EREDMÉNYES LENNI AZ ORSZÁGOS KUPADÖN­TŐN A DUKLA ELLEN. EUGEN VOJTÍŠEK FELVÉTELE AZ INTER ­B. BYSTRICA MECCSEN KÉSZÜLT. 30. CSEHSZLOVÁK LABDARÚGÓ KUPA-DÖNTŐ Tizenegyes rúgásokkal a Dukla Dukla-lnter 1:1 (1:1, 0:0 - 5:4) Az eperjesen lejátszott jubileumi kupadöntő meglehetősen lagymatag iramban kezdődött. Mindkét csapat erősen biztosított védelemmel kezdett. Az első gól­szerzési lehetőség az Inter előtt adódott, a 12. percben Luhový átemelte az üres kaput, miután Novák rosszul időzítette kifutását. A 37. percben a katonák szerezhettek volna vezetést: Foldyna távoli szabadrúgása a kapufáról vágódott vissza. A második félidő elején az Inter többet birtokolta a labdát, azonban csatárai nem bírtak a kemény védőkkel. Az 52. percben Luhový került kecsegtető helyzetbe, de hibázott. Két perccel később egy ártal­matlannak tűnő támadás után szerzett vezetést a katonacsapat. A bal oldalon Bittengel futott fel, kényelmesen jobb­ra-balra cselezett, magára vonta a vé­dők figyelmét, majd váratlanul benyes­te a kapu elé a lábát, és a tisztán álló Foldyna angol hidegvérrel fejelt Mol­nár kapujának jobb alsó sarkába. Az Inter dicséretére válik, hogy bár távolról sem játszott olyan jó formában, mint a ta­vaszi ligameccseken, mozgósítani tudta erejét és a hajrában hosszú percekre beszorította ellenfelét. Sorozatban ma­radtak ki az Inter helyzetei. Előbb Weiss, majd Luhový egyenlíthetett volna. Három perccel a rendes játékidő befejezés előtt siker koronázta a pozsonyiak igyekezetét. Weiss kapáslövése Luhový térdén irányt változtatva jutott a tehetetlen Labdarúgó SZNL II NYUGATI CSOPORT - 26. forduló: Topoľčany - Dubnica 1:2, Slovan jun. - Vráble 4:1, Matador - Inter jun. 2:1, Nové Mesto - M. Zámky 1:1, Doprastav - Zl. Klasy 5:0, Puchov - ČH Bratislava 1:2, H. Sereď - Bánovce 1:2. KELETI CSOPORT, 26. forduló: Ru­žomberok - Detva 2:0, Budkovce - Kys. N. Mesto 0:0, Martin - Snina 1.0, Lučenec - Bard. N. Ves 6:1, R. Sobota - Bytča 1:0, Bardejov - Fiľakovo 1:0, Giraltovce - Stropkov 1:5, Vranov - Sp. N. Ves 3:0. A Sazka 19. játékhetének telitaláltatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 0011101211 1 22 Sportfogadás A športka 19. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 3 7 16 27 28 38, pótszám: 29 A II. húzás nyerőszámai: 13 22 26 34 36 41, pótszám: 8 Az „5 a 40-ből" Olimpiai Sazka nyerő­számai: 8 13 30 31 34, pótszám: 38 Novák hálójába. A 91. percben Bittengel mindent eldönthetett volna: óriási helyzet­ben, alig néhány lépésről, fölé bombázott. Következett a kétszer 15 perces hosz­szabbítás. A 95. percben az Inter került lépéselőnybe, mivel a játékvezető szán­dékos kezezósért kiállította Bažantot, aki­nek előzőleg már volt egy sárga lapja. A 98. percben szöglet után hibázott a Dukla kapusa, a védők a gólvonalról mentettek. Az utolsó negyedórára mind­két csapat játékosai alaposan elfáradtak, csak arra ügyeltek, ne kapjanak gólt. A döntés tehát a 11 -es rúgásokra ma­radt. Az első három büntetőt mindkét együttes játékosai biztosan értékesítet­ték. A negyedik sorozatban előbb Richter, majd Chlad is hibázott. A hatodik sorozat döntött: Moravec fölé durrantott, a fiatal Suchopárek viszont nem hibázott és így a katonák örülhettek a trófeának. A kupadöntőt 7500 néző előtt Stiegler vezette. Inter: Molnár-Jonis (91. p. Rich­ter), Bagin, Juraško, Lavrinčik-Moravec, Weiss (112. p. Jakubec) Lancz, Obšit­nik— Sztojka, Ľ. Luhový. Dukla: J. Novák -Pivarník, Rada, Fitzel, Kopča-Bažant, Foldyna, Némec (77. p. Suchopárek)-Bit­tengel, Korejčík (28. p. Chlad) és Látal. Kötöttfogású birkózó-Eb Zeman bronzérmes (ČSTK) - A poznani Aréna sportcsarnokban tegnap a dön­tökkel befejeződtek a kötöttfogá­sú birkózó Európa-bajnokság küzdelmei. Délelőtt a bronzéremért küzdöttek a résztvevők. A 74 kg súlycsoportban a csehszlovák Zeman 3:0-ás pontozásos győzel­met aratott a hazai Trancz ellen, Jól szerepelt a legnehezebb súly­csoportban (130 kg) a másik cseh­szlovák Ľubomír David is, aki az ötödik helyért 4:1-re legyőzte az osztrák Neumüllert. A további cseh­szlovák birkózók helyezései - 52 kg: ... hetedik Jankovics, 62 kg: ... nyolcadik Vavrla, 82 kg:... hetedik Frinta. EREDMÉNYEK—ESEMÉNYEK LABDARÚGÓ NB I., 28. FORDULÓ ÚJ SZÚ 7 1990. V. ,10. • Washingtonban az Egyesült Államok 1:1 (0:0) arányú döntet­lent játszott az Ajax Amsterdam csapatával. A holland együttesből hiányoztak a világbajnokságra készülő játékosok. Hollandia baj­noka a 15. percben szerzett veze­tést, De Boer révén, a hazaiak hat perccel a találkozó vége előtt egyenlítettek Harkes találatával. • A szovjet bajnokság 10. fordu­lójának eredményeiből: Szpartak Moszkva - Minszk 2:1, Jereván - Dnyepropetrovszk 2:2. Az élcso­port állása: 1. Dinamó Moszkva 14, 2. C SZK A Moszkva 13, 3. Kijev 12 ponttal. • Az NSZK utolsó bajnoki for­dulójánakeredményei: Düsseldorf - St. Pauli 7:0, Frankfurt - FC Köln 3:1, Bochum - Karlsruhe 2:0, Stuttgart - Homburg 2:2, Uerdin­gen - Mönchengladbach 0:0, Kai­serslautern - Nünberg 0:2, Lever­kusen - Bremen 1:3, Hamburg - Mannheim 1:0, Bayern München - Dortmund 3:0. Az élcsoport: 1. Bayern München 49, 2. Köln 43, 3. Dortmund 41 ponttal. A Bayern 12. bajnoki címét szerezte. Kiesett a Mannheim és a Homburg, a Bo­chum osztályozót kénytelen ját­szani. • Angol Kupa: Manchester Uni­ted - Crystal Palace 3:3 (2:2, 1:1). Góllövők: Robson, Hughes (2), illet­ve O'Reilly és Wright (2). Miután a hosszabbításban sem született döntés, csütörtökön ismét összemé­rik erejüket a csapatok. • Skót Kupa: FC Aberdeen - Celtic Glasgow 0:0, tizenegye­sekkel 9:8. Az FC Aberdeen he­tedszer nyerte meg a kupát. • Osztrák Kupa: Austria - Rapid 3:1 (1:1, 0:0) - hosszabbítás után. Góllövők: Ogris, Stöger, Hasenhüttl, illetve Fjörtoft. • A francia bajnokság 37. for­dulójának eredményei: Lyon - Auxerre 1:1, Nantes - Mulhouse 3:2, Toulhouse - Paris St. Germa­in 4:1, Nice - Bordeaux 1:0, Metz - Cannes 2:2, Montpellier- Mona­co 0:0, Racing-Brest 1 :1, Sochaux - Toulon 1:0, Lille - St. Etienne 2:2, Marseille - Caen 1:0. Az él­csoport: 1. Marseille 53, 2. Bor­deaux 49, 3. Monaco 44. Az Olym­pique Marseille megvédte tavalyi elsőségét. Az élen nincs változás Két fordulóval a magyar labdarúgó NB I zárása előtt továbbra is három pont az MTK VM előnye. A 28. fordulóban az MTK és a Dózsa is győzött. A Csepel a szombati vereséggel már kiesett az NB l-ből. A következő forduló párosítása: Vasas - Vác, MTK-VM - Pécs, Rába ETO - Debrecen, Békéscsaba - Ú. Dózsa, Bp. Honvéd - Siófok, Veszprém - Ferencváros, Tatabánya - Videoton, Szombathely - Csepel. FERENCVÁROS - RÁBA ETO 1:1 (1:0), góllövők: Limperger, il­letve Farkas. Már a második perc­ben vezetést szerzett a Fradi, ez­után azonban meglepetésre a győri­ek játszottak fölényben. Ha a vendé­gek jobban kihasználják helyzetei­ket, nyerhettek volna. PÉCS - VASAS 0:0. Nagy fö­lényben játszott a Pécs, a Vasas azonban jól védekezett. Andrusch kapus kitűnően védett, egy tizen­egyest is hárított. VÁC - VESZPRÉM 0:1 (0:0), góllövö: Handel. Rengeteg helyze­tet dolgozott ki a Vác, de valameny­nyit kihagyta. A vendégek minden erejüket a védekezésre fordították és némi szerencsével vitték el a há­rom pontot. DEBRECEN - TATABÁNYA 0:0. A hazai csapat nehéz helyzete elle­nére is megerősített védelemmel lé­pett pályára. A Tatabánya is bizton­sági játékra törekedett - nem megle­pő hát a gól nélküli döntetlen. ÚJPESTI DÓZSA - CSEPEL 3:0 (1:0), góllövök: Rubold (11-esből), Katona, Szabó (öngól). Unalmas mérkőzésen rengeteg hibával ját­szott mind a két együttes. A Dózsá­nak mérsékelt teljesítmény is elég volt a győzelemhez. MTK-VM - SZOMBATHELY 5:1 (2:0), góllövök: Lörincz, Hannich, Jován, Balogh és Komódi, illetve Horváth Cs. (öngól). Félóra eltelté­vel szerzett vezetést a kék-fehér együttes, ezután viszont már feszti­váljelleget öltött a mérkőzés. A Szombathely is játszott, ebben a műfajban viszont az MTK a jobb. VIDEOTON - HONVÉD 3:2 (1:1), góllövők: Jónás, Máriási, László, illetve Gregor (2). Az alacsony színvonalú meccs hajrájában Disztl, a Honvéd kapusa nagyot hibázott és ez döntött. Az iramon nem látszott, hogy mindkét csapat az osztályozó elkerüléséért küzd. SIÓFOK - BÉKÉSCSABA 1:0 (1:0), góllövö: Keszeg. Gyenge na­pot fogott ki a Békéscsaba és a Sió­fok élni tudott a lehetőséggel; többet támadott, számos helyzetet dolgo­zott ki. Az NB I állása 1. MTK-VM 28 17 4 7 46:24 55 2. Ú. Dózsa 28 16 4 8 37:19 52 3. Ferencváros 28 13 7 8 44:30 46 4. Pécs 28 12 9 7 33:21 45 5. Veszprém 28 10 10 8 26:22 40 6. Siófok 28 10 9 9 29:29 39 7. Békéscsaba 28 10 8 10 25:28 38 8. Vasas 28 10 8 10 31:35 38 9. Tatabánya 28 11 4 13 20:27 37 10. Videoton 28 8 11 9 25:29 35 11. Rába ETO 28 7 13 8 33:28 34 12. Honvéd 28 8 8 12 29:36 32 13. Debrecen 28 6 13 9 18:29 31 14. Vác 28 6 12 10 24:29 30 15. Szombathely 28 8 6 14 30:42 30 16. Csepel 28 4 10 14 25:47 22

Next

/
Thumbnails
Contents