Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-28 / 100. szám, szombat

Amiről eddig nem beszéltek Kolár Péterrel a Csemadok kassai kulisszatitkairól Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani - mondhatjuk egyetértően József Attilával. Ám azt is tudjuk, hogy ezt nem elég kinyilatkoztatni, meg is kell tenni. Nekünk pedig, a Csemadokra gondolva sem szabad hallgatnunk, hiszen eddig egyetlen kulturális szövetségünkről is sok mindent elhallgattak Vállalni kell... Beszélgetés Gémesi Károly képviselővel a visszaemlékezők és a krónikák. Legalábbis, ami Kassát illeti. Az alábbiakban Kolár Péter mérnökkel beszélgetek, aki a Csemadok munkájába még diákként, a hatvanas években kapcsolódott be, 1984-től pedig járási titkárként is sok mindenbe belelátott. - Kassán a Csemadok helyi szervezetét országos viszonylatban is az elsők között alakították meg, és a tagság rövid időn belül olyan tartalmas tevékenységet fejtett ki, melynek sugárzó ereje a Bodrogközben és Gömörben is éreztette hatását. Jó másfél évtized után azonban megtört a lendület, mintha minden befagyott volna. Mi idézte ezt elő, mi történt valójában? -A határkő 1969. Addig Kassán egy helyi szervezete volt a Csemadoknak. Ezen belül - de önállóan - működött a Batsányi Kör, amely elsősorban az értelmiséget, az irodalom, történelem, anyanyelv, műemlék- és természetvédelem, s nem utolsósorban a komoly zene iránt érdeklődő tagságot tömörítette. Gyakorlatilag független, de a Csemadokhoz kapcsolódó csoportosulás volt az Új Nemzedék is, amely tánccsoporttal, énekkarral, irodalmi színpaddal és pártoló tagsággal rendelkezett, egy közös klubban dolgozott. Egy ideig Albatros néven képzőművészeti csoportosulás is tartozott hozzá. Az Uj Nemzedék, ahogyan az elnevezésből is kitűnik, a fiatalokat egyesítette. Röviden, összefoglalva, Kassán ilyen volt a Csemadok felépítése. 1969-ben megalakították a Csemadok városi bizottságát. Ez lényegében nem lett volna baj, hiszen ez a nagy helyi szervezet azelőtt a kassa-vidéki járási bizottsághoz tartozott. Csakhogy ennél a lépésnél az alulról jövő kezdeményezéseket, nézeteket egyáltalán nem vették figyelembe. Olyan városi bizottságot hoztak létre, amely egy fentről kinevezett szerv volt, tagjait-vezetőit nem az itteni Csemadok-alapszervezetból választották. Ennek a városi bizottságnak az úgynevezett konszolidációs időszakban az volt a feladata, hogy „megfelelő útra térítse" a Batsányi Kört és az Új Nemzedéket. Természetesen, a helyi szervezet nem ismerte el ezt a városi bizottságot, sem az elnökségét - lényegében ennek következtében állt be az a törés, amit a kérdése firtatott. - Mivel vádolták a Batsányi Kört, mi nem tetszett a tevékenységükben? - A vádat soha nem mondták ki, sőt még a nemtetszésüket sem fogalmazták meg nyíltan, de a célzásokból egyértelmű volt, hogy a nacionalizmus bélyegét sütötték a Batsányi Körre. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a Batsányi Kör tulajdonképpen értelmiségi csoportosulás volt - és ez már önmagában elegendő volt ahhoz, hogy gyanússá váljék. Egyeseknek nem tetszett, hogy a Batsányi Kör magyarországi gondolkodókkal, írókkal, költőkkel, színészekkel, zeneszerzőkkel épített ki kapcsolatot. Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Simon István, Ortutay Gyula és mások jelenléte Kassán, találkozásaik Fábry Zoltánnal - vagyis a szellemi élet erőteljesebb pezsgése -, mindez olyan jelenség volt, melyet az itteni szervek nem tartottak kívánatosnak. Érdekességként megemlítem, hogy sem a Csemadok központi vezetése, sem más politikai vagy állami szerv nem merte nyíltan vállalni a felelősséget, hogy a Batsányi Kör megszüntetésére vonatkozó határozatot papíron adják. - Vajon miért? - Mert tudták, hogy nincs igazuk. A Batsányi Kör ugyanis a szlovák -magyar együttműködést is mindig szívügyének tekintette. Olyan rendezvényeik is voltak, amelyek kimondottan az együttélés, az egymásra hatás termékenyítő tényét prezentálták. - A Batsányi Körben, illetve az Új Nemzedékben végzett munkáért kizártak valakit a Csemadokból? - Ezt is rafináltan csinálták. Olyan utasításokat adtak ki, hogy egyeseknek ne adjanak tagsági bélyeget, így idővel automatikusan megszűnik tagságuk. - Kikről volt szó? - Elsősorban Görcsös Mihályról, Béres Józsefről, dr. Mede Istvánról, Gyüre Lajosról és még sokan másokról. Konkrétan 186 emberről. De ha figyelembe vesszük, hogy ezután már a „kiebrudaltak" családja sem dolgozhatott a Csemadokban, akkor ez az intézkedés közel ötszáz fős veszteséget okozott. Azt, ugye, mondanom sem kell, hogy a legaktívabb tagokat állították félre. Nem túlzok, 1969-ben Kassán a Csemadok városi bizottsága csaknem tagság nélkül maradt. - Hogyan tudott így létezni? -Csináltak egy ügyes húzást. Politikai ráhatással elérték, hogy az ipari szakközépiskola és a gimnázium minden tanulóját beléptették a Csemadokba. Itt kell megjegyeznem, hogy az iparinak akkor még több mint ezer tanulója volt. - Meddig tartott ez az állapot? - 1984-ig. Mikor titkár lettem, legsürgősebb feladatomnak a régi tagság bizalmának a visszaszerzését tekintettem. Ma már elmondhatom, hogy nagyon nehéz volt újrakezdeni azt, amit elrontottak. Jól átgondolt, kitartó munkára volt szükség, hogy a Csemadokkal kapcsolatos kételyeket eloszlassuk. Fontos volt, hogy legyenek rendezvények és azokról tudjanak az emberek. Tudtuk azt is, hogy rendezvényeinkre csak akkor jönnek el, ha legalább olyan színvonalat tudunk nyújtani, mint az esti tvadásban látható műsoroké. Jó szándékú kezdeményezésünk szerencsére nem maradt visszhang nélkül, amit az is bizonyít, hogy a Csemadoknak jelenleg ismét több mint kétezerhatszáz tagja van Kassán. - Köztük vannak az iparisták is? - Igen, de sajnos az iparinak ma már nem ezret, csak négyszáz tanulót meghaladó létszáma van. -Sikerült a bizalmat visszaszerezni? - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. Főleg az idősebbek, a nyugdíjasok között akadnak olyanok, akik eljönnek, befizetik a tagsági díjat, de előre kikötik, hogy a nevüket ne is kérdezzük, nekik nem kell se igazolvány, se bélyeg, csak írjuk be, hogy azzal az öt koronával támogatják a magyarság ügyét Kassán. -És a fiatalok? - A novemberi gyöngéd forradalomig az állami szervek a magyar diákok klubtevékenységére sem néztek jó szemmel, mert az is értelmiségi volt - jóllehet folyamatos munkáról beszélni sem lehetett, mert fiataljainknak jóformán találkozniuk sem volt hol, mint ahogy együtteseinknek a mai napig sincs próbatermük. 1969-ben ugyanis a Csemadoktól elvették az Olimpia kulturális központot, azzal az indokkal, hogy lebontják. Mondanom sem kell, hogy az Olimpia ma is áll, használják - csakhogy mások. Ha nincs az eperjesi festőművész, Rákosi Ernő hagyatéka, amiből egy házat vásároltunk, Kassán, akkor a Csemadoknak ma már irodája sem lenne, sót, lehet, hogy Csemadok sem lenne, mert a várostól a magyar kultúra ápolására jóformán semmi támogatást nem kaptunk. Sajnos, a helyzet még ma sem jobb. Régebben legalább ígérgettek, ma már ezt sem teszik, - Mit lehet akkor tenni? - Bízom benne, hogy megváltozik ez a szemlélet, s a nemzetiségi kérdést józanul ítélik meg, nem fogják állambiztonsági kérdéssé degradálni, bennünk pedig nem potenciális ellenséget látnak. Mi eddig sem akartuk felforgatni ezt az országot, sem elhagyni. A Csemadokot a közös kultúra, a közös nyelv tartja össze. Mi ezt akarjuk tovább ápolni, az eddiginél magasabb szinten és végre-szabadon. SZASZÁK GYÖRGY Kisebbségi jogok a kilencvenes években ÚJSZÖ 1990. IV. 25. E néven nemzetközi szakértői tanácskozást rendezett a Magyar Köztársaság Minisztertanácsának Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkársága 1990. április 20-21-én Dobogókőn. A véleménycserének két fő napirendi pontja volt, mégpedig a „Kisebbségvédelem és önkormányzat Európában" (e pont keretében vitatták meg a jelenlevők a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségi törvény tervezetét is), valamint „A kisebbségi jogok nemzetközi szavatolása" (ebben megtárgyalták mint lehetőséget a kisebbségi jogok európai chartájának tervezetét is). A tanácskozás neves résztvevői, akik Európa számos országát képviselték - NagyBritanniától és Franciaországtól Jugoszláviáig és a Szovjetunióig - és a kisebbségi problematika szaktekintélyeinek számítanak, a közép- és délkelet-európai változások kapcsán főleg arra hívták fel a figyelmet, hogy nem lehet egy stabil és demokratikus új európai rendet létrehozni a nemzeti, etnikai, vallási és más kisebbségek helyzetének rendezése nélkül. A konferencián jelenlevők meggyőződésüket fejezték ki - és ezt a záródokumentumban is rögzítették -, hogy a demokrácia szükséges, de nem elégséges feltétele a kisebbségi problematika megoldásának, ehhez még az egyes államokon és az államközi viszonyokon belüli jóindulat is kell, mely létrehozza az egyéni és kollektív kisebbségi jogokat védő biztosítékokat és intézményeket. A konferencia résztvevői véleménye szerint feltétlenül szükséges kidolgozni a kisebbségvédelem nemzetközi biztosítékait és normáit - melyeknek alapelveit több nemzetközi dokumentum és egyezmény már tartalmazza -, és ezeket egy egyesített rendszerben kodifikálják. A szakértők megtárgyalták és nagyon haladónak minősítették a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségekre vonatkozó törvényjavaslatot, s úgy vélték, ennek Európa egészére nézve is jelentősége van. Javasolták, hogy a két tervezetet (törvény és charta) az európai és közép-európai kisebbségvédelemről terjesszék elő és vitassák meg a CSCE (Európai Biztonsági és Együttműködési Tanács) koppenhágai konferenciáján is. A vitában felszólalók közül (mivel teljességre nem törekedhetünk) kiemelnénk Christoph Pannak (Olaszország), a déltiroli kisebbség képviselőjének felszólalását, aki hangsúlyozta, a kisebbségvédelmet nem elég törvényben rögzíteni, hanem az alkotmányban kell biztosítani. Eva Maria Bárki (Ausztria) fő célkitűzésnek a nacionalizmus megfékezését tette meg, ami nélkül Kelet-Európa veszélyes góccá válhatna. A magyar törvénytervezeteket példamutatónak értékelte. Rugyenszki professzor (Szovjetunió) kiemelte, a kisebbségi jogoknak a fejlődés e stádiumában feltétlenül kollektív jogoknak kell lenniük, ezzel szemben F. L. Scbenk, Staufenberg grófja (NSZK) - véleményünk szerint a nyugat-európai, fejlett demokráciák szemszögéből nézve - az egyéni jogok fontosságát hangsúlyozta. Több felszólaló - végső megegyezés nélkül - a népcsoport - etnikai csoport - kisebbség fogalmak helyességét, ill. létjogosultságát boncolgatta. Érdekes volt Szabó Pál Endre professzor (Románia) felszólalása, aki a romániai magyarság nehéz helyzetének, ecsetelése mellett a székelység és a csángók helyzetéről is beszámolt. Gyurcsík Iván (Csehszlovákia) hangsúlyozta a kisebbségi jogok európai chartájának szükségességét párhuzamosan a kérdés regionális megoldásával. A konferencia résztvevői befejezésül jóváhagyták és többségükben aláírták az E. M. Bárki által ihletett levelet az RMDSZ I. kongresszusának, melyben az aláírók a romániai - főleg marosvásárhelyi - események, a Vatra Romaneasca tevékenysége feletti megrendülésüket fejezik ki, valamint az iránti bizodalmukat, hogy a választások utáni romániai demokratizációs folyamat a magyar és a számos többi népcsoport és kisebbség jogait is biztosítani fogja. A konferencia társadalmi csúcspontját a Szűrös Mátyás által tartott fogadás jelentette, ahol a szakemberek baráti beszélgetés keretében - amelybe az ország ideiglenes elnöke is bekapcsolódott - zárták le a tárgyalást. FLÓRIÁN LÁSZLÓ - Megválasztásom - február - óta áprilisban volt először, hogy a hét elejét idehaza tölthetem - közölte Gémesi Károly mérnök, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának képviselője. - Amikor ezt a tisztséget elvállaltam, bevallom, nem sejtettem, hogy a képviselőség mivel jár. De amit vállal az ember, azt becsülettel állja. Akkor is, ha rövid a megbízatási időszakom, akkor is, ha tudom, harminckét falu, Érsekújvár és Párkány lakosságának panaszait teljes egészében meg sem ismerhetem. Csodákra sem vagyok képes, s ráadásul a parlament programja olyan sűrű, hogy ott nem is lehet felvetni regionális problémákat. Ám a lélegzetvételnyi szünetekben utána lehet járni, kérdezni, sok mindennek - vallotta őszinte nyíltsággal. Megtudtam, a 47 éves képviselő Ipolyságon, a magyar gimnáziumban érettségizett, majd a Szlovák Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Karának elvégzése után a komáromi hajógyárban helyezkedett el. Később Érsekújvárba került és 1969től a Szerszámkutató Intézet alkalmazottja. - Katonaéveim alatt az újvári Csemadokban tevékenykedtem. Előbb az ifjúsági klubban, később a honismereti körben. A helyi szervezet elnökévé választottak, majd a járási bizottságot vezettem. Igaz, 1983-tól 1988-ig Algériában dolgoztam, de hazatértem után ismét teljes erőmből támogattam a Csemadokot, ahol siralmas állapotok uralkodtak. Ugyanis bizonyos pártvezetők, akik nem nézték jó szemmel a Csemadok tevékenységét, leváltották a helyi és a járási vezetőket. Mi újak azt szerettük volna, hogy a Csemadok ismét szellemi központtá válik - hangsúlyozta. Tavaly, amikor megszervezték a Stúdió RT 2. nemzetközi fesztiválját, amely épp Nagy Imre temetésének időpontjában zajlott, a járási szervek figyelmének középpontjába kerültek. - A rendezvény körül nagy volt a botrány, néhányunkat majdnem lecsuktak- közzölte, iót derülve emlékezése közben. - Elővigyázatosságból videóra vettük a rendezvényt, nehogy később a fejünkre olvassanak olyasmit, amiről szó sem volt. Ám a kazettákat a járási ideológus „kölcsönkérte", szájíze szerint összevágta, s elrettentő példaként mutogatta a járás vezetőinek azzal, hogy ítéljék el a „chartások találkozóját". Köztudottan sokat járt a szám, ezért a hivatalos helyeken rossz lettem. Igaz, a munkahelyemen a kollégák elismeréssel nyugtázták ténykedésemet, s a vállalati tanács elnökévé akartak választani. Ám a járási pártbizottság „saját ügyének" tartotta a választásokat és másvalakit javasolt ebbe a tisztségbe. Kudarcot vallottak, így is engem választottak meg. Akkoriban még nyakamba akartak varrni egy nemzetiségi megmozdulást is, s bírósági eljárás készült ellenem... De jött november 17-e, és Érsekújvárban késedelem nélkül megalakult az FMK, s a viszonyunk azóta is zavartalan. Tagja lettem az FMK szóvivői testületének is, de az újvári Csemadok nemcsak az előbbit, hanem az Együttélést is támogatja. Gémesi mérnök a politika mellett folytatni szeretné hivatását is. A Szerszámkutató Intézet osztályvezetőjeként, de a vállalati tanács elnökeként elsődlegesen munkahelyének gondjai foglalkoztatják. Az állami vállalatként működő intézet jelenleg mérnöki szolgáltatásokat végez, s mint találóan jellemezte „járjuk az országot mint a házalók és kínáljuk a portékánkat". - Annak ellenére, hogy jelenleg függetlenített képviselőként tevékenykedem, mihelyt itthon vagyok, elsó utam az intézetbe vezet. Lelkiismeretfurdalásom van a hatéves kislányom miatt is, aki nem értheti, miért vagyok oly gyakran távol. De ezt az átmeneti időszakot, bármenynyire fárasztó is, vállalni kell... PÉTERFI SZONYA Kis Nyelvőr Egy intézmény — négy név? Mi a neve valójában annak a felsőoktatási intézménynek, amelyben Nyitrán pedagógusokat képeznek? - tette fel nekem a kérdést a. napokban egy ismerősöm. Meg is magyarázta problémájának okát, mondván, hogy a sajtóban ezt négyféleképpen is nevezik: pedagógiai fakultás, pedagógiai kar, pedagógiai főiskola, tanárképző főiskola. Mi hát a valódi neve? Igaza van ismerősömnek; már magam is régen figyelem ezt a jelenséget, de arra vártam, majd csak felülkerekedik a négy név közül az igazi, s a másik három kiszorul a használatból. Ugyanis a nyelvművelő csak tanácsolhat, valójában azonban a nyelvszokás dönti el az effajta kérdéseket. Sajnos, a kérdés még mindig időszerű, talán azért, mert mind a négy név használata megokolható valamivel. A pedagógiai fakultás-é azzal, hogy szlovákul pedagogická fakulta a neve az intézménynek. A pedagógiai kar-é, hogy a magyarban ma már az egyetemeknek karuk van, a fakultás szót régiesnek, ritka előfordulása miatt egy kissé már választékosnak érzik. A pedagógiai főiskola, illetve a tanárképző főiskola meg azért jöhet számba megnevezésként, mert Magyarországon az általános iskolák felső tagozatára folyó, tehát a nyitraihoz hasonló pedagógusképzést főiskolák - előbb pedagógiai, ma már tanárképző főiskolák* - látták, illetve látják el. Akad egy másik ok is, amely az intézmény főiskolajellege mellett szól. Az, hogy a karok, fakultások rendszerint bizonyos egyetemekhez, főiskolákhoz tartoznak mint ezek szervezeti egységei, a főiskolák pedig önálló intézményként működnek, s a nyitrai mint önálló intézmény teljesen megfelelt a főiskola kritériumának. A valóság az, hogy a jelenlegi státusa szerint a nyitrai intézmény sajátos módon önálló - egyetlen egyetemhez sem tartozó - fakultásként, illetve karként működik. A főiskola szó tehát - legalábbis egyelőre - nem szerepelhet a nevében. Most már csak az a kérdés, hogy a fakultás vagy a kar szót részesítsük-e előnyben. Kétségtelen, a kar-t Mint említettük, ma már minden magyar egyetemmel kapcsolatban ez a szó használatos, különösen a tulajdonnévi alakokban. A fakultás esetleg csak a tulajdonnéven kívül szinonimaként fordul elő. • r •• .9hö

r M Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes szóhasználati jelenséget figyeltem meg a magyarországi sajtóban. Ha valamelyik egyetem történetéről van szó, általában a régi megnevezést, a fakultás1 használják az újabb keletű kar helyett, vagyis a régi szóhasználathoz igazodnak. Például az Erzsébet Tudományegyetemmel kapcsolatban jogi, teológiai stb. fakultásról szokás írni. Sót azt is megfigyelhetjük, hogy ha valamelyik külföldi egyetemről írnak, szintén a fakultás-t részesítik előnyben. Például a német egyetemeknek a jogi, bölcsészettudományi, orvosi stb. fakultásait emlegetik, mert a szerzőre, fordítóra hat a német Fakultát szó. A Komenský Egyetemnek szintén az orvosi, jogi természettudományi fakultásáról olvastam már a magyar sajtóban, mert az újságíróra a szlovák használatos fakulta szó hatott. A filozofická fakulta kifejezést meg nemhogy a bölcsészettudományi kar megfelelővel fordította volna magyarra a tudósító, hanem még a bölcsészettudományi fakultás megnevezésre sem gondolt; ebből filozófiai fakultás lett. Visszatérve a nyitrai intézményre, azt ajánlhatjuk, hogy használjuk általánosabb megnevezésbe a pedagógiai kar-\, tulajdonnévként meg a Nyitrai Pedagógiai Kar formát - ennek minden szavát nagy kezdőbetűvel írva. Nem helyeselhetjük azt az írásmódot, amely szerint csak a pedagógiai kar kifejezésnek a szavai nagy kezdőbetűsek, ugyanis e kifejezés önmagában csak típusintézménynév, vagyis köznév. Egy olyan intézménynek a neve, amelyből több van az országban. A típusirftézménynevet a helynévi jelző segítségével tesszük egyedi intézménynévvé, vagyis tulajdonnévvé. így az is természetes, hogy a helynévi jelző - mint a tulajdonnév része - szintén nagy kezdőbetűvel írandó. JAKAB ISTVÁN