Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)
1990-04-27 / 99. szám, péntek
Vállalkozói mezőgazdaságé a jövő Ülésezett az SZNT mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága (Munkatársunktól) - Tegnap a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságának ülésén a képviselők a közvélemény fokozott érdeklődésére számottartó törvénytervezetet vitattak meg. A mezőgazdasági szövetkezetekről szóló új törvény nemcsak a szövetkezetek jövőjére és tagjaik munkájára lesz hatással, hanem azok életére is, akik a föld jogos tulajdonosai, s bár jelenleg nem a mezőgazdaságban dolgoznak, de a jövőben földjükön egyénileg akarnak gazdálkodni, esetleg családi farm létrehozását tervezik. Az elmondottak ellenére 3 törvénytervezet nem szövetkezet-ellenes. Sőt a megújításukat szorgalmazza, mégpedig az eddigi efsz helyett földművesek szövetkezete néven. Ezt a törvénytervezethez fűzött szóbeli kiegészítőjében Miroslav Belanský mérnök, az SZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere is hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a jövő a vállalkozói mezőgazdaságé. A törvénytervezet lehetőséaet teremt a különböző tulajdonformák azonos érvényesüléséhez. A jövőben az egyéni gazdálkodó munkáját, akárcsak a szövetkezet tevékenységét is, egyedül a piacgazdaság határozza meg. Az adminisztratív irányítás végképp a múlté, a szövetkezeteknek a felsőbb gazdasági szervek jóváhagyását semmiféle gazdasági tevékenységhez sem ke.ll kikérniük. Akkor sem, ha az egyesített szövetkezetek külön akarnak válni, vagy az állami gazdaságtól akar elkülönülni az egykori földműves-szövetkezet. Lényeges, hogy a törvénytervezet elfogadása után a kisebbségben lévők különválási akaratát a többség nem szavazhatja le. A miniszter vitaindító tájékoztatóját élénk eszmecsere követte. A vitában felszólalók kérték a 60. paragrafus megváltoztatását, vagy kihagyását, amely a tagok javadalmazását és egyes mezőgazdasági termékek tagok részére való eladását szabályozná. A jövőben a szövetkezetben az elnökön kívül termelési igazgatót is kinevezhetnek. A beépített föld helyett a tulajdonosnak pótterületet kínálhatnak fel. Minden eddiginél nagyobb jelentőséget kap a szövetkezetek alapszabálya, melynek kidolgozása a szövetkezet belügye. Időszerű feladat a tagok vagyonrészének megállapítása, melyhez alapul a ledolgozott idő és a valós teljesítmény, valamint a saját földterület szolgáihat. A vagyonjegy erősíti a tulajdonosi kötődést, értéke lehetővé teszi az osztalék igazságos elosztását és alapul szolgál a kilépő tagokkal való elszámoláshoz. (egri) Méry Gábor felvétele Mennyit keresnek az űrhajósok? A szovjet űrhajósok havi alapbére - függetlenül attól, hogy az űrben, vagy a földön tartózkodnak - 300 rubel. Az első űrrepülés után az alapbér 50 rubellel emelkedik. Ehhez jönnek még bizonyos pótlékok az elért szakképesítési fokozatokért. Az egyetlen különbség a négy rubeles napidíj, melyet a Csillagvárosban, illetve az űrben tartózkodás idején kapnak az űrhajósok. A sikeres űrrepülés után a Minisztertanácstól 2000-től 15 ezer rubelt kapnak. A felső határt eddig Jurij Gagarin és Alekszander Leonov kapta meg. Az 1983-ban startoló Sztrelakov-Tyitov párosnak viszont meg kellett elégednie a 2000 rubellel, miután rakétájuk a startnál meghibásodott. (ČSTK) Májustól Občanský deník A Polgári Fórumnak májustól saját napilapja lesz: az Občanský deníket a Polgári Fórum prágai koordinációs központja adja ki. Karel Stanék főszerkesztő tájékoztatása szerint az első szám május 2-án 150 ezer példányszámban jelenik meg. Az újonnan megjelenő újság szerkesztősége tömör, időszerű, de ugyanakkor kimerítő információkat akar nyújtani a lakosságnak. (ČSTK) KÖSZÖNTŐ Ml! Adócsalók az USA-ban Az adóbevallási határidő néhány napja telt el, s az amerikai sajtó azon töpreng, ki hogyan csapja be az államot. Tudni kell, hogy a jövedelmi adó "nem fizetése az Egyesült Államokban bűncselekménynek számít és szigorúan büntetik. Ennek ellenére minden öt dollár esedékes adóból csak négyet fizetnek be. A pénzügyminisztérium - mely a Fehér Ház mellett székel, ezzel is jelezve fontosságát -, adatai szerint az adócsalás növekvőirányzatot mutat. A minisztérium szerint az idén az államnak a jogosnál 80-100 milliárd dollárral kevesebb lesz az adóbevétele. A legnagyobb adósok nem a nagy amerikai vállalatcsoportok, hanem az egyének, akik ugyanabban az évben jövedelmük egy részének eltitkolásával 48,3 milliárd dollártól fosztották meg az államot. Vannak olyanok is, akik egyáltalán nem töltötték ki az adóbevallást. (ČSTK) • 1990. április 27én ünnepli 60. születésnapját a drága jó édesapa, após, nagyapa, Básti Görgy (Tajti). Ez alkalomból szívből gratulál, s jó erőt, egészséget, örömteli boldog életet kíván: felesége: Júlia, édesanyja: Margit, fiai: Józsi, Tibi, menyei: Marika, Erzsike, unokái: Tibike, Petike és Józsika. A gratulálókhoz csatlakozik a rokonság. Ú-1194 • Április 27-én ünnepli 50. születésnapját Hornyák István Paton. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, és hosszú, boldog életet kívánnak: felesége: Manci, fia: Tibor és menye: Erika, valamint a nászék Marcelházáról. Ú-1479 • Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a drága jó férjet, édesapát, nagyapát, apóst és vöt, Bilkó Árpádot (Szentpéter), aki április 27-én ünnepli 50. születésnapját. E szép ünnep alkalmából gratuláVAN MAR CSÚCSSZERV Megalakult a Szlovák Környezetvédelmi Bizottság (Munkatársunktól) - Központi koordinációs és ellenőrző szerv nélkül aligha lehet hatékony környezetvédelmi politikát folytatni. Hiánya Szlovákia környezeti viszonyaira is rányomta bélyegét. A Szlovák Nemzeti Tanács március 30-án hozott határozata azonban de jure megteremtette egy ilyen szerv - a Szlovák Környezetvédelmi Bizottság - létrehozásának feltételeit. Küldetéséről, megalakulásának körülményeiről tegnap Vladimír Ondruš, a szlovák kormány alelnöke és a bizottság vezetői tartottak sajtótájékoztatót. Vladimír Ondruš, aki egyúttal az újonnan létrehozott intézmény - amelynek mintegy 150 munkatársa lesz - elnöke is, elmondta, hogy a bizottságot az egyes minisztériumok környezet- és természetvédelemmel foglalkozó osztályaiból alakították ki. így hatáskörébe vonta a természetvédelmet, a vizek minőségének és mennyiségének védelmét, racionális hasznosítását, a területfejlesztést, a szilárd háztartási hulladék kezelésének kérdéseit stb. A Szlovák Köztársaságot képviselve részt vállal a szövetségi hatáskörbe tartozó jogalkotásban is. Vladimír Ondruš a sajtó munkatársait más aktuális környezetvédelmi kérdésekről is tájékoztatta. Leszögezte: a környezetvédelmi kérdések a népgazdaságban végrehajtandó strukturális változások egyik fő kritériumait képezik. Elmondotta, hogy ökológiai gondjaink megoldásában valószínűleg a Világbank is segítségünkre lesz. E nagy tekintélyű pénzügyi szervezet képviselőinek egy szakcsoportja látogatást téve hazánkban a Žiar nad Hronom-i alumíniumkohó, a Slovnaft stb. környezeti hatásaival is megismerkedett. Nem zárták ki annak a lehetőségét - mondotta Vladimír Ondruš -, hogy hozzájárulnak a bősi vízlépcsővel kapcsolatos semleges nemzetközi bizottság által végzendő vizsgálatok költségeihez is. -prlünk, és további jó egészséget, valamint hosszan tartó boldog életet kívánunk. Felesége, leánya, fia, veje, unokája, anyósa és Acsay nászék. Ú-1481 • Szivünk őszinte szeretetével köszöntjük a legdrágább édesanyát, anyóst, nagymamát és dédmamát, özv. Jezsó Ferencné Vicena Juliannát (Csicsó), aki április 27-én ünnepli 80. születésnapját. E szép ünnep alkalmából gratulálunk, és további jó egészséget, valamint hoszszan tartó boldog életet kívánunk. Két fia, négy lánya, menyei, vejei, tizenkét unokája, unokamenyei, unokavejei, valamint dédunokái: Lacika, Attika, Kinga, Andrejka és Szabinka, akik csókolják a dédike dolgos kezét. Ú-1375 MEGEMLÉKEZÉS • Életünk legfájdalmasabb napja marad 1987. április 27-e, amikor utolsót dobbant családjáért aggódó, gondos szíve a feleségnek, édesanyának, anyósnak, nagymamának és dédmamának, Pintér Józsefné Csutora Máriának (Csúz). Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá ezen a számunkra oly szomorú, harmadik évfordulón. örökké gyászoló családja Ú-1391 • Szerette az életet, szeretett bennünket. 1989. április 27-én, egy évvel ezelőtt, 59 éves korában dobbant utolsót családjáért aggódó szíve a szerető, hü férjnek, felejthetetlen édesapának, gondos apósnak, mindig hiányzó nagyapának, Lajcsák Mihálynak (Tergenye). Akik tisztelték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Derűs mosolya szívünkben mindig élni fog. örökké gyászoló felesége, lánya: Zsuzsika, veje: Jožko, fia: Misi, menye: Ildikó, unokái: Darinka, Rašťo, Misiké, Marek és nyolc testvére családjával Ú-1393 Kincs - ami már nincs Puerto Rico-iak egy csoportja egy faluban kincset talált - adta hírül a minap a New York Times. Tíz műanyag hordóban valószínűleg 20 millió dollár volt, amit a kábítószer-csempészek ástak el a hetyi tengerparti strandon. A falusiak nem tudták visszatartani mérhetetlen költekezésüket. Ingatlanokat, játékokat, s mindent, amit csak megláttak, vásároltak. Ez felkeltette az FBI ügynökeinek érdeklődését, akik a falusiak hirtelen meggazdagodásában ördögi dolgot sejtettek, s megkezdték a nyomozást. Persze mire a műanyag hordókat megtalálták, már késő volt. Csak jelentéktelen összeg maradt bennük. (ČSTK) MOZIK MŰSORA • DUKLA: Az eastwicki boszorkányok (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Dirty Dancing (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Hátsó ablak (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Aranygyermek (amerikai) nonstop vetítés 9-től 13-ig • A nyomkereső (norvég) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: A múlt joga (szlovák) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Kabaré (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: Nővérek (amerikai) 15, 17.30, 20 • DRUŽBA: A smaragd románca (amerikai) • TATRA: Végzetes vonzerő (amerikai) • ÚSMEV: Dirty Dancing (amerikai) SZÍNHAZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: „V mint Vivaldi (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Édes otthon (19) • KIS SZÍNPAD: Caligula (19) • ÚJ SZÍNPAD (Dúbravkai Művelődési Ház): Egészségére! (19) • STÚDIÓSZÍNPAD: Bíborsziget (19) • IRODALMI SZÍNPAD (Szakszervezetek Háza): Fülemüle vacsorára (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Igen, nem (19) • MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENŐPARK: Kabarémüsor (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Görög passió (19) • (Smer Stúdiószínpad): Lóharapás (19) • MATESZ (Komárom): Negyven gazfickó meg egy ma született bárány (19) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Csúcsom): Mátyás király juhásza (14) • Az esőcsináló (19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek, műsorismertetés. 12.10: Táncházi muzsika. 12.25: Hétvégi kulturális ajánlat. 12.30: Barangolás Zeneországban (ism ). 13.00: Félóra a mezőgazdaságról. 13.30: Nóták, csárdások. 14.00: Hétvégi sportajánlat. 14.05: Zenés üdvözletek. 15.00: Hírek. 15.05: Kölyökvilág. 15.35: Melódiakoktél. 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: Napocska. Óvodások oktatóműsora 9.40: Úgy hívnak, mint apát. Tévéjáték (ism.) 10.35: Szondák (ism.) 15.45: Academia film Olomouc 1990 16.15: Pár perc zene (ism.) 16.25: Az éveket nem állíthatod meg!, (ism.) 17.05: A nap eseményei pár percben 17.15: Környezetvédelmi magazin 17.55: Nézetek, álláspontok 18.35: Dokumentumfilm a szerzetesnóvérek munkájáról 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: Gazdasági jegyzetek 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Választás '90 20.15: A kéklő mélységek titkai. Japán természetfilm-sorozat 20.40: De Bois Doré márki. Francia filmsorozat. V/3, rész 22.15: Videostop. Szórakoztató vetélkedő 22.55: Az ötöt a negyvenből számainak sorsolása 23.05: Jelige: Előnyös vétel. Dokumentumfilm 23.35: Hírek II. MŰSOR 17.00 17.30 18.00 18.10: 18.25: 19.00: 19.10: 19.20: 19.30: 20.10: 21.15: 21.50: 22.15: 22.20: 22.35: 23.35: Tévévíkend. Publicisztikai műsor Tudósítóink jelentik ... Esti mese Hupikék törpikék. Belga rajzfilmsorozat Fiatalok fóruma A kozmetikus tanácsai Tévétorna * Időjárás-jelentés Fiatalok művészete. Country-zene Titkok a fedő alatt. Tévéjáték A Metalinda együttes koncertje Időszerű események Sporthírek Ez történt 24 óra alatt Konzul. Tévéjáték Zora Kolínska 1969-ben (ff.) (ism.) BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna 9.10: Magyar évszázadok. A zsidóság egyenjogúsítása (ism.) 9.30: Lovak és lovasok. VI/4. rész (ism.) 10.25: Kémeri. Tévéfilmsorozat. V/1. rész (ism.) 11.30: Képújság 16.30: Képújság 16.40: Kaukázusi körkép. Svájci dokumentumfilm 17.0019.00: 19.10: 19.25: 19.30: 20.05: 21.30: 22.30: 13.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora 17.30: Telefaktum Hungary 17.40: Közlekedésről mindenkinek 18.00: Ablak Műsorajánlat Esti mese Közlemények. Műsorajánlat Híradó Nekem is lesz Televízióm! Harsányi Gábor-show Panoráma Frick úr és az Eleven Tér. Dokumentum-játékfilm Híradó 3 23.25 Tv2 Radványi Dorottyával és. Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.46: Tv2 19.00: A nagyfőnök. Francia film (ff:) 20.28: Tv2 Benne: Szabó Sándor színművész 75 éves. Válogatás legszebb versfelvételeiből 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Mit hoz a tegnap?. . Idő: a hatvanas évek közepe 22.30: Napzárta A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.30: Jégkorong-vb: Szovjetunió - Kanada mérkőzés, felv. 8.15: Filmpanoráma 9.45: Tizenhat évig és azon túl. 10.30: Tv-híradó. 13.30: Időszerű események. 13.45: A Szverdlovszki Opera szólistái énekelnek. 14.35: A szocializmus problémái: realitások és perspektívák. 15.20: Rajzfilm. 15.30: Műsor a fasizmus felett aratott győzelem 45. évfordulója alkalmaból. 16.30: Tv-hiradó. 17.00: Rajzfilm. 17.10: Dokumentumműsor. 17.30: Dal '90. 19.30: Tv-híradó. 19.35: Nézőpont. 21.20: Holland napló. Dokumentumfilm. 22.50: Időszerű események. 23.15: Favorit. Tévéfilm 1-2. rész. 1.20: Tévémusical. AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A két Mrs. Grenville. Amerikai tévéfilm. 12.10: Belpolitikai magazin. .13.00: Hirek. 13.10: Mi. 13.40: Színes üvegtábla. 13.50: Áprilisi szerelem. Amerikai film. 15.35: János álomórája. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: ötször te meg én. 16.35: Slágerek és ötletek. 16.55: Mini tvhíradó. 17.05: Figyelj jól! 17.10: Minty a holdkorban. 17.35: Mini kvíz. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Praxis Bülowbogen. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Az öreg. Krimi. 21.20: Liebling ügyvéd esetei. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Filmbarátoknak. 22.45: Támadás! Amerikai film. 0.25: Hírek. 0.30: Miami bűn. Krimisorozat. 1.10: Hírek. FS2 « 15.40: Müvészlexikon. 15.45: Sport. 16.45: A nagy álom. Kalandfilm. 17.30: Noé bárkája-vállalkozás. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hirek. 20.15: Határtalanul. Riportfilm. 21.20: Compass.. Magazinműsor. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Sport. 22.50: Osztrák Művészeti Szalon 1990 0.50: Négyszemközt. 1.30: Hírek. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ szú 6 1990. IV. 24.