Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-26 / 98. szám, csütörtök

A szakmunkásképzés - ne legyen mostohagyerek Vajúdó iskolaügyünk legtöbbet vitatott problémája a szakmunkásképzés. Az évtizedek során sokat magasztalt „munkáshatalom" képtelen volt megoldani a problémákat. Sőt a tízéves tankötelezettség bevezetésével még tetézte a gondokat. Az alapiskolán „átbukdácsolt" tanuló, akinek a 8. osztály elvégzése után végleg elment a kedve a továbbtanulástól, kényszerből valamelyik szakmunkásképzőbe került. Sajnos, itt kötöttek ki azok a „nehezen nevelhetőnek" mondott gyerekek is, akiknél hiányosnak bizonyult a szülői nevelés. Mint ismeretes, a múlt hónap derekán a szakmunkásképző iskolák szekciója a pedagógusfórum koordinációs központjával karöltve sztrájkkészültséare szólította fel a pedagógusokat. így akarták felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy ismét adminisztratív módon, vagyis a pedagógus-társadalom megkérdezése nélkül akarják elfogadtatni a kormánnyal az oktatási törvény novelláját. Az iskolaügy illetékesei azzal indokolták döntésüket, hogy sürget az idő, nincs lehetőség a javaslat megvitatására. Érdekes, hogy Csehországban jutott rá idő, és a sztrájkfelhívás után nálunk is kikérték az iskolák véleményét. Vagyis minden pedagógus elmondhatja, mit gondol az új tervezetről. A baráti Bystrice nad Perštejnem-i mezőgazdasági szakmunkásképző tantestületének javaslatait is tanulmányozva, én az alábbiakban foglalnám össze, milyen fő problémákat kellene megoldania az új törvénynek. A szervezés és az irányítás területén meg kellene tartani az eddigi belső irányítási rendszert, mégpedig három részre bontva: elméleti és gyakorlati oktatás, valamint a nevelés. Mivel az* ágazat gondjait és a termelésből adódó követelményeket a minisztérium ismeri a legjobban, a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek külső irányítását továbbra is a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumra kell bízni. Sok vitát és belső feszültséget okozott, hogy iskoláinkban kettős irányítás érvényesült, mivel az elméleti oktatást végző tanárokat az oktatási minisztérium irányította és fizette. Ezt a feszültséget csak úgy lehet megszüntetni, ha felszámolják a kettős irányítást. A bér- és szociális politikát tekintve, egységesíteni kell a pedagógusok, az igazgatók, a szakoktatók és nevelők bérezését, szabadságuk idejének tartalmát. A szakoktatók bérét úgy szükséges rendezni, hogy a termelésben dolgozó, hasonló képesítésű szakemberekkel azonos elbírálásban részesüljenek. A pedagógusok gyógyfürdői beutalóit lehetőség szerint a nyári szünidőre célszerű időzíteni. .Az oktatásban és a nevelésben szintén akad megoldásra váró probléma. Például a kötelező iskolalátogatás az alapiskolával érjen véget, a szakmunkásképzést bízzák az illetékes középfokú oktatási intézméKi fizeti a választások költségeit? Az t971. évi választási törvény, amely eddig az évig volt érvényes, meghatározta, hogy a képviselőtestületi választások költségeit az állami költségvetésből fedezik. A Szövetségi Gyűlés és a két nemzeti tanács képviselői választásáról szóló, az idén februárban illetve márciusban jóváhagyott törvények már differenciáltan határozzák meg a költségek térítését. A júniusi választásokkor az állam a választások szervezésével kapcsolatos költségeket fedezi. Ilyenek a szavazókörök, a választóhelyiségek kialakításával, a választók névjegyzékeinek kinyomtatásával, a szavazólapok és más dokumentumok nyomtatásával kapcsolatos költségek. A térítés módját az illetékes szövetségi és nemzeti szervek megállapodása határozza meg. A választási törvények rendelkeznek a választási kampány költségeinek fedezéséről is. A kampány tulajdonképpeni költségeit minden politikai párt maga fedezi. Erre a célra esetleg a bankoktól vagy takarékpénztáraktói felvett hitelt is felhasználhatják. A választásokkal kapcsolatos rendelkezések között újdonságnak számít, hogy a jelöltnek lehetősége van, hogy fizetett szabadságot vegyen ki. Igy jogában áll, hogy szabadságot kapjon a jelölőlista regisztrálásától (legkésőbb a választások előtti 44. naptól) június 7-ig. A munkáltató kötelessége, hogy szabadságolja a jelöltet. Amennyiben a jelölt kérvényezi, a munkáltató megtéríti keresetkiesését. A munkáltatónak joga van arra, hogy a jelöltnek kifizetett összeget megkapja attól a politikai párttól, amelynek jelölőlistáján szerepel a jelölt. Amennyiben a jelölt nincs munkaviszonyban, a keresetkiesést az a politikai párt téríti meg, amelynek jelölőlistáján szerepel. A törvény továbbá úgy rendelkezik, hogy a jelölés senkinek sem okozhat kárt, hátrányos helyzetet munkaviszonyában vagy más hasonló viszonyában. A politikai pártok tehát saját pénzükből fizetik a választási kampányt, mindenekelőtt a propagandát, az agitációt és pénzügyileg támogatják a jelölteket abban az időszakban, míg szabadságon vannak. A törvény szerint a választási kampány a választások előtti 40. naptól a választások előtti 48. óráig tart és a politikai pártok szervezik. A törvény meghatározza a választási kampány alapelveit a tömegtájékoztató eszközök viszonylatában is. A választások érvényességének igazolása után a törvényhozó testület elnöksége közli az illetékes köz-' társaság pénzügyminisztériumával, hány érvényes szavazatot kaptak az egyes politikai pártok. Minden politikai párt, amely a Cseh Köztársaság vagy a Szlovák Köztársaság keretében megkapja az érvényes szavazatok több mint 2 százalékát, az államtól minden szavazatért 10 koronát kap. Ily módon az eredményes politikai pártoknak megtérülnek a költségeik, vagy legalábbis azoknak egy része. Amennyiben a választók 90 százaléka részt vesz a választásokon, és csaknem valamennyi párt megszerzi a szavazatok több mint 2 százalékát, a politikai pártok hozzávetőlegesen 9 milliószor 30 koronát kapnak (minden állampolgárnak 3 szavazata van - a Nemzetek Kamarájába, a Népek Kamarájába és a Nemzeti Tanácsba), vagyis összesen 270 millió koronát kapnak. —R— nyekre. Az elméleti oktatás terjedelmét nálunk is csökkentsék heti 35-36 óráról 30 órára, ugyanúgy, ahogy azt a többi szakközépiskola, valamint a gimnáziumok követelik. A csoportos gyakorlati oktatással kapcsolatban elfogadjuk az eddigi alsó határokat, de javasoljuk, hogy az osztályok létszáma 25 főre csökkenjen. Az új tanulmányi szakok létrehozásakor vegyék figyelembe az iskola körzetében működő termelő vállalatok elvárásait. Az iskolák igényeit a központi metodikai bizottságok összegezhetnék és közvetíthetnék a minisztériumnak. A szakmai záróvizsga rangját szintén emelni kell. Például azzal, hogy a vizsga elméleti és gyakorlati részből álljon, időpontja pedig ne a naptári, hanem a tanév végével essen egybe. Új formákat kell keresni a pedagógusok továbbképzésében, beleértve a külföldi tanulmányutakat és az iskolák közötti pedagóguscserét is. Szükségesnek tartom továbbá a szakmai és egyéb vetélkedők rendszerének újraértékelését és egységesítését, hogy ezek a rendezvények ne menjenek a tanulás rovására. A tárgyi-műszaki feltételeket tekintve, szintén akadnak fontos tennivalók. A tansegédeszközökkel való ellátás kielégítő, viszont karbantartásuknak, az új berendezések felszerelésének színvonala lehetne magasabb. A mezőgazdasági szakmunkásképzők fejlesztését a termelés igényeivel és feltételeivel összhangban kellene megoldani, ami egyúttal a beruházásokat és a nélkülözhetetlen géppark fejlesztését is ésszerűbbé, gazdaságosabbá tenné. Gondot okoz, hogy az érvényes rendeletek megnehezítik a nem készpénzért történő vásárlást. Ezen gyorsan változtatni kell. Szükségesnek tartom továbbá az iskolagazdaságok fejlesztésére vonatkozó rendeletek átértékelését, új, egységes alapokra kell építenünk őket. Tudjuk, a pedagógusok gondjait nem lehet sztrájkokkal megoldani, és azt is, hogy valamennyi követelésünk nem kerülhetett be az új oktatási törvénybe, melynek tervezetét bizonyos szinteken már megtárgyalták, jóváhagyták. Viszont tarthatatlan állapot, hogy a szakmunkásképzés egész terhét továbbra is a mezőgazdasági üzemek viseljék. A szakmunkástanulók részére csak úgy teremthetünk más középiskolák tanulóiéhoz hasonló feltételeket, ha a kötelező oktatás feltételei között az állami költségvetés vállalja a szakmunkásképzés költségeit. DANIS FERENC, Ipolyság ... PÁSTOK, POLITIKAI MOZGALMAK FÓRUMA Társadalom és hit? - Hit és társadalom! Mi a hit? Erre a kérdésre nehéz megtalálni a választ akkor, ha azt tiszta filozófiai alapon akarjuk megválaszolni. Az ateistának kellemetlen, a materialistának megfoghatatlan, egyeseknek kényelmetlen kérdés. A kereszténynek vallása alapja: vagyis elhiszi azt, amit nem látott és személy szerint nem tapasztalt. Továbbá ősei kitartó hite is kell hozzá, valamint egy bizonyos kegyelmi állapot és szeretet, mely nélkül a keresztény lelki világa csak „csengő érc és pengő cimbaiom". Történelmi fejlődésünk során, a tudományok „naturalizálódása" után sokat változott a hitről alkotott vélemény, mely természetszerűleg egy bizonyos tükörképe volt a társadalom egészének és időbeli változásainak. Szélesebb értelmében véve a hit az emberi lét alapja: ez vonatkozik ateistára, materialistára és hívőre egyaránt. Ki ne hinné el, hogy a vonat oda visz bennünket, ahová a jegyünket megváltottuk, hogy becsületesen elvégzett munkánkért megkapjuk a havi fizetést és az üzemi konyhán előállított ebédet nyugodtan elfogyaszthatjuk azzal az érzéssel, hogy nem mérgeznek meg minket. Ez is hit! Hiszem, hogy a megvásárolt cukor pont egy kilogramm és az elfogyasztott villanyt a villanyóra jól méri. Akkor miért olyan furcsa, ha valaki hiszi, hogy van lelke és ez a lélek halhatatlan? Talán nem eléggé tudományosan megalapozott, vagy talán jogilag nem eléggé bizonyítható? A hit éppen azért hit, mert bizónyítékok nélkül hiszem azt, amiben hiszek. Legyen az az elektron statisztikai létezése, a bíróság igazságos ítélete, vagy a látszólag természetfölötti dolgokba vetett hit. Egészen józanul tekintve a dolgot el kell ismernünk, hogy a természettudományos gondolkodás nagyban befolyásolta, sőt meghatározta a jelenkor szellemi magatartását. Amellett valahogy háttérbe szorult az örök kérdés: mi volt hamarabb - a tyúk, vagy a tojás? Társadalmunk nem igyekezett feleletet adni erre a kérdésre, már csak azért sem, mert a kérdés világnézeti hovatartozást vet fel. Ahhoz is hit kell, hogy most reménnyel menjünk el választani a közelgő választásokon. Ebben a történelmi helyzetben a keresztény hívő lelkiismereti kötelessége, hogy Krisztus tanítása alapján legyen népünk jövőjének építője. Az igazságos társadalom elvárja, hogy mindenki - tehát a keresztények is - részt vegyenek a társadalom építésében. Ez csak úgy lehetséges, hogy elfogadjuk az általánosan érvényes társadalmi szabályokat, rendeleteket és törvényeket. Ezek közé tartozik a szabad választásokon való részvétel kérdése is. Menjünk, vagy ne menjünk szavazni? A parlamenti választások kapcsán elsősorban arra hívunk fel mindenkit, hogy éljen állampolgári jogával, és vegyen részt közös jövőnk formálásában. Sok keresztény várja az egyházi vezetéstől, hogy nyilvánítsa ki végre határozottan, melyik pártra, vagy mozgalomra és annak melyik jelöltjére adja le szavazatát a közelgő választásokon. Szinte biztos, hogy a tiszta lelkiismeret dönt. Véleményem szerint a lelkipásztornak nem helyes részt vennie a konkrét pártpolitikában, hiszen ezzel megosztaná gyülekezetét, jóllehet neki minden lélek számára erőforrást kell nyújtania, függetlenül attól, hogy ki melyik párt tagja. A mai kor kereszténye nem élhet vákuumban, a társadalomtól különvált steril burokban. Igenis, tevékeny része akarunk lenni a társadalmi megújulásnak. Ennek előfeltétele a választásokon való felelősségteljes részvétel. Váljanak a választások a békés átmenet eddig bevált és helyesnek bizonyult folyamatának megkoronázásává! Mert mi most nem szavazni, hanem választani fogunk! Mert bizony, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom támogatói és tagjai választanak, hogyan képzelik el jövőjüket, kilábalunk-e a gazdasági válságból, lesznek-e egyházi iskolák, vagy igazságos jutalmat kapunk-e becsületesen elvégzett munkánkért! Lesznek-e magyar iskolák, lesz-e hitoktatás, lesz-e erkölcsi felemelkedés? Lesz-e becsülete a paraszti munkának, lesz-e földreform, lesz-e össztársadalmi megújulás? És nem utolsósorban lesz-e bennünk elég keresztény lelkület, kitartás és türelem, hogy a kitűzött célokat elérjük. A kereszténységnek történelme során nagy árat kellett fizetnie a türelem megtanulásáért, talán ennek a nemzetnek sikerül végre a kényszerpályára jutott kor történetét irányváltásra bírni... Magyar kereszténydemokrata, ehhez kérjük a Te segítségedet! Mozgalmunk támogatásával elősegíted az ősi keresztény értékek ápolását, megőrzését, az újak megteremtését, ebben az országban élni akaró nemzetiségünk gazdasági és kulturális fejlődését, valamint lelkiismereted nyugalmának elérését. Isten minket úgy segéljen! AGÁRDY GÁBOR i Krascsenits Géza felvétele Az 1968-as eseményeket követően G. Husáknak Moszkvából visszatérte után már megvolt a sajtó megtisztításához szolgáló díszlegénysége. Marko úr vezetésével oly szuperagyak voltak ezek, mint például Jacko, Molnár, Podpera, Širokai s a hozzájuk hasonló elvtársak. Mi, az akkori kiebrudaltak örülünk, hogy az akkortájt menesztett egyik-másik társunkkal mostanság találkozunk. Magam is elismeréssel vettem a hírt, hogy volt sorstársam és kollégám, Ján Comaj, a Smena egykori publicistája, ma a szlovák kormány sajtóképviselőjének felelősségteljes szerepét tölti be. Kétszeres figyelemmel, s megnyilatkozása után őszinte azonosulással fogadtam igazságot és bátorságot mutató minapi okfejtését. Comaj, úgy is mondhatnám, rázós témához nyúlt határozott nyíltsággal, higgadtsággal, s mert gondolatai bennünket, szlovákiai magyarokat is felettébb érdekelnek, e megnyilatkozás egy részét szeretném itt közreadni. - Állíthatja-e akár egyetlen szlovák is önmagáról, hogy valóban szlovák? - teszi fel a kérdést Čomaj úr, majd rögvest hozzáteszi: ezt a földet mi már sok száz esztendeje lakjuk, ám nem zárhatjuk ki, hogy legényeink, lányaink ne kerültek volna kapcsolatba az itt élt avarokkal, hunokkal. Nem is beszélve a töröktatár betörések idejéről, a magyarokkal való ezeréves együttélésünkről, az osztrák-magyar kiegyezést követő korszakról, a Masaryk és Beneš „csehszlovakizmust" valló időszakról. Ezeket számbavéve világos: melyik nemzeti érzés kap bennünk domináns szerepet, az kizárólag a leszármazottaknak, az apák ivadékainak identitásától függ! Ezt követően Ján Comaj még mélyebbre ás és így összegez: Mostanában mifelénk olyan kérdések is felmerülnek, hogy Budaj nem magyar-e, vagy esetleg Čomaj is magyar. Lehetséges - állapítja meg a nyilatkozó nem kis szarkazmussal hogy az egyik vagy másik „j" tán tegnap „y" volt, ám a lényeg nem ez! Az irányadó a századok alakította, a történelem igazolta nemzeti identitástudat! Én büszkén vallom szlovákságomat! Törzsbelieimnek, nemzettársaimnak az érzések következő rangsorolását ajánlanám: Az első az EMBER, a második az állampolgári hovatartozás, tehát a POLGÁR, a harmadik SZLOVÁKSÁGOM. Érzésem s hitem szerint ez szlovák mivoltom legbüszkébb megvallása. Ám ezt a sorrendet szeretném javasolni magyar, ukrán, ruszin, lengyel és roma nemzetiségű barátaimnak is. Az ember-polgár-szlovák sorrend, ez a hármasegység csakis szabadságban érvényesülhet. Abban a pillanatban, ha nem érzem a szabadságot, az értékek valamelyike máris más sorrendet kap. Ha a palesztinainak nincs hazája, nem vallhatja magát előbb polgárnak s csak azután palesztinainak. Ha a Cseh vagy a Szlovák Köztársaságban élő magyarban az igazságtalanság érzete kerekedik felül, meg kell bocsátanunk neki, ha erősebb lesz benne magyarságérzete, mint állampolgári tudata! Természetesen ugyanez vonatkozik a magyarországi szlovákokra is. Persze ezek az esetleges jelenségek a totalitárius rendszer örökségéből maradtak ránk. Mi, akik egy szabad, humanista, tisztességes közösségben akarunk élni, számunkra e hármas egység fentebbi sorrendje legyen szent és sérthetetlen! Idáig szól Čomaj idézete, ehhez sok hozzátenni valóm nem lenne, valamit mégis el kell még mondanom. Az elmúlt napokban egy baráti beszélgetésre „tizenkettő plusz egy" alakzatban jöttünk össze. A 12 főnyi legénység a szlovák intelligencia igen tekintélyes egyéneiből állt össze s e beszélgetésben én „szólóban" képviseltem a hazai magyarságot. A magam részéről mindig is hasznosnak tartottam a fehér asztal melletti véleménycserét. Ezerszer hasznosabbnak, mint a legmegtaposottabb hordószónoki harsogásokat. Ahogy Ján Čomaj álláspontjával messzemenőleg azonosulok,ugyanúgy e minapi társaságban töltött idő alatt is a kölcsönös megértés szándékával találkoztam, s ha imittamott estek is ércesebb hangvételű megnyilatkozások, a fehér asztal a megértésre intett mindannyiunkat. Azt hiszem, ha valaha, úgy most az ideje annak - s ez mindkét félre egyformán vonatkozik -, hogy ne a kolerikus, „apaget" kiáltó hangoskodásra, hanem a megértést kereső, a szülőföldet egyaránt féltő és szerető emberek jövőt építő apró, de hasznos munkájára figyeljünk oda. Spectator ÚJ SZÚ 780 1990. IV. 23.