Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-21 / 94. szám, szombat

Ismerkedjünk a Nemzetközi Valuta Alappal és a Világbankkal A pénzügyi koordinálás nemzetközi szervezetei • I- Új szerepkörben ÚJ SZÚ 1990. IV. 21. A 151 tagország egymástól való kölcsönös függőségének fokozódó elmélyülésével összefüggésben a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank küldetése az utóbbi évek folyamán sokat változott. Új körülmények bontakoznak ki Észak és Dél kapcsolataiban, vagyis az iparilag legfejlettebb és a fejlődő országok egymásrautaltságában, s a Kelet és Nyugat közti kapcsolatok jelenlegi alakulása is a megoldandó problémák sokaságát hozza magával. Egyre körülményesebb dolog világméretű összhangba hozni a szükségleteket a termeléssel, s a valutáris-pénzügyi szféra működését a világ globális problémáinak a megoldásával, beleértve a gazdasági elmaradottság felszámolását a legszegényebb fejlődő országokban, valamint a környezetvédelem egyre súlyosabb gondjait. Az említett kérdésekkel összefüggésben az IMF tevékenysége egyre szélesebb területeket ölel fel, s ennek megfelelően személyi állománya és műszaki felszereltsége is gyorsan gyarapodik. Ma ez a szervezet tulajdonképpen egy hatalmas adatbankként működik, a gazdasági elemzések nemzetközi központjává vált, s tevékenysége főleg arra irányul, hogy a tagországokban elősegítse a makroökonómiai prognózisok, a legcélszerűbb gazdaságfejlesztési stratégiai tervek kidolgozását. Ebben a tájékoztató munkában az IMF szakemberei a tagországok pénzügyi szerveivel folytatott tanácskozásaik során különböző valutagazdálkodási és gazdaságpolitikai javaslatokat terjesztenek elő. A „hetek" között a nyolcadik Az IMF rendkívül fontos szerepet játszik a vezető tőkés országok gazdaságpolitikájának sokoldalú koordinálásában. Ennek megfelelően a szervezet ügyvezető igazgatója rendszeresen részt vesz a hét vezető tőkés ország tanácskozásain, ahol a résztvevők olyan alapvető kérdésekben fogadnak el döntéseket és kötelezettségeket, amilyen például a gazdasági növekedés mértéke, az állami költségvetés helyzete, a kamatláb, az adórendszer stb. Igaz ugyan, hogy az elfogadott kötelezettségek teljesítése gyakran komoly nehézségekbe ütközik, mindenesetre korszakos jelenség a nemzetközi gazdasági életben, hogy a vezető szuverén államok hajlandók egyezkedni olyan dolgokban, amelyek azelőtt a szigorúan vett belügyi kérdések közé tartoztak. Természetesen a hét vezető tőkés állam érdekei számos területen nagyon is eltérnek egymástól, ezért ilyenkor a Nemzetközi Valuta Alap képviselőjének szinte a nemzetközi gazdasági döntőbíró szerepét kell felvállalnia. Ugyanakkor a „hetek" saját szempontjukból is nélkülözhetetlen segítséget látnak a szervezet koordináló tevékenységében, s maximális mértékben kihasználják annak kutatási eredményeit, tapasztalatait és gazdag adatbázisát. Az adósok érdekképviseletében Az IBM és a Világbank tevékenységében külön fejezetet képez a fejlődő országok adósságproblémáinak a kezelése, ami főleg a nyolcvanas évek folyamán került előtérbe. Ennek egyik irányvonalát az IMF és a Világbank 1985-ös szöüli ülésén elfogadott Baker-terv képezi. A Baker amerikai pénzügyminiszter által előterjesztett javaslat elsősorban a fejlődő országok exportkapacitásának és nemzetközi versenyképességének a növelésére irányul. A fizetésképtelenség bejelentésének egyre gyakrabban előforduló esetei emellett arra ösztönözték az IMF-t és a Világbankot, hogy koordinátorként és katalizátorként működjenek ezekben az ügyekben, mivel a nyugati kereskedelmi bankok igyekeznek kivonulni az egyre bizonytalanabbá váló területekről, illetve csak olyan ügyletekben vesznek részt, amelyekért a nemzetközi pénzügyi szervezetek valamiféle kezességet vállalnak. Ennek a koordináló és garanciákat vállaló szerepnek különböző formái vannak. Megemlíthetjük például> a nyugati hitelezők ún. Párizsi-klubjának a működését, ahol az érdekelt pénzintézetek az IMF véleményétől és hozzáállásától teszik függővé az adósságok átütemezését kérő államokkal szemben követendő eljárás módozatait. A fejlődő országok adósságproblémájának a kezelése emellett egyre szorosabb összefüggésbe kerül az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD - United Nations Conference on Trade) a tevékenységével, amely egy új nemzetközi gazdasági rend kialakítására tesz javaslatokat. A Világbank eddigi hitelpolitikája mindenesetre főleg arra irányult, hogy a fejlődő országokban kialakítsa, illetve javítsa a feltételeket a további ipari és egyéb beruházások, tőkebefektetések számára. A világbanki kölcsönök nagyobb hányada azért főleg az erőműépítésre, a közlekedés és a távközlés fejlesztésére, valamint a mező- és az erdőgazdaság támogatására szolgált, hogy a további beruházók az ilyen jellegű kiadásoktól mentesítve legyenek. A KGST-országok bekapcsolódása A létező szocializmus országaiban kibontakozó reformmozgalmak az IMF és a Világbank iránti dogmatikus viszonyulás fokozatos felszámolásához vezettek. A közvetlen kapcsolatok kialakítását főleg a piacgazdálkodásra való áttérés követelményei teszik szükségessé. Románia már 1972 óta tagja a nemzetközi pénzügyi szervezetnek, az egységes Vietnam felvételére 1976-ban került sor, Magyarország 1982-ben, Lengyelország pedig 1986-ban vált az IMF és a Világbank tagjává. Tagsági ideje alatt Jugoszlávia 8,7 milliárd dollár, Kína ugyancsak 8,7, Románia 3,8, Magyarország pedig 2,8 milliárd dollár kölcsönt vett fel a Világbanktól. A Magyarország által felvett világbanki kölcsön összesen 17 fejlesztési program finanszírozására irányult, ebből 46,1 százalékot ipari, 23,2 százalékot mezőgazdasági, 12,1 százalékot energiagazdálkodási fejlesztési célokra használtak fel, további 11,9 százalék az infrastruktúra, 6,7 százalék pedig egyéb területek fejlesztésére szolgált. Magyarország együttműködése a Világbankkal a felvétel iránt érdeklődő KGST-ország számára fontos tapasztalatokat hozott. A kölcsönök felhasználásának a céljait nem a Világbank dönti el, mert ezeket nemzeti fejlesztési programok keretében a kölcsönt felvevő állam határozza meg, de olyan részletesen alátámasztott indoklást kér, melynek kidolgozása hosszadalmas és kitartó munkával jár. Emellett a hitelnyújtás feltételei is nagyon szigorúak, ezért azokat csak a legjövedelmezőbben gazdálkodó vállalatok tudják kihasználni, amelyek az adott fejlesztési program költségeit legalább 35 százalékos arányban saját eszközeikből tudják fedezni. Az elvárt megtérülési idő nem hosszabb 5,5 évnél, ami szintén nehezen teljesíthető követelmény. A Világbank emellett rendszeresen ellenőrzi a feltételek teljesítését. A Világbank a kölcsönöket a Magyar Nemzeti Banknak folyósította, amely azokat kereskedelmi bankok közvetítésével osztotta szét a fejlesztési célokat megvalósító vállalatok között. A Világbank kamatlábja 12,5 százalékos, ehhez a nemzeti bank további 1,5-2 százalékos kamatot számol fel, így az összetett kamatláb körülbelül 14 százalékos. Az egyes programoktól függően havonta vagy negyedévente kell jelentéseket kidolgozni a Világbank számára a kölcsönök felhasználásáról, s ha valamilyen lemaradás, késedelem következik be, a vállalat ennek kiegyenlítésére aktivizációs programot köteles kidolgozni és megvalósítani. Számos vállalat sikeresen megfelelt a szigorú követelményeknek, de olyanok is voltak, amelyeknek elment a kedvük a további együttműködéstől. Mindez részletesebb elemzés tárgyát képezi. A világbanki kölcsönök felvételéből a közvetlen gazdasági célok megvalósításán kívül mindenesetre két további lényeges előny is származott. Az egyik az, hogy a világbanki kölcsönök folyósítása bizonyos megbízhatóságot fejez ki, s így más hitelezők is kedvezőbben viszonyulnak a hiteleket felvevő országhoz, a másik pedig abban nyilvánul meg, hogy az IMF-fel és a Világbankkal folytatott gyakorlati együttműködés jelentősen meggyorsítja a piacgazdaság kialakítására irányuló folyamatokat. Egyes magyarországi szakértők ezt az utóbbi hatást többre becsülik, mint azt az anyagi hasznot, amely a világbanki kölcsönök felhasználásából származik. Hozzátehetjük még, hogy nálunk is ez az utóbbi szempont kerül előtérbe, amikor a Nemzetközi Valuta Alapba és a Világbankba való újrafelvételünket szorgalmazzuk. MAKRAI MIKLÓS A szlovák kormány ajándéka a Szentatyának Hegyi madonna - szövőszékről Mária Rudavská a szlovák textilművészet jelentós képviselője, otthon is külföldön is számos sikeres kiállításon mutatta be alkotásait. Művei arról árulkodnak, hogy élete szorosan összefonódik a lelkivilágával, a hitével. Mindez szerepet játszott abban, hogy a Szlovák Nemzeti Képtár és a Kulturális Minisztérium javaslatára az illetékesek úgy döntöttek, az ó falikárpitját kapja ajándékba a szlovák kormánytól II. János Pál pápa cseh-szlovákiai látogatása alkalmával. A választást nyilván az is befolyásolta, hogy Mária Rudavská, ugyanúgy, mint II. János Pál, Krakkó környékéről származik, azzal a különbséggel, hogy ő Czarna Gora szlovák faluban nőtt fel. A Hegyi madonna nevű, 320x180 cm-es gobelin 1986-ban készült. A művésznő sajátos technikát alkalmazva természetes anyagokat, színes nyiradékokat és lenfonalakat használt fel. A szövőszéken aprólékos munkával készült alkotás tükrözi szülőföldje varázsát, színvilága közvetlenül hat a néző érzelmeire. A művésznő a népi kultúra hagyományaiból, szülőföldjéből, a népművészetből, gyermekkori emlékeiből merít. Alkotása tanúsítja, hogy szoros szálak fűzik ahhoz a környezethez, amelyben felnőtt. Felvetődhet, miért madonna és miért éppen Hegyi madonna a gobelin neve. Alkotásainak többségén női alak dominál, a szülőföldjére, a dombokra, mezőkre, népviseletekre emlékeztetve. Ebben az esetben azonban nem a szó valódi értelmében ábrázol madonnát, feje fölött nincs glória. Zöld és sötétbarna madonnája a vidéki szlovák nőket jelképezi. A falikép ideálisan ötvözi a népi hagyományokat, a nép forró szeretetét, a modern képzőművészeti szemléletet, valamint a művésznő sajátos kifejezési eszközeit. A Hegyi madonna tulajdonképpen egy olyan zászlóra emlékeztet, amilyent a zarándokok szoktak magukkal vinni, erre utalnak a rojtok és az, hogy a gobelin három függőleges részből áll. A szőnyegen fehér és arany szállal szőtt ajánlás van: II. János Pál szentatyának, a Szlovák Köztársaság. Bratislava MCMXC. A felirat mellett jelképes hármas domb, s rajta kettős kereszt. (m í) Karol Wojtylát, azaz II. János Pál pápát, s drámaírót lapunk csütörtöki számában már bemutattuk. Most a költő kap teret. Karol Wojtyfo Autógyári munkás Az ujjaim alól kikerülő előkelő modellek már távoli utcákon száguldoznak... Én mégsem suhanok velük ismeretlen utak burkolatán, nem szabályozom a sebességmérő mutatóját - ez a rendőr tiszte. Ettől kezdve a járművek beszélnek, tőlem megvonták a szót. Lelkem kitárva. Megértésre szomjúhozom. Kivel csatázom, kiért élek? E gondolat erősebb a szónál. Válasz nincs. Ily kérdéseket ne tégy fel túl hangosan. Csak tedd azt, mint minden nap, térj vissza reggeli hatkor. Biztosra veszed, hogy a világon az ember nyom többet a latban? KOPASZ CSILLA fordítása Például Attenborough... Az emberi haladás propaganda-falára, tacepaójára pingált jelszavak talán legriasztóbbika az a szöveg volt, mely szerint az ember leigázza a természetet. Pátosszal és büszkén illett ezt kiejteni, megfelelő hangsúllyal és férfias fejtartással, amolyan résnyire szűkült tekintettel, az önző gén, a férfi-filozófia lenéző fölényével. Az Ember, a nagybetűs lény, aki mindenre képes. Bejárja a világűrt, meghódítja a galaxisokat, uralmába hajt mindent. Fityiszt! Most derül ki, hogy a világmindenség nem is úgy épül fel, mint azt önhitten bizonygattuk és sulykoltuk a gyerekeinkbe! Egy Amerikában élő magyar tudós szerint a galaxisok teljesen rendszertelenül, valamiféle csomókban helyezkednek el. Semmiféle mértani pontosság. Akár a lángosok. Bár így elsőre elég emészthetetlennek tűnik ez a lángos-elmélet, ausztrál csillagászok (az amerikai példára rímelve) ugyanezt állapították meg. Süthetjük a világhódító filozófiánkat. Ám térjünk vissza a földre, vagyis a: Földre. Mert április huszonkettedike a Föld napja világszerte. Igaz, tőlünk nyugatabbra már két évtizede, de attól még vígan kilyukadt az ózonréteg, bár mifelénk ezt az eseményt nemigen verték nagydobra. Miért is tették volna a vitéz szabólegény-formátumú nagy politikusaink, (akik civilizáltabb társadalmakban legfeljebb libériás inasok lehettek volna), hisz az istenadta népet nemigen érdekelte az ilyen bagatell semmiség! Hisz itt a világok legjobbika volt. Különben is, az ózon messzire van. Hogy milyen messzire, azt csak a mi póri eszünk gondolja, orra előtt lebegve a híres Mátyás király-féle kérdés, amit az öreg parasztnak tett föl a király: Messzi-e a messzi? Már csak az ökör szarvánál, felelte az öreg, ami tudvalevően azt jelentette, hogy már csak addig lát élesen. Ama lyuk pedig az ózonrétegen éppoly messzire volt a kaliforniai farmernek mint a bodrogközi téesz-tagnak, vagyis nagyon messzire, igazolván, hogy a rövidlátó, felelőtlen kommunistoidmaffiapolitika ugyanúgy fittyet hányt rá, mint a hőn álmodott nyugati demokrácia, ahol a tőkések zsebéhez mérik a távolságokat. Mert tudvalevő, nem a harlemi néger találta ki a freont. S hogy a távolság mennyire relatív, azt csak a lyukon beözönlő gammasugarak tudnák elsuttogni, amelyek egyformán hullottak a kaliforniai és a csallóközi földművelő kobakjára. Azon pedig sem az ökör szarva, sem a józan népi bölcsesség nem fogott ki. Hanem azt az eretnek gondolatot sem tudom elhallgatni újsütetű világnapunk előestéjén, hogy mit is akarunk mi az egész földkerekségtől, amikor idehaza, a saját portánkon sem tudunk rendet tartani, amikor bűzös és egyre gyanúsabb színű folyóink partján, pusztuló erdeink árnyékában, a végtelenségig mérgezett levegőnk után kapkodva is azon dilemmázunk, kinek milyen nyelven illenék hadoválnia, hogy ne adj' isten meg ne sértse a másikat, hogy a jogot csak úgy lehet gyakorolni, ha - mint egy elfuserált öltönynél - belepréseljük az embert, s ha nem akar beleférni, kicsavarjuk a karját, hátrafordítjuk a sarkát. Mintha bizony úgy lehetne sarkítani a kérdést: mi a kisebb rossz: a novákyi hőerőmű, vagy a bősi vízerőmű? Hogy ideiglenes kormányunknak az-e a fontosabb, hogy a Novákykörnyéki szlovákok, vagy a csallóközi magyarok képesek nagyobb békát lenyelni? Most mondjam azt, hogy nerfi tudok aludni az amazónai őserdőirtás gondolatától? Vagy azt, hogy üveges tekintettel meditálok a villamoson .ülve az elsivatagosodásról, a savas esőkről, az üvegházhatásról? Valóban idegesít a dolog, s néha úgy érzem magam, mintha időzített bombán ülnék. Csakhát addig aligha szólhatok azoknak a bitang braziloknak, hogy ne vágják az erdőt, amíg én a folyópartra hordom a szemetet, amíg nálunk csoport- vagy etnikai érdekek döntik el egy-egy öngyilkos, természetpusztító beruházás létét. Mert amíg lyukas lavórok közt botlálok, és ahelyett, hogy villogó pisztrángokban gyönyörködnék, a méreg elöl menekülő rákokat kell visszarugdosnom a folyóba, addig az óceán túlsó oldalán is „mosolyog a széles fejsze"... A különbség csak annyi, hogy mi egészen a közelmúltig útépítő munkásnak szegődhettünk a nagyreményű Brazília munkaerőpiacán, mert újkori gyarmatosításunk odáig ért, hogy az egykori gyarmatok olcsó munkaerőivé váltunk, mi, akik a vén kontinens több ezer éves kultúráján cseperedhettünk fel. xxx Hogy hogyan jön ide Attenborough? Egyszerűen úgy, hogy - politika ide vagy oda - bűvkörében élek Az élő bolygó című csodálatos könyvének, amelyet nemrég kapott a fiam ajándékba. Több értelemben is ajándék ez a könyv, mert olyan tájakat nézegethetünk a kötet képein, amelyektől évtizedekig el voltunk zárva, hisz még a szomszédba sem engedtek minket. Azért remélem, a következő negyven évben talán a hóbatla, a lovasrák, a dolmányoshangyász vagy a fregattmadár éppúgy közel kerül hozzánk, mint Attenborough-hoz, aki úgy szereti ezt a vén bolygót, mint amilyen hévvel mi tapostuk és szennyeztük hazai tájainkat. Dicsőség neked Föld, mondanám, de a dicsőségnél sokkal fontosabb az az óvó szeretet, amivel asszonyainkat óvjuk. S a Föld nőnemű. KÖVESDI KÁROLY