Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-20 / 93. szám, péntek

ISMERKEDJÜNK A NEMZETKÖZI VALUTA ALAPPAL ÉS A VILÁGBANKKAL A pénzügyi koordinálás nemzetközi szervezetei I. B ret tori Woods-i értekezlettől napjainkig Amint arról Jacob Frenkel professzor, a Nemzetközi Valuta Alap alelnöke, valamint Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter egy nemrég közvetített televíziós beszélgetés során beszámolt, kedvezőek a kilátások hazánknak a Nemzetközi Valuta Alapba és a Világbankba való újrafelvételéhez. Ennek fő feltétele a gazdasági statisztikák teljes nyitottsága, s hajlandóság a nyílt dialógusokban való aktív részvételre. Ez év márciusában nálunk járt a Nemzetközi Valuta Alap küldöttsége, azzal a céllal, hogy, részletesen tanulmányozza a csehszlovák gazdaság helyzetét, s jelentést adjon a belépés esélyeiről. Ez a küldöttség a tapasztalatok alapján úgy számolt be a szervezetnek, hogy országunk belépése a feltételezett határidőben megvalósítható. A további lépés egy tagsági küldöttség érkezése lesz, amely részletes koncepciót dolgoz ki a felvételre, amelyre a Nemzetközi Valuta Alap idei szeptemberi rendes ülésén kerülhet sor. ÚJ SZÚ 1990. IV. 20. Közvéleményünk az utóbbi évtizedek folyamán kevés információhoz jutott az említett nemzetközi pénzügyi szervezetek küldetésével és tevékenységével kapcsolatban, illetve az erre vonatkozó hivatalos közlemények csak politikai indíttatású, tendenciózusan beállított kommentárok voltak. A tömegtájékoztató eszközöknek ezért elég sok pótolnivalójuk van ezen a téren, s bízhatunk benne, hogy nálunk is megélénkül az objektív tájékoztatás a nemzetközi gazdasági kapcsolatokról, s ezen belül a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank pótolhatatlan, s egyre szerteágazóbb szerepéről. Az alábbiakban a legfontosabb tudnivalókat foglaljuk össze a szóban forgó nemzetközi pénzügyi szervezetek eddigi fejlődéséről és jelenlegi tevékenységéről. Az eredeti célok és az alapítás körülményei A Nemzetközi Valuta Alapot (International Monetary Fund - IMF) az ENSZ 44 tagja hozta létre az 1944ben összehívott Bretton Woods-i értekezleten, mint a tagországok valutapolitikájának koordinálására szolgáló nemzetközi pénzügyi szervezetet. Működését 1948-ban kezdte meg, székhelye Washington. Feladata a tagországok közti valutáris együttműködés elveinek kollektív ki' alakítása, a nemzetközi valutáris mechanizmus működésének biztosítása, továbbá a világkereskedelem kiegyensúlyozott növekedésének elősegítése. Céljai közé tartozik még a valuták konvertibilitásának a biztosítása, a versenyokokból való leértékelések megakadályozása, a multilaterális fizetési rendszer működtetése, valamint a tagországok átmeneti fizetésimérleg-zavarainak rövid lejáratú kölcsönökkel való finanszírozása. Az IMF egyúttal a. tagországok fontos információs és tanácsadó szerve is. Az IMF részvénytársaságként működik. Alaptőkéjét a tagállamok részvényjegyzésekkel alakítják ki, amelyek nagysága az egyes tagországok nemzeti jövedelmétől, arany- és valutatartalékaitól, valamint külkereskedelmi forgalmától függ. Évenként szeptemberben a Világbankkal együtt közgyűlést tartanak. A szavazatokat a tagsági hozzájárulás, vagyis a kvóták nagysága szerint számlálják. Az alaptőke, vagyis a kvóták összege az alapításkor 8,8 milliárd dollár volt, majd a többszöri kvótaemelések, valamint a tagság bővülése következtében - jelenleg 151 tagja van az IMF-nek - ma már a 100 milliárd dollárt is meghaladja. Á Világbank, teljes nevén a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank az IMF testvérintézménye, melynek alapítását szintén a Bretton Woods-i értekezleten határozták el. A Világbank is részvénytársaságként működik, az egyes tagországok szavazati joga részvénytulajdonuk nagyságától függ. A Világbank kölcsönei legfeljebb 20 évre szólnak. Pénzügyi vonatkozásban a két intézmény között az a különbség, hogy amíg az IMF a tevékenységével kapcsolatos rövid lejáratú ügyletek intézésével foglalkozik, ugyanakkor a Világbank hatáskörébe is hosszabb időre nyújtott kölcsönök folyósítása és kezelése tartozik. F. D. Roosevelt elnök a Bretton Woods-i alapító értekezletet köszöntő üdvözlő levelében az egységes világgazdaságról, a gazdasági versengés értelmetlenségéről írt, s utalt arra a nagy felelősségre, amit a jobb világ megteremtéséért hozott hatalmas áldozatok követeltek meg. Roosevelt elnök kormányának és pénzügyminisztériumának döntő szerepe volt a nemzetközi pénzügyi szervezetek létrehozásában, de magában az Egyesült Államokban erős ellentábora is volt a kormány által szorgalmazott koncepciónak. Ez az ellentábor a szűkebben értelmezett angol-amerikai nemzeti érdekeket képviselte, miközben az akkori amerikai kormány az országok közti konstruktív együttműködés mellett foglalt állást, s szemléletében az emberiség távlati fejlődésének globális szempontjai kerültek előtérbe. A Szovjetunió küldöttségének tagjai magas beosztásokat kaptak az alapító értekezlet bizottságaiban. A tervek szerint az Egyesült Államok és Nagy Britannia után a Szovjetunió kapta volna a harmadik legnagyobb kvótát. I. D. Zlobin, az értekezlet egyik résztvevője 1949-ben kiadott könyvében a szovjet diplomácia nagy győzelmének nevezte az elért eredményeket. A Szovjetunió még aláírta, de már nem ratifikálta az alapítási záróokmányt. Ebben az időben ugyanis a Szovjetunió sztálini gazdasága már következetesen a világgazdaságtól való elszigetelődés, a teljes autarkia felé tartott, s elzárkózott az ország gazdasági helyzetébe, állami költségvetésébe való bármilyen betekintéstől. Ennek következtében a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való együttműködés gyakorlatilag értelmét vesztette, s a Szovjetuniónak ez az álláspontja a későbbi KGST-országok magatartására is kihatott. Az utóbbiak közül az alapító tagok között volt Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia és Kuba. Lengyelország 1950-ben Csehszlovákia 1954-ben, Kuba 1964-ben lépett ki, így a szocialista országok közül csak Jugoszlávia őrizte meg a tagságát. Kínát 1980-ig a tajvani kormáný képviselte, amikor a Kínai Népköztársaság került a helyére. Bonyolult évtizedek Az ENSZ nemzetközi pénzügyi szervezetei a megalakulástól eltelt negyven év alatt bonyolult fejlődésen mentek át, többször is válságos helyzetbe kerültek. Az IMF-nek állandóan alkalmazkodnia kellett a nemzetközi gazdasági életben bekövetkezett új fejleményekhez, s ennek megfelelően az eredetileg megfogalmazott célokat és működési elveket is módosítani kellett. Megemlíthetjük például az infláció különböző mértékét az egyes tagországokban, ami (ehetetlenné tette a változatlan, stabil árfolyamok koncepciójának a fenntartását. Szabad utat kellett adni a mozgó árfolyamoknak, ami a tagországok kőzött a vaíutaléértékelési verseny kiéleződéséhez vezetett. Jelentős változás volt továbbá a dollár aranyra való átválthatóságának a megszüntetése, ami azzal járt, hogy csökkent a dollár tartalék valutaként betöltött szerepe. Ezzel együtt a világ különböző részeiben egyes vezető nemzeti valuták alapján - NSZK márka, svájci frank, japán jen - sajátos valutáris övezetek jöttek létre. Ugyancsak az infláció eltérő mértékével függ össze egy másik nem kívánatos jelenség is, az úgynevezett kamatháború. A magas inflációs rátát az adott országokban a kamatlábak emelésével fékezik, ami viszont azzal jár, hogy a nemzetközi tőke a magasabb kamatlábak felé áramlik, s növekszik a magasabb kamatlábú országok nemzeti valutájának az árfolyama. Az ilyen esetek" gyakran nehezen áthidalható nemzetközi feszültségeket is okoznak. A pluralizálódás jelensége Az 1948-tól 1988-ig terjedő négy évtized alatt a tagság összetételében és erőviszonyaiban is jelentős változások következtek be. Az Egyesült Államok szavazati aránya 30-ról 19 százalékra, Angliáé 14-ről 7 százalékra, Franciaországé 6-ról 5 százalékra csökkent, miközben az NSZK szavazati aránya mintegy 6, Japáné pedig 5 százalékot ért el. A fejlődő országok összesített szavazati aránya az említett negyven év alatt 19 százalékról 34 százalékra növekedett. Mindez azt jelenti, hogy ma már nincs egyetlen olyan állam sem a szervezetben, amely szavazati arányának nagysága alapján véf#)oggal rendelkezhetne, s megakadályozhatná például az új tagok felvételét. A határozathozatalokhoz ugyanis általában 80 százalékos minősített többségre van szükség, s a szabályzat csak néhány kivételes esetben követeli meg a 85 százalékos minősített többséget. Mivel a legnagyobb hitelező országok, főleg Japán és a Koreai Köztársaság más frissen iparosodott országokkal együtt újabb kvótarendezést követelhetnek, így az Egyesült Államok szavazati aránya már a közeljövőben 15 százalék alá csökkenhet. Az erőviszonyok pluraiizálódása tehát a Nemzetközi Valuta Alapra és a Világbankra is jellemző. MAKRAI MIKLÓS Következik: II. Új szerepköben Feloldozás nélkül... Nem szeretek értelmetlen vitákba bonyolódni, s az önsétáltatás sem a kenyerem. Mégsem tudok hallgatni arról a „gerjesztett" gondolatról, mely „határtalan cinizmust" sejt a mögött, hogy az Új Szó nem esett át egy újmódi keresztségen. Egyébként sem hiszem, hogy a keresztség valamit is megoldana. Bevallom, elfogult vagyok, hisz hosszú éveken át a lap belső munkatársa voltam. Néhány éves közjátéktól eltekintve (amikor,,kitiltottak" a lap hasábjairól) a mai napig munkatársának érzem magam. Keserveimet, gyötrelmeimet nem sorolom. A közös küszködéseinket sem, mely a hatvanas években arra irányult, hogy mássá formáljuk a lapot. A propaganda imamalma helyett életszerűbbé, érdekesebbé, a kisebbségi sorsra odafigyelőbbé. Talán a legsikeresebb évei voltak ezek a lapnak, melyek 1968-cal tetéződtek. Távol áll tőlem, hogy szépítsem a mindenkori ,,falmellékiséget", a szélárnyékban megbúvó újságírói közönyt és gyávaságot, mert nem volt ez hiánycikk akkor sem. Nem vitás, a lap évtizedekig szinte emésztette a magyarságtudatot, kiszolgálta a személyi kultuszt, az osztályharcot, a pártállam diktatúráját, így a szervilizmus bűneiből nem menthető fel. A mulasztásokat a huszadik évfordulón azzal a hittel szerettük volna magunk mögött hagyni, hogy a „szellemnek ne legyenek sötét foltjai s az eszme ne bűnhődjék a kisszerűség és a hatalmi önzés miatt". Alig néhány hónap telt el, s nyakunkon a konszolidációval, az Új Szó ismét az „ideológiai rendőr" szerepót töltötte be. Az ostor jónéhány munkatársa hátán csattant, a magamét is beleértve. Mégis, amikor a vaskos elmarasztalást hallom, megborzongok. Nem azért, mintha Kulcsár Ferencnek sok mindenben nem lenne igaza (lásd: Ellenvélemény, 1990. 4. 10.) hanem azért, mert túlságosan egyarcú ez az igazság. Jómagam sohasem a lap címét okoltam a szerkesztés bűneiért. Az Új Szó különben sem a „kommunista diktatúra totális győzelmének" a szülötte, hanem egy megtaposott nép élniakarásának első (nyomtatott) bizonyítéka. A nemzetközi helyzet kényszerítette a hatalom akkori urait arra, hogy feladják a „nemzetállam" lidérces vágyálmát, és megbékéljenek azzal, hogy a magyar kisebbséggel számolniuk kell. Talán mondanunk sem kellene, hogy a magyarkérdés „megoldása" nem azok ötlete volt, akik a kitelepítés, a deportálás és a reszlovakizáció mellett voksoltak. Magyarország követelése volt ez, melyet a szovjet vezetés sem tudott figyelmen kívül hagyni.' Az akkori miniszterelnök (Viliam Široký) 1948 szeptemberi nyilatkozata ékes bizonyítéka ennek. így hát az Új Szó a szabaddá vált magyar szó első bizonysága. Talán azt sem szégyen bevallani, hogy a görcsöktől, megalázottságoktól szabadulva egy új társadalom építésének a reményével vágott az ismeretlennek, nem sejtve, hogy a végeredmény a sztálini minta szerinti hatalmi totalitás és az eszme diszkreditálása lesz. Az élet kiszámíthatatlan kaptatóin bukdácsolva pislákolt sokszor a remény, hogy a politika szabta „cselédsors" ellenére a nemzeti kisebbség is túlélje az időt. Mert az Új Szó az anyanyelvi szó megtartó ereje is volt, függetlenül attól, hogy antikrisztusokkal vagy a demagógia démonával kellett küszködnie. Mellesleg jegyzem meg, hogy az újság csaknem négy éven át 1952. május 21-ig ,,A csehszlovákiai magyar dolgozók (lapja) napilapja" volt. Számomra a lap elődje Barta Lajos Új Szója (1929-32). Még akkor is, ha mellesleg említve, a háború végén, Budapesten, a szovjet hadsereg kiadásában meg is jelent hasonló című lap. Címet bizonyára lehetne találni (Magyar Újság, Magyar Napló, Magyar Szó stb.). Ezek egy része azonban már foglalt, a Magyar Szó esetében pedig tehertétel a múlt. 1945-ben ugyanis ezzel a címmel három lapszám jelent meg a nyilaspárt kiadásában. Az analógiák végül is arról győznek meg bennünket, hogy nemcsak a kor nemzedékének kell vállalnia a múltat, hanem szervezeteinek, intézményeinek, lapjainak stb. Az angol Times (változatlan formátumban és nyomdai előállításban) 1785 óta jelenik meg, dacolva az idővel és a laptulajdonosokkal. A New York Times alapítási éve 1851. Nem akarok hazai példákat idézni, pedig a felsorolás itt is egyértelmű volna. Azt azért mégsem említeném a hibalistán, hogy a novemberi csendes forradalom után egy ideig ,,baloldali lapként" jegyezte magát. Igazi baloldal nélkül Nyugaton sincs demokrácia, s ezzel még csak nem is riogatják az állampolgárokat. Példaként Franciaországot, Olaszországot, az NSZK-t, sőt a fasiszta diktatúrákat megélt Spanyolországot vagy Portugáliát említenénk. A „csehszlovákiai magyar napilap" valóban suta. A „független" jelzőt elbírná, ha ez a lapszerkesztők szándéka. Húsz évvel ezelőtt, amikor az Új Szóról faggattuk az írókat, a szigorú számonkérés ellenére senkinek sem jutott eszébe, hogy „keresztelni" kellene. A színjátszás és az „álarcosdi" helyett ma is többre becsülöm a múlt tisztességes bevallását. Hogy lehet-e feloldozás? Majd a jövő eldönti. A jelen az esélyt adja hozzá... Mit tegyen egy lap, melyet valamikor „sohse volt és sohselesz-kincsként" (Fábry) olvastak? Jómagam az ,,emberségi többletet" várom tőle, melytől eddig az a kor fosztotta meg, mely egyben történelem is volt. A szakmai tisztességnek kell utat nyitni, s akkor a demokrácia éghajlata alatt se csak a mindentagadás jut az eszünkbe. Mert Ady Endre óta nem ^változott a gépiét: „Nálunk a szabadgondolkodás a szabadság és a kultúra kérdése". És ennek most jött el az ideje. Ideje volt, bizony... FÓNOD ZOLTÁN Kereslet és kínálat - a munkaerőpiacon VÁRJÁK AZ ÚJ TÖRVÉNYEKET, RENDELETEKET Az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottság munkaügyi osztályán nem panaszkódhatnak arra, hogy napjaik eseménytelenül telnek. A félfogadás időpontjára utaló tábia manapság már nem érvényes, a látogató gondjával a hét bármely napján felkeresheti az osztály öt dolgozóját, éppúgy, rnint az osztályvezetőt, Jozef Bakó mérnököt. - Egyre nehezebb a járásban megfelelő munkához jutni. Nemcsak azért, mert sok helyütt létszámstoppot rendeltek el, hanem azért is, mert az állami vállalatok jól megnézik, munkatársnak kit vesznek fel. Míg a múltban szinte csak az amnesztáltak „kerestek" munkát, mára a helyzet teljesen megváltozott. Csak egy példa. Eddig negyedévenként körülbelül ezer munkahely állt az érdeklődők rendelkezésére, a felső fokú végzettségűeknek éppúgy, mint a középiskolasoknak, szakmunkásoknak, vagy segédmunkásoknak. Jelenleg viszont csak a szakmunkás iránt van kereslet - tájékoztat az osztályvezető. Hogy egyre nagyobb gond az elhelyezkedés, tanúsítja a napi 25-30 érdeklődő. - A könnyelmű felmondások ideje lejárt - vette át a szót a munkaügyi osztály előadója - majd ő is példával illusztrálta állítását. Egy banális munkaügyi vita következtében, 12 éves munkaviszony után felmondott egy kétgyermekes családanya anélkül, hogy biztosította volna magának az új munkahelyet. Azóta nem tudott elhelyezkedni, s ha májustól a helyzete nem változik, munkanélküli segélyben részesül. , Beszélgetőtársam elmondta, jelenleg 24 állást keresőt tartanak nyilván, de további 12 személy már felmondási idejét tölti, s eddig nem sikerült új munkahelyet találniuk. Májustól még több igénylővel számolnak, hiszen a járási pártszervek leépítése, tehát a dolgozók elbocsátása, növelni fogja az elhelyezkedni nem tudók számát. - A baj az - tudtam meg -, hogy a pártbizottság vezetőinek többnyire nem volt hasznavehető végzettségük, képesítésük. Politikai iskoláikkal nem sokra mennek. Ez az oka annak, hogy a 48 volt pártfunkcionáriusból 12-en csak munkásként tudtak elhelyezkedni. A munkanélküli segély összege nem egyforma. Ha a polgár létszámcsökkentés miatt veszíti ei munkáját, s a munkaügyi osztály sem tudja álláshoz juttatni, egy évig fizetésének 90 százalékát kapja. Ha elmeneteléről munkáltatójával megegyezik, egy éven át átlagbérének 60 százalékát kapja, ám ha átlagbérét nem tudják kiszámítani (például a végzett főiskolások, középiskolások esetében), havi ezer korona juttatásban részesül. Vannak, akik a járási nemzeti bizottság dolgozóit és a törvényt is ki akarják játszani. Ismét egy példa. - Egy volt vezető pártfunkcionárius állás nélkül maradt. Kérvényét nem személyesen vitte be a munkaügyi osztályra, felesége intézte ügyeit. Ám az adatok ellenőrzéséhez a személyazonossági igazolványát nem volt hajlandó felmutatni. Üzent, telefonált, hogy nincs miből élnie, jár neki a segély. Márciusban meg is kapta volna, ha teljesen véletlenül nem tudjuk meg, hogy február 12-től már állásban van. A jnb dolgozói előtt további gondok tornyosulnak. A végzős fiatalok elhelyezése, akik száma 250-300-ra becsülhető, nem lesz egyszerű. Az igények felmérése után már most meg kellene szervezniük az átképző központokat. Szó van a munkaügyi hivatalok hálózatának kialakításáról is. - Néhány vállalat - folytatta az előadó - segíteni igyekszik nekünk. Az érsekújvári Elektrosvit nemrég középis^Jás nőknek teremtett munkalehetőséget, a párkányi papírgyár szintén. De a jelenlegi helyzetben ez nagyon kevés. A munkapiacon kialakult helyzet, a kereslet és a kínálat egyelőre nincs egyensúlyban. Több mint valószínű, belátható időn belül a lakosság bizonyos százaléka - főleg a szakképzetlenek - nehezen helyezkedik el. Várható, hogy a szakképzetlenek boldogulása is eltér majd az eddig megszokott modelltől. Lesznek szakmák, hivatások, ahol a dolgozók pályamódosításra kényszerülnek. Ahhoz viszont, hogy ez az átmeneti időszak minél zökkenőmentesebb legyen, egy sor rendelet, törvény életbeléptetésére lesz szükség. Erre várnak a járási nemzeti bizottság munkaügyi osztályának dolgozói. És nemcsak Érsekújvárott. PÉTERFI

SZONÝA