Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-03 / 79. szám, kedd

Tanuljuk a piacgazdaságot Hétköznapjainkról az elméleti közgazdász szemével Árfolyam, részvény, tőzsde, munkaerőpiac, tőke... - mind-mind olyan fogalmak, amelyeket legjobb esetben is csak a tankönyvekből ismerünk, s amelyek egyre inkább betörnek hétköznapjainkba. Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, évekkel ezelőtt tanult definíciók után kutatunk az emlékezetünkben, és sokszor úgy érezzük, valójában szűkebb világunk dolgaiban sem tudunk eligazodni. Az elmélet és gyakorlat közti különbségeket mindig éreztük. Ügy tűnik azonban, hogy jelenlegi felkészültségünket és a rohamosan változó gyakorlati élet követelményeit ezúttal szinte leküzdhetetlen űr választja el egymástól. Vajon miként hidalható át ez a távolság? Mit és hogyan kellene tenni, hogy mielőbb felkészüljünk a várható változásokra? - kérdeztük Georgina Martinová docenst, a Pozsonyi Közgazdasági Főiskola tanárát. - Tény, hogy manapság kissé zavaros a helyzet a gazdaságban. Én viszont kicsit másként nézem a dolgokat. Tüdjuk, hogy a munka mindennek az alapja, társadalmunkban viszont már sokan elszoktak a tisztességes munkától. Ha az emberek munkahelyükön nem dolgoznak úgy ahogy kell, akkor ez a hanyag hozzáállás az árukínálatban és a szolgáltatásokban is megmutatkozik. Az is gyakorlat volt idáig, hogyha valaki valamit elrontott, a legtöbb esetben nem derült fény a felelősre. Vitathatatlan, hogy a jó munkát - annak minősége és mennyisége szerint - jutalmazni és ezzel együtt ösztönözni kell. • Úgy gondolom, a munkához való hozzáállás és az ismereteink közti összefüggés az egyénre lebontva kissé más megvilágításba kerül. - Ez igaz. De ha az előbb a munka minőségéről és mennyiségéről beszéltem, egyúttal a tanárokra is gondoltam. Ugyanis rengeteg olyan fogalom van, amely a piacgazdaságokban mindig létezett, csak mi nem tanítottuk. Vagy azért nem, mert az 1945-48-as éveknek köszönhetően meg sem tanulhattuk, vagy pedig egyszeriben el kellett felejtenünk csaknem valamennyit. Ezzel egyidőben az idegennyelv-oktatás is a háttérbe szorult. Nem volt diákcsere, legfeljebb csak némely szocialista országba mehettek nagy ritkán a hallgatók. A jövőben már nem szabad ezekbe a hibákba esnünk. Elsősorban az intenzív nyelvtanulást kell bevezetni, s akik nyelvi és szakmai szempontból a legjobbak, azokat kell „világ körüli útra" küldeni, hogy tanulmányozzák a piacgazdaságot. Tulajdonképpen olyan időszakot élünk, amikor tanárnak, diáknak egyaránt tanulnia kell. Egyébként a tanulást nemcsak az iskolaEdzettség, jó idegállapot... Beszélgetés Vladimíra Vanovával, a Szövetségi Belügyminisztérium munkatársával A belügyi tárca gyorsan bevethető, különleges (terroristaellenes) egységet szervez, amelybe pályázat útján lehet jelentkezni. Kiknek a jelentkezését várják? - Azokét, a csehszlovák állampolgárokét, akik letudták tényleges katonai szolgálatukat, jó az egészségi, ideg-, lelki, valamint erőnléti állapotuk, feddhetetlen előéletűek. A szolgálati előmenetel szempontjából kívánatos a középiskolai végzettség, de ez nem feltétel. - Hogyan történik a kiválasztás? -A jelentkezők először a fizikai erőnlétükről tesznek tanúbizonyságot, bizonyítják sokoldalúságukat, csak azután következik a pszichológiai tesztvizsga. Ezen keresztül mérjük fel, milyen megterhelést bír el a jelentkező, hogyan viselkedik a különleges helyzetekben, milyen egyéni tulajdonságokkal rendelkezik stb. - A fizikai tesztnek milyenek a paraméterei? - Két perc alatt hatvan guggolást kell elvégezniük, hasonló idő alatt hetvenszer kell fekvőhelyzetből felülniük, három kilométer távolságot 12 perc alatt lefutni, hat másodperc alatt a láb segítsége nélkül hat méter magas kötelet megmászni, hogy csak a főbb felvételi követelményeket soroljam. - Előnyük van-e a felvételnél a sportolóknak, a szakmával rendelkezőknek? -A felvétel során sokat nyom a latba a kinológiá.ban, a lövészetben, a karatéban, a búvárkodásban, az ejtőernyős sportban való jártasság, a honvédelmi sportok ismerete. A sokoldalúságot vesszük figyelembe, s utolsósorban a fizikai tűrőképesség határát. - Az érdeklődök milyen címen jelentkezhetnek? -A felvételi kérvény beküldésének határideje május vége. A címünk: Federálni Ministerstvo Vnútra, poštová schránka 1., Dolní Brezany 252 41. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy csakis azok jelentkezzenek, akik úgy érzik, megfelelnek az említett elvárásoknak. A felvételi vizsga kemény és szigorú lesz. -népadba való visszatérésként értelmezem. Gondolok elsősorban arra - amit már korábban is hangsúlyoztam -, hogy számos kérdésben tapasztalt külföldi szakemberek véleményét kellene kikérni és tanácsos lenne odafigyelni észrevételeikre, javaslataikra. • Nem könnyű meghúzni a határvonalat az elmélet és a gyakorlat között, mivel roppant nehéz megál• lapítani hol végződik az előbbi és hol kezdődik az utóbbi. Ha most mégis vállalkozunk e szorosan összefüggő fogalmak szétválasztására, akkor az elméleti,, tennivalók" után mit valósítana meg a gyakorlatban? - Mindenekelőtt elemzéseket készítenék külföldi szakemberek bevonásával. Támogatnám és mindenkinek ajánlanám a lízinget. Igaz, hogy az állóeszközök bérlete hosszabb távon drágább, mintha megvennénk azokat, de pillanatnyi pénzhiányos helyzetünkben szerintem ez a legjobb és a legkönnyebben megvalósítható megoldás. Csínján bánnék a külföldi vállalkozókkal. Sok információt szereznék be róluk és azok alapján döntenék, hogy kinek az ajánlatát fogadom el. Számos vállalatot - komoly gazdasági elemzések alapján - részvénytársasággá szerveznék át. A részvények egy részét a dolgozóknak - a névértéknél alacsonyabb áron - adnám el, és a külföldi tőkének is teret adnék. Újra bevezetném a gyakorlatba a renumerációt, vagyis a tizenharmadik és tizennegyedik fizetést. Ehhez a vállalatok félévenként mérleget készítenének, és a nyereségből évente kétszer a havi fizetéssel azonos összeget juttatnának dolgozóiknak. A tőzsdétől - nyugati mintára - egyelőre tartózkodnék. Még sokáig sorolhatnám a tennivalókat, amelyek előbb-utóbb bizonyára meg is valósulnak. De remélem, sok elfoglaltságunk ellenére majd nem feledkezünk meg a munkához való viszonyról. Mert az új körülmények között, közelebb a nagyvilághoz nem szabad, hogy például az eladó számára csak nyűg legyen a vásárló, a hivatalnok számára untató az ügyfél, a tanárnak pedig teher a diák, s az orvos legyen a betegért, a vendéglő a vendégért... ne pedig fordítva. Ellenkező esetben aligha lesz nálunk piacgazdaság. KOVÁCS EDIT Naiv kormány merész lépése? JJ szú 1990. IV. 3. Merész lépésekre szánta el magát a szövetségi kormány. Nem elég, hogy a korábbi optimista nyilatkozatokkal szemben kijelentette, mégis számítani kell a munkanélküliséggel, sőt inflációval és áremelésekkel is, az elmúlt hét csütörtökén még a halálbüntetés eltörlésére is javaslatot tett a szövetségi parlamentnek. Persze, megtette ezt a maga módján szinte valamennyi neves humanista, de hát a művészeknek, tudósoknak rendszerint megvolt, illetve megvan az a kiváltságuk, hogy nem kell(ett) gondolniuk a közelgő választásokra, nem kell választókat toborozniuk, számlálgatniuk, milyen kijelentéssel, hány szavazatot szereznek, vagy vesztenek el. Merész lépés volt ez, hiszen a halálbüntetés létjogosultságáról folyó kétszáz éves vita még nem zárult le. Caesare Beccaria már 1764-ben „a bűntényekről és büntetésekről" szóló művében alapos indoklását adta a halálbüntetés megalapozatlanságának (röviden semmi haszna a jövő számára). A jog és segédtudományai azóta kellő alapossággal bizonyították, hogy a halálbüntetés csupán a „szemet szemért, fogat fogért" elv alkalmazása, mert senkit sem tart vissza a bűnelkövetéstől. A halálbüntetés megszüntetését azonban mégsem tekintették szinte soha jogi, illetve tudományos kérdésnek. Politikai problémaként merült fel, mert valójában az érzelmek (a veszélyérzet), az indulatok döntenek. Ennek lehettem tanúja alig egy évvel ezelőtt is, amikor az SZNT egyik bizottságában vetette fel valaki ezt a kérdést. Az idősebb „elvtársak" rendkívül haragosan reagáltak. Valójában ez volt az egyetlen „parlamentszerű" vita, amelynek november 17-e előtt lehettem tanúja a szlovák parlamentben. Es ezt megelőzően a halálbüntetést ellenző cikkem volt az egyetlen, amely miatt veréssel fenyegettek - és nem is a központi bizottságról. Naiv voltam, azt hittem, mindenki elutasítja az előre megfontolt gyilkosságot bárki kövesse is azt el. Naiv lenne a kormány is? Sőt, éppen a kormány ne tudná, hogy egy januári közvélemény-kutatás adatai szerint a lakosság 66 százaléka áll ki a halálbüntetés mellett, s csupán 22 százaléka ellenzi? Ezt ugye nehéz elképzelni. Tény viszont, hogy lassan Csehszlovákia lesz az egyetlen olyan európai ország, amely még alkalmazza a „fogat fogért" elvet, miközben oly szívesen hivatkozunk demokratikus hagyományainkra. Ezekhez a hagyományokhoz azonban feltétlenül hozzá tartozik az, hogy II. József császár 1787-ben eltörölte a halálbüntetést a polgári személyekre nézve. Halála után visszaállították ugyan, de a korábbinál már mindenképpen visszafogottabban alkalmazták, sőt az első világháborút megelőző néhány évben egyetlen halálbüntetést sem szabtak ki. Az első Csehszlovák Köztársaság fennállása alatt mindössze kilenc halálos ítéletet hozták a bíróságok. Megközelítőleg azonos időszakban, az utóbbi 22 évben viszont 53 halálos ítéletet szabtak ki, de ugyan meg tudná-e mondani valaki azt, hogy hány embert végeztek ki a negyvenes évek második felében, az ötvenes és a hatvanas években? Biztosra vehetjük, hogy ártatlanok is volták köztük. Még néhány évvel ezelőtt is előfordult, hogy á legfelsőbb bíróság egy halálraítéltet felmentett a vád alól az ítélet jogerőre emelkedése után. Valószínűleg soha senki nem fogja tudni elképzelni, mit élt át ez az ember az ítélet kihirdetésétől az ítélet jogerőre emelkedéséig, majd a jogerős ítélet megszüntetéséig. Mindenféle jogi szempontokat mellőzve, úgy érzem ez a halálbüntetés elleni vád legerősebb pontja. És azt, hogy ez nem volt csupán csehszlovák specialitás, illetve a pártállam specialitása, bizonyítható egy angol főbíró (Sir Fitzroy Kelly) kijelentésével is, mely szerint Angliában hetvenöt év leforgása alatt negyvenkilenc ártatlan embert végeztek ki. A halálbüntetés pártolóinak persze ilyenkor is van egy kézenfekvő ellenérvük - a rehabilitáció. Ám kétséges, elfofladnák-e ily módon a saját rehabilitálásukat. „,.„ FEKETE MARIAN Ki verte meg Ricsikét? Régen váltott ki olyan visszhangot egy lapunkban megjelent írás, mint a március 19-i Ki verte meg Ricsikét? című riport. Munkatársunk, Szitás Gabriella a párkányi közös igazgatású, Felszabadulás téri óvodában levő áldatlan állapotokról számolt be, melyek a magyar és a szlovák óvónők közti elmérgesedett viszonyban és az ebből fakadó problémákban gyökereznek. Munkatársunk megszólaltatta mind a két fél képviselőit, s így az újságírói etikát tiszteletben tartva objektív képet tárt az olvasók elé. Az alábbiakban a szerkesztőségünkbe érkezett levelekből idézünk. Tisztelt Szerkesztőség! Olvasva az Új Szóban megjelent cikket, kötelességünknek érezzük, hogy kifejezzük véleményünket az abban leírtakról. Az illetékesek emlékeztetésére megjegyezzük, hogy már írtunk egy levelet, melyben rámutattunk a hiányosságokra - sajnos eredménytelenül. Valaki vagy valakik jóvoltából nem vették figyelembe a szülők által észlelt komoly hiányosságokat. Csak annyit értünk el vele, hogy a két magyar óvónő ellen kampányt indítottak. Lehet, hogy az illetékesek és az igazgatónő úgy gondolják, a szülő nem látja és nem hallja, ami az óvodán belül történik!? Nem óhajtjuk részletezni, hány reggelen féltünk a gyerekek kabátját levenni a hideg miatt, és még folytathatnánk a sort. Nagyon sokat lehetne írni, de talán jobb lesz a cikk tartalma mellett foglalni állást, amely mellesleg teljesen pártatlan, de azért óhatatlanul is felmerül az emberben az érzés, hogy az igazgatónő nem őszinte és nyilatkozata enyhén szólva kifogásolható. Nagy kár lenne, ha valakinek a rágalmai miatt a magyar óvónők elveszítenék állásukat. Annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg, hajlandók vagyunk akár az elnöki hivatalhoz is fordulni, ha szükséges. 22 szülő aláírása (nevek a szerkesztőségben) Nagy felháborodással olvastuk a Ki verte meg Ricsikét? című riportot. Szeretnénk leszögezni, hogy a mi gyerekeink is ebbe az óvodába jártak és nagyon szerették Csonka Irén tanítónőt. Reggelente, amikor benéztek az osztályba és Irénke óvó nénit meglátták, félelem nélkül, örömmel mentek be. Ellenben, ha más volt szolgálatban, ott sem akartak maradni az óvodában. Az igazgatónővel kapcsolatban pedig szeretnénk közre adni szomorú tapasztalatainkat. Elsők között írattuk be az óvodába lányainkat, hangsúlyozva, hogy magyar osztályba akarjuk őket járatni. Ennek ellenére mégis szlovák osztályba kerültek szeptemberben a gyerekek, az igazgatónő utasítására. Mikor panaszunkkal felkerestük, nehezen, de sikerült kiharcolni, hogy a gyerekek magyar osztályba kerüljenek, de ezt azzal a feltétellel engedélyezte, hogy aludni a szlovák osztályban fognak. Ez az egyoldalú, önkényes intézkedés ahhoz vezetett, hogy két hónap után másik óvodába voltunk kénytelenek beíratni gyerekeinket. (nevek és címek a szerkesztőségben) A következő levelek, amelyekből idézünk, szlovákul íródtak. Háromszor kellett elolvasnom az óvodánkról írt riportot, mert nem hittem a szememnek. A cikkben aláhúztam azokat a szavakat, mondatokat, melyeket én nem pontosan úgy mondtam. A legfontosabb kifogásaim: Az újságíró azt írta, hogy „a kölcsönös bemutatkozás után letelepszünk egy szűk helyiségben". Az a helyiség öt méter hosszú és 2,5 méter széles. „A magyar kolléganők a fülüket sem mozdították!" Én azt mondtam, hogy nem segítettek. Az az állítás sem igaz, hogy nincs se tévénk, se rádiónk, magnóból is csak egy van, mert igenis van egy tévénk, két rádiónk és két magnetofonunk. Igaz, az utóbbiak közül az egyik nem működik. Arra a kérdésre, hogy mióta vannak ezek az ellentétek, állítólag én azt válaszoltam, hogy amióta a VPN-esek meg a Fórumosok ügyködnek. Én azt a szót, hogy ügyködnek néni ismerem. Ami a szavazás módját illeti, azt egy hivatalos körlevél alapján dolgoztam ki, s erről a felettes szervek is tudtak. Nem igaz Csonkáné állítása, miszerint a telefont csak azután szereltettük be, miután önök bejelentették látogatásukat. „A fűtő egyébként az igazgatónő öccse" - állt a cikkben. Igen. Az én testvérem és nem becsülöm őt le, mint tette azt Antalné és Csonkáné. Ami a gyerek megverését illeti, akkor is kijelentettem, hogy nem bizonyított Csonkáné bűnössége. És végül. Minden vádról, amit ellenem felhoztak; igazolni tudom, hogy nem felel meg a valóságnak. Terézia Kovácsová igazgatónő František Hodonskýnak hívnak, fűtő vagyok az említett óvodában és öccse az igazgatónőnek - kezdődik a következő levél, amelynek-írója saját szempontjából fűz magyarázatot a riport szinte valamennyi kérdéséhez. Többek között megállapítja: az igaz, hogy a hőmérséklet az óvodában egy bizonyos napon 17 Celsius fok alá süllyedt, de csak azért, mert Csonkáné szélesre tárta az ablakot, mondván, hogy szellőztetni kell. Vajon, miért csak december 29én írtak panaszlevelet a nemzeti bizottságra, hogy hideg van? A válasz az, hogy a magyar tanítónők szabadnapokat akartak az ünnepek miatt és azt akarták, hogy a szülők a hideg miatt ne járassák óvodába a gyereküket. Sértőnek tartja, hogy az újságíró a nővére szájába adta ezt a mondatot: „Mi huszonketten, amazok meg huszonötén vannak". Megjegyzi, a nővére annak ellenére, hogy szlovák, magyarul beszélt az újságíróval, tehát nem soviniszta. Sz. G. manipulálta az olvasókat, ahogy Csonkánét bemutatta. Vajon elgondolkodott-e azon, hogy miért vannak a felettesek és a beosztottak az igazgatónő mellett? Talán éppen azért, mert ő a legmegfelelőbb ember azon a helyen. Név és pontos cím A cikkben említett óvodai problémákat ismerjük és igyekeztünk is megoldani azokat. A február 2-án tartott gyűlésünkön, ahol részt vett a járási tanfelügyelő is, megerősítettük tisztségében az igazgatónőt. Akkor az egész kollektíva megfogadta, hogy normalizálni fogják az emberi kapcsolataikat, amit Csonkáné és Antalné az aláírásával is hitelesített. A két óvónő és a szülők óhaja, miszerint különváljon az óvoda igazgatása, számunkra nem elfogadható, mert negyven gyermek miatt ez nem lenne gazdaságos. A vnb tanácsában a VPN képviselőinek részvételével megtárgyaltuk az ügyet és arra az elhatározásra jutottunk, hogy a személyes ellentétek miatt más óvodákba helyezzük át a tanerőket. Ez alól kivétel az igazgatónő, mivel ő sokat tett ennek az óvodának az újjáépítésével kapcsolatban. Ing. Valéria Háreníková, a vnb oktatási, kulturális, szociális és munkaügyi előadója Tisztelt levélírók! Hozzászólásaikat bő terjedelmük miatt nem tudtuk teljes egészében közölni, hisz azok egy egész újságot is megtöltöttek volna. A lényeget azonban igyekeztünk mindegyikből kiragadni. A név nélkül érkezett leveleket, melyek egytől egyik a magyar óvónőket veszik pártfogásukba, sajnos nem közölhetjük.