Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-12 / 60. szám, hétfő

Nemzeti.párt nemzetiségi jelöltje Beszélgetés dr. Csáky Józseffel, az SZNT képviselőjével Dr. Csáky József. A csallóközi Dióspatonyban született, Dunaszerdahelyen érettségizett, a Szlovák Állami Biztosítónál dolgózott országosan ismert és elismert jogászként, az elmúlt évek során többször írt cikket az Új Szó számára különféle témákról... Nemrégiben a Szabadságpárt javaslatára kooptálták a Szlovák Nemzeti Tanácsba. • Tisztelt képviselő úr, ennyi az, amit a Dióspatonytól a Szlovák Nemzeti Tanácsig vezető útjáról tudunk. Mivel egészítené ki, hisz nyilván nem volt ennyire egyszerű a jelöléséig vezető út? -Valóban. Diákként a továbbtanulásra talán gondolni sem mertem. Édesapámat baleset érte, megrokkant. Négyen voltunk testvérek, nem számíthattam korlátlan szülői támogatásra. A kilencéves alapiskola után a komáromi gépipari szakközépiskolába jelentkeztem - érdekeltek a gépek, a műszaki tantárgyak. Két hónap után eltanácsoltak, mert rájöttek, fél szememre nem látok. Igaz, nagyon tapintatosan tették ezt. Behivatták édesapámat, elétettek egy papírt, hogy írja alá, az ó felelősségére tanulok tovább. Az iskola nem vállalja a felelősséget, ha a másik szememre is megvakulok, mert ott ugye sokat kell rajzolni, és nehéz lesz munkahelyet találnom is, ha fél szemmel készítem a műszaki rajzokat. Ezért léptem át aztán a dunaszerdahelyi középiskolába. Érettségi után a Slovnaftban kezdtem dolgozni, de nem mondtam le a továbbtanulásról. Jogot szerettem volna tanulni. Akkoriban még szükséges volt a munkáltató beleegyezésére is. A vállalat vezetése azzal utasított el, hogy tanuljak inkább vegyészetet vagy gépészetet. A korábbi tapasztalatok birtokában erre már nem vállalkoztam. Átmentem a biztosítóhoz. • így került a joghoz? - Lényegében így. A biztosító alkalmazottaként ugyanis akár eleget tettem valamely kártalanítási követelésnek, akár elutasítottam azt, meg kellett indokolnom döntésemet, a biztosítónak vagy az ügyfélnek. Tanulnom kellett a jogot, tudnom kellett, mire hivatkozhatok, hogyan magyarázhatok meg valamit. A mi szakmánkban sikernek számít, ha az ügyfelünk nem távozik sértődötten az irodánkból, megelégszik a kapott válasszal, ha elutasítjuk is követelését. Akkoriban még Dióspatonyban laktam. Napi két órát utaztam. A jogszabályokat a táskámban hordtam, és amint volt egy kis időm, elővettem, olvastam, tanultam. Persze, később, amikor már levelezőn végeztem a jogot, ennyivel könynyebb volt számomra az egyetem elvégzése. Az egyetem után üzemi jogtanácsos lettem a biztosító vezérigazgatóságán, majd az egyik részleg igazgatója. • A Szabadságpárt jelöltjeként került a szlovák parlamentbe. Tudjuk, hogy a konszolidált Csehszlovákiában egy értelmiséginek, sót hivatalnoknak ugyancsak nehéz volt belépnie „a" pártba, és talán még nehezebb volt belépni az olyan kisebb pártokba, mint volt például a Szabadságpárt. Miért éppen erre a pártra esett a választása? -Valóban nehéz volt belépnem. Nem volt szabad ugyanis gyarapítani a tagok létszámát. Az én felvételi kérvényem is két évig feküdt a fiók mélyén. Nemcsak azért, mert éppen nem fértem bele a keretbe, hanem ráadásul még túlontúl fiatal is voltam. Huszonhat éves. íratlan törvény volt, hogy 30 évesnél fiatalabbat nem szabad felvenni egy nem kommunista pártba. Harmincéves korig ugyanis minden fiatalnak legnagyobb vágyálmának kellett, hogy legyen a CSKP-be való belépés. Valamilyen módon aztán mégis 28 évesként, 10 évvel ezelőtt felvettek a Szabadságpártba. És hogy miért éppen ebbe a pártba jelentkeztem? Ha jól emlékszem, először a munkám révén kerültem kapcsolatba velük. Nagyon megnyerte tetszésemet a pártban uralkodó légkör, az, hogy „barátnak, barátnőnek" szólítják egymást, nem elvtársoznak, elvtársnőznek, hogy őszintén örülnek egymás sikereinek. A CSKP tagjainál nem ezt tapasztaltam. Ők egymásra irigykedtek, talán azért is, mert a munkahelyek szerint szerveződtek. És ugye, ha az egyik emelkedett a ranglétrán, másik öt párttag látta úgy, hogy éppen őt ütötte el a karriertől. A Szabadságpártban más volt a helyzet, örültünk annak, ha valamelyikünk előbbre jutott, mert használt ezzel a pártnak, meg aztán alkalomadtán nekünk is segíthetett. így mi is kívántuk, hogy társunknak sikere legyen, s ha tudtuk, segítettünk is. • November 17-étól mi változott az életében? - Több lett a gyűlés, szinte minden hétvégém foglalt. Bizalmat kaptam a rendkívüli kongresszuson, mint a párt vezető testületének tagja. Most pedig képviselőnek kooptáltak. 6 A Szabadságpárt programja egy kifejezetten szlovák nemzeti program, a szlovák nemzet érdekeire helyezi a hangsúlyt. Meglepetésként hat, hogy mégis jelölték önt a Szlovák Nemzeti Tanácsba. - Én ebben nem látok meglepő dolgot. Pártunk nem áll szemben a nemzetiségekkel, azok sajátos problémáival. Programcéljai között is szerepel, hogy a Matica slovenská-t, mint alapvető nemzeti intézményt, a nemzetiségek szociális és kulturális fejlődésének tiszteletben tartása mellett támogatja. Látni kell, hogy a magyar kisebbség politikai képviselete jelenleg nincs megoldva, ezért a pártok versengenek a kisebbségek szavazataiért. Igaz, tudom, vannak nemzetiségi problémák. A múlt héten voltam Eperjesen. Ott rutének és az ukránok, a görög katolikusok és a pravoszlávok közötti problémák vetődtek fel meglehetősen éles hangnemben. • Érthetem ezt úgy, hogy képviselőként elsősorban választókörzete lakosságának érdekeit kívánja képviselni? - Én elsősorban a haza, a társadalom érdekeit kívánom képviselni, mert nézetem szerint meg kell tartani egyfajta sorrendet az értékekben, érdekekben. Az országos érdekek mögé sorolom a párt, a választókörzet sajátos érdekeit és az egyéni érdekek ennek az értékrendnek a végén helyezkednek el. • A kooptált képviselők megbízatási időszaka rendkívül rövid. Csupán az új választásokig szól. Mire kívánja ezt a néhány hónapot felhasználni? Őszintén szólva, azt tartanám logikusnak, ha már képviselőként választókat igyekezne toborozni magának a következő választásokra! - A pártomon múlik, jelöl-e a következő választásokon. Ezzel tehát eleve nem számolhatok, nem építhetek rá képviselőként. Céljaim persze vannak. Az egyik legfontosabb, hogy részt vegyek olyan törvénytervezetek kidolgozásában, amelyek egyenjogúsítanák a különböző tulajdonformákat. Mert biztosítási jogászként sem tartottam normálisnak azt, hogy sokkal súlyosabban ítélték meg annak bűnét, aki a szocialista vagyont károsította, mint azét; aki a bérből élők nehezen összekuporgatott vagyonában okozott kárt. FEKETE MARIÁN Meg kell találnunk a közös hangot EGYSÉGES VÁLASZTÁSI STRATÉGIÁRA VAN SZÜKSÉG Napjaink egyik jellemzője társadalmunk aktivizálódása, önszerveződése. Nem kivétel ez alól a csehszlovákiai magyarság sem. Köreinkben is hangot kapnak a különböző rétegek, csoportok, szellemi irányzatok programjai. Szinte naponta értesülünk a sajtóból új pártok, pártjellegű mozgalmak, társadalmi szervezetek, klubok alakulásáról. A társadalom sokszínűségének a különböző mozgalmakban történő megnyilvánulását a demokrácia természetes velejárójának tekinthetjük. Vizsgáljuk meg azonban ezt a jelenséget nemzeti kisebbségünk szempontjából, különös tekintettel a választásokra. Az előterjesztett választási törvényjavaslatból kitűnik, hogy nem kedvez a jelölteket állítani jogosult kis pártoknak, pártjellegű mozgalmaknak, de általában véve is, a hagyományos, többségi elven alapuló demokrácia nem nyújt kellő védelmet a kisebbségeknek. Ezért tartanám szükségesnek különböző szervezkedéseink bizonyos fokú összehangolását, legalább azokban az ügyekben amelyek meghatározó jellegűek a szlovákiai magyarság egészét illetően. Feltétlenül ilyen nagy fontosságú esemény a közelgő választás is. Sajnos, semmi jele annak, hogy a már létező és a még alakulóban levő mozgalmaink valamilyen konszenzus, közös platform kialakítására törekednének a választások alkalmából. A sajtóból inkább ennek ellenkezőjéről értesülünk. Gyakori az egymással szembeni türelmetlenség, az arrogáns hang. A hazai magyarság körében tevékenykedő mozgalmaink vezető személyiségeinek egymással való kapcsolattartása úgy látszik nincs megfelelő szinten. Minden felelős személynek, aki ezen a területen közéleti tevékenységet vállal, tudatosítania kellene, hogy semmilyen szűk pártérdek, személyes ambíció nem helyezhető nemzeti kisebbségünk érdekei elé. Meg kell találnunk a közös hangot. Bármennyire is különböző szellemi irányzatokhoz tartozunk, van közöttünk egy meghatározó jelentőségű kapocs: a fennmaradás akarása. Mozgalmaink elvi, ideológiai sokszínűsége nem zárhatja ki az együttműködést az érdekvédelem vonalán. Annál inkább nem, mivel a már létező, esetleg alakulófélben levő szervezeteink némelyikének nagyon hasonló a programja, esetenként a lényeges kérdéseket illetően szinte átfedik egymást. Ennek ellenére nemzetiségünk esetében semmi jelét nem tapasztaljuk bárminemű érdekegyeztetésnek, még olyan alapvető fontosságú esemény kapcsán sem, mint a választások. Pedig világszerte elfogadott jelenség a pártok koalíciója, esetleg alkalmi koalíciója egy konkrét cél érdekében, közös jelölt állítása stb. Különösen aktuális az együttműködés a kisebbségek esetében, mivel számarányukból adódóan nem célszerű az erők szétforgácsolása. Az érdekképviselet többé-kevésbé szerepel valamennyi csoportosulásunk programjában. Ezért hiányolja a csehszlovákiai magyar közvélemény az összehangolt tevékenységet a már működő tömegszervezeteink munkájában. Egyre-másra értesülünk az egymásról ingerült hangnemben nyilatkozó, csak a saját közösségének igazát védő, a másikat lekicsinylő megnyilvánulásokról. Halljuk pedig mindezt vezető értelmiségiek szájából, akik a mi kis közösségünkben kulcspozíciójuknál fogva hivatottak lennének a mindnyájunkat érintő problémákkal kapcsolatban összefogni erőinket. Mivel ez ideig még csak utalás sem történt egy közös választási stratégia kidolgozására, a nemzetiségi vonalon szervezkedő erők összefogására bizonyos területeken, ami nem mosná össze az egyes csoportosulások jellegzetes arculatát. A demokrácia egyik alappillére a tolerancia, legyenek hát toleránsak egymással szemben vezető képviselőink is, tegyenek félre minden személyes érdeket, előítéletet, és kezdjenek azonnal érdemi tárgyalásokat egy minden szellemi áramlat számára elfogadható, egységes választási és érdekképviseleti stratégia kidolgozására. Ésszerű - nem elvtelen - kompromisszumok kötésével mindenesetre javulnának választási esélyeink. Azonban ehhez elengedhetetlenül szükséges a tárgyalófelek készsége a gyors cselekvésre, konstruktív, önzetlen, előítéletektől mentes hozzáállásuk az ügyhöz. Tudatosítaniuk kell magukban azt is, hogy a nemzetiség érdekvédelme előbbre való minden kicsinyes, szúk körű egyéni vagy csoportérdeknél. Hasonlóan fontosnak találom a kapcsolatfelvételt valamennyi demokratikus szlovák mozgalommal, amelyek hajlandók felvállalni kisebbségi helyzetünkből adódó specifikus érdekeink képviseletét. Persze nehezen képzelhető el a velük való szorosabb együttműködés, amikor még saját sorainkra is inkább a széthúzás jellemző. A választópolgárokat idejében és megfelelő mértékben kell informálni választási stratégiánkról. Sajnos esetünkben még csak nem is beszélhetünk egy legalább fő irányaiban egységes választási koncepció létezéséről, ami pedig előfeltétele a kisebbségünk szempontjából - számarányunkhoz viszonyítva - sikeres választáSOkna

k EGYÜDLÁSZLÓ Feled Nyílt levél Dusza Istvánnak! Kedves Pista! Azt hiszem, a könnyebbik végét fogtad meg a dolognak a március 1-jei - egyébként szellemes - cikkedben, amikor „le Sándor Eleonóráztad" az egyik parlamenti képviselőnket, amiért nem úgy szólalt fel, mint a másik négy. Ráadásul, előrevetítetted, hogy voksodat kire nem adod le. Ha ezt magadban teszed, ám hagyjuk, de most a választások előtt ilymódon befolyásolni az olvasókat: nem ildomos. A levelet azonban nem ezért írom. A lényeg másban van. A lapotok révén sorra tanulmányozhattuk a felszólalásokat. A tévében is elhangzottak eredetiben. Tudjuk, miről van szó. Én sem lelkesedem azért, hogy olyan törvényeket fogadjanak el a parlamentben, amelyek a nemzetiségünkre (-gekre) hátrányosak. Tudniok kell a mai országlóinknak, hogy a demokráciába vetett hitünkkel mi is többet várunk a jövőtől, és tudniok kell azt is, hogy legalább annyi jogot és lehetőséget akarunk, mint ők. Sem többet, sem kevesebbet. Miért szimpatikusabb nekem mégis az az egy felszólalás? Mert az a hangos (helyenként túlhangos) felszólalások sorozata nagyon emlékeztet a múltra: Mert kiabáltunk a negyven év alatt eleget, bizonygattuk igazunkat, s ha nem ment, szamizdatokat írtunk és terjesztettünk. Ütöttek is érte eleget bennünket. Mit értünk vele? Te is, én is hosszú évekig pártsajtónál fejtettük ki elméleteinket, az évek során sikerült úgy-ahogy elhatárolni magunkat attól a politikától (megmaradtunk romantikusoknak), s ezért szólhatunk most, mondhatjuk el véleményünket, és ezért hallgatnak szavunkra az olvasók... Hogy örömmel és hittel szólhatunk, ahhoz valóban forradalmi változásoknak kellett bekövekeznie. A forradalmi változások után mi azonban nem változtatunk fegyvert? Ugyanúgy lődözünk ugyanazokkal a puskákkal? Akkor talán kellett (jó volt) ez az elöl tölthető, elavult fegyver (elősegítette a forradalmat), most azonban más, jobb fegyverek kellenének, nem gondolod? Nekem sem tetszik a „fegyver" szó, főképp azok után, hogy a köztársasági elnök kifejtette, márpedig „vér nem fog folyni". Minden bizonnyal. A harc azonban dúl, láthatod. Miért szimpatikusabb nekem mégis az az egy? Mert más módon veti fel a kérdést. A többség lelkiismeretéhez apellál. Te ažt mondod: Hol lehet ott megbízni a többségben, ahol olyan levelek születnek, amilyenek... Ez azonban már az ő lelkiismeretük, ezt nem nekünk kell megtisztítani - nem is fogjuk tudni -, csakis nekik. Nekem, az örök vesztesnek - ebben talán egyenrangú vagyok veled -, ez az alázat, ez a egyetértést kereső, ez az apelláció a szimpatikusabb. S ezt látom a járhatóbb útnak is. Mert mivé lett a hangos szó? Mondhatjuk legalább elégtétellel: Jól odamondogattunk! Kicsit útszélinek látszik. Nem állítom, hogy mindenáron hallgassunk... Ki kell fejteni az elképzeléseket, meg kell mondani a véleményt, a cél azonban ne az odamondogatás legyen, hanem egy messzebbre látszó, egy felépített programterv része... A mi jövőnk kérdése. Azt ne játsszák el... Nem lehet vakvágányra juttatni azt, amit'kiharcoltunk. Együtt harcoltuk ki a csehekkel és a szlovákokkal. A cseh és a szlovák barátainkkal. Ezt ők sem felejti*. És azt sem, hogy együtt szenvedtünk vereséget. Ebben hinni kell... Hogy nem úgy alakulnak a dolgok? Hogy még nem „tejföl" minden? Hogy még csalnak az „elöl ülők"? Nyilván, azok ülnek jónéhányan székben, akik nem igazán akarták a forradalmat, hiába kiabálták szájtépően az „egységben az erő"-t... Még sok a hamiskártyás ..." Ki kell, hogy vesse magából a nép. Az a nép, amely a demokratikus eszmékért harcol, mely jogállamot kíván teremteni, mely fel akar zárkózni a nyugati demokratikus országokhoz... Az európai ház elképzelhető-e olyan levélírókkal, akik - lásd - vannak? Ha elfogadnak olyan törvényeket, amelyek a kisebbségeket sújtják? Feljuthatnak-e a dombra? Meglehet, a jövőben egy parlamenti képviselőnk sem lesz. Ez nekik jó lesz? Legalább annyira nem lesz jó nekik, mint nekünk. Ez világos... A víz még zavaros. Mindannyian tudjuk, kik és miért zavarják. Ne álljunk be közéjük... Ne kavarjuk fel jobban azt a vizet, amelyben fürödni szeretnénk... Az iszap a mi testünkre is rátapad... Élő lelkiismeret úgy lehetünk, ha egy bizonyos helyzetből - egy meghatározott alapállásból - szólalunk fel (meg). Ez az alapállás azonban nemlehet a számonkérésé, a dorongé... Csakis a tisztességes harcé. Baráti üdvözlettel Mészáros Károly • Válasz Mészáros Károlynak Kedves Karcsi! Köszönöm meleghangú, ugyanakkor határozott véleményt tartalmazó leveledet. Kertelés nélkül bevallom: mélyen elgondolkodtatott. Ismét szembesítettél egy olyan jelenséggel, amelyet mindannyiunknak figyelembe kellene venni, amikor közéleti kérdésekről írunk. Leveled első mondatát nem értem, bár valószínűleg ez is ama meghatározottságaim közé tartozik, amelyekkel naponta szembesülök. November 17-e után beszüntettem mindenféle harcot. Elegem van a békeharcból, a kenyérharcból, az osztályharcból, a kenyércsatákból, az eszmék harcából, a politikai harcból, az ellenségképekből, s már a választási harcból is elegem van, pedig még igazából el sem kezdődött. Ezzel szemben szeretnék független újságírói éthoszomhoz méltó véleményt mondani mindarról, ami körülöttem történik. Ez pedig azzal jár, hogy nem kötelez semmiféle párt vagy mozgalom belső fegyelme, nem taktizálva, nem konspirációs alapon írom, amit írok. Bizonyára ez a kötelezettségek nélküli alapállás okozza, hogy olykor elvetem a sulykot. Legalábbis ezt állítják azok, akik mást gondolnak a dolgokról, másképpen ítélik meg a tényeket. Ezért lehetséges, hogy az igencsak meghatározott eszemmel képtelen vagyok felfogni, miféle demokrácia az, amelyben igazán úgy vagyok híve, segítője a ,,demokráciának", ha nem írom le, nem mondom el a véleményemet a sajtóban, illetve a parlamentben. Legalábbis, nem azt mondom, amit a dolgok állásáról teljes egészében gondolok. A demokráciát nem lehet alázattal szolgálni. Istent, nyelvet, hazát, népet, kedvest igazán a szenvedélyes romantikusok képesek alázattal szolgálni, de a politikát... Márpedig a demokrácia a politikai formák lehetséges legjobbika. Csakhogy fabatkát sem ér, ha a diktatórikus pártállamban éppen az általunk művelt virágnyelven, nemzeti kisebbségünk összekacsintó félmondataival kellene - továbbra is alázatoskodva - értekeznünk sorskérdéseinkről. Nem vagyok politikus, bár politizálok, s ezzel nem vagyok egyedül. Régen rossz lenne nekünk, ha most is csak a politikusokra hagyatkoznánk. Ebben az országban olyan forradalom zajlik, amelynek erőszakmentességét az alkotószellem, az intellektus, a humánum, az erkölcs hirdette meg. Talán nem tévedek, amikor állítom, hogy ez az igencsak rendhagyó politizálás, a csehszlovák parlamentben még nem nyert elegendő teret. Szerencsére a köztársasági elnöki intézmény már ennek a szellemében működik. Éppen ez ad reményt, ez táplálja a bizalmat. Sajnos, a hitemmel nem tisztelem meg a megválasztandó parlamentet. Viszont a demokráciát igen! Barátsággal üdvözöl Dusza István v ÚJ SZÚ 4 1990.111.12.