Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1990-03-09 / 58. szám, péntek
CSEH SZílO VÄKIIAJ MAGYAR NA PI (LAP Péntek, 1990. március 9. Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 58. szám Alois Mock befejezte hazánkban tett kétnapos látogatását Napirenden a jószomszédi kapcsolatok fejlesztése AZ OSZTRÁK DIPLOMÁCIA VEZETŐJE POZSONYBAN IS JÁRT • SAJTÓÉRTEKEZLETEN KÖZÖLTE: VÁCLAV HAVEL SALZBURGBA UTAZIK (ČSTK) - Alois Mock, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere tegnap befejezte kétnapos csehszlovákiai látogatását. A vendéit délelőtt fogadta Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke. Tájékoztatta öt a Csehszlovákiában végbemenő változásokról, valamint a parlament munkájáról, ezen belül főleg a társadalom visszafordíthatatlan demokratikus fejlődését szavatoló legiszlatív folyamatokról. A találkozón a felek egybehangzóan szorgalmazták a két ország közötti jószomszédi kapcsolatok fejlesztését. Véleményük szerint e téren lényegesen magasabb színvonal érhető el. Az osztrák külügyi tárca vezetőjével tegnap Jaroslav Korán, Prága főpolgármestere is folytatott megbeszélést. Ezt követően a vendég a Kisoldalon megtekintette azt az épületet, amelyet a fővárosi nemzeti bizottság a prágai osztrák kulturális és tájékoztató központ majdani székhelyének kínált fel. "Az osztrák külügyminiszterrel František Tomášek bíboros, prágai érsek ugyancsak találkozott. Ezután Alois Mock sajtóértekezleten tájékoztatta az újságírókat a Jirí Dienstbier külügyminiszterrel tartott tanácskozásának eredményeiről. Egyebek között elmondta, hogy találkozójukon főleg a két ország közötti gazdasági, kulturális, tudományügyi, oktatási és egyéb területeken fenntartott kapcsolatok fejlesztéséről volt szó. A továbbiakban elmondta, hogy kíséretének tagjai itttartózkodásuk során tájékozódtak a csehszlovák gazdasági reformról, ezen belül főleg a magánvállalkozásról s a részvénytársaságokról szóló törvény rendelkezéseiről. Mock a csehszlovákiai atomerőművek építése kapcsán közölte, hogy országa hajlandó hazánk rendelkezésére bocsátani azokat a tapasztalatokat, amelyeket az osztrák szakemberek a környezetkímélő energiaforrások kivitelezése során szerezENSZ-határozat Kuba ingerülten reagált Castro éltesen támadta Csehszlovákiát, Lengyelországot, Magyarországot és Bulgáriát (ČSTK) - A kubai kormány ingerülten reagált az ENSZ emberi jogi bizottságának határozatára. A kedden este jóváhagyott dokumentum ugyanis bírálja Kubát az emberi jogok megsértése miatt. A határozatot támogatta Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária és Magyarország is. Raul Roa kubai külügyminiszterhelyettes kijelentette: ,.tulajdonképpen nem lepte meg őt ezeknek az országoknak a magatartása, mivel egyesek olyan könnyen változtatják meg elveiket, mintha zakót váltanának". Fidel Castro legfelsőbb kubai vezető szerdán élesen támadta a négy ' kelet-európai országot az említett ENSZ-határozat támogatása miatt. Kijelentette: Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Bulgária kormánya ezzel felelősséget vállalt magára azért a vérontásért, amelyre Kubában sor kerülhet az Egyesült Államok esetleges inváziója következtében. A Kubai Nőszövetség V. kongresszusának befejező napján mondott beszédében azt mondte, felül fogják vizsgálni az említett országokkal a gazdasági kapcsolatokat is. Az ENSZ-határozat arra szólítja fel Kubát, tartsa meg azon kubaiaknak adott garanciákat, akik az ENSZ emberjogi bizottsága előtt 1988-ban vallomást tettek. Akkor a bizottság tagjai a szigetországban tettek körutat. A határozat felszólítja továbbá Havannát, adjon feleletet a bizottság (Folytatás a 2. oldalon) tek. Hozzáfűzte, hogy az osztrákok örülnének, ha nem építenék fel a temelíni atomerőművet. A vásárlási lázzal kapcsolatos kérdésre a külügyminiszter azt válaszolta, hogy átmeneti időszak, és ezért elengedhetetlenül problémákat szül. ígéretet tett arra, hogy az illetékes osztrák szervek szigorúbb ellenőrzés alá veszik a vámszabályok megtartását. Hozzáfűzte: nem feltételezhető, hogy az osztrák bankokban adminisztratív úton módosítsák a korona árfolyamát, vagy esetleg megtiltsák a korona vásárlását, mivel - amint mondta - egy osztrák számára a korona Prágában olcsóbb, mint Bécsben. Azzal összefüggésben, hogy Ausztria milyen álláspontra helyezkedik Németország újraegyesítése kapcsán, kijelentette, hogy bár le kell vonni a történelmi tanulságokat, azonban egyúttal előre is kell nézni. - A németországi helyzet normalizálása érdeke az európai stabilitásnak és békének, azonban demokratikus módszereket kell biztosítani, (Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkban: Egyezkedés csatabárddal ...Az osztozkodók egyike a traktort, a másik meg az ekét vitte el... (4. oldal) Alapvető kérdéseket nem lehet elnapolni Beszélgetés dr. Duray Miklóssal ...a Belügyminisztérium nyilvántartásba vette az Együttélést, önálló jogi személlyé vált a mozgalom és megkezdhettük szerkezetének kiépítését... (5. oldal) Miért vesztettek a dunaszerdahelyiek? ...Nem vagyok meggyőződve róla, hogy éppen a gólveszélyes és erőteljes Piszárt kellett lecserélni... (7. oldal) ÜLÉST TARTOTT A SZÖVETSÉGI KORMÁNY Megvitatta az idei állami költségvetési javaslatot Václav Klaus sajtótájékoztatója (ČSTK) - A szövetségi kormány tegnapi ülésén egy napirendi pont szerepelt. A testület megvitatta az idei állami költségvetési javaslatot. A dokumentumtervezet jóváhagyásával a kabinet fontos lépést tett a gazdasági reform véghezvitele és a piacgazdaságra való áttérés felé. Alois Mock ajándékot nyújt át Václav Havelnek. (Michal Krumphanzl felvétele - ČSTK) A javaslat a második negyedévtől kezdődően szabályozza a hazai költségvetési gazdálkodást. Az előző kormány által jóváhagyott költségvetéssel összehasonlítva ez a javaslat deficit helyett aktívummal számol. A vitában ezzel kapcsolatban a kabinet minden tagja egyetértését fejezte ki. A miniszterek nagyra értékelték az előterjesztett költségvetési javaslat inflációllenes jellegét. Egyúttal azonban figyelmeztettek az egyes ágazatokban meglevő súlyos problémákra, ezek rendezését nem szabad halogatni. (Rájuk a kormány egyik következő ülésén még visszatér.) A költségvetési javaslat szerint a kiadások 12,9 milliárd koronával csökkennek. E restrikció főleg a védelemre, az állambiztonságra, valamint a Nemzeti Front és a társadalmi szervezetek s a közigazgatás finanszírozására szánt kiadások tekintetében nyilvánul meg. Teljesen megszűnnek a kommunista párt számára eredetileg javasolt költségvetési kiadások, amelyek eddig évente több mint egymilliárd koronát tettek ki. Ezenkívül csökkennek a mezőgazdasági vállalatoknak, valamint az ércbányászatra és -dúsításra folyósítandó s egyes költségvetési, illetve részben a vállalatok export- és importveszteségeit pótlandó dotációk. A kiadáscsökkentés az egész költségvetési stukrúrát érinti, kivételt csak a lakosság társadalmi fogyasztására, mindenekelőtt az egészségügyre, az oktatásra és szociális ellátásra szánt kiadások képeznek. Az előző évvel összehasonlítva ezek átlagosan 7 százalékkal nőnek. A kormány megbízta elnökét, hogy a költségvetési javaslatot terjessze a Szövetségi Gyűlés elé. (Folytatás a 2. oldalon) Kinevezés alkalmából (ČSTK) - Jiŕí Dienstbier külügyminiszter táviratban gratulált Sten Anderssonnak, a Svéd Királyság külügyminiszterének újrakinevezése alkalmából. Külügyminiszterünk táviratban fejezte ki jókívánságait Iszmail Khelilnek a Tunéziai Köztársaság külügyminiszterévé történt kinevezése alkalmából. KELET-CSEHORSZÁGI KERÜLET A szovjet egységek kivonásának első szakasza áprilisban kezdődik (ČSTK) - A Kelet-csehországi kerület 11 járása közül csak háromban nem állomásoztak szovjet csapatok. A Chrudimi, Havliőkűv Brod-i és Hradec Králové-i járás mentesült immár több mint 20 éve tartó „látogatásuktól". A Kelet-Csehországban tartózkodó szovjet egységek kivonásának első szakasza április elején kezdődik. Elsőként Červená Vodából, Turnovból, Vysoké Mýtóból, Klášterec Kedvező alkalom kínálkozik az együttműködés bővítésére Valtr Komárek Chilébe, Brazíliába és az Egyesült Államokba utazik Zavaros a helyzet Kabulban Tegnap is folytatódtak a harcok • Nem tudni, hol tartózkodik a puccskísérlet fő irányítója (ČSTK) - A hírügynökségi jelentések szerint Kabulban tegnap is voltak harcok, több helyütt lehetett szórványos lövöldözéseket hallani. A pakisztáni rádió szerint Nadzsibullah afgán államfő biztonságban van, s valószínűleg a honvédelmi minisztérium épületéből irányítja gárdaegységeinek hadmozdulatait. Sokkal hevesebbek az összecsapások viszont a fővárostól mintegy 50 kilométernyire lévő Bagram légitámaszpont térségében. Erről a bázisról szállnak fel ugyanis azok a gépek, amelyek Kabult, főleg az elnöki palotát, a rádió és a televízió székházát támadják. Tegnap már röviden hírt adtunk arról, hogy Tanai volt védelmi miniszter egy helikopterrel és a családjával együtt Pakisztánba menekült. Pesavarban letartóztatták, s állítólag ismeretlen helyre szállították. Nadzsibullah államfő szerdán este megerősítette ezt a hírt, hozzáfűzve, hogy Tanai jelentős összegnek számító amerikai dollárt is vitt magával. Ezzel szemben a pakisztáni kormány szóvivője azt mondta, ,, Tanai tábornok az afgán-pakisztárii határtérségbe érkezett, ott találkozott a mudzsahidek vezetőivel, rqajd pedig visszatért Afganisztánba, hogy folytassa a harcot." Meg nem erősített hírek szerint Paracsinar pakisztáni városban politikai menedékjogot kért 13 afgán katona, köztük négy (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - „Boldog vagyok, hogy jelen lehetek az új chilei és brazíliai köztársasági elnök beiktatásán" - mondotta elutazása előtt a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának adott interjújában Valtr Komárek szövetségi miniszterelnök-helyettes. - Látogatásom során arra is alkalom nyílik, hogy hazánk ismét felvegye a kapcsolatokat Chilével, mivel mindeddig - a diplomáciai kapcsolatok megszakadásával - a két ország el volt szigetelve egymástól. A csehszlovák kormány megbízott, hogy a chilei féllel aláírjam a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló jegyzőkönyvet - folytatta. A továbbiakban Valtr Komárek a Chilével és Brazíliával, valamint a többi latin-amerikai országgal való együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről szólt. - Ismeretes előttünk, hogy ezek az államok - külföldi eladósodottságuk ellenére - jelentős gazdasági sikereket érnek el, korszerű iparfej, lesztést hajtanak végre. Az eddigi totalitárius rendszej felelős azért, hogy sok éven át alábecsültük a térségben végbemenő változásokat. Most kedvező alkalom kínálkozik előttünk, hogy ezekkel az országokkal is bővítsük a kölcsönösen előnyös együttműködést, de nemcsak gazdasági téren, hanem egyéb területeken is. Csehszlovákiában mindenki ismeri Gabriel Garcia Márquez és a többi latin-amerikai író műveit, a gyönyörű brazil építészetet, s nosztalgiával emlékezünk tűseim Kubick (Juscelino Kubitschek) cseh származású, egykori brazíliai elnökre - mondotta a miniszterelnök-helyettes. Az interjú végén Valtr Komárek közölte, hogy a chilei és brazíliai látogatását -követően az Amerikai Egyesült Államokba utazik, hogy folytassa a Václav Havel államfő vezette csehszlovák küldöttség által nemrég megkezdett csehszlovákamerikai párbeszédet. nad Orlicíből és Česká Trebovából indulnak harci eszközöket szállító vonatszerelvények. Például a Vysoké Mýtóban állomásozó szovjet csapatok harci járműveinek kivonására április közepétől május végéig 39 - egyenként 35 vasúti kocsiból álló - szerelvényre lesz szükség. A helyőrségből a kerekes gépjárművek május 2-a és 22-e között távoznak. xxx A sliači szovjet helyőrség parancsnoksága tegnap a Zólyomi Járási Nemzeti Bizottságnak átadta azt az objektumot, amely eredetileg a térségben állomásozó szovjet egészségügyi zászlóaljnak készült. A több mint 20 millió korona értékű beruházás kivitelezője a Besztercebányai Magasépítő Vállalat volt. Amint azt Marian Porker, a jnb alelnöke elmondta, a 200 férőhelyes létesítményt az egészségügyi tárca rendelkezésére bocsátják. Külügyminiszteri látogatások (ČSTK) - Jirí Dienstbier külügyminiszter meghívására ma kétnapos hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Gerard Collins ír külügyminiszter, az Európai Közösségek Tanácsának soros elnöke. Itt-tartózkodása során hazánk vezetőivel a Csehszlovákia s az Európai Közösségek tagállamai közötti kapcsolatok fejlesztéséről, valamint a csehszlovák-ír együttműködésről fog tárgyalni. Külügyminiszterünk meghívására március 10-13-án hivatalos látogatást tesz hazánkban Sziddhi Szavetszila, a Thaiföldi Királyság külügyminisztere.