Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1990-03-06 / 55. szám, kedd
12. férfi kézilabda-világbajnokság ÚJ szú 7 1990. III., 6. Jobbak voltak az északiak (sr) - Tegnap Ostraván és Pozsonyban a két középdöntő mérkőzéseivel folytatódtak $12. f érti kézilabdavilágbajnokság küzdelmei. A csehszlovák válogatott simán kikapott a svédektől és ezzel igazolta: a délkoreaiakellen nem azért nyert, mert jól játszott, hanem mert az ellenfél volt gyenge, naivan védekezett és • —^c erőnléti gondokkal küszködött. Magyarország képvi- MM O CBaR selői a várakozásnak megfelelően legyőzték Dél-Koreát, míg a világbajnok Jugoszlávia csak nagy küzdelem után szerezte meg a két pontot az NDK elleni meccsen. A Románia-Franciaország és a Szovjetunió-lzland találkozóról lapzártáig nem kaptunk jelentést. Csehszlovákia - Svédország 20:26 (9:15) Nem sikerült a csehszlovák csapat bemutatkozása az ostravai középdöntőben, miután a vb egyik esélyesétől nagyarányú, de megérdemelt vereséget szenvedett. Csak 7:7-es mérkőzésállásig tudott lépést tartani az északiakkal. Míg a svédek szélsői, átlövői és beállósai révén érték el a gólokat, addig Vícha edző védencei úgy voltak eredményesek, ahogy tudtak. Csehszlovákia.együttese a 17. percben vezetett először és utoljára. Később a skandinávok nagyobb sebességre kapcsoltak, kihasználták a gyors ellentámadásokat és távolról is betaláltak a hálóba. Végeredményben Svédország válogatottja ilyen arányban is megérdemelten győzött, elsősorban azért, mert jobb átlövőkkel rendelkezett. A csehszlovák csapat összeállítása (zárójelben a gólok száma): Barda, Švajlen-Lipták (5), Para, Baumruk (1), Kotrő (3), Šetlík (7), Folda, Sovadina (2), Vanék (2), Tonar, Szűcs. A svéd csapatból Wisfander és Carlen volt a legeredményesebb, .ötször-ötször találtak a hálóba. MAGYARORSZÁG - DÉL-KOREA 27:24 (18:15). A legeredményesebbek: Marosi 6, Gyurka 5, Lehel 4, illetve Kim 7, Kang 6. A meccs elején a koreaiak játszottak enyhe fölényben, gyors, kombinatív akciók után szerezték a gólokat. Magyarország csapata a 18. percben szerzett először vezetést, köszönve ezt elsősorban a kitűnően védő Hoffmann kapusuknak. Csík János Az olasz labdarúgó A-liga 1. AC Milan 27 19 4 4 47:18 42 2. Napoli 27 16 8 3 42:25 40 3. Sampdoria 27 13 9 5 39:22 35 4.Inter 27 14 7 6 39:24 35 5. Juventus 27 12 11 4 42:28 35 6, AS Roma 27 11 9 7 34:34 31 7. Bergamo 27 10 10 7 28:26 30 8. Bologna 27 7 14 6 41:26 28 9. Lazio 27 7 12 8 29:25 26 10. Bari 27 4 16 7 26:28 24 11. Fiorentina 27 5 12 10 33:35 22 12. Genoa 27 5 12 1 CL 21:26 22 13. Lecce -27 8 8 13 21:38 22 14. Cesena 27 5 10 12 22:33 20 15. Udinese 27 5 10 12 29:44 20 16. Cremonese 27 4 11 12 25:37 19 17. Verona 27 4 11 12 18:31 19 18. Ascoli 27 2 12 13 16:33 16 ÚJ HÓ 10. JÁTÉKHÉT I. LABDARÚGÓLIGA 1. INTER-SLAVIA. Remek formában vannak a vendéglátók a tavaszi idényben hat gólt rúgtak, s mindössze egyet kaptak. Ősszel: 2:2. Inter: Bohemians (i) 2:1, Nitra (0) 4:0, Olomouc (o) 1:1 . Slavia: Trnava (i) 1:1, DAC (o) 0:0, Bohemians (i) 1:3. Tippünk: 1. 2. TRNAVA-DUKLA. A Trnava hazai pályán a leggyengébbek közé tartozik már 9 pontot elhullajtott. Ősszel 1:1. Trnava: Slavia (o) 1:1, Bohemians (o) 0:0, B. Bystrica (o) 1 :3. Dukla: Nitra (i) 1 :2, Ostrava (o) 1:1, Olomouc (i) 2:2. Tippünk: 0, 1. 3. BOHEMIANS-BRNO. A „kenguruk" még keresik őszi formájukat, a Brno idegenben eléggé gyengécske, 22 gólt kapott, s mindössze 6-ot rúgott. Ősszel 5:1. Bohemians: Inter (o) 1:2, Trnava (i) 0:0, Trnava (o) 1:0. Brno: Ostrava (i) 0:7, B. Bystrica (o) 2:0, Sparta (i) 1:2. Tippünk 1. 4. OSTRAVA-VÍTKOVICE. A vendégek még nyeretlenek a tavaszi idényben. Ősszel 2:0. Ostrava: Brno (o) 7:0, Dukla (1) 1:1, Bohemians (i) 0:2. Vítkovice: Olomouc (i) 1:2, Sparta (o) 1:3, Cheb (o) 2:1. Tippünk: 1. 5. B. BYSTRICA-CHEB. Mindkét együttes szorongatott helyzetben van. A phebiek tavasszal még gólt sem rúgtak. Ősszel 0:1. B. Bystrica: Pov. Bystrica (o) 3:0, Brno (i) 0:2, Trnava (i) 3:1. Cheb: Sparta (i) 0:1, Slovan (o) 0:1, Vítkovice (i) 1:2. Tippünk: 1, 0. 6. OLOMOUC-DAC. Meglepően jól rajtoltak a csallóköziek az első két mérkőzésükön idegenben két pontot szereztek, ám egyetlen gólt sem rúgtak. Ősszel: 0:2. Olpmouc; Vítkovice (p) 2:1, Pov. Bystrica edző védencei ebben az időszakban távoli lövésekkel és jó védekezéssel tűntek ki. Az első félidő hajrájában háromgólos előnyt szereztek, melyet tartani tudtak a 60. percig. A magyar együttes jobb volt ellenfelénél, nagy szerepet játszott a mérkőzés kimenetelében a magassági fölény. 1. Svédország 3 3 0 0 77:58 6 2. Románia 2 2 0 0 51:41 4 3. Magyarország 3 2 0 1 66:67 4 4. Csehszlovákia 3 1 0 2 66:75 2 5. Dél-Korea 3 0 0 3 72:82 0 6. Franciaország 2 0 0 2 36:45 0 JUGOSZLAVIA - NDK 21:20 (9:11). A legeredményesebbek: Iszakovics 6, Vujovics 5, illetve Wahl 5, Winselmann és Metzke 4-4. Á rendkívüli izgalmas mérkőzés tulajdonképpen 5:1 -es jugoszláv vezetésnél kezdődött (1-1 pont). Utánna nagyszerű formába lendült Hofmann kapus és elsősorban neki köszönhetően az NDK 11:9-es vezetésre tett szert a szünetig. ForduI. jégkorongliga Nincs megállás... (sr) - Hajrájához érkezett az élvonalbeli jégkorongbajnokság. Hétfő kivételével a hét valamennyi napján (!) lesz mérkőzés az I. ligában. Pénteken, március 9-én kezdődik a play off-sorozat fináléja, melynek egyik részvevője már ismert. A Dukla Trenčín döntőbeli ,ellenfele a mai Sparta Praha - Poldi Kladno ötödik elődöntő mérkőzés győztese lesz. Ezen a héten rajtolnak a helyosztók is (3.-8. hely), s folytatódnak a küzdelmek az osztályozóban. A MŰSOR - kedd, március 6.: Sparta - Kladno (5. elődöntő), Plzeň - C. Budéjovice (4. mérkőzés a 9-10. helyért). Szerda, március 7.: Slovan - Olomouc, Pardubice - Vimperk, Brno - Nitra (az osztályozó 3. fordulója). Csütörtök, március 8.: Č. Budéjovice - Plzeň (esetleges 5. mérkőzés a 9-10. helyért) Péntek, március 9.: Trenčín - Sparta/Kladno (a finálé első összecsapása), Jihlava - Košice (első mérkőzés az 5. helyért), Vítkovice - Zlín (első találkozó a 7. helyért). Szombat, március 10.: Sparta/Kladno - Trenčín (első meccs a 3. helyért), Olomouc - Nitra, Vimperk - Brno, Slovan - Pardubice (osztályozó, 4. forduló). Vasárnap, március 11.: Trenčín - Sparta (Kladno (döntő, 2. találkozó). A play offfináléban három győztes összecsapásra játszanak, a helyosztókon kettőre. (i) 0:1, Inter (i) 1:1. DAC: Slovan (i) 0:0, Slavia (i) 0:0, Cheb (i) 0:3. Tippünk: 0,1. 7. SPARTA-SLOVAN. A Sparta hazai pályán csak egyszer kapott ki a 15. fordulóban a Bohemianstól. Ősszel: 0:0. Sparta: Cheb (o) 1:0, Vítkovice (i) 3:1, Bohemians (o) 1 :2. Slovan: DAC (o) 0:0, Cheb (i) 1:0, Vítkovice (i) 0:1. Tippünk: 1. OLASZ LABDARÚGÓ A-LIGA 8. ASCOLI-CESENA. Az Ascoli már hetek óta formán kívül játszik. Ascoli: Milan (i) 1:2, Atalanta (o) 1:1, Bologna (i) 1:2. Cesena: Bari (o) 2:2, Udinese (i) 0:1, Lazio (i) 0:4. Tippünk: 0. 9. ATALANTA-LAZIO. Az Atalanta hazai pályán csak a Milan (0:1) és a Juventus (1:2) ellenében maradt alul. Atalanta: Bologna (o) 0:0, Ascoli (i) 1:1, Juventus (o) 1:2. Lazio: Inter (o) 2:1, Bologna (i) 1:1, Cesena (o) 4:0. Tippünk: 1, 0. 10. JUVENTUS-AC MILAN. Úgy látszik, megállíthatatlan a Milan, s ráadásul Zoff csapata nincs kirobbanó formában. Juventus: Sampdoria (i) 0:0, Genoa (o) 1 :1, •Atalanta (i) 2:1. Milan: Ascoli (o) 2:1, Roma (i) 4:0, Cremonese (o) 2:1. Tippünk: 2, 0. 11. ROMA-SAMPDORIA. A vendégeknél újra csatasorban áll a lábtörése után felépült „rettegett" csatár, Vialli. Roma: Lecce (i) 2:0, Milan (o) 0:4, Napoli (i) 1:3. Sapmdoria: Juventus (o) 0:0, Fiorentina (o) 3:0, Verona (i) 0:1. Tippünk: 1.. 12. BOLOGNA-FIORENTINA: Hazai pályán még nem kapott ki a Bologna. Bologna: Atalanta (i) 0:0, * Lazio (o) 1:1, Ascoli. (o) 2:1, Fiorentina: Cremonese (o) 0:0, Sampdoria (i) 0:3, Lecce (o) 3:0. Tippünk: 1. 13. GEONA-BARI. A vendégek ellenfeleik pályáján 11 -szer játszottak döntetlenre. Genoa: Napoli (i) 1:2, Juventus (i) 1:1, Udinese (o) 0:0. Bari: Cesena (i) 2:2, Lecce (o) 0:1, Inter (o) 0:0. Tippünk: 0. lás után a jugoszlávok fokozták az iramot, a csapatok felváltva vezettek és mivel az NDK-beliek két büntetőt is kihagytak, a „plavik" felé billent a mérleg nyelve. Végeredményben Jugoszlávia együttese megérdemelte a szoros győzelmet. SPANYOLORSZÁG - LENGYELORSZÁG 24:17 (13:10). A legeredményesebbek: Barralda és Frahch 4-4, illetve Wenta 9. Az első percektől kezdve a spanyolok igazolták, miért tartják őket éremvárományosnak. Elasztikusan, határozottan védekeztek és gyors ellentámadásokat vezettek. 1. Spanyolország 3 3 0 0 61:62,6 2. Szovjetunió 2 2 0 0 60:40 4 3. Jugoszlávia 3 2 0 1 65:58 4 4. NDK 3 1 0 2 64:72 2 5. Izland 2 0 0 2 38:46 0 6. Lengyelország 3 0 0 3 55:75 0 Csak a Románia-Svájc meccsen dőlt el végleg, hogy a csehszlovák válogatott bejut a kézilabda-világbajnokság középdöntőjébe. Felvételünkön a román Mocanu próbálkozik gólszerzéssel. (Nagy László felvétele) Műkorcsolya- és jégtánc-vb, Halifáx Lesz-e trónfosztás? • Navrátilová nyerte az Indian Wells-i nemzetközi női tenisztornát, miután a döntőben 96 perc alatt 6:2, 5:7, 6:1 arányban győzött Suková ellen. Navrátilová 70 ezer, a vesztes 28 ezer dollárt kapott. A párosban Suková visszavágott: Novotnával az oldalán 6:2, 7:6, (8:6) arányban bizonyult jobbnak a Navrátílová-Fernandez kettősnél. • Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy az 1996. évi Eb selejtezőire és nyolcas döntőjére csak ülőhelyre szóló jegyeket lehet kiadni. Ez a rendelkezés biztonsági célokat szolgál. • Az etiópok két híres olimpiai bajnok hosszútávfutója, Mamo Wolde és Miruts Yifter leszerelt a hadseregből. Ezentúl mindketten a válogatott keret edzőiként tevékenykednek. • Milánó rendőrfőnöke bejelentette, hogy a város 55 „labdarúgószurkolóját" július nyolcadikáig, azaz a világbajnokság végéig kitiltották az ország összes stadionjából. A tévémonitorokon azonosított fiatalok az egy héttel korábban játszott Internazionale-Napoli bajnoki mérkőzésen náci jelszavakat skandáltak. • Marja-Liisa Kirvesniemi, a háromszoros olimpiai aranyérmes finn sífutónő a nyárra várja második gyermekét. A 34 éves bajnoknő a szülés után folytatni akarja a versenyzést és szeretne részt venni az 1992-es téli olimpián. Könnyen elképzelhető, hogy az utolsó amatőr műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságot rendezik meg a héten a kanadai Halifaxban. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) ugyanis komolyan fontolgatja, hogy jövőre már a revüben fellépő profiknak is engedélyezi az indulást a világversenyeken. A vezérkar nyári ülésen dönt véglegesen ebben az ügyben. A tegnap este lapzárta után kezdődött seregszemlén az egyéni versenyzők búcsút vesznek az iskolagyakorlatoktól. A nemzetközi szövetség két éve döntött úgy, hogy a nézőközönség körében népszerűtlen kötelezőket az idei világbajnokságon tűzi utoljára műsorra. A vezérkar lépése már a mostani idényben arra sarkallta a versenyzőket, hogy az edzéseken az iskolagyakorlatok helyett a nehéz ugrásokra helyezzék a fő súlyt, mert az elkövetkezendő években elsősorban a három- és négyfordulatos ugrások minősége dönti majd el a sorrendet. A hölgyek versenyében a hatalmas ugrásairól híres lto Midori a legesélyesebb az aranyéremre. A japán sportolónőn kívül az amerikai Jill Trenary is joggal pályázik az elsőségre. Kevés az esélyük a győzelemre Európa legjobb férfikorcsolyázóinak, Petrenkónak, Barnának és Zagorodnyuknak a hazai közönség előtt versenyző címvédő Kurt Browning ellenében. Európai sikert ígér viszont a páros. A három szovjet duó, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gorgyejeva, Grinykov, a kontinensbajnok Szeleznyeva, Makarov és az ifjúsági világbajnok Miskutyenko, Dmitrijev kettős kiemelkedik a mezőnyből. Van kérdőjel a jégtáncban is. Az egyik legizgatóbb az, hogy az Eb-bronzérmes francia Duchesnay testvérpár revüs elemeket tartalmazó, formabontó gyakorlatát miként értékelik a pontozók... A halifaxi vb műsora - MÁRCIUS 5., hétfő férfi kötelezők, MÁRCIUS 6., kedd kötelező táncok, a párosok egyénileg alkotott programja, MÁRCIUS 7., szerda női kötelezők, a férfiak egyénileg alkotott műsora, a párosok szabadkorcsolyázása, MÁRCIUS 8, csütörtök egyénileg alkotott táncok, a férfiak szabadkorcsolyázása, MÁRCIUS 9. péntek a nők egyénileg alkotott programja a jégtáncosok kűrje, MÁRCIUS 10., szombat a nők szabadkorcsolyázása, MÁRCIUS 11, vasárnap gála. (sr) A villámlány tervei Florence GriffithJoyner, a szöuli olimpia háromszoros aranyérmes vágtázónője, a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartója, szinte mindig szolgál szenzációval. Ezúttal Melbourne-ben némileg meglepő, bár már korábban is jelzett tervvel lepte meg a vendégeket. Bejelentette, már megkezdte a maratoni edzéseket, és az 1996-os „aranyolimpián" maratoni futásban szeretne indulni. Arról is beszélt, hogy nő létére James Bond szerepét szeretné eljátszani egy készülő kalandfilmben. - Sokáig azzal a gondolattal foglalkoztam, a 400 és 800 m-es síkfutásra térek át, s az előbbinek megjavítom a világrekordját. Végül azonban a maratoni mellett döntöttem - mondta a szép FloJo. Az I. labdarúgóliga 17. fordulója után Ilyen már a bajnokság... I.LIGA Mondták a nézők a szombati Slovan-DAC meccs után. Elsősorban a pozsonyiakra gondoltak. A csapat ugyanis a tabella második helyén áll (világviszonylatban is párját ritkító 14:8-as gólaránnyal), de a mutatott játékával valahol SZNL II. középcsapatai között kullogna. Színvonalas-e hát az I. liga? Minden évben elhangzik a kérdés. És minden évben nemleges a válasz. Persze a nívót nem az alaszkai cápazsír-kitermelők bajnokságához hasonlítjuk, hanem mondjuk az európai mezőnyhöz. A már 5 pontos előnnyel vezető Sparta oly módon „szenvedte el" 1:0-ás győzelmét otthon, hogy az utolsó előtti chebiek majdnem a Moldváig kergették. Emlékezzünk csak az őszi második helyezett Bohemiansra: abszolút alárendelt szerepet játszott Dunaszerdahelyen. Pedig tavaly szinte még a lemeszelt oldalvonal is zavarta a DAC-ot. Vannak nagycsap&tok, élcsapatok az I. ligában? Nincsenek. Miért is lennének, ha hiányoznak a játékosegyéniségek... Szóval így állunk a játéktudással és a futballművészettel a legmagasabb osztályban. Lehet persze mindezt idénykezdettel magyarázni. A baj az, hogy évről-évre a szezon közepén és a végén is nézőszomorítóak a meccsek. Hát még az európai kupatornákon! Ott aztán szégyenében legszívesebben elsüllyedne a szurkoló. Gondoljunk a Sparta, az Ostrava a Slovan, a Nitra kupaszereplésére. De vissza az I. ligához. Az Ostrava rekordarányban győzött (Brno 7:0), Milán Luhový belőtte 99. gólját, már csak a Sparta és az Inter 100 százalékos (két forduló után!), a DAC még nem rúgott és nem kapott gólt. Az utóbbi játéka idegenben kellemes meglepetés. Négy új játékossal (Škarecký, Súkenník, Valach, Piszár) határozottabbá, bátrabbá vált a DAC futbalA 17. FORDULÓ MÉRLEGE, hazaiak - vendégek: 5-2-1-17:5. Nézők: 39 ezer. Sárga lap: 24 (a Nitra - Dukla meccsen hét és egy piros!). Piros lap: Kopča (Dukla), Bartoš (Pov. Bystrica). A góllista - 10 gólos: Moravčík (Nitra), Kafka (Brno), Hýravý (Ostrava), 9 gólos: M. Luhový (Dukla), Ľ. Luhový (Inter), 8. gólos: Siva (Bohemians), Kukleta (Sparta). A szerdán sorra kerülő 18. forduló műsora - 14.30: DAC - Sparta (játékvezető: Chocholouš, az őszi mérkőzés 2:3), Cheb - Olomouc (Brabec, 1:3), Pov. Bystrica - Ostrava (Draštik, 0:1). 15.15: Zbrojovka Brno - Nitra (Ulrich, 2:1). 16.00: Slavia-Slovan (Maurer, 0:2). 16.30: Inter - Trnava (Mareš, 0:0), Vítkovice - B. Bystrica (Havlíček 1:0). 18.30: Dukla - Bohemians (Marko, 0:2). lozása, a dunaszerdahelyiek Prágában és Pozsonyban sem ijedtek meg saját árnyékuktól. Szombaton az akarati tulajdonságaik játékossággal is párosultak, bár a „szibériai havazás" nem egyszer lehetetlenné tette a biztató akciók befejezését. így is megmutatkozott, egyénileg képzettebbek ellenfelüknél, ebből kifolyólag variabilisabb volt futballozásuk, jobb a csapatrészek közötti összmunkájuk. Most az a kérdés: megtalálni a szerdai meccsre az optimális összeállítást, a megfelelő taktikát, át kell állni a védekező hullámhosszról támadóra. Mert a Sparta ellen a gólszerzés reményében az eddiginél aktívabb csatárjátékra lesz szükség. Még akkor is, ha a Sparta nincs valami nagy formában, csupán küszködik, játékosai mintha fáradtak és indiszponáltak lennének; a spanyol-csehszlovák mérkőzés óta (február 21.) szerda-szombat rendszerben futballoznak. Ivan Hašek a prágaiak kapitánya a tavaszi idény előtt kijelentette: „Nem félünk senkitől, van annyi jó labdarúgónk, hogy megoldjuk az esetleges felmerülő problémákat..." Rajta eddig nem múlott, két találkozón három gólt lőtt. Ennél eggyel többet a 23 éves Ľubomír Luhový, aki ráadásul a B. Bystrica elleni kupamérkőzésen (3:0) is a hálóba talált. Az Inter nemcsak eredményével, hanem játékával is a figyelem középpontjába került. Már az FC Plastika Nitrának leckét adott a modern futballból. Technikás, gyors csatárai és középpályásai sokat futnak labdával és labda nélkül, állandó mozgásban vannak; határozott és agreszszív letámadásos játékuk minden ellenfél számára kellemetlen. Tulajdonképpen egy csatárral (Luhový) futballoznak a sárga-feketék, de az erős második hullámmal (Weiss, Moravec, Lancz, Obšitnik, Stranianek) mindig érkezik mellé egy két társ. Azt mondják, gyenge védőkből áll az Inter. Lehet. Am Adamec edző addig pattogtatta képzeletbeli ostorát, amíg el nem érte, hogy szükség esetén szinte az egész csapat védekezik. Sok mindent kíván ez a játékmód a labdarúgóktól. Például, hogy a futball futójáték, nem pedig álló zsonglőrködés. Gyorsaság közben kell gondolkodni, technikázni, átjátszani az ellenfelet és az ezernyi lehetőség közül a legcélravezetőbb megoldást kiválasztani a pillanat tört része alatt. Egyszerű dolog - elméletben... (T. V.)