Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám, csütörtök

A demokrácia útvesztői Időpont: 1990 január harmadik hete. Helyszín: Az Érsekújvári Gimnázium szlovák és magyar tagozatának közös tanári szobája. A tanári közös hirdetőtábláján újságcikkek vannak kitűzve. Ilyenek is, olyanok is, értelmesek is, provokálok is, de a leggyakoribbak az olyanok, amelyek igyekeznek fékezni, kordába szorítani ébredező nemzetiségi öntudatunkat. A szlovák sajtóban megjelent ilyen jellegű cikkek bizonyos részei (egyes kollégák által) pirossal aláhúzva, felkiáltójelekkel ellátva hívják fel magukra a figyelmet. A cikkeket elolvasva igen vegyes érzelmek vettek rajtam erőt: Igyekeztem úrrá lenni érzéseimen, mondván, ezek csak néhány szűk látókörű ember véleményei lehetnek. De megdöbbentem, hiszen ezt én itt olvasom kiemelve, az Érsekújvári Gimnázium közös tanári szobájában. Ezek szerint? Ekkor lépett be a terembe néhány kollégám. Felháborodva kezdtek beszélgetni a cikkekben érintett Dialógus tévéműsorról, amely nemzetiségi problémákkal foglalkozott. Megkérdőjelezték a műsorvezető reális hozzáállását. És zúdultak a megjegyzések: „Mit akar itt pár százezer magyar? Hiszen, ha a cigányok külön nemzetiséget fognak alkotni, akkor csak kétszázezer magyar lesz Szlovákiában-... Méghogy a Matica slovenskának kell segítenie a magyarországi szlovákságnak...?" A következő megjegyzést már kérdésként szegezte nekem az egyik kolléganőm: „Mondd csak, mi bajotok nektek, magyaroknak, miben érzitek ti magatokat jobban elnyomva, mint mi, szlovákok?" Csak néztem rá elképedve, s nem tudtam, mit válaszoljak. Hirtelen annyi minden jutott az eszembe, de mire megszólaltam volna, rájöttem, hogy fölösleges. Egy ember, aki ezt megkérdezi tőlem, annak úgyis hiába mondanám, úgysem fogja fel azt, hogy mi miért akarunk újfent önálló magyar gimnáziumot. Miért szeretnénk, ha a lakótelepek egyes szlovák iskoláiban, óvodáiban is nyílnának - az igényeknek megfelelően - magyar osztályok, miért szeretnénk magyar egyetemet Komáromban? Hogy csak a jogainkkal szeretnénk élni... Az illető kollégák a tanítási órákon, hiszen ők is tanítanak magyar osztályokban, ezeket a kérdéseket feltették a diákoknak is. A fiatalok panaszkodnak: „Mit mondjunk, mit merjünk válaszolni ezeknek a tanároknak? Lesz önálló magyar gimná-. ziumunk? A tanárnő hisz ebben?" - Hiszek, gyerekek. Talán még sohasem voltam ennyire optimista, mint most. Hiszek a demokráciában! SZÁRAZ MAGDOLNA A Független Magyar Kezdeményezés (FMK) losonci csoportjának legutóbbi összejövetelén az érdeklődők kifejtették véleményüket a magyar nyelvű oktatás jelenéről és jövőjéről. Duray Éva pedagógus vitaindító előadásában elemezte a város és a járás területén működő magyar óvodák és iskolák helyzetét. Az elöljárók az elmúlt évtizedekben, sajnos, nagyon keveset tettek a magyar nyelvű oktatás fellendítéséért. Sőt, inkább az oktatási intézmények, a magyar nyelvű óvodák és iskolák felszámolására, az elmagyartalanításra törekedtek. Jelenleg nincs magyar óvoda még a járás nagyobb községeiben, így például Ragyolcon és Nagydarócon sem, a kisebb falvakról már nem is beszélve. Megszüntették a kisebb falvakban a magyar alapiskolát is, így a gyerekek körzeti iskolákba kénytelenek járni, Losoncra, Fülekre vagy Ragyolcra. Ezen a felfogásmódon a jövőben mindenképpen változtatni kell. Viszsza kell állítani az anyanyelvi oktatást a falvakban és bővíteni kell a magyar középiskolák hálózatát is. A járás területén jelenleg nincs magyar tanítási nyelvű középiskola. Mindössze három iskolában, a Füleki Gimnáziumban, a Losonci Építészeti Szakközépiskolában és az Óvónői Szakközépiskolában nyitnak magyar osztályokat a szlovák osztályok mellett. A magyar nyelvű oktatást viszont be lehetne vezetni az egészségügyi és az ipari szakközépiskolákban is. Persze, ha lesz elég érdeklődő és elég pedagógus! A kérdéshez hozzászóltak a jelenlévő szülők, pedagógusok és a nemzeti bizottságok képviselői is. Megtudtuk, hogy a magyar óvodai osztályt Losoncon a múlt évben külön minisztériumi engedéllyel 8 gyermek számára nyitották meg a Vasúti utcai óvodában. Magyar pedagógust az utolsó pillanatban szereztek az illetők, szeptember 1-jén értesítették, hogy már 4-én, hétfőn munkába kell állnia. A látszat az, hogy a magyar nyelvű óvoda és alapiskola iránt Losoncon nagyon kevés az érdeklődő, de sajnos az épületek sem valami attraktívak, ahol a magyar szülők elhelyezhetnék gyerekeiket. A magyar óvoda, alapiskola és az óvónőképző is a lakótelepektől távol, a belvárosban van, többnyire régi épületekben, amelyek átalakításra, felújításra és modernizálásra szorulnak. így sok magyar szülő pusztán kényelemszeretetből inkább a közeli szlovák tanítási nyelvű, modern és jobban ellátott óvodákba és iskolákba adja a gyerekét. Viszont a nemzeti bizottságok oktatási osztályának sem állt érdekében a magyar nyelvű oktatás támogatása, propagálása. Sőt, még a szülőket is igyekeztek lebeszélni arról, hogy magyar óvodába, vagy iskolába járassák gyerekeiket. Több szülő elmondta, hogy annak idején, amikor gyerekei óvodáskorúak voltak, nem volt választási lehetőségük. Olyan kevés volt az óvodai férőhely, hogy oda adták a gyerekeket, ahová éppen bevették. Sok szülőnek ma sem áll módjában, hogy kilométereket utazgasson reggel csak azért, hogy gyermeke magyar nyelvű oktatásban részesüljön. Ha pedig a gyerek már kiskorában megtanult szlovákul, továbbra is szlovák iskolába járatták, abban a hiszemben, hogy az életben majd jobban érvényesül. Magyar nyelven idehaza ugyanis csak a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán folytathatták tanulmányaikat. Ha valamelyik cseh vagy szlovák egyetemre, főiskolára jártak, a nyelvtudás miatt sokszor keservesen, nehéz körülmények között tanultak. Jövőnk és létjogosultságunk érdekében tehát nagyon fontos a lehetőségek bővítése, s a szemléletváltás is nemcsak a szülők, a magyar lakosság, hanem a nemzeti bizottságok érdekképviselete részéről is. A nemzeti bizottságok magyar képviselői közül a járásban többen is visszaadják megbízatásukat azzal az indoklással, hogy elég volt a képviselőségből 5 év. A Független Magyar Kezdeményezés támogatói szeretnék, ha a helyükbe olyan képviselők kerülnének, ákik odafigyelnek gondjainkra, igyekeznek azokra megoldást találni és tesznek is valamit a magyarság fennmaradásáért TRESf ANSKÝ MÁRIA Az övéi között volt... (Gyökeres György felvétele) M

ár csak elképzelni tudtam, hogyan állt volna ott a kiállítás megnyitójára egybegyűltektől körülvéve. Talán egy oszlopnak támaszkodva hordozta volna körbe riadt tekintetét, majd zavartan simogatta volna rövidre nyírt haját. Emberfia meg nem tudja mondani, mit szólt volna, látva a képeit nézőket. Az övéi között volt azon az estén is, mert sokan jöttek a Felvidékről, még többen Budapestről olyanok, akiket a kificamított történelemben fosztottak meg szülőföldjüktől. Dúdor István képeinek - világának - első igazi megmérettetése volt. Az eddigitől teljesen különböző közegben élőket szembesített mindazzal, amit az elmúlt hónapokban a történelem töménységének igen ritkán átélhető eseményei erősítettek fel. Nemcsak a rálátás, nemcsak a kötést adó testi és lelki szülőföldtől való eltávolodás tágította ki képeinek dimenzióit. Valamennyire megváltoztunk mi is. Közelebb kerültünk mindahhoz, amit oly erőtől duzzadó sietséggel festett. Ezek a képek már nem maradhatnak egy hatszázezres néptöredék szellemi közegében. Dúdor István képei most megmérettettek. Mindez mindenképpen mértéket kell adjon, amely bátorságot szül. Mert eljött az idő, amikor végre ki A VALÓSÁG LÁTOMÁSAI Dúdor István kiállítása a budai várban Dúdor István: Deresk kell állnunk a világ elé. Nemcsak Dúdor István képeivel, hanem másokéval is. Nemcsak képekkel, hanem irodalommal, zenével, színházzal is. Ha azt akarjuk, hogy legyen valós mércénk, legyen rendíthetetlen önértékelésünk, mozdulnunk kell. A vidékiség bevallatlansága még nem jelenti azt, hogy gondolkodásunk nem viseli magán a vidékiség bélyegét. Márpedig mindennek lényegére születésének közegében lehetetlen rádöbbenni. Dúdor István itt pusztult el közöttünk, s mi hagytuk, mert nem tudtuk megvédeni, mert önmagunkat sem tudjuk megvédeni. Ki így, ki úgy - ki szétrobbanva, ki lassú őrletésben kopik el. Mert itt vannak a többiek is, az élők, a gránitlelküek. Őket is koptatja a vidékiség egyformává őrlő malomköve, s nem tudhatja az ember, mikor hullik szét a lélek atomnyi méretű darabkákra. I( Megállítható-e ez a malom, IVI amely a mindent eltakaró, mozdulatlanságra kárhoztató port őrli az ember gránitleikéből? Vigyázat, ez nem az egyetemes idő malma, ez egy más, romlott középeurópai óraszerkezettel mért ellenidő. Ez hinti szemünkbe a port, s ez nyugtat meg bennünket, hogy a szánkból kiköpött sár már küzdésünk aranya. Minő tévedés! Dúdor István képeit láttam a budai várban, önmagunk sebeit néztem. Krisztus Viseli őket a testén. DUSZA ISTVÁN Még egyszer a Magyar Tanítóról Az Új Szó 1990. január 22-i számában Magyar Tanító (A szlovákiai magyar oktatás szolgálatában) című cikk második hasábjának hatodik bekezdésében Gyömbér Béla ezt Komárom, 1944. november hó írja: „1931-től megváltozott a szerkesztőség összetétele. Boross Géza lett a szerkesztő." A harmadik hasáb utolsó mondata pedig így szól:" ...a lap „1937-ben szűnt meg." Az igazság szemléltetése érdekében közlöm a lap utolsó (valószínűleg utolsó, mert többet már nem kaptunk) száma belső címoldalának a feliratát: XXIV. évfolyam, 11. szám MAGYAR TANÍTÓ Az Országos Általános Tanítóegyesület hivatalos lapja Felelős szerkesztő: Boros Béla Társszerkesztők: Szepesi Gyula, Mikoss Elek, Bocz Elek. Kotta szerkesztő: Gáspár János „A világ legszörnyűbb háborújának hatodik esztendejében a Magyar Tanító is a szegénység mezében jelenik meg a tanítói porták kapujában. A papíranyaggazdálkodással kapcsolatos takarékossági intézkedések következtében fokozatosan összébb kellett húzódnunk, s ma, 1944. év őszének utolsó hónapjában még jobban megsoványodva, minden külső dísz, köntös nélkül, immár puszta mellel állunk a körülöttünk zúgó történelmi viharzásban.(bb)" Az idézetből kiderül, hogy az utolsó szám a borító nélkül (tábla nélkül) jelent meg. A felelős szerkesztő neve pedig nem Boross, hanem Boros, az utóneve nem Géza, hanem Béla, s nem főszerkesztő, hanem felelős szerkesztő, a lap nem 37ben, hanem 44-ben szűnt meg, s nem a XVII., hanem a XXIV. évfolyamával. Jó lenne, ha nem hasból írnák a cikkeket, hiszen már túl vagyunk 1989. november 17-én, s jó lenne, ha lapjukban valóban stílusváltás történne. Simonyi Lajos, Párkány Nem akarunk döntőbírák lenni és nem is tudjuk megállapítani, hogy Gyömbér Bélának, avagy Simonyi Lajosnak van-e. igaza. Tény, hogy a szerkesztőség általában nem szokta kétségbe vonni a külső munkatársaktól vagy levelezőktől kapott írásokban szereplő nevek, adatok helyességét, különösen nem az ilyen jellegű cikkek esetében, amikor feltételezi, hogy a szerző hiteles, korabeli forrásokból merítette megállapításait. Lehet persze, hogy mindkettőjüknek igaza van. Gyömbér Béla ugyanis azt írja, hogy a Magyar Tanító a szlovenszkói magyar tanítóság folyóirata volt, s a lap első száma 1921. január 25-én jelent meg, továbbá, hogy 1932-től megváltozott a szerkesztőség összetétele. A főszerkesztő Boross Géza lett, a társszerkesztők pedig Uhereczky Géza, Villand János és Szepesi György. Kárpátaljai munkatársak: Kormos Gerő, Mónus Gyula. Ezzel szemben Simonyi Lajos az 1944-es példányszámra hivatkozva azt állítja, hogy a folyóirat az Országos Általános Tanítóegyesület hivatalos lapja, felelős szerkesztője Boros Béla. Nem tudjuk, de könnyen elképzelhető, hogy 1932 és 1944 között változásokra került sor nemcsak a lap kiadóját, hanem a szerkesztőség összetételét tekintve is. Ha egy sajtótermék ugyanis más szervezet, egyesület, párt kiadói hatáskörébe kerül, az új lapgazda általában megváltoztatja a szerkesztőség vezetőségét is. Gyömbér Béla írásában viszont csak 1937-ig méltatja a lap szerepét, jelentőségét. Ennyit Simonyi Lajos észrevételével kapcsolatban, s ez talán válasz arra is, hogy ,,nem hasból" írjuk a cikkeket. S hogy 1989. november 17-én túl vagyunk, ez igaz. így csak sajnálattal vehetjük tudomásul, ha olvasónk nem vette észre, hogy lapunkban valóban stílusváltás történt. Egyébként november 17-nek semmi köze a pontatlansághoz. Ha valóban pontatlanságról van szó. A szerkesztőség Óvoda is kell, Iskola is kell ÚJ szú 6 1990. II. 8.