Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-08 / 33. szám, csütörtök
CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR BALOLDALI NAPILAP Csütörtök, 1990. február 8. * Ára 1 korona XLIIL évfolyam, 33. szám Az SZKP Központi Bizottsága tanácskozásának harmadik napja A párt lemondott alkotmányban rögzített előjogairól Jóváhagyták a kongresszusi platformot • Csak Jelcin szavazott a dokumentum ellen • Napirenden a Litván KP elszakadása (ČSTK) - Tegnap már harmadik napja tanácskozott a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. A résztvevők jóváhagyták a XXVIII. pártkongresszusa platformjának tervezetét. A TASZSZ hírügynökség tájékoztatott arról, hogy az ülésen kidolgozták az előrehozott kongresszus platformjának végleges változatát. A tegnapi ülést is az éles vita jellemezte a párt és a szovjet állam átalakításának fontos kérdéseiről. A figyelem középpontjában Mihail Gorbacsov hétfői beszámolója állt, valamint a lehetséges többpártrendszer jövőbeni formái és irányzatai. Algirdas Brazauskas, a Litván Kommunista Párt első titkára, aki megfigyelőként vett részt az ülésen, közölte, hogy a délutáni órákban kezdődött meg a tanácskozás a Litván Kommunista Párt tavaly decernberi döntésével kapcsolatos álláspontról. Mint ismeretes, a köztársasági pártszervezet úgy döntött, elszakad a Szovjetunió Kommunista Pártjától. Szvjatoszlav Fjodorov, az ismert szemsebész, népi képviselő, aki megfigyelőként vett részt az ülésen, a Reuter hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a kommunista pártnak a társadalomban betöltött vezető szerepét garantáló 6. alkotmánycikkely már nem fog létezni, ezt a többpártrendszer váltja fel. Fjodorov beszámolt a szavazás eredményeiről is. Csak Borisz Jelcin, a radikális reformer, a moszkvai pártszervezet volt első titkára szavazott a platform tervezete ellen, s csak egyetlen központi bizottsági tag tartózkodott a szavazástól. A TASZSZ hírügynökség és a moszkvai rádió is tájékoztatott a platform jóváhagyásáról, de a dokumentumról semmilyen részleteket sem közöltek. Csak azt jelentették be, hogy a platformot közzéteszi a sajtó. Meghívó Spanyolországba (ČSTK) - Václav Havel köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Jósé Luis Dicento Ballesterót, Spanyolország csehszlovákiai nagykövetét. A diplomata államfőnknek átadta I. János Károly király spanyolországi látogatásra szóló meghívását. Ezt Václav Havel köszönettel elfogadta. A látogatásra valószínűleg májusban kerül sor. xxx Köztársaságunk elnöke tegnap találkozott a külföldi vállalkozókból álló azon küldöttséggel, amely ToMa érkezik Mose Arensz (ČSTK) - Mose Arensz izraeli külügyminiszter ma érkezik Csehszlovákiába. Jegyzőkönyvet ír alá a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felújításáról. A minisztert gazdasági vezetők kísérik el útjára, ők a Csehszlovákia és Izrael közötti gazdasági együttműködésről folytatnak tárgyalásokat. A Haarec című izraeli napilap szerint Arenszt fogadja Václav Havel köztársasági elnök, találkozik Alexander Dubčekkel, a Szövetségi Gyűlés elnökével, Marián Čalfa szövetségi kormányfővel és Jirí Dienstbier külügyminiszterrel. A Davar című napilap az izraeli Hisztadrut szakszervezeti központ tagjainak csehszlovákiai látogatásáról tájékoztat. A delegáció többek között Pozsonyban részt vesz a nemzetközi szakszervezeti konferencián. Mose Arensz 1925. december 27én Kaunaszban született. Lettországban nevelkedett, ahonnan 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. A háború idején az Amerikai Hadseregben szolgált. Háború után a Massachusetts'! Műszaki Intézetben tanult. 1948-ban átköltözött Izrael Államba, ahol a légiiparban dolgozott. Az ötvenes évek eleHavel és Čalfa Finnországba látogat (ČSTK) - Václav Havel köztársasági elnök Finnországba szóló meghívást fogadott el. Ezt a Reuter hírügynökség szerint a finn külügyminisztérium képviselője közölte tegnap, azzal, hogy a felek még nem állapodtak meg, az időpontban. A Reuter úgy tudja, hogy hazánk államfője májusban Dániába, Norvégiába és Svédországba látogat. Az említett finn képviselő elmondta továbbá, hogy Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök a jövő hónapban látogat Finnországba, a pontos dátumról később egyeznek meg. jén visszatért az Egyesült Államokba. Folytatta tanulmányait, majd a Curtis-Wright Corporation légitársaságnál dolgozott. Izraelba való visszatérése után is ebben az iparágban helyezkedett el. 1962-71ben az Israel Aircraft Industry társaság vezérigazgató-helyettese volt. Politikai tisztségekben 1974óta tevékenykedik. 1974-1982-ben parlamenti képviselő volt és néhány parlamenti bizottság tagja. 1982-ben amerikai nagykövet lett. 1983 óta különféle kormánytisztségeket töltött be. Először hadügyminiszter, később tárca nélküli miniszter, 1988 decerhber óta pedig külügyminiszter. Akarják is, meg nem is * (Munkatársunktól) - Szokatlan felmérés volt az elmúlt napokban a vajáni viilanytelepen. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen kezdeményezés helyi akcióbizottsága arra volt kíváncsi, mennyire élvezi a vállalat igazgatója a dolgozók bizalmát. Ilyen témájú közvéleménykutatásra a helyiek nem emlékeznek, és hogy helyeslik, azt hozzáállásukkal egyértelműen igazolták. 1326-an nyilvánították ki véleményüket, a dolgozók 79,74 százaléka. Köztük 644-en - tudtam meg a bejáratnál levő faliújságról - megfelelőnek tartják Jaroslav Šimo mérnököt az igazgatói posztra, 650-en viszont nem szavaztak neki bizalmat. A faliújságon függő jegyzőkönyv szerint a felmérés eredményéről a polgári kezdeményezés csoportja hivatalosan is tájékoztatja a dolgozók tanácsát, s egyben megkéri, hogy ez ügyben foglaljon állást, illetve az érvényes törvények értelmében cselekedjék. (gazdag) máš Bat'a vezetésével látogatást tett hazánkban. xxx A csehszlovák államfő ugyancsak tegnap folytatott megbeszélést a Politikai Foglyok Szövetsége előkészítő bizottságának delegációjával. Az új szervezet az 1948 és 1989 között politikai okok miatt bebörtönzött személyek rehabilitálására fog törekedni. xxx Václav Havel tegnap a prágai várban fogadta Rita Klímovát, hazánk újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott washingtoni nagykövetét, s átadta neki megbízólevelét. xxx A köztársasági elnök tegnap Petr Pitharttal, a CSSZK új miniszterelnökével ugyancsak találkozott. Helyünk az Európa Tanácsban (ČSTK) - Kétnapos látogatásra tegnap hazánkba érkezett Anders Björck, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke. A Ruzynéi repülőtéren a vendéget Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Bohuslav Kučera alelnök üdvözölte. A fogadáson jelen volt Lars-Ake Nilsson, Svédország prágai nagykövete is. Az Európa Tanács legfelsőbb szerve a parlamenti közgyűlés, amely a szervezet 23 tagállamának 354 parlamenti képviselőjéből áll. Magyarország, Lengyelország, Ju(Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkban: Elfogadják a bírálatot, de... ...Remélhető-e, hogy a tápok minőségét és az ellátás rugalmatlanságát bíráló mezőgazdasági vállalatoknak ezentúl kevesebb okuk lesz a panaszra?... (5. oldal) A valóság látomásai ... Dúdor István itt pusztult el közöttünk, s mi hagytuk, mert nem tudtuk megvédeni, mert önmagunkat sem tudtuk megvédeni... (6. oldal) Három mérkőzésnél többet ...Kubík és Knoflíček vb-szerepléséhez a játékosoknak is lesz szavuk... (7. oldal) Az amerikai külügyminiszter prágai programja Minőségi változás várható a két ország kapcsolataiban Dienstbier sajtóértekezleten értékelte a látogatást (ČSTK) - Jiŕí Dienstbier külügyminiszter tegnap a prágai Czerninpalotában találkozott James Baker amerikai külügyminiszterrel. Megbeszélésük napirendjén főleg az összeurópai folyamattal összefüggő kérdések szerepeltek. Egybehangzóan megállapították, hogy a NATO és a Varsói Szerződés szerepét egyaránt össze kell hangolni a nemzetközi kapcsolatokban végbemenő változásokkal. James Baker kiemelte, hogy a NATO stabilizáló szerepet játszik az európai változások időszakában. Jirí Dienstbier hangsúlyozta: a meglevő katonapolitikai tömb eddigi értelmezése éppúgy, mint a politikai gondolkodás elmarad a kelet-európai országokban s a nemzetközi életben zajló dinamikus folyamatok mögött. Rámutatott azokra a lehetőségekre, amelyeket a kontinens békéjének megőrzéséért a helsinki folyamat teremt. Mindkét külügyminiszter nagýra értékelte Bush elnök javaslatát, mely szerint a Varsói Szerződés és a NATO tagállamaiban állomásozó szovjet, illetve amerikai katonák számát mindkét részről 195 ezerre kell csökkenteni. Véleményük szerint ez kedvező feltételeket teremt a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonásáról kezdődött csehszlovák-szovjet szakértői tanácskozás folytatásához is. A megbeszélésekről Jirí Dienstbier tájékoztatta vendégét. A csehszlovák-amerikai kapcsolatokat áttekintve a felek megállapították, hogy minőségi szempontból (Folytatás a 2. oldalon) A washingtoni diplomácia vezetője bevezetőjében kiemelte: az 1989-es forradalmak Csehszlovákiában és Kelet-Közép-Európa más országaiban egyaránt visszaállították az ész hatalmát. Huszonkét évvel ezelőtt olyan diákok, mint önök és amilyen Jan Palach volt, a sorsdöntő Második tárgyalási forduló Moszkvában A szovjet csapatok kivonásáról (ČSTK) - Moszkvában szerdán megkezdődött a Csehszlovákia területén ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok kivonásáról szóló tárgyalások második fordulója. A csehszlovák küldöttséget Evžen Vacek külügyminiszter-helyettes, a szovjet delegációt Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezeti. A tárgyalásokon áttekintik a szovjet csapatok távozásával összefüggő kérdéseket, valamint 22 éves ittlétük következményeit, ezen belül a kártérítést, a vagyonjogi ügyekkel összefüggő problémákat. Luboá Dobrovský külügyi szóvivő a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának adott nyilatkozatában hangsúlyozta: már a január közepén megtartott prágai első forduló során is jelentős mértékben közeledett a felek álláspontja. A szovjet küldöttség tudatta: célja csapatainak teljes kivonása, ami az 1968-as események értékeléséből ered. A második forduló célja a csapatkivonás kezdetének, módjának a meghatározása és a műszaki problémák megoldása. Csehszlovák részről figyelembe veszik a kivonulás szociális és humanitárius szempontjait is. Dobrovský szóvivő ezzel kapcsolatban elmondta, véleménye szerint az év végéig szóló határidő lehetővé teszi ezeknek a problémáknak a megoldását is (rendezni lehet a távozó katonák és családjaik elhelyezését, a gyerekek számára például a tanév befejezését stb.) Ľuboš Dobrovský Moszkvában reagált a kedd esti prágai tüntetésre, illetve annak szovjetunióbeli fogadtatására. Mint mondotta, a prágai (Folytatás a 3. oldalon) Prágai Tavasz idején bekapcsolódtak az Európa szívében egykor létezett demokratikus társadalom megújításába. Itt Prágában szeretném önökkel megosztani az azzal kapcsolatos nézeteimet, hogy Csehszlovákia és szomszédai a forradalomból miképp mehetnek át a tartós demokráciába. A történelmi, demokratikus mozgalmak, amelyeknek tanúi lehetünk egész Európában - itt Prágában és Pozsonyban, Varsóban és Budapesten, Berlinben, Szófiában, Belgrádban és Bukarestben -, mindanynyiunk számára nagy ígéretet jelentenek. Mégpedig arra, hogy Európa elérheti azt, amit Havel elnök a szabadság korszakának, Bush elnök pedig egységes, szabad Európának nevezett. Arra kell törekednünk, hogy ezt az ígéretet megtartsuk és megóvjuk. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy a demokráciára irányuló kezdeti ösztönzések bizonyára nem (Folytatás a 3. oldalon) Beiktatás (ČSTK) - A cseh kormány tegnapi ülésén Jaroslav Šafaŕík, a CSNT elnöke beiktatta tisztségébe Petr Pithartot, a cseh kormány új elnökét. James Baker és Jirí Dienstbier Prágában (Jaroslav Hejzlar felvétele - ČSTK) Ugy tervezték, hogy a soron kívüli, harmadik tanácskozási nap már délután befejeződik, de egészen az esti órákig tartott. „Másodkézből" szerzett információk szerint tegnap éles vita alakult ki Jegor Ligacsov és Eduard Sevardnadze között. Ligacsov azt állította, Mihail Gorbacsov is jelen volt tavaly azon a politikai bizottsági ülésen, amelyen döntöttek a hadsereg tbiliszi bevetéséről. (Ismeretes, Tbilisziben a hadsereg fellépése a tüntetőkkel szemben véres tragédiába torkollott.) Sevardnadze a leghatározottabban cáfolta Ligacsov állítá(Folytatás a 2. oldalon) James Baker beszéde