Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-24 / 47. szám, szombat

Hogyan tovább a piacgazdaság felé? A szocialista blokk országainak mindegyikében jelenlevő általános hiány, a gazdaságok alacsony fejlődési dinamikája és esetenkénti stagnálásuk vagy visszaesésük, a komoly egyensúlyzavarok, a műszaki lemaradás és egyéb jelenségek már Jó néhány éve Jelezték, hogy a központosított, direktív, tervutasításos gazdasági mechanizmust meg kell reformálni. Ám ez a felismerés nem volt egyszerű folyamat, útjában nagyon erős Ideológiai és politikai korlátok, beidegződések álltak, sőt állnak még ma Is. MA MÁR UTÓPIA Kezdetben a legelfogadhatóbbnak tűnt az a reformelképzelés, amely a központi irányítású mechanizmus * tökéletesítésében látta a megoldást. Ennek hívei a számítástechnika széles körű alkalmazásában bíztak, ami az elképzelésük szerint lehetővé tette volna a központi irányításhoz szükséges hatalmas mennyiségű információ tárolását és naprakész feldolgozását, valamint bonyolult szimulációs gazdasági és irányítási modellek alkalmazását. Ezek az elgondolások utópisztikusnak bizonyultak, a próbálkozások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, elsősorban a gazdaság működésének bonyolultsága és sztochasztikus jellege, valamint a gazdasági ösztönzők és a kielégítendő szükségletek sokszínűsége és változásainak kiszámíthatatlansága miatt. Rá kellett jönni, mert ezt bizonyították a fejlett tőkésországok eredményei is, hogy a piaci mechanizmus az, ami hatékonyabban képes működtetni a gazdaságot, mint a direktív központi bürokratikus szabályozás. Ennek a felismerésnek az alapján alakult ki fokozatosan (elsőként nálunk Csehszlovákiában 1965-68 között) ez a reformirányzat, amit piaci szocializmusként szoktunk emlegetni. Lényege a terv és a piac összekapcsolása az adott tulajdonviszonyok fenntartása mellett, vagyis hogy a vállalatok állami, illetve szövetkezeti tulajdonban vannak és a magánszektor részaránya kicsi. AMI NEM HOZOTT SIKERT E reformkoncepció szerint marad a központi gazdaságirányítás, de jelentősen változik az irányítás módszere, módosulnak eszközei. Nem direktíven előírt tervmutatók és utasítások segítségével irányítják és működtetik a vállalati szférát, hanem közvetve, gazdasági szabályozók segítségével. Ezek ösztönzést, illetve nyomást fejtenek ki a vállalatokra, és ezáltal biztosítják az állami tervcélok és gazdaságpolitikai elképzelések megvalósítását. Ez a reformkoncepció feltételezi, hogy a tervutasítások megszüntetése, a vállalatok gazdasági önállóságának jelentős bővítése, az árak egy részének felszabadítása, valamint a vállalati szféra szervezeti átalakítása hatására létrejön és működni kezd a piac, mely kikényszeríti a vállalatok és a gazdaság egészének hatékony működését. Majdnem minden szocialista ország ezt a reformkoncepciót fogadta el. Ennek ellenére a szocialista piacgazdálkodás, vagyis a központi irányítás és a piaci mechanizmus „összeházasításának" valóban működő modelljét több évtizedes próbálkozás után sem sikerült kialakítani. Látni kell, hogy azokban a szocialista országokban, ahol megpróbálkoztak a szocialista piacgazdaság létrehozásával (pl. Jugoszlávia, Magyarország, Lengyelország s az utóbbi években a Szovjetunió) nem jártak sikerrel, a szocialista piacgazdálkodás nem indult be. Az említett országok gazdaságai még rosszabbul működnek, mint a központi direktív tervutasításos irányítás idején (valamennyi csődbe jutott), sőt roszszabbul, mint azon szocialista országok gazdaságai," amelyek nem láttak hozzá következetesen a gazdasági reformok bevezetéséhez, mint például Csehszlovákia és az NDK. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Csehszlovákia vagy az NDK gazdasága jól működik, arról szó sincs, csupán azt állítom, hogy a meglévő központi direktív irányítás legalább részben koordinálta a gazdaság tervkoordinációját, a tervgazdálkodást, de a számításokkal ellentétben a gazdaság piaci koordinációja, a piaci mechanizmus nem indult be. Gazdasági anarchia állt elő, minek következtében tovább romlott e gazdaságok teljesítménye és egyensúlya. Az említett tények dacára a közgazdászok és politikusok zöme magát a reformkoncepciót, a modellt jónak tartják, a hibát a modell mechanizmusának kialakítatlanságában látják, és bíznak abban, hogy ez a probléma előbb-utóbb megoldódik. Azt a tényt, hogy maga az elv lenne hibás, eleve elutasítják. AZ EGYETLEN (?) JÁRHATÓ ÚT A reformközgazdászok egy része azonban kezd rájönni, hogy ez az út járhatatlan, hogy hibás a koncepció. Ehhez a tisztánlátáshoz nagyban hozzájárultak azok a nagy politikai és társadalmi átalakulások, amelyek az elmúlt hetekben végigsöpörtek Közép- és Kelet-Európa szocialista országaiban, s amelyek ledöntötték az említett ideológiai és politikai korlátokat. A nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub 1990-es tavaszi programja Március 1. Március 5. Március 8. Március 15. Március 22. Március 29. Április 6. Április 12. Április 19. Április 28. -május 1. ,,NAP-est" - irodalmi műsorral egybekötött beszélgetés a NAP főszerkesztőjével és főszerkesztőhelyetteseivel Molnár Imre Eszterházy Jánosról Nőnapi disco Hagyományos Zobor-túra, megemlékezés a magyar szabadságharcról író-olvasó találkozó Ardamica Ferenccel Anyám udvarlói című novelláskötetéről Nosztalgiaest. Az 50-es 60-as évek zenéje Kis magyar bál A magyarországi Független Pedagógus Szakszervezet és a csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége közös fóruma Találkozó Veres Pál szexológussal XI. Ghýmesi Művelődési Tábor (Az előadások kezdési időpontja mindig 19 óra. Helyszín a Pedagógiai Főiskola előadóterme, útbaigazítás a helvszínen.) A JUGYIK vezetősége yilatkozat A Nyílt Fórum első pozsonyi összejövetelén, 1990. január 14-én a jelenlévők a Fórum nyilatkozatának megszövegezésére munkabizottságot választottak, melynek mi is a tagjai lettünk. A nyilatkozat elkészült, és a sajtó is közölte. A munkabizottságban vállalt feladatunkat ezzel teljesítettük. A Nyílt Fórum által időközben felvállalt más jellegű feladatok sokrétűsége s rendezvényeinek új formái a szervezők szemében is változásokat igényelnek. A további munkát elfoglaltságunkra és a megváltozott feltételekre való tekintettel nem tudjuk vállalni. GYURCSIK IVÁN TAKÁCS ANDRÁS A felismerés lényege az, hogy az állami tulajdon túlsúlya mellett nem alakulhat ki igazi piac, és ha nincs piac, nem működhet a piaci mechanizmus, vagyis nem valósul meg a vállalati szféra piaci koordinációja. Az állami vállalatok ugyanis képtelenek piaci módon, piaci szubjektumként viselkedni, bármennyire is növeljük önállóságukat, mivel ezek nem igazi vállalkozások. Hiányzik náluk a vállalkozáshoz nélkülözhetetlen tulajdonosi és vállalkozói érdekeltségnek és a vele járó kockázatnak a valós szubjektúma. Az állami tulajdon, így az állami vállalat is minden állampolgáré, tehát senkié, és ahol nincs gazda, ott nincs valódi gazdálkodás sem. Sem a vállalati vezetők, sem a vállalati önkormányzatok objektívan „osztályhelyzetüknél" fogva képtelenek helyettesíteni a gazdát, a tulajdonost, mivel érdekeik munkavállalói és nem tulajdonosi érdekek, még akkor sem, ha azt megpróbálják szimulálni. Az elmondottakból következik, hogy a piacgazdálkodás bevezetésének feltétele a magánszektor kialakítása és térnyerése a gazdaságon belül, illetve az állami szektor visszafejlesztése. Ahogy kialakul, fejlődik és terebélyesedik a magánszektor úgy alakul ki, fejlődik és nyer teret a piac, melynek mechanizmusa koordinálja, működteti ezt a szektort, mígnem meghatározó részaránya elérése után a piac működteti az egész gazdaságot. Mivel azonban az állami vállalatok, a fent leírt okok miatt, képtelenek piaci módon viselkedni, úgy ezeket továbbra is központilag, adminisztratív eszközökkel is kell működtetni, szigorú gátat szabva költekezési hajlamuknak. Ezen vállalatok önállóságát továbbra is korlátozni kell, legfőképpen a beruházások, a bérek, az import és az árak területén. Tehát amíg a kívánt piacgazdaságot sikerül kialakítani, addig a csödbejutást elkerülendő kettős gazdasági mechanizmust kell működtetni. A piac koordinálja a terebélyesedő magánszektort, és központilag adminisztratívan koordinált módon működik a zsugorodó állami szektor, mígnem a magánszektor és ez által a piacgazdaság válik meghatározóvá. Nézetem szerint ez az egyetlen lehetséges módja a piacgazdálkodásra való átállásnak, amely lehetőséget ad a gazdasági anarchia és a csőd elkerülésére. HARNA ISTVÁN docens Tisztelt Szerkesztőség! Mindjárt elöljáróban megjegyzem, hogy nem akarok védőbeszédet tartani a Magyar Területi Színház mellett. De az elmúlt napokban több támadás érte a Színházat, ezért úgy érzem, nekem is van mondanivalóm ezzel kapcsolatban. Színházba járó egyén vagyok, így a Matesznak nagyon sok előadását láttam. Sajnos, rosszakat is. De én ezért nemcsak a rendezőt és főleg nem a színészeket okolom. Bevallom, hogy nem sokat értek a színház belső dolgaihoz. De azt el tudom képzelni, hogy a régi vezetés alatt - november 17-e előtt - mekkora joga volt beleszólni a darabválasztásba egy rendezőnek, netán a színésznek. Szerintem a darabválasztás az egyik legfontosabb része a sikernek. Mert hogy lehet jó egy előadás akkor, ha annak témája nem érdekli sem a színészt, sem a nézőt? Hogy hány ilyen „mű" volt rákényszerítve a Mateszre az elmúlt 20 évben, nem tudom. De hogy nem egy, sf>m kettő, az biztos. Bízom abban, hoc/yha az érintettekre fogják bízni a darabválasztást, akkor ugrásszeru javulás várható az előadásokon. A Magyarországra távozó színészekkel kapcsolatban is volna megjegyzésem. Emberileg talán megértem őket, hogy hátat fordítanak a Matesznak vagy a Tháliának és nekünk. De könyörgöm! Mi lenne velünk, hol tartanánk, ha faképnél hagyott volna bennünket minden kiemelkedő egyéniségű személy? Tanárok, papok, írók, tudósok. Hová süllyedtünk volna? Sokan elmehettek volna - vagy elmehetnének - de maradnak. Mindannyiunk javára. Azt pedig nem tartom helyénvalónak, hogy összehasonlítást tesznek a Matesz és a győri vagy a budapesti színházak előadásai között. Természetesen én is járok színházba Győrbe és Budapestre is. De én tisztában vagyok vele, hogy milyen lehetőségeik vannak nekik és milyen a Matesznak. A győri és a budapesti színházak is gondokkal küszködnek. Hát akkor a Magyar Területi Színház, amely hosszú évekig csak „albérletben" játszhatott. A próbákat hol itt, hol ott kellett megtartania. És még így is voltak csodálatosan szép, felejthetetlen előadások. De van még egy lényeges különbség a Matesz és a magyarországi színházak között. Hogy ez a színház a miénk, a sajátunk és minden szülőnek a saját gyermeke a legkedvesebb, és ragaszkodik hozzá. Számunkra, csehszlovákiai magyarok számára nélkülözhetetlen és pótolhatatlan kincs a Magyar Területi Színház. Vigyázzunk rá! Most, amikor végre saját födél van a fejü(n)k fölött, örüljünk. Adjunk időt a társulatnak, legyünk türelemmel. Bízunk benne, hogy ezek a változások, amelyek körülöttünk történnek, jótékonyan fognak hatni a színházi előadásokra is. JALSOVSZKY VILMOS, Marcelháza „Csak egy üveggel"... VÁLASZ A BÍRÁLATRA Tisztelt Vásárló! Tudnia kell, hogy a tizenöt koronás nescafét nem Szlovákiában gyártják, ezért nincsen belőle annyi, amennyit szeretnénk. De, sajnos, úgy még kevesebb jut belőle, ha egyesek aránytalanul felvásárolják. Vagy a Tisztelt vásárló nem vette észre, azzal, hogy ön hat üveget felvásárolt, azzal további öt családot fosztott meg a „tizenötös" nescafétól? Nálunk naponta több száz ember fordul meg, mégis igen jól emlékezem önre, és emlékszem, hogy igen előzékenyen kínáltam az üzletünkben lévő, még három fajta nescafét és egy negyedik fajta, a keresettel egyenértékű, egykorona húszfilléreset, majd három fajta darált kávét: tessék választani sok finomságból, ami nálunk nagy választékban kapható... ön makacsul csak a „tizenötös" nescaféhoz ragaszkodott, és - hogy az ön szavaival éljek, - az esetleges cinikus mosoly ennem igazolt... Amit gondoltam, azt ön saját maga bebizonyította: senki sem fogja azt elhinni, hogy önnek hat üveg nescaféra volt szüksége! Sajnos, amióta megnyíltak a határok nyugatra, de főleg keletre, azóta egyes vásárlók nem tudják néhány áruféléből a mértéket. Végezetül, Tisztelt vásárló, úgy gondolom, hogy a demokráciában jó lesz, ha megtanulunk gondolni embertársunkra is, s nem tévesszük szem elől, hogy a hiánycikkből ne csak nékem jusson, hanem másnak is, ami talán így majd nem is lesz hiánycikk. NAGY ANNA üzletvezető, Fülek Hogy teljes legyen a kép Tisztelt Tóth Károly! Nagy figyelemmel olvastam nyilatkozatát az Új Szó február 21-i számában, mely Az első közgyűlés előtt cím alatt jelent meg. Nem kívánok foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyek a Független Magyar Kezdeményezés céljait, feladatait, szándékait elemzik,Viézetem szerint ez ugyanis az önök dolga, ám nem hagyhatom szó nélkül azokat a megállapításait, amelyek a Csemadokkal kapcsolatosak, hiszen december 6-a óta a szervezet egyik vezetőjeként ezek engem is érintenek, ennélfogva nem hagyhatom szó nélkül. Miről van szó? Tóth Károly szerint: „A Csemadok vezetésével folytatott vitáink és érveink mindenki előtt ismertek lehetnek. Azzal, amit decemberben a Csemadok vezetése megfogalmazott, tudniillik, hogy valami gyűjtőhelye és csúcsszen/e legyen a magyar politikai és kulturális mozgalmaknak, ma sem tudunk egyetérteni, de erre már nincs is szükség, mert a Csemadok azóta lemondott erről a szerepéről." Sajnos, már az első idézett mondattal is baj van, tudniillik a Csemadok KB december 6-án megválasztott vezetőinek többszöri meghívására sem reagált a Független Magyar Kezdeményezés szóvivői csoportja, ennélfogva semmilyen vita nem alakult ki közöttünk. Az FMK minden párbeszédre való felhívást azzal utasított el, hogy ahogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom, úgy ők sem tárgyalnak a Nemzeti Front tagszervezeteivel. Hogy „érveik" ismertek lehetnek, ez igaz, de az is, hogy az ellenérveket már nem hallgatták meg. , « Nem tudok arról, hogy a „Csemadok vezetése" decemberben olyasmit fogalmazott volna meg, hogy gyűjtőhelye (sic!) akar lenni bárminek is. A december 6-i rendkívüli központi bizottsági ülésen elfogadott programnyilatkozat és határozat az egyetlen olyan dokumentum, amely kiindulási pont lehetne mindenki . számára a Csemadokot illetően. Legalábbis én nem tudok arról, hogy más álláspont született volna. Ez a két 'dokumentum viszont azt mondja ki többek között, hogy „a Csemadok az egyenlőség elve alapján együtt kíván működni a csehszlovákiai magyar demokratikus mozgalmakkal" (Programnyilatkozat), illetve a határozat feladatul adja a KB Elnökségének, hogy „az egyenlőség elve alapján vegye fel a kapcsolatot a hazai magyar demokratikus mozgalmakkal". Ennek alapján nem értem, honnét származik a „csúcsszerv"-vád, a „gyűjtőhely" pedig számomra egyenesen hátborzongató fogalom. Az idézett mondat második része ennél fogva már nem is érdekes, legfeljebb anynyit tennék hozzá, hogy a Csemadok KB Elnöksége továbbra is tartja magát a december 6-án megfogalmazottakhoz, már csak azért is, mert ha külső nyomásra változtatna programnyilatkozatán, eleve antidemokratikusan cselekedne. Ezt immár 13 járási konferencia határozata alapján is mondhatom. Amit az egyesülési törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott Tóth Károly, igaz. Várhatóan további mozgalmak, társulások alakulnak. Sőt, már alakultak is. A Csemadok KB Elnökségének támogatásával, a KB apparátusa dolgozóinak kezdeményezésére jött létre a néprajzosok, az amatőr színjátszók társulása, megalakulóban az irodalomés könyvbarátok, az ének- és zenebarátok köre, a nyelvművelők társulása stb. Remélem, a többit is sikerül megalapítani még a Csemadok rendkívüli országos közgyűléséig, mint ahogy abban is bízom, valamennyivel sikeres lesz a Csemadok KB együttműködése - az egyenlőség elve alapján, s együttesen nyújtanak hathatós segítséget az alapszervezeteknek fontos munkájukban. Tisztelettel kívánok sikeres közgyűlést a Független Magyar Kezdeményezésnek: NESZMÉRI SÁNDOR, a Csemadok KB vezető titkára ÚJ SZÚ 4 1990. II. 22.