Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-22 / 45. szám, csütörtök

Elkobozták - megtalálták Mihail Bulgakov ismeretlen naplója A szovjet Irodalom története még sok meglepetést tartogat, kivált ab­ban az esetben, amint a biztonsági szervek (nevezték ezeket CSEKÁ­nak, NKVD-nek, OGPU-nak, MVD­nek, mostani címük KGB) irattárai egyszer megnyílnak a tudományos kutatók előtt. Egyáltalán nem csak annak a több száz szovjet írónak a kézirataira gondolok, akik a terror áldozatai lettek, s letartóztatásukkor, természetesen, irataikat ugyancsak elkobozták. Ki tudja, hogy mi lett Iszaak Bábel írásaival, Borisz Pil­nyak kézirataival, Oszip Mandels­tamnak maradt-e verse, naplója, amely valamely irattár mélyén lap­pang? De hát tudunk esetekről, amikor az írót nem tartóztatták le, nem pusztították el, „csak" kéziratait ko­bozták el, akár öntevékeny módon, akár felsőbb utasításra. A szemta­núk, például, emlékeznek arra, hogy amikor 1956 tavaszán Alekszandr Fagyejev öngyilkosságot követett el (ez közvetlenül az SZKP XX. kong­resszusa után történt, s az író - nyil­ván - tudatában volt személyes fele­lősségének), éjjeliszekrényén egy vastag boríték feküdt, a központi bizottságnak címezve. A boríték el­tűnt. Mi lehetett Alekszandr Fagye­jev utolsó üzenete? Valamivel sze­rencsésebb sors adatott Vaszilij Grosszman korszakos fontosságú regényének, Az élet és a sorsnak... Grosszman a hatvanas évek elején a Znamja szerkesztőségébe nyújtot­ta be regényének kéziratát, amely a sztálini szisztéma rendkívül bátor bírálata. A folyóirat főszerkesztője feljelentette az írót, s ezért kéziratát a biztonsági szervek elkobozták, s még az indigót és az írógépszala­got is magukkal vitték. Szerencsére maradt egy másolat, amelynek alap­ján - több mint negyedszázados késéssel - Grosszman regénye megjelenhetett. Mihail Bulgakov híveinek pedig éppenséggel hatvanöt évet kellett várnia, amíg 1926. május 7-én, moszkvai lakásán történt házkutatá­sa során elkobzott 1923 és 1925 között vezetett naplójának három fü­zete előkerült. Az író 1940-ben, 49 esztendősen meghalt, a naplót pe­dig most találták meg a KGB irattá­rában, s onnan közli a moszkvai Ogonyok néhány részét. (A történet még ennél is kalandosabb, tudniillik, az író 1929-ben visszakapta 1926­ban elkobzott kéziratait, de annyira félt, hogy azokat nyomban elégette. Viszont az állambiztonsági szervek az alatt a három év alatt, amíg a kézirat az ó „megőrzésükben" volt, természetesen, lemásoltatták ezt, s most ez a másolat került elő.) Nem éppen vidám korszakról számol be Mihail Bulgakov a napló­jában. Harmincéves, van egy orvosi diplomája, de nem kíván gyógyítani: eredeti hivatását valószínűleg a há­ború és a polgárháború idején elé­gelte meg, hiszen több évig katona­orvosként szolgált, hol a cári hadse­regben, hol a vörösöknél, hol a fehé­reknél. író szeretne lenni. Két állása is van: a Nakanunye című Berlinben szerkesztett orosz lap egyik moszk­vai szerkesztője, illetve a Gudok (ez a vasutasok lapja) munkatársa, Ka­tajewel, llffel és Petrowal, Pausz­tovszkijjal együtt. Az új gazdasági politika, a NEP ideje ez: a polgárhá­ború minden következménye jól lát­ható. Az utcákon apátlan-anyátlan gyermekek kószálnak, üzérek pilla­natdicsősége hivalkodik, közben pe­dig szívósan berendezkedik az új rend a békés építésre. „1921-ben pénz és poggyász nélkül érkeztem Moszkvába, azzal a céllal, hogy végleg itt maradjak" - írta Bulgakov 1924. októberében kelt önéletrajzában. - „Moszkvában hosszas gyötrelmeket álltam ki, hogy valamiképpen fenntartsam magam: voltam riporter és tárcaíró, és meggyűlöltem ezeket a címeket, amelyek semmiben sem különböz­tek egymástól. Egyidejűleg meggyű­löltem a szerkesztőket is, gyűlölöm őket'mindmáig, és gyűlölni fogom őket életem végéig." Komor a kép? De azért ne feledjük, hogy ezekben az időkben emelkedik ki lassan Bul­gakov az ismeretlenségből. Megje­lent már a Feljegyzések a man­dzsettán, az első jelentős novellafü­zére, megjelenik az első nagy re­gény, A fehér gárda, s ekkor írja első hamarosan világsikerré növő drá­máját, A Turbin család napjait. (Hite­les adatok szerint I. V. Sztálin e drá­ma Művész Színház-beli előadását 15-ször tekintette meg.) Ezek után lássunk néhány részle­tet a most előkerült bulgakovi nap­lóból... 1925. szeptember 3-án, hétfőn jegyzi fel: „A rémes nyár után cso­dálatos az idő. Néhány napja ragyo­góan süt a nap és meleg van. Min­den nap bejárok ebbe a Gudok­szerkesztőségbe, s teljesen felesle­gesen lopom a napot. Az életem úgy alakult, hogy a pénzem kevés és - mint mindig -, most is tovább nyújtózom, mint ameddig a takaróm ér. Sokat eszem és iszom és jól, s ezért másra már nem jut. Enélkül az átkozott moslék-sör nélkül egyet­len nap sem múlik el. Ma is voltam a sztrasztnoj téri sörözőben Alekszej Tolsztojjal..." Bulgakov nem rendszeresen ve­zette naplóját. A következő feljegy­zés szeptember 30-án keletkezett. „Valószínűleg azért, mert konzerva­tív vagyok... akartam írni »csontom velejéig«, de ez már túlságosan sab­lonos lenne, szóval konzervatív va­gyok, ezért rendszerint a régi ünne­peken veszem elő a naplómat. Saj­nos, nem emlékszem, hogy két év­vel ezelőtt pontosan melyik szep­temberi napon érkeztem Moszkvá­ba. Két éve már... Változott valami ez alatt? Természetesen, sok min­den. Mégis ez a második évforduló ugyanabban az albérletben talált, ami ugyanúgy néz ki, mint akkor. És beteg is vagyok, mindamellett... Először valamit a politikáról, ugyan­arról az undorító és természetelle­nes politikáról. Németországban ugyanaz a zűrzavar. A márka árfo­lyama azonban mégis emelkedni kezdett, nyilván, mert a németek abbahagyták a Ruhr-vidéken a passzív ellenállást. Viszont a bol­gároknál belvillongás. A kommunis­tákkal folytatnak harcokat. A vrange­listák részt vesznek benne és a kor­mányt védik. Semmi kétségem nem maradt, hogy ezek a másodrendű szláv államok ugyanolyan vadak, mint Oroszország, s remek talajt kínálnak a kommunizmus számára. A mi lapjaink mindenféleképpen fel­fújják az eseményeket, bár, ki tudja, lehetséges, hogy a világ valóban két részre szakad - a kommunizmusra és a fasizmusra..." Magyarázni Bulgakovot? Bulga­kov nem volt kommunistaellenes író, s nem volt kommunista sem. Bulga­kovot az a vadság riasztotta, ame­lyet a kommunizmus nevében kö­vettek el sokan, és sokszor. Bulga­kov a humanista, alkotni szeretett volna - és szülőhazájában. Ezért nem hagyta el hazáját (noha tett kísérletet erre, s fivére Párizsban élt, ez tehát némi létbiztonságot is nyújt­hatott volna), s ezért lázad az em­bertelenség bármely formája ellen. A világtörténelem alapkonfliktusát, a kommunizmus és a fasizmus szembenállását pedig pontosan sej­tette meg. Két naplójegyzetben is visszatér a kétség, vajon jól választott-e, ami­kor abbahagyta orvosi hivatása gya­korlását... „A betegség és a ma­gány pillanataiban" - jegyzi fel 1923. október 26-án, pénteken este - hatalmukba kerítenek a szomorú és irigy gondolatok. Keserűen elát­kozom magam mert otthagytam az orvosi hivatást és bizonytalan létre kárhoztattam magam. De, isten látja lelkemet, egyedül az irodalom iránt érzett szeretetem volt az oka min­dennek." Ugyanebben az évben, november 6-án ezt írja fel magának: „Most tanulni fogok. Lehetetlen, hogy az a belső hang, amely mostan sem hagy nyugton, ne legyen látno­ki. Lehetetlen. Semmi más nem tu­dok lenni, egyedül író tudok lenni. Tanulni£gok, hallgatni fogok." Az egyik 1924-es naplójegyzet­ben (szeptember 12-én) feltűnnek a forradalmi időknek azok a komikus túlzásai, amelyek Bulgakov regé­nyeiben is, llf-Petrov szatirikus írá­saiban is ábrázoltattak. „Ragyogó napos idő. Újdonság, hogy Moszk­vában teljesen meztelen emberek jelentek meg (férfiak és nők), akik mindössze egy vállszallagot visel­nek: „Le a szégyennel!" felirattal. Felszálltak a villamosra is, de a villa­most a felháborodott utasok leállítot­ták. Kínában dühöng a polgárhábo­rú. Nem követem a lapokban ezeket az eseményeket, csupán azt tudom, hogy az "imperialista ragadozók« belekeveredtek ebbe az ügybe is, ezért Odesszában(l) megalakult az »EI a kezekkel Kínától!« Társaság." Bulgakov megtalált naplója, ma­gától értetődik, nem egyenértékű Bulgakov műveivel. Izgalmas doku­mentum, amely bepillantást enged a fiatal író világába, aki éppen elin­dult rögös és még rögösebbé váló pályafutásán. Az embert és gondjait ismerjük meg ezekből a feljegyzé­sekből, az írói »nyersanyagot«. Eb­ből az élményből épült fel a XX. szá­zadi világirodalom egyik legjelentő­sebb egyéni teljesítménye. E. Fehér Pál Próba közben (Bodnár Gábor felvétele) ííäÄ' bemutató a Tháliában Az idény harmadik bemutatóját tartja ma a kassai Thália Színpad. Ezúttal a második világháború utáni amerikai drámairodalom egyik fene­gyerekének, Richard Nashnak Az esőcsináló című drámája kerül szín­padra. Az O'Neill, Tenesse Williams és Arthur Miller ma már klasszikus­nak tekinthető nagy triásza mellett Nash neve kissé halványabban ra­gyog. Ám a kitűnő dramaturgiai isko­lázottságú író Az esőcsinálóját, Porgy és Bess című musicaljét a vi­lág minden jelentős színházában műsoron tartják. Sikere semmivel sem kisebb, mint kortásaié. Nashnál az egymásnak feszülő indulatok mérsékeltebbek, emberibb léptékűek, mint az expresszionista­naturalista Williamsnél, témái a kisember hétköznapjai tükrözik (Porgy és Bess); lírája gazdagabb, s darabjai; tragikumuk ellenére is optimista végkicsengésúek. Nash az egyszerű amerikai polgár - köze­lebbről a honfoglaló pionírok késői leszármazottainak, a kisfarmerek­nek - napi gondjait, bajait viszi szín­re, s teszi drámájának központi té­májává. A Thália Színpad bemutatójának pikantériáját az adja, hogy a ha­zánkban végbemenő politikai válto­zás eredményeként visszatérhetett a Tháliába Beke Sándor, az együt­tes alapítója, s rendezésével vállalja az 1969-es kezdethez való kötő­dést. Arra a kérdésre, vajon a meg­változott politikai viszonyok után visszatelepülne-e Budapestről Kas­sára, így válaszolt: - Nem, nincs szándékomban. A család úgy rendezkedett be, hogy ma már nem lenne olyan egyszerű a kiszakadás abból § környezetből. Az én művészi életem is annyira kötődik Pesthez, hogy ezt nem tud­nám nélkülözni. Minden erőmmel azon leszek, hogy a Tháliát a leg­messzebbmenőkig támogassam. -Húsz év után milyennek ítéli meg a Thália Színpad művészi gár­dáját? - Jórészt ugyanazok, akikkel kényszerű távozásom előtt együtt dolgoztam. A fiatalok jól beépültek a társulatba, s ha megvalósul a tel­jes önállósulás, minden reménye megvan az együttesnek arra, hogy jó színházzá váljék. - Tud újat mondani Az esőcsináló bemutatásával az együttes? -Nemcsak az együttes, hanem én is. Ebben a darabban sok minden van, amit az eddigi rendezések nem, vagy nem teljesen bontottak ki. Töb­bek között az egymás becsülése, emberszámba vevése a családon belül, a kölcsönös szeretet és a bol­dogság utáni vágy, hogy csak egy­néhány dolgot említsek, ami ma ak­tuálisabb, mint a mű keletkezésekor. - A két főszerepet vendégművé­szekre bízta a színház vezetősége. Mi a véleménye erről? -Általában az a szokás, ha egy szerep megformálására van karak­terszínész, akkor azt kérik fel a játék bemutatására. Ez mindenképpen többletet hoz mind a színháznak, mind pedig a nézőközönségnek. Új színt, új játékstílust ismer meg vele. Bár sem Boráros Imre (a címszerep­ló), sem pedig Petrécs Anni (Lizzi) nem idegen a kassai közönségnek, szereplésük elé mégis nagy várako­zással tekintünk. -gyüre­A Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaságról A hazai néprajzos szakemberek­nek és a néprajz iránt érdeklődők nagy csoportjának hosszú idő után, a múlt év őszén Budapesten, a Ma­gyar Néprajz Társaság megalakulá­sának 100. évfordulója alkalmáról megrendezett emlékülésen nyílott alkalmuk szakmai találkozásra. Igaz, hogy ennek ellenére a szlová­kiai magyarság néprajzával foglal­kozó tevékenység folyamatos volt, mert ki hol tehette, ott művelte. A múzeumokban dolgozó szakem­A magyar nyelv a Szovjetunióban Az európai nyelvek közül talán a magyart a legnehezebb megtanul­ni, s ebből a szempontból csak a fin­nel lehet összemérni. Ugyanakkor az utóbbi időben a magyar nyelv sikeresen tör előre. Ma 29 ország 96 felsőoktatási intézményében folyik a magyar nyelv és irodalom oktatása. A ma­gyar nyelv kilépése a világ színpa­dára 1981 -re tehető, amikor is meg­alakult a Nemzetközi Magyar Filoló­giai Társaság. Mi a helyzet a Szov­jetunióban? A Szovjetunió nyolc városának egyetemein és főiskoláin tanítják, illetve tanulják a magyar nyelvet. Mindenekelőtt Moszkvában, Lenin­grádban, Ungváron, valamint Izsevszkben, Joskar-Olában, Sza­ranszkban, Sziktivkárban és az észt Tartuban. Az utóbbi városokban olyan nyelveken beszélnek, ame­lyek a finnugor családba tartoznak, vagyis a magyarral rokon nyelvek. A magyar nyelv oktatásának szín­vonala Ungváron különösen magas. Az ottani egyetemen magyar tan­szék működik, ahol kiváló oktatók dolgoznak. Emellett Ungvár lakos­ságának tíz százaléka magyar. Ezért nem véletlen, hogy éppen Ungváron hozták létre az idén a Szovjetunió első hungarológiai centrumát. Első szimpóziumát ta­valy májusban tartotta ugyanitt. Ez a központ minden magyarul tanuló­nak segít, a legkülönfélébb informá­ciókért, bármilyen nyelvtanulási se­gítségért lehet ide fordulni. Az ország vezető felsőoktatási in­tézményében, a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetemen a filológiai, közgazdasági, földrajzi és újságírói fakultáson folyik magyar nyelvok­tatás. Ezeken a fakultásokon Antonyina Guszkova és Klara Mayer tanít. Évente más-más anyanyelvi lek­tort hívnak Magyarországról. -Nem problémamentes az éle­tünk - mondja Klara Mayer, a moszkvai egyetem tanára -, első­sorban a nyelvtanulás természetes nehézsége miatt. Másodsorban, saj­nos, kevés a tantermünk, a nyelvi laboratóriumunk, nincs számítógé­pes programunk, mint a ,,nagy" nyelvek esetében. Kevés a kor kö­vetelményeinek megfelelő oktatási eszközünk. Az egyetemen magyarul tanuló hallgatók mindössze harmincan van­nak. Ugyanakkor a magyarur tudó szakemberek iránti igény gyorsan nő. A nehézségek ellenére sikereket érnek el azok, akik komolyan tanul­nak. így például nemrég jelent meg a Molodaja Gvargyija Kiadónál A le­génység érzése címmel szocialista országok költőinek gyűjteményes kötete, melyben a mai magyar költő­ket Pavel Zarifoj fordította, a Moszk­vai Lomonoszov Egyetem végzőse, Vera Belouszova, aki a közelmúlt­ban végzett a filológiai fakultáson, saját fordításban adta ki Móra Fe­renc Négy apának egy leánya című regényét. És még folytathatnám a felsorolást. A baráti országok nyelvének ok­tatása a sikeres együttműködés zá­loga az élet minden területén. Ma­gyarország és a Szovjetunió szoros, jószomszédi kapcsolatokat tart fenn. Egymás nyelvének ismerete csak erősíti ezeket. Alekszandr Beljajev berek között is kialakult az együtt­működés. A Csemadokban pedig a néprajzi szakbizottság tartotta éb­ren a néprajzkutatást. A néprajzi szakbizottság keretei­nek fokozatos szűkítése után egyre jobban hiányzott égy országos mé­retű szervezet, amely összefogja a szakma iránt érdeklődőket, s irá­nyítja, tartalmasabbá teszi tevé­kenységüket. A múlt év december 9­én végül szárnyat bontott újra egy régen elhalt mozgalom, s megala­kult a Csehszlovákiai Magyar Nép­rajzi Társaság, mely örökébe kíván lépni az 1969-74-es években ha­sonló néven, a Csemadok mellett működő társaságnak. A kezdet ne­héznek és bizonytalannak mutatko­zik, lelkesedésben és hozzáértés­ben azonban nincs hiány, még akkor sem, ha néhányan bizonytalankod­va fogadják a bátrak első lépéseit, s esetenként külső akadály gördül a szakember tenniakarása elé. A Csemadok örömmel vette a tár­saság megalakulását, reálisan szá­mol a lehetőségeivel. Ezért megfon­tolás tárgya egy másik ajánlat is, amely szerint a társaság a Szlovák Néprajzi Társaság (májustól az új tervezet alapján Szlovákiai Néprajzi Társaság) önálló magyar szakosztá­lyaként működjön. Mindezt a január végi közgyűlés résztvevői is tárgyal­ták. Sor került a társaság alapsza­bályzatának megvitatására és a tisztségviselők megválasztására. A társaság tagjai érdeklődésüknek megfelelően (az anyagi, társadalmi és szellemi kultúra szakosztályában, valamint a népzenei, a néptánc, a népművészeti és a múzeumi sza­kosztályban) dolgozhatnak. Ez idáig több mint száz tagja van a társaság­nak. DANTER IZABELLA ÚJ SZÚ 358 1990. I|. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents