Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-26 / 22. szám, péntek
A javasolt új állami szimbólumok f i * i i i j Az elnöki zászló j» w jmr <mr <mr JW A Csehszlovák Köztársaság címere • JL T > I t P9 A Cseh Köztársaság címere A Szlovák Köztársaság címere Mint ismeretes az új elnöki zászlóval, illetve címerekkel kapcsolatban Václav Havel államfő a Szövetségi Gyűlés keddi ülésén terjesztette elő javaslatát. (ČSTK-felvételek) Állásfoglalás a Greenpeace-kampány ügyében Nem történt atombaleset Vajon hogyan vélekedik a mydlovaryi uránércdúsító ellen indított Greenpeace-kampányról az üzem korábbi (1971-88 között) igazgatója? Erre a kérdésre keresett választ a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársa, amikor az esettel kapcsolatban Bohuš Bošinától, a Csehszlovák Uránipari Konszern állami vállalat vezérigazgatójától kért magyarázatot. ÚJ SZÚ 1990. I. 20. Más szakemberekkel együttműködve kidolgozott állásfoglalásában az uránipar ágazatvezetője kiemelte: az 1965 végén történt környezetszennyezést, amikor szilárd és folyékony anyagok jutottak ki a dúsítóból, nem lehet atombalesetnek nevezni. Ez a fogalom kizárólag csak az atomenergetikai létesítményekre vonatkozik, s az uránércdúsító nem tartozik ezek közé. Annakidején az üzembalesetről valamennyi érintett szervet tájékoztatták, és képviselőik jelenlétében történt meg a környék asszanációja. A termelésben felhasznált anyagokról tények azért nem kerültek nyilvánosság elé, mert az akkor titoknak számított. Ám a veszélyeztetettség mértéke és a környéken az életkörülményekre gyakorolt hatás ma is tárgyilagosan megállapítható. Szerinte scifi-történetbe illó az az elképzelés, hogy az uránércet és a belőle feldolgozott anyagokat a dúsítóból a közeli halastóba szállították volna. Egyébként a létesítmény alkalmazottait ma is rendszeresen tájékoztatják a higiéniai és egészségügyi intézkedésekről, kötelező orvosi felügyeletben részesülnek. Az üzemelés megkezdése óta a dúsító egyetlen dolgozójánál Bodrogköz és Ung-vidék küldöttsége az SZNT elnökénél (Munkatársunktól) - Rudolf Schuster, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke Nagy Kázmérnak, az SZNT alelnökének jelenlétében tegnap fogadta a Bodrogköz és Ungvidék területén létesítendő új járás szervezőbizottságának nyolctagú küldöttségét. A delegáció tagjai átadták az új járás létesítését indokló levelet és az ezt igazoló tervezetet. A szóban forgó terület lakosságának követelését az SZNT elnöke az átadott dokumentumok alapján terjeszti a törvényhozó testület területrendezéssel foglalkozó bizottsága elé, amely valamennyi körülményt és feltételt figyelembe véve dönt e kérdésben. (katócs) sem jelentkezett foglalkozási ártalomként a tüdőrák vagy a leukémia.' Korábban a létesítményből kikerülő hulladékvizet megfelelő mértékben tisztították, majd csővezetéken juttatták a Moldvába. 1982 óta azonban már nem engednek vizet a fohóba. Bohuš Bošina az üzem védelméről elmondta: mindig üzemi őrség teljesített szolgálatot, sem erre, sem a szállítmányok kísérésére nem kérték fel a szovjet katonákat. Ugyanis az uránkoncentrátumot hosszútávú kormányközi egyezmények alapján s megfelelő áron a Szovjetuniónak adjuk el. Beiktatás (ČSTK) - Jozéf Markuš, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének első helyettese tegnap Pozsonyban beiktatta tisztségébe Roman Kaliskýt, a Csehszlovák Televízió új szlovákiai igazgatóját. Valótlan állítás (ČSTK) - Alojz Lorenc egykori első belügyminiszter-helyettes az alábbi közleményt juttatta el a Csehszlovák Sajtóirodához: „Néhány tömegtájékoztató eszköz a napokban nyilvánosságra hozta a november 17-i prágai események körülményeit vizsgáló független bizottság jelentését. Ezzel összefüggésben kijelentem: a jelentés azon állítása, mely szerint én adtam parancsot a különleges megbízatású egység fellépésére, nem felel meg a valóságnak és teljesen megalapozatlan. Van elegendő tény, amely tisztázza a speciális egység bevetésének körülményeit, s ha a független vizsgálóbizottság célszerűnek tartotta volna nyilvánosságra hozatala előtt az „információt" összehasonlítani ezekkel a tényekkel, nem kerülhetett volna a jelentésbe e valótlan állítás. Ha a bizottság lehetővé tette volna számomra, hozzájárulhattam volna a valótlan információk elkerüléséhez." Politikai bomba Budapesten Németh Miklós független jelöltként indul a választásokon (ČSTK) - Tegnap először a budapesti rádió, majd az MTI hírügynökség is megerősítette, hogy Németh Miklós kormányfő független jelöltként kíván indulni a március 25-i parlamenti választásokon. Németh Miklós egészen a közelmúltig tagja volt a Magyar Szocialista Párt legfelsőbb vezetésének, s mindmáig tagja a pártnak. A jelentés szerint BorsodAbaúj-Zemplén megyében jelölteti magát. Állítólag egy nap alatt sikerült ott több mint ezer aláírást gyűjteni a támogatására. Egyébként 750 aláírás is elég ahhoz, hogy feliratkozhasson a jelöltlistára. Az első reagálásokról szóló hírek szerint a kormányfő lépése politikai bombaként hatott. Polgár Viktor, az MSZP képviselője nem volt hajlandó a Reuter tudósítóFebruár 7-én: Sevardnadze - Baker találkozó (ČSTK) - Washingtonban szerdán bejelentették, hogy James Baker külügyminiszter február elejére tervezett moszkvai tárgyalásait Eduard Sevardnadzeval a szovjet fél kérésére egy nappal később kezdik meg. Tehát nem február 6-án, hanem 7-én ül a szovjet fővárosban először tárgyalóasztalhoz a két külügyminiszter. Washingtoni források szerint a Kreml a halasztást azzal indokolta, hogy február 5-én és 6-án az SZKP KB rendkívül fontos ülésére kerül sor. A Reuter hírügynökségnek a külügyminisztériumban elmondták, a Szovjetunió akut problémái belső jellegűek az Egyesült Államokat nem érintik. Letartóztatások Koszovóban (ČSTK) - Pristinában, Koszovo közigazgatási központjában szerdán 40 ezer diák és munkás tüntetett. Az albán nemzetiségű tüntetők közül százat letartóztattak - jelentette a Tanjug hírügynökség. Tájékoztatása szerint már kora reggel megkezdődött a tüntetés a helyi pártszervezet székháza előtt, mintegy folytatva az előző napi demonstrációt, amelyen kb. 2 ezren vettek részt. A tüntetők demokráciát, a rendkívüli állapot megszüntetését és a volt koszovói vezetők elleni vádak visszavonását követelték. A Tanjug szerint a rendőrség könnyfakasztó gránátokkal és vízágyúkkal oszlatta fel a tömeget. A tegnap délután kapott hírek szerint Pristinában nyugalom volt, az utcákon már nem voltak megerősített biztonsági járőrök sem. A Die Presse bécsi napilap tegnapi számában arról számolt be, hogy Marián Čalfa, az új csehszlovák kormányfő a jövő héten négy miniszter: Vladimír Dlouhý, Richard Sacher, Andrej Barčák és František Reichl kíséretében kétnapos látogatást tesz az osztrák fővárosban. Franz Vranitzky kancellárral áttekintik, mi változott Csehszlovákiában, s hogyan járjanak el a továbbiakban. Nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális és tudományos együttműködés kérdései is napirendre kerülnek, ez utóbbiakat Ausztria magasabb szintre kívánja emelni. A további témák: a közlekedés egyszerűsítése a két ország között, Csehszlovákia szorosabb bekapcsolódása az európai intézményekbe, amilyen például az Európai Tanács és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás. A Die Presse azt is közölte, hogy Rudolf Pödernek, az osztrák parlament elnökének a meghívására február közepén Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke is Ausztriába látogat. Ehhez még azt fűzte hozzá a cikk, hogy Václav Havel köztársasági elnök a Kurt Waldheimnek címzett táviratában személyesen garantálta a lehető legszorosabb kapcsolatok fejlesztését Ausztriával. (ČSTK) A nagykoalíció érdekében: Modrow hajlandó kilépni a pártból Külföldi megfigyelők a választásokon? (ČSTK) - Hans Modrow, az NDK miniszterelnöke kész kilépni a pártból, hogy lehetővé tegye a nagykoalíció létrehozását - jelentette a Reuter hírügynökség Martin Kirchnerre, a keletnémet CDU főtitkárára hivatkozva. Az ellenzék ugyanis csak akkor hajlandó részt venni a kormányban és vállalni a felelősséget az ország további fejlődéséért, ha a miniszterelnök és az NSZEP-DSZP többi minisztere lemond vagy a májusi választásokig ideiglenesen felfüggeszti párttagságát. Kurt Wünsche igazságügy-miniszter bejelentette, február közepén emelnek vádat a volt prominens személyiségek ellen korrupció és a hatalommal való visszaélje miatt. A konkrét neveket hétfőn ismerteti a parlamentben az NDK főügyésze. Több mint 30 egykori párt- és állami tisztségviselőről van szó, s köztük van Erich Honecker, Willi Stoph és Horst Sindermann. Manfred Gerlach, a Liberális Demokrata Párt vezetője tolmácsolta a parlament elnökének pártja követelését, hogy a május 6-i parlamenti választásokon vegyenek részt külföldi megfigyelők, xxx Ivan Aboimov szovjet külügyminiszter-helyettes közölte, rövidesen a Szovjetunióba látogat Hans Modrow, hogy alaposan megvitassa a kölcsönös kapcsolatok ós a sokoldalú együttműködés fejlesztésének új irányait. Lech Walesa: Polgárháborús veszély Lengyelországban (ČSTK) - Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás elnöke az El Mundo spanyol napilapnak adott interjújában szerdán azt állította, minden „feltétel" megvan ahhoz, hogy kirobbanjon egy polgárháború, bár ezt nyilvánvalóan senki sem tudatosítja. Véleménye szerint ha csődöt mond-a lengyel kísérlet, akkor a magyar és csehszlovák reformok sem lesznek sikeresek, s az Bukarest korlátozza a tüntetési jogot Rehabilitálni kell a Magyarországra menekült román állampolgárokat Éles reagálás a Mitterrand-nyilatkozatra (ČSTK) - Több fontos rendelkezést fogadott el szerdán Bukarestben a Nemzetmentési Front Tanácsa, ion Iliescu, a tanács elnöke írta alá azt a dekrétumot, amely korlátozza a tüntetési jogot a közterületeken. Az indoklás szerint ezzel is szavatolni kívánják a gazdasági és társadalmi tevékenység normalizálását, a közrendet és a biztonságot. Ezentúl nagygyűléseket csupán munkaszüneti napokon, vagy munkaidő után lehet tartani, s 48 órával korábban kérvényezni kell az engedélyt. Ellenkező esetben büntetéseket lehet kiróni; 15-30 napi szabadságvesztést vagy 500-tól 2000 lejig terjedő pénzbírságot. A tanács egy másik dekrétuma az állami himnuszt változtatja még. A Rompres hírügynökség jelentése szerint a román külügyminisztérium érvénytelenítette azokat a korábbi rezsim által megkötött szerződéseket, amelyek ellentétesek a nemzetközi joggal. Király Károlyt, a tanács alelnökét szerdán Budapesten fogadta Szűrös Mátyás megbízott magyar államfő. Egyetértettek abban, mindent meg kell tenni azért, hogy a Magyarországra menekült román állampolgárok visszatérhessenek hazájukba. Romániának rehabilitálnia kell ezeket az embereket, erkölcsileg is, anyagilag is, s törvényes garánciákat kell nekik nyújtani, hogy nem fognak velük szemben megtorlásokat alkalmazni. Ezzel kapcsolatban Szűrös Mátyás hangsúlyozta: azok a hitelek, amelyeket a menekültek Magyarországon vettek fel, nem akadályozhatják a hazatérést. Egyetértettek abban is, fel kell függeszteni a kettős állampolgárság eltörléséről korábban megkötött magyar-román államközi szerződést, s egy újat kell kidolgozni. emberek tömegesen fognak kivándorolni ezekből az országokból. ,,A Nyugatnak most meg kell értenie, hogy az ő érdeke is Lengyelország megmentése." Walesa a Mazowiecki-kormányt kísérletinek és átmenetinek nevezte, s szerinte a jövőben Bronislav Geremek (jelenleg a Szolidaritás állampolgári parlamenti klubjának elnöke) állhatna a minisztertanács élén. De azt a lehetőséget sem zárta ki, hogy ö maga fogja irányítani a kabinetet. Tegnap pedig a Moszkovszkije Novosztyi hetilapnak nyilatkozott Walesa, s rámutatott, hogy a Lengyelországban állomásozó szovjet csapatok mielőbbi kivonása lesz az egyik legfontosabb téma a közeljövőben esedékes szovjetunióbeli tárgyalásain. Bush veresége (ČSTK) - Komoly vereséget szenvedett el George Bush elnök a szerdai képviselőházi szavazás során. Az elnök korábban megvétózta az USA-ban élő kínai diákok védelméről szóló törvényt (vagyis, ne lehessen őket erőszakkal hazatelepíteni). Most a képviselőház 390:25 arányban az elnöki vétó ellen szavazott. A dolog érdekessége csak az, hogy nem is a törvény lényegéről volt szó, hiszen Bush elnök rendelkezéseivel lényegében nagyobb kedvezményeket biztosított a kínai diákoknak, mint amilyeneket az új törvény előír. Inkább presztízsjellege van a dolognak, erőfelmérés volt ez az elnök és a törvényhozás között. Busht ugyanis sokan támadják azért, mert a tavalyi Tienanmen téri véres események ellenére is jó kapcsolatokat akar fenntartani Kínával. A pekingi külügyminisztérium tegnapi éles reagálásában a kínai belügyekbe való durva beavatkozásnak minősítette az amerikai képviselőház döntését. Visszaadják? Nem adják? Szerdán reagált a svéd kormány Václav Havel keddi parlamenti beszédére, amelyben a csehszlovák államfő a skandináv országba tervezett látogatása kapcsán említést tett arról, hogy Stockholm visszaadhatná azoknak a művészeti alkotásoknak legalább egy kis részét, amelyeket a svéd csapatok még a harmincéves háború idején vittek magukkal Csehországból. A stockholmi véleményeket a Reuter és az Associated Press hírügynökség különféleképpen értelmezte. A brit hírügynökség szerint Bengt Göransson kulturális miniszter azt mondotta, hogy a kormány mégvárja a hivatalos csehszlovák kérelmet. Az amerikai hírügynökség viszont a miniszter sajtótitkárát idézte, aki kétségbe vonta az ilyen követelés jogosságát, mondván, ha ez általánossá válna, akkor kiürülnének az európai múzeumok. (ČSTK) jávai közölni, hogy Németh Miklós ki akar-e lépni a pártból. Tegnap folytatta munkáját a parlament ülése is. Egy nappal korábban, szerdán törvényt hagytak jóvá a lelkiismeret és vallásszabadságról, valamint az egyházakról. Mivel szerdán nem tudták lezárni az ügyet, tegnap is folytatódott a vita arról a törvényről, amely a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezését átmenetileg szabályozná. A tervezet nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, s ezért ismét visszautalták az Országgyűlés jogi és védelmi bizottsága elé. Egyébként Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár tegnap a képviselők kérdéseire válaszolva tagadta, hogy Magyarországon a szovjet KGB vagy a szovjet belügyminisztérium tanácsadói tevékenykedtek volna. Kijelentette, a magyar belügyminisztériumban csupán jelen vannak az említett szovjet intézmények képviselői éppúgy, mint magyar belügyi dolgozók is tevékenykednek a Szovjetunió hasonló intézményeiben. Ezt követően a parlament az állami vállalatok vagyonának védelméről szóló törvényjavaslatot vitatta meg. A román külügyminisztérium éles hangú nyilatkozatban bírálta Francois Mitterrand francia államfőt, aki nemrégiben budapesti sajtókonferenciáján azt mondotta, hogy a két világháborút követően Magyarország elvesztette területének kétharmadát. A nyilatkozat szerint meglepetéssel és aggodalommal fogadták Romániában Mitterrand szavait, mert Bukarest véleménye szerint ezzel a francia államfő vitát kezdett az európai határokról, s azok megkérdőjelezését ösztönzi. Ugyanakkor ellentétes a helsinki Záróokmánnyal is, Románia szerint Mitterrand kijelentését azért kell rendkívül komolyan venni, mert francia részről hangzott el, márpedig Párizs jelentős szerepet játszott a háború utáni békeszerződések kidolgozásában és megvalósításában. Végezetül azt hangsúlyozza a román nyilatkozat, nem magyar területekről van szó, hanem arról, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetei érvényesítették önrendelkezési jogaikat.