Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-24 / 20. szám, szerda
CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR BALOLDALI NAPILAP Szerda, 1990. január 24. * Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 20. szám A Népi Kamara és a Nemzetek Kamarájának 22. együttes ülése A Szövetségi Gyűlés váljon igazi parlamentté Törvény a képviselők visszahívásáról és a politikai pártokról (Munkatársunktól + ČSTK) Tegnap délelőtt 10 órakor megkezdte tanácskozását a Szövetségi Gyűlés kamaráinak 22. együttes ülése, amelyet Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke nyitott meg. Jelen voltak a szövetségi kormány tagjai. A napirend jóváhagyása után Alexander Dubček felvázolta a Szövetségi Gyűlés előtt álló feladatokat. Arról van szó - hangoztatta -, hogy a parlament a lehető legrövidebb időn belül megteremtse a törvényes alapokat ahhoz, hogy a múlt év novemberében megkezdett út viszszafordíthatatlán legyen. A fő feladatokat az alábbi négy pontban jelölte meg: 1. A politikai rendszer fejlesztése, 2. az állampolgárok politikai jogainak ós szabadságjogainak biztosítása, 3. a népgazdaság fejlesztése, 4. az ország nemzetközi helyzetének megszilárdítása. Kifejtette, hogy a Szövetségi Gyűlés törvényhozói tevékenységének ösztönöznie kell a többpártrendszeren alapuló demokrácia fejlődését. Ezt célozza a politikai pártokról szóló törvényjavaslat, illetve a Szövetségi Gyűlésbe történő választásokról szóló törvény előkészítése. El kell érnie - mondotta A. Dubček -, hogy a törvények úgy szabályozzák az állampolgárok jogait és szabadságjogait, hogy mindenki számára lehetővé váljon a politikai életben való cselekvő részvétel, hogy mindenki szabadon fejthesse ki nézeteit. Ezt szolgálja majd az egyesülési, a gyülekezési és a petíciós törvény, valamint a sajtótörvény módosítása. Ugyancsak fontos követelmény, hogy az ország nemzetközi kötelezettségei kifejezésre jussanak a haMai számunkban: A megváltó piac ... A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megnevezésében a „segítség" kifejezés túlhaladott... (3. oldal) Új alapokra - a kulturális kapcsolatokban ... Nem akarjuk megszabni hány Népszabadság jöhet át, hány ilyen vagy amolyan sajtótermék... (4. oldal) Ha válni, hogyan? ... Ott ahol erről megfeledkeznek és... a lokálpatriotizmus játssza a fő szerepet, megtörténhet, hogy a különválás csalódást okoz... (5. oldal) RUDOLF SCHUSTER A KÖZÉP-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN Ne csak papíron... (ČSTK) - Rudolf Schuster, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap munkalátogatást tett a Közép-szlovákiai kerületben. Ott-tartózkodása során mindenekelőtt Szlovákia legszennyezettebb vidékeiről - Felsó-Nyitra ós a Žiari-vôlgykatlan környezetéről - tájékozódott. A vendég az ökológiai kérdésekről tanácskozott a novákyi erőmű vezetőivel s a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom ottani szervezetének képviselőivel. Az SZNT elnöke a Szlovák Szénbányáknál létrejött állampolgári kezdeményezés tagjaival is találkozott. Szóltak a nehéz körülmények között végzett munkájukról, a szociális ellátásában tapasztalható hiányosságokról, valamint a vállalatnál végrehajtott káderváltoztatásokkal összefüggő problémákról is. Válaszában Rudolf Schuster kiemelte: az SZNT kötelessége, hogy mielőbb előmozdítsa a környezetvédelmi problémák rendezését, mivel erről a területről feledkeztünk meg leginkább a múltban. Szavai szerint a képviselők nem szeretnék e tekintetben helyettesíteni a kormány tagjait, hanem csak kezdeményezően akarják őket ösztönözni. Végezetül leszögezte: sok kárt okozott, hogy mind ez ideig csak papíron foglalkoztunk számos kérdéssel, a gyakorlatban pedig semmi sem változott meg. A dalai láma látogatása előtt zai törvényekben is. Törvényeket kell alkotni a gazdasági élet fellendítése, a piacgazdálkodásra való áttérés és a szabad vállalkozás érdekében. A Szövetségi Gyűlés kötelességének tartja a lakosság jó szociális helyzetéről való gondoskodást, a kormány külpolitikájának rendszeres ellenőrzését. A Szövetségi Gyűlés elnöke emlékeztette a képviselőket a törvényalkotói munka iránti felelősségre, félidézve Masaryk elnöknek 1928-ban a parlament munkájáról mondott gondolatait, miszerint a parlament a nép akaratának, a demokráciának és a nagyfokú hozzáértésnek legyen a kifejezője. A Szövetségi Gyűlés elnöke javasolta, hogy Masaryk születésének 140. évfordulója alkalmából helyezzék vissza a parlament nagy üléstermének márványfalára a T. G. Masaryk Azerbajdzsánban a fő feladati A szélsőséges erők elszigetelése és a párbeszéd megkezdése (ČSTK) - A szovjet hadsereg, a belügyi alakulatok és a KGB egységei Azerbajdzsánban igyekeznek helyreállítani a rendet és szavatolni a lakosság biztonságát. A belügyminisztérium szóvivője szerint már átvették az ellenőrzést a vasútvonalak többsége felett és sikerül megakadályozniuk a szélsőséges csoportok akcióit a szovjet-iráni határon. Borisz Mihajlov szóvivő ennek ellenére rendkívül feszültnek minősítette a helyzetet, mivel a kormánycsapatok több helyütt ellenállásba ütköznek. Az azerbajdzsáni városokban megtartott hétfői gyászgyűléseken összesen mintegy 900 ezren vettek részt, s elsősorban a rendkívüli állapot visszavonását, a szovjet csapatok kivonását követelték és általános sztrájkkal fenyegetőztek. Mihajlov ezredes számolt be arról, hogy az azerbajdzsáni pályaudvarokon jelenleg 177 tehervonat várakozik, közülük 136-nak Örményországba kellene árut szállítania. Jevgenyij Nyecsajev vezérőrnagy, a belügyi csapatok politikai főcsoportfőnökének helyettese a sajtóértekezleten megállapította, az Azerbajdzsánból érkező hírek frontjelentésekre hasonlítanak, továbbra is lövöldözések hallatszanak, ártatlan emberekre nyitnak tüzet. A fő feladat jelenleg a szélsőségesek elszigetelése és a párbeszéd megkezdése az Azerbajdzsán Népfront képviselőivel. A tábornok aggasztónak nevezte, hogy a lakosság körében egyre nő a hadseregellenes hangulat, ami egyebek között abban nyilvánul (Folytatás a 2. oldalon) Felvételünk a tanácskozáson készült (Jaroslav Hejzlar - ČSTK) nagy érdemeket szerzett az állam építésében feliratú emléktáblát. A továbbiakban arról tájékoztatta Dubček a jelenlevőket, hogy a Szövetségi Gyűlés képviselőiből egy csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy rehabilitálja azokat a képviselőket, akiket a normalizációs politika következtében megfosztottak mandátumuktól. Hangoztatta annak szükségességét, hogy a Szövetségi Gyűlés fokozatosan igazi parlamenté váljon. Ezt követően Jaroslav Jenerál, a Szövetségi Gyűlés elnökhelyettese lépett a mikrofonhoz, s megindokolta a képviselők visszahívásáról, illetve a népképviseleti testületek új tagjainak megválasztásáról szóló alkotmánytörvény-javaslatot. Hangoztatta, hogy korlátozott ideig érvényes javaslatról van szó, amelynek egyedüli célja, hogy a Szövetségi Gyűlés összetétele jobban tükrözze a politikai erők jelenlegi összetételét a társadalomban. A javaslatot támogatták a két kamara bizottságának előadói - Jiŕlna Bočková és Eva Kokavcová képviselők is. A vitában elsőként Ján Riško képviselő kapott szót. Kifogásolta, (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Václav Havel köztársasági elnök meghívására február 2-6-án látogatást tesz hazánkban a Nobel-békedíjas dalai láma. A csehszlovák államfő személyes vendégeként bizonyos időt elmélkedéssel tölt el vele. Tibet vallási vezetője hazai egyházi személyiségekkel is szeretne tanácskozni. Látogatásának utolsó napján egy fővárosi színházban diákokkal, művészekkel, újságírókkal és a nyilvánosság más képviselőivel találkozik, s a lámaizmus hagyományairól fog beszélni. A köztársasági elnök tegnap magához kérette Vang Szing-tát, a Kínai Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét, s tájékoztatta őt a dalai láma közelgő csehszlovákiai magánlátogatásának céljairól. A diplomata ismertette országa kormányának a látogatással kapcsolatos állásfoglalását, mely szerint a kínai kabinet emigránsnak tekinti a vallási vezetőt, aki a Kínai Népköztársaság területi egységének megbontásáért fejt ki politikai tevékenységet. A nagykövet közölte: a pekingi kormány tiltakozik az ellen, Felmentették tisztségükből a volt kommunistákat A CSMP Szlovákiai Bizottságának első üléséről Szovjet kitüntetés csehszlovák állampolgároknak (ČSTK) - Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete tegnap 105 csehszlovák állampolgárnak átadta a Nagy Honvédő Háború Érdemrend I. fokozatát, amelyet a német megszállók ellen vívott harcban tanúsított bátor helytállásuk elismeréseként a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége adományozott. Az ünnepségen mondott beszédében a szovjet diplomata egyebek között emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió, Csehszlovákia és a többi ország népének egyaránt túl nagy árat kellett fizetnie a fasizmus fölött aratott győzelemért. A továbbiakban szólt az első önálló csehszlovák hadtest harcairól is. őszinte köszönetét fejezte ki a csehszlovák hivatalos szerveknek, a nemzeti bizottságoknak és az állampolgároknak azért, hogy gondoskodnak a csehszlovák földben nyugvó szovjet katonák sírjáról, ápolják emléküket. Végezetül kiemelte: „Csehszlovákiában olyan barátot, szövetségest, szomszédot látunk, amellyel sokoldalú hagyományos együttműködés köt össze bennünket." (Munkatársunktól) - Pozsonyban megtartotta első ülését a Csehszlovák Mezőgazdasági Párt Szlovákiai Bizottsága. A tanácskozás legfőbb napirendi pontja arra irányul, hogy érvényt szerezzenek a párt alakuló kongresszusán hosszas és éles vita után elfogadott határozatnak. Mint annak idején elmondtuk, ez a határozat kimondja, hogy a CSKP és más pártok korrumpálódott tagjainak felvételi kérelmét utasítsák el, azoknak pedig, akik 1989. november 17-e után szakították meg előző párttagságukat, a CSMP-ben az első választási időszakban semmilyen tisztségben ne adjanak érvényesülési lehetőséget. Mivel a párt központi bizottságát még ennek az alapelvnek a rögzítése előtt megválasztották és a választások eredményeit nem korrigálták, a párt nemzeti bizottságaira hárult a feladat, hogy érvényt szerezzenek az elfogadott határozatnak. A CSMP Szlovákiai Bizottságának első ülésén parázs vita után felmentették tisztségükből azokat, akik ez említett időpont után szakították meg előző párttagságukat s helyükbe másokat kooptáltak. A tanácskozáson olyan döntés született, hogy a járások, illetve az alapszervezetek szintjén hasonló „tisztogatást" kell végezni, viszont nem szabad elzárkózni azoknak a volt párttagoknak a felvételétől, akik nem felelősek a politikai és gazdasági életben kialakult válságért. A tanácskozás napirendjén a közelgő választásokra való felkészülés is szerepelt. Ennek kapcsán a járások képviselői kifejtették, hogy az alakuló kongresszuson tapasztalt ellentétek, főleg a volt kommunisták elleni fellépés ellenére, az utóbbi napokban is tovább gyarapodott a párt alapszervezeteinek és tagjainak a száma. Ezt a tényt a CSMP Szlovákiai Bizottsága a demokratikus választásokon való részvétel szempontjából fölöttébb ígéretesnek mondta. .. (ká) hogy a Kínai Népköztársasággal diplomáciai kapcsolatokat fenntartó bármelyik állam kormányzata lehetővé tegye a dalai lámának Kína ellenes polittka folytatását. Václav Havel biztosította a kínai diplomatát, hogy hazánknak érdeke a Kínával fenntartott baráti kapcsolatok fejlesztése. Tiltakozás (ČSTK) - A Csehszlovák Sajtóiroda szlovákiai hírszerkesztősége tiltakozik azon állítás ellen, miszerint valótlan információkat továbbít. Ez azon a pénteki nyilvános gyűlésen hangzott el, amelyet a Csehszlovák Televízió szlovákiai szervezőbizottsága Pozsonyban, a Szlovák nemzeti felkelés téren szervezett. A sajtóiroda azon híréről volt sző, hogy a Tévéhíradó ós a Képújság Főszerkesztőségében végrehajtott személycserék kapcsán bonyolult helyzet alakult ki a televízióban, s az intézmény alkalmazottainak egy része sztrájkba lépett. A sajtóiroda kötelessége, hogy továbbítsa az eltérő nézeteket valló kollektívák, csoportok nyilatkozatait, állásfoglalásait. E tekintetben nem formál jogot arra, hogy bíráskodjék. Ennek továbbra is így kell történnie, ha azt szeretné, hogy" a közvéleményt objektívan tájékoztathassa. Információink átvevőire s ezzel az olvasókra sem kényszeríthetjük rá - és ezt nem is szeretnénk hogy a problémákat egyoldalúan közelítsék meg. Az ő dolguk, hogy velük kapcsolatban kialakítsák saját véleményüket. A Csehszlovák Sajtóiroda a pozsonyi televízióban kialakult helyzetről öt anyagot adott ki. A sajtóiroda ezeket az anyagokat kommentár nélkül hozta nyilvánosságra. A tárgyszerűségre való törekvését támasztja alá egyebek között az, hogy a gyűlésről kiadott információ tartalmazta a televízió szervezőbizottsága képviselőinek azon követelését, hogy a sajtóiroda hagyjon fel a valótlan hírek továbbításával. Az IMF hazánk tagságáról (ČSTK) - Csehszlovákia kérte felvételét a Nemzetközi Valuta Alapba (IMF) - erősítette meg hétfőn Washingtonban az intézmény szóvivője. A csatlakozás lehetőségét megvitatja az Alap igazgató tanácsa, és javaslatot tesz Csehszlovákia pénzügyi hozzájárulásának nagyságáról. Hazánk egyébként 1945 decemberében alapító tagja volt a Nemzetközi Valuta Alapnak, de 1954 decemberében kilépett.