Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-28 / 30. szám

A szlovák nemzeti felkelés szervezőinek négy alapvető feladatot hellett megol­daniuk egymással párhuzamosan. Előkészü­leteket kellett tenni politikai, katonai, gazda­sági téren és egyidejűleg biztosítani a külföld sokoldalú támogatását. Alapvető feladat volt a tevékenység összehangolása a szovjet hadsereg előrenyomulásával. Politikai téren a felkelés közvetlen feltéte­leinek megteremtését sikerült már 1943 vé­gén elérni: a szlovákiai antifasiszta ellenállás egyesítésével. Ez a folyamat, melynek kezde­ményezője és hajtóereje az SZLKP Karol Smidke, Gustáv Husák és Ladislav Novo- mesky összetételű V. illegális központi veze­tősége volt, elérte a Szlovák Nemzeti Tanács mint az egész nemzetet képviselő ellenálló szerv megalakítását és a Karácsonyi Egyez­mény kidolgozását, amely alapvető program­dokumentuma volt az egyesített ellenállás­nak. Ugyanakkor az SZNT-ben érvényesülő arányos képviselet elve az ellenállás kommu­nista és polgári képviselői (Jozef Lettrich, Járt Ursiny és Matej Josko) közt, csupán formáli­san tükrözte a valódi erőviszonyokat. A döntő szó és a kezdeményezés benne a kommunis­táké volt. Az egyik fő feladatként a lentről kiinduló egyesítő folyamat szükségessége lépett elő­térbe. ,.Egész sor kérdés volt - írta az ese­ményről Gustáv Husák -, amelyekben szük­séges volt az SZLKP szervezetei és a többi antifasiszta csoport és alakulat munkája szer­vezésének összehangolása: a nemzeti bizott­ságok kiépítése, a partizánmozgalom támo­gatása, a bebörtönzött antifasiszták segítése ...és mindenekelőtt a fő feladat - a felkelés előkészítése. Az SZLKP V. illegális központi vezetősége céltudatosan vitte be az SZNT tevékenységé­be ezeket az alapvető eszméket. A pártszer­vek minden szinten figyelmet szenteltek a for­radalmi nemzeti bizottságoknak, a népi de­mokratikus hatalom leendő szervei alakításá­nak és az általuk igazgatott területeken a fel­kelés konkrét szervezőinek. Ezzel egyidejű­leg széles körű figyelmet fordítottak a parti­zánmozgalom kibontakoztatására. A párt reálisan értékelte a felkelés előké­szítésének merész perspektíváit, melyek a klérofasiszta állam hatalmi szerveinek, fő­leg a hadseregnek differenciálódásából adódtak. Alkotó módon alkalmazta a Kommu­nista Internacionálé Végrehajtó Bizottságá­nak 1943. január 5-ei, a CSKP politikai irányvonaláról és a nemzeti felszabadító harc legközelebbi feladatairól hozott határozatát. A helyzet elemzése alapján az SZLKP V. illegális központi vezetősége úgy döntött, hogy a hadsereget nem kell fölbomlasztani, hanem akár bonyolult és nehéz küzdelem árán is el kell érni, mint egésznek, bekapcso­lását a felkelésbe. Végső következményeként a sikeres befejezésnek, lehetővé vált a két fegyveres alakulat - a hadsereg és a parti­záncsoportokban küzdők - bekapcsolása koncepciójának kidolgozása. A hadsereg megnyerése A hadseregért folytatott küzdelem az egyik központi problémát jelentette. Annál is inkább bonyolult volt ez, mert nem csupán a klérofa­siszta vezetéssel szemben kellett harcolni, hanem főleg a londoni burzsoá emigráció törekvéseivel szemben. Az emigráció, élén Eduard Benes elnökkel olyan fordulatot akart végrehajtani, a hadsereg segítségével, mely kizárta volna a néptömegek közreműködését. Londonban a hadsereg iránti érdeklődés annak arányában növekedett, ahogy biztossá vált, hogy Szlovákia Csehszlovákia első fel­szabadított területe lesz, és a szovjet hadse­reg szabadítja fel. Ezért a burzsoázia igyeke­zett pozíciókat teremteni Szlovákiában a had­seregben. Plasztikusan vázolja ezt egy 1943. januárjában kelt távirat: A csehszlovák védel­mi erő Szlovákiában együtt fog működni, esetleg maga távolítja el a jelenlegi kormány- rendszert. Ez az akció legkésőbb Németor­szág összeomlása pillanatában valósulna meg, legjobb lenne természetesen még előt­te... A Szlovákiában lévő katonai erő biztosít­ja a rendet és nyugalmat a szlovák területe­ken. Tehát semmilyen nemzeti felkelést, a hadsereg, a partizánok közös fellépését: sót, nehogy forradalmat! Ezekben az össze­függésekben törvényszerű, hogy a fordulat konkrét terveiben, amelyeket Londonban a véderő kiépítésének törzskara dolgozott ki, kezdettől fogva a szlovák hadsereg, mint egyik fő tényező szerepelt. A hadseregért folytatott küzdelem első fon­tos eredménye volt a felkelés szervezési központjának létrehozása - benne az SZNT katonai központjával. Ennek élén a szárazföl­di erők Banská Bystrica-i parancsnokságának akkori törzsfönöke, Ján Golian alezredes állt. Tehát olyan ember, akinek becsületességére, Katonás fegyelmezettségére és csehszlovák nevelésére maga Beneá is mindenekelőtt épí­teni szeretett volna. A katonai központ illegális hálózatot szer­vezett, és megkezdte a felkelés közvetlen előkészítését a hadseregben. Azok között a -körülmények között, amikor a magas pa­rancsnoki posztokon számos rendszerhű em­ber állt, és több német katonai tanácsadó vagy inkább felügyelő, a hadseregért folyta­tott küzdelem harc volt minden ütegért, min­den egységért és helyőrségért. Ilyen körülmé­nyek között előkészíteni a felkelést a hadse­regben több mint igényes és veszélyes fela­dat volt. Egységes fellépés Az antifasizmus és demokratizmus plat­formja lehetővé tette gazdasági téren is az egységes fellépést. Legnagyobb lehetőségeik e téren az ellenállás nem kommunista részt­vevőinek voltak. Ök magas tisztségeket töltöt­tek be a hivatalos gazdasági hierarchiában, így rendelkeztek az anyagi forrásokkal. Körü­löttük fokozatosan kialakult az együttműkö­dés széles hálózata, amelyben az egyének különböző okokból - tudatosan, alibizmusból de néha tudtukon kívül - részt vettek a felke­lés gazdasági biztosításában. E tevékenységben részt vevő legjelentő­sebb intézmények: a Legfelsőbb Közellátási Hivatal, amelyet Imrich Karvas professzor irányított, aki egyben a Szlovák Nemzeti Bank igazgatójának tisztségét is betöltötte. Ilyen volt továbbá a Nyersanyag- és Ipargazdálko­dási Központ, élén Peter Zatkoval, a Szlovák Iparosok Központi Szövetségének titkárával. Ezeknek az intézményeknek a végrehajtó szervein kívül (dr. Jozef Stanek, Henrik Ma­kóé alezredes, dr. Gustáv Hilbert, Rudolf Froétecky és mások) a gazdasági előkészí­tésben részt vettek az Államvédelem Közpon­ti Titkárságának munkatársai (Gustáv Vargoé százados és mások), az Államvédelem Leg­felsőbb Tanácsa és a katonai közigazgatás. Rendkívül fontos kérdés volt a gazdasági előkészületek központi irányítása. Ezért 1944. január közepén Gustáv Husák és La­dislav Novomesky találkoztak Matej Josko lakásán Zafko mérnökkel. Mint az SZNT tag­ját hivatalosan megbízták öt a felkelés gazda­sági előkészítésével. Megállapodtak abban, hogy elvégzi az ipari termékekkel való ellátás feladatait, és a mezőgazdasági termékellátás felügyeletét, amelynek irányításával Dalibor M. Krno, a Szlovák Gabonatröszt igazgatója volt megbízva. Az említett intézmények közös érdeme, hogy sikerült Közép-Szlovákiában három hónapra ellátni a lakosságot élelmi­szerrel, gyógyszerekkel és különböző más anyagokkal. Ezzel szorosan összefüggött a Szlovák Nemzeti Bank Banská Bystrica-i fiókbankjában három milliárd korona össz­pontosítása és az állami aranykészlet egy részének Kremnicára való átutalása. A felkelés gazdasági előkészületei olyan körülmények között folytak, amikor a jelentő­sebb vállalatok többsége kisebb vagy na­gyobb mértékben német tőkétölf üggöt^s azon­kívül a 25 legjelentősebb be volt kapcsolva az ún. védelmi gazdálkodás rendszerébe. Ezek­ben a felügyeletet a „védelmi gazdálkodás tisztje“ gyakorolta, aki német volt. A bővítést, korszerűsítést és a közlekedési, valamint a távközlési hálózat kihasználását további illetékes szervek biztosították. Ezt a rendszert az egyes polgári ágzatokban megbízottak egészítették ki, s nekik széles körű ellenőrzé­si hatáskörük volt. A Beneá-féle burzsoázia arra irányuló lan­kadatlan tevékenysége, hogy a készülő fölke­lést saját terveibe iktassa, megmutatkozott előkészítésének minden területén. Szlovákiá­ban a trójai ló szerepét Jaroslav Krátky kapi­tány, a benesi emigráció hírszerző tisztje játszotta. A hazai pártszervek és a CSKP moszkvai vezetése közvetlen összekötésé­nek hiányában titkos leadóik segítségével monopóliumot alakított ki, beavatkozott a ka­tonai és a politikai kérdésekbe, intrikált, ten­denciózusan tájékoztatta Londont, igyekezett bizalmatlanságot ébreszteni a készülő felke­lés jellege és céljai iránt. Amikor 1944. augusztus 4-én két sikerte­len kísérlet után a Szlovák Nemzeti Tanács küldöttsége: Karol Smidke és dr. Mikuláé Ferjenőík alezredes a Szovjetunióba utazott, Londonból azonnal beavatkoztak. Nem ha­boztak befeketíteni a delegációt, majdhogy­nem a bratislavai kormány megbízottjának tüntették fel, a szlovák „Quislinggel“ való együttműködés diplomáciai követelményével fenyegetőztek. Noha a Szlovák Nemzeti Ta­nács küldöttségének végül is sikerült a szov­jet illetékesekkel és a CSKP moszkvai veze­tésével tanácskoznia, az elfogadott határoza­tokat és dokumentumokat már nem volt idő megvalósítani. Nem sikerült a felkelés és a szovjet hadsereg előrenyomulásának összehangolása. PAVOL SlMUNIÖ A „Riport az akasztófa tövéből“ az egyik legcsodálatosabb könyv abban az irodalom­ban, amely a kommunisták bátorságáról, lel- kierejéröl, győzelmük szépségéről és nagysá­gáról tanúskodik a hitleri fasizmus elleni harc­ban. Először 1945-ben jelent meg ez a könyv, ma már az egész világon ismerik, s több mint 300 kiadást ért meg 88 nyelven. A könyv 1950-ben elsőként nyerte el a Nemzetközi Békedíjat. A nyolcvanas évek elején Prágában, Brati- slavában és Moszkvában (cseh, szlovák és orosz nyelven) megjelent egy, a szokásostól eltérő kiadása. Ennek utószava lényegében dokumentum-elbeszélés. Szerzői - a cseh Zdenék Hrabica és a szovjet Viktor Andrijanov - „Emberek a »Riportból«“ címet adták neki, és számos olyan emberről szól, akik részt vettek az ellenállásban, s akiket Fucík említ. Az elbeszélés nagy visszhangot keltett. Csehszlovákiában 13 részes tv-filmet készí­tettek belőle, a szerzők pedig megkapták a Csehszlovák írószövetség Julius Fucík dí­ját. Nem tekintik lezártnak a kutatásokat, most készítik elő a könyv új, bővített kiadását.- Milyen újabb dokumentumok kerülnek még be a könyvbe? Z. Hrabica: A „Riport“ lapjain Fucík körül­belül 100 ember nevét említi, ír a „nagyokról és kicsikről, emberekről és bábokról". Nem kitalált „irodalmi“ hősök ezek, hanem élő emberek. A kutatás első szakaszában több mint húsznak a sorsát tudtuk nyomon követni. Most ezt a kört sikerült jelentősen bővíteni. Szólunk a többi közt Jaroslav Horáról. Igazi hazafi volt, bár rendőregyenruhát viselt. Adolf Kolínskyval együtt, aki a cseh politikai foglyok őre volt a prágai Pankrác börtönben, Hóra segített megőrizni számukra azokat a vékony papírlapokat, amelyekre Fucík a „Riportját" írta. Fél évvel Fucík kivégzése után ezt a ha­zafias rendőrt letartóztatták, s a buchenwaldi haláltáborba küldték. Csak a háború után sikerült visszatérnie hazájába. A vasútnál dol­gozott mozdonyvezetőként, de sorsa, akár­csak Kolínskyé, nem volt könnyű: bizalmat­lanság vette körül, nem bíztak benne... V. Andrijanov: Még egy példa: Fuőík emlí­tést tesz egy illegális csoportról, amelyet Jiri Stricker, Arnoét Lorenz és Oldrich Stand vezetett. Mit csinált ez a csoport? Megtudtuk, hogy tagjai robbanószerkezeteket készítet­tek, sokszorosították és terjesztették a Rudé právót, a csehszlovák kommunisták illegális lapját, röpiratokat nyomtattak, megjelentették ,,A világ Hitler ellen“ című kiadványt. 1941 novemberében J. Stricken és a csoportjába tartozó Otakar Rúnát, Emil Kobrlet és Bohumil Kuchárt kivégezték. Az archívumokban és az elpusztult haza­fiak rokonainál olyan leveleket, fényképeket, visszaemlékezéseket találtunk, amelyek 1945 után íródtak, illetve készültek; találkoztunk azokkal, akik ismerték a Hitler-ellenes illegali­tás hőseit. Ezek a különböző társadalmi hely­zetű, bátor emberek (a kisiparos Stand és a munkás Kobrle pártonkívüli volt, a mérnök Rúna kommunista) hősiesen állták a Gestapo kínzásait, nem árulták el társaikat.- Hallhatnánk legalább egyikükről részle­tesebben? V. Andrijanov: Otakar Rúna a csoport esze és lelke volt. Vasutascsaládból származott, a háború előtt fejezte be a műszaki egyete­met. Érdeklődési köre igen széles volt, még Romain Rolland-nal is levelezett Teljesen önzetlenül sokat foglalkozott fiatal munkások­kal, felkészítette őket a középiskolai vizs­gákra. Z. Hrabica: Fucík hőseinek sorsát tanulmá­nyozva a következő ténnyel is találkoztunk: a „Riport“ második és további kiadásaiban egy sor név hiányzik, amelyek az első kiadás­ban még szerepeltek. A többi közt az illegali­tás alábbi résztvevőiről van szó: Václav Re­zek, Josef (Renek) Teringl és Josef (Pepik) Bervida. Kiderült, hogy az első két név azért tűnt el a könyvből, mert a későbbiekben illegális tevékenységükkel kapcsolatban gya­nú merült fel velük szemben. Bervida neve egyszerűen „kiesett", mivel Fucík egy mon­datban említi az előző kettővel. Arról, hogy mennyire volt megalapozott ez a „gyanú", dokumentumok tanúskodnak. Rezek és Teringl gyárakban dolgoztak, sztrájkokat szerveztek, harcoltak a legfonto- sabbért: a munkához való jogért, a falat kenyérért a család, az elvtársak számára. „Ez nem sztrájk" - írta Fucík azokról az eseményekről, amelyek 1929 őszén az észak-csehországi bányákban zajlottak. - Ez háború... Igazi, véres harcot vívnak a bányá­szok; árulás és terror szorongatja őket, mégis szilárdak, határozottak és legyózhetetlenek.“ Ott, a sztrájktörőkkel küzdő bányászörségben találkozott Fuőík először Rezekkel. A háborút megelőző években a bányászvezér jelentős pártmunkássá fejlődött. 1938 végén, amikor a kommunista pártot betiltották, a CSKP KB Prágába hívta Rezeket, s megbízta hogy a fővárosban és környékén végezzen illegális munkát. A Prágába való hívás azt jelentette, hogy Rezeket az illegális CSKP KB egyik legköz­vetlenebb munkatársának tekintik. Megbízták azzal, hogy Jan Zika irányítása mellett építse ki a területen az illegális apparátust. Ezt az időszakot Alena Hájková, az ismert történész, az antifasiszta harc aktív résztvevője egyene­sen ,,Rezek-korszak“-nak nevezte „Prága a kommunista ellenállásban" című monográ­fiája egyik fejezetében. Hájková leírja, hogy Novák (Rezek álneve az illegalitásban), ez a „határozott és bátor ember" hogyan szer­vezett szabotázsakciókat a prágai gyárakban, hogyan teremtette meg az illegális pártsajtó- hálózatot. Fucík másodszor a Gestapónál találkozott Rezekkel és Teringllel, és tanúsítja, hogy nem inogtak meg. A háború után azonban valaki „kiigazította" a történelmet, és a két illegális munkás nevét kihúzták a „Riport“ további kiadásaiból. A háborút követő években Rezek is Te­ringl is harcolt becsületének helyreállításáért. Elmondjuk sorsukat, abban a reményben, hogy a következő kiadásokban helyreállítják a történelmi igazságot, s nevük ismét benne lesz a „Riportban“ V. Andrijanov: Miért döntöttek úgy valakik, hogy „kiigazítják" Fucík szövegét? Mi célból? Sok a kérdés. És ezek persze nem ma vetődtek fel. Még kutatásaink legelején, jó tíz évvel ezelőtt beszéltünk erről Gusta Fucíko- vával. Azt mondta, hogy a „Riportnak" olyan­nak kell lennie, ahogy azt Fucík megírta. Nem szabad önkényesen rövidíteni, sem konjunk­turális kiigazításokat végezni, amelyek hí­resztelésekre, feltételezésekre, politikai spe­kulációkra adnak alkalmat. Z. Hrabica: Ma már nehéz, sőt egyszerűen lehetetlen megállapítani, ki nyúlt bele e könyv szövegébe. A „Riportnak" azonban vissza kell adni a teljes autentitását.- Mi hozta össze önöket, a szovjet és a csehszlovák szerzőt? V. Andrijanov: Az antifasiszta harc hőseit nemcsak az adott ország és párt vallja ma­gáénak, hanem az egész emberiség.- Hogyan támadt ez az ötletük? Z. Hrabica: Elmondhatjuk, hogy maga Fu­őík sugallta. Az utódokhoz fordulva ugyanis a „Riport" szerzője ezt írta: ,,Egyet kérek tőletek, akik túlélitek ezt a kort: ne feledjetek! Ne feledjétek se a jókat, se a rosszakat. Gyüjtsétek gondosan a tanúvallomásokat azokról, akik elestek magukért és értetek... Hősök egész nemzedékét irtották ki. Szeres­setek legalább egyet közülük olyan szeretet­tel, mintha fiai vagy leányai lennétek, s legye­tek büszkék rá, mint nagy emberre, aki a jö­vőnek élt.“ Az olvasónak ott kell búcsút vennie a könyv hőseitől, ahol a szerző még .meg tudta írni sorsukat. Végakarata szerint aprólékosan tanulmányozni kezdtük az ele­settek életét, az életben maradottak sorsát...- ön, a Svet v obrazech című lapnak, a Cseh írószövetség lapjának a főszerkesztő­je, ön pedig, a legutóbbi időkig az SZKP KB Szocialisztyicseszkaja Indusztrija című lapja szerkesztőbizottságának tagja volt, jelenleg pedig pártmunkás. Feltételezhető, hogy mindkettejüknek igen sok a munkája. Hogy jut idejük arra, hogy ilyen komoly kutatásokat végezzenek? Z. Hrabica: Együttműködésünk tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Viktor a Komszo- molszkaja Pravda tudósítója volt Prágában. Ami az időt illeti, arra azért mindig akad, amit az ember szívesen és érdeklődéssel végez. V. Andrijanov: A kutatás nehéz dolog volt. Nem olyan egyszerű találkozni, s megállapí­tani az igazságot, amikor már annyi év telt el. De a dolog vonzott bennünket, sót lelkesített, hogy részesei lehetünk azok életének, akik­nek sorsa összeforrott Fuőík életének legna­gyobb megpróbáltatásaival.- Valószínűleg sok dokumentum, fénykép, levél gyűlt össze önöknél. Mit szándékoznak ezekkel tenni? Z. Hrabica: Igen, sok ilyen dokumentum van. Már munkánk első szakaszának végez­tével át akartuk adni őket a Julius Fuőík Múzeumnak. De akkor még nem volt ilyen múzeum. Csak 1988 februárjában nyílt meg Prágában, Csehszlovákia nemzeti hőse szü­letésének 85. évfordulóján. Amit összegyűj­töttünk, annak egy részét elküldtük a mú­zeumnak. Később át fogjuk adni % többi dokumentumot is.-És mikorra várható a Fuőík „Riportja“ alapján készülő új könyv megjelenése? V. Andrijanov: Moszkvában ez év őszén jelenik meg. Z Hrabica: Prágában körülbelül egy év múlva lát napvilágot. (A Béke és Szocializmus nyomán) MEY f BHMI új s: 1989. V „NE FELEDJETEK SE A JÓKAT, SE A ROSSZAKAT!" Julius Fucík „Riport az akasztófa tövéből“ című könyve hőseinek sorsáról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents