Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-29 / 52. szám
Krascsenits Géza felvétele 1989. december 29. XXI!. évfolyam Ára 1 korona SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Mi lehetett volna belőle? . Máshogy, képzeletünket szabadabbra engedve tesszük tel az idén a kérdést, ilyenkor, az év végi ünnepek táján: mi lett volna belőle, ha?... Mi lett volna belőlem, a gyermekemből, az így-úgy valósággá lett, vagy éppen teljesen elvetélt szándékból, mi lett volna az országból, netán az eszméből, amelyet ho- zsannázva egykor meg akartuk váltani a világot. E csendes napokban valószínűleg mindenki felteszi magának ezt a kérdést. Lelkiis- meret-vizsgálatot tartanak a győzők is, de a kárvallottak is. Már akinek van lelkiismerete. De vajon vannak itt győzők, akik jókedvvel diadaltort ülhetnének? Mindannyian kárvallottjai vagyunk annak, ami az utóbbi húsz esztendő alatt ebben az országban történt. Húsz évig jártuk a pusztát, és nem mdrid- hatjuk el, hogy ezalatt is nem voltak veszteségeink. Veszteség volt minden megalkuvás, a hatalomhoz törleszkedés minden megnyilvánulása. Túlságosan hosszú idő húsz esztendő, túlságosan hosszú ahhoz, hogy ne essék az ember kísértésbe. És a veszteséglistára írhatjuk azokat is, akik eleinte szilárdak voltak, de később - mert öt, tíz, húsz év elmúltával sem látták az alagút végét - megalkudtak, és az „alapelvek“ önjelölt őreinek kezdtek asszisztálni. Ök azok, akik most hirtelen felfedezik, hogy tulajdonképpen mindig is ellenállók voltak. Romain Rolland megállapította, hogy a 20. században azért devalválódtak a*z értékek, mert túlságosan hosszú ideig tartott az első világháború. Túlságosan sokan vettek benne részt, és felfedezték: könnyebben is lehet boldogulni a korábban megszokottnál, ha elég ügyes az ember. Milliónyi paraszt szűrte le ezt a tanulságot. Korábban búzát termeltek ezek az emberek, meg tehenet tartottak, és észrevette ezt a munkás is, akinek korábban véres verejtékkel kellett megküzdenie a mindennapiért, és más társadalmi rétegekben is hasonló következtetést vontak le. Csak egy kicsit ügyeskedni kell, mondották a törleszke- désre hajlamosak. Túlságosan hosszú ideig tartott a konszoli- dátorok dínomdánomja, országrontó dőzsölése. A főkolomposoknak alvezérekre, mindenre kapható poroszlók népes hadára volt szüksége. Tulajdonképpen az következett be, aminek jellempusztító hatására Romain Rolland már a két háború között figyelmeztetett, csak tartósabb volt a folyamat, az ügyeskedők tömege pedig népesebb. Az emberi élet léptékéhez képest túlságosan hosszú idő húsz esztendő. Mi lehetett volna belqje? Abból, akivel elhitették, hogy tehetséges, aki elhitte, hogy bárhol megállja a helyét? Tanár volt az illető, vagy géplakatos, vagy mérnök, vagy traktoros, vagy bányász, vagy újságíró. A felsorolás tetszés szerint folytatható. Lehet, hogy valóban tehetséges volt. A nagy számok törvénye alapján azonban megállapíthatjuk, hogy az emberek többsége közepes tehetségű. Közepesnek lenni nem szégyen. Rájuk épül az ország. Nem jelent se többet, se kevesebbet, mint annyit, hogy a tanár, a géplakatos, a mérnök, a traktoros, a bányász, az újságíró (ha közepes rátermettségű) szorgalommal jól helyt tudott volna állni. De bún volt vele elhitetni, hogy kiváló tehetségű, aki bárhol képes érvényesülni. Aki pedig kiemelkedő tehetségű (kevés van belőlük), az konszolidált viszonyok között többre viheti, többet használhat a közösségnek. Persze, ne tévesszük össze a konszolidált viszonyokat a konszolidátorok által kialakított viszonyokkal. Mi lehetett volna belőle? Abból, aki jó ízlésének, tisztességének, a nyilvánvaló igazságtalanságok miatti felháborodásának köszönhetően nem volt hajlandó együtt üvölteni a farkasokkal? Számszerűen ezt soha senki nem tudja kimutatni: Tudjuk, hol állt ez az ország az európai rangsorban hetven esztendeje, tudjuk, hol álltunk a második világháború előtt, és tudjuk, hol állunk jelenleg. Mi lehetett volna ebből az országból? Történelmietlen a kérdés - mondhatják az okoskodók. Én mégis felteszem. Pedig tudom, hogy azt a húsz évet már nem kapjuk vissza. Ez alatt a húsz év alatt annyit fejlődött a világ, amennyit máskor talán fél évszázad alatt sem. Az lehetett volna, aminek létrehozására most vállalkozunk. Tudjuk, hogyan nem szabad cselekednünk, és ez nem kevés. Szívesebben írtam volna hangulatosabb vezércikket, olyat, amilyet ilyenkor, töprengésre és lelkiismeret-vizsgálatra késztető ünnepek táján írni szokás. Úgy gondolom, ennek is eljön az ideje. Egy, öt, tíz év múlva. Rajtunk múlik - és most már valóban csak rajtunk -, hogy milyen hangulatban búcsúzunk egy év múlva 1990-től. T^TH mihÁLY
