Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-15 / 50. szám
ÍJ szú XII. 15. Adidas-cipök Jas-kivitelezésben Hírnév tekintetében az Adidas márkájú sportcipők és a bardejovi Jas gyár ugyanazon célt szolgáló termékei legalább olyan messze vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Talán felesleges megjegyezni, hogy melyik cég lábbelijei a népszerűbbek, hiszen ezzel szinte mindenki tisztában van. Azt viszont bizonyára kevesebben tudják, hogy az Adidas ezt részben a kelet-szlovákiai cipőgyárnak köszönheti, illetve, hogy a világmárka nagy sikere a bardejoviak munkáját is minősiti. Tudniillik: a közkedvelt sportcipőkből 1982 óta évente 800 ezer pár a neves fürdővárosban készül. „NEM VAGYUNK Ml AZÉRT ANNYIRA ROSSZ TERMELŐK“ Bizonyára sokan elcsodálkoznak azon, hogy a termékeit világszínvonalon előállító nyugat-európai cég a nálunk sokat bírált Jas cipőgyárral dolgoztat. - Hogy lehet ez? - kérdezik sokan. Nos, ezt a kérdést mi is feltettük Jozef Varali mérnöknek, a bardejovi állami vállalat gazdasági igazgatóhelyettesének, amikor a minap a két cég együttműködéséről beszélgettünk vele. O így magyarázta a dolgot:- Ez is igazolja, hogy tulajdonképpen nem is vagyunk annyira rossz gyártók, mint amilyennek egy-két számadat alapján a hazai közvélemény ismer minket. Igaz ugyan, hogy nálunk nagyobb a selejt aránya, mint például a partizánskéi gyárban, ám az is tény, hogy a termékszekezetünk sem ugyanaz. A szakmabeliek jól tudják, hogy más a megengedett hibaszázalék aránya a gumi- és műanyagcipók gyártásában, mint a bőrlábbeliek előállításában, vagy a varrott, illetve ragasztott és vulkanizált eljárással készülő cipők sorozat- gyártásában. Ha az értékelésnél a termelés nehézségi fokát is figyelembe vesszük, a szakmabeliek pedig erről sem feledkeznek meg, akkor kiderül, hogy a mi munkánk sem lebecsülendő. Ami a két cég együttműködését illeti, a nyolcvanas évek elején mi voltunk ennek a kezdeményezői. Abban az időben ugyanis ingadozni kezdtek a nem szocialista országok cipőmegrendelései, ezért stabilabb kereskedelmi kapcsolat kiépítésére törekedtünk. így jutottunk el 1982-ben az Adidas céghez. Az előbb tüzetesen felmért minket, megvizsgálta áruink minőségét. Miután megfelelő, megbízható félnek találta gyárunkat, aláírta velünk az évi 800 ezer pár sportlábbeli előállítására szóló gazdasági szerződést.- Az első lépések?- Mindenekelőtt a legfontosabb feltételeket kellett megteremteni. Dolgozóink egy csoportja Franciaországba ment, hogy megismerkedjen a munkával, a követelményekkel, s a gyártáshoz szükséges technológiai berendezésekkel. Ugyanakkor hozzáláttunk három műhelycsarnokunk átalakításához, majd az Adidastól kapott gépsorok beszereléséhez.- Hét év tapasztalatai alapján gyáruk szempontjából hogyan értékeli ezt az együttműködést.- Aranybányáról szó sincs, mi ugyanis ebben az üzletben csupán a munkánkkal vagyunk érdekeltek. Az alapanyag 95-97 százalékát, vagyis a teljes cipóalsórészt, valamit a felsőrész darabjainak többségét az Adidastól kapjuk. A mi dolgunk a részek összeillesztése, összeerösítése. Ezért páronként frankó- árban számítva 65 koronát kapunk. Vagyis, a percenkénti termelékenység csak nyolcvan fillér, míg a többi termékeinknél eléri a 2,8- 3 koronát. Mi tagadás, a munka igényességét nézve ez nem sok, viszont több csak akkor lehetne, ha az anyagot is mi adnánk.- Igen ám, csak az alapanyag is pénzbe kerül...- Természetesen nekünk az lenne a jó, ha a kellékeket akár a hazai, akár a külföldi piacon megfelelő áron tudnánk beszerezni.- Fogalmazhatunk úgy is, önöknek azt kell elérniük, hogy termékeik árban és minőségben is állják a versenyt a nemzetközi porondon?- Lényegében igen. S az Adidas céggel való együttműködés ebben csak segít nekünk. Szakemberei ugyanis vérbeli üzletemberek, tehát ilyen téren is elleshetünk, tanulhatunk tőlük ezt-azt.- Például?- Vegyük a termelést. A cég gyárainak korszerű műhelyeiben a szalagmunkát ók kisebb egységekre bontották, mint mi. Azt mondják, így a műhelyek teljesítménye megnőtt, mert a kevésbé ügyes egyének vagy csoportok nem fékezik a szorgalmasabb dolgozókat, s a jutalmazásban is igazságosabban érvényesíthetik a mindenkinek munkája szerint elvet. Vagy vegyünk egy másik dolgot. Nálunk a műhelyből kikerülő kész áru tisztaságára egy külön munkaerő ügyel, csomagolás előtt ő törli le a cipőről az ujjlenyomatokat és más foltokat. Az Adidas ilyen beosztású dolgozót már nem foglalkoztat, nem fizet. Igaz, ott a műhelyből, a gépekről nem is kerül piszkos cipő a csomagolóba, mert mindenki tudja, megtanulta már, hogy ezt a követelményt sem érdemes megszegni. Tulajdonképpen a gyárnak és a dolgozónak is gazdaságosabb így a termelés. MINDENKÉPPEN JÓ DOLOG A bardejovi cipőgyár jelentős mértékben ennek az együttműködésnek köszönhetően tesz szert némi kemény valutára, s korszerú- síthfeti külföldi csúcstechnológiával a termelést. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy ezen telül az állam kasszáját évente több mint 50 millió devizakoronával gazdagítja. Santiago Aguado mérnök, a Jas gyár Adidas részlegének csehszlovák állampolgárságú vezetője nemcsak az anyagi vonatkozásban látja értelmét ennek a kapcsolatnak. Szerinte más haszna is van.-Az Adidas cég révén hozzájutunk néhány szakmai újdonsághoz, fontos ismerethez. Konkrétan a divatirányzatokra gondolok. Persze a gyártástechnológiai változásokról is gyorsabban szerzünk tudomást. Arról nem is beszélve, hogy a külföldi tapasztalatokat így könnyebb nálunk felhasználni. Tudniillik, szakembereink, köztük a munkások is, gyakrabban megfordulnak külföldön, Franciaországban, mint korábban, s ott nyitott szemmel járva mindig megfigyelnek, felfedeznek valami érdekességet, amit aztán érdemesnek tartanak itthon is megvalósítani. Ez mindenképpen jó dolog. Főleg gyárunk jövője szempontjából, hiszen kétségtelen, hogy lépést akarunk tartani a világgal. A MÁSIK FÉL VÉLEMÉNYE Gyárlátogatásunkkor egy kis szerencsénk is volt, ugyanis Kuhn Guy úr, az Adidas cég kelet-európai partnerüzemeinek „gondnoka“ éppen ott tartózkodott. Az alkalmat kihasználva hozzá is bekopogtattunk. Készségesen elmondta véleményét.- A munka minősége szempontjából nincs különösebb kifogásunk, megbízható ügyfélnek bizonyult a bardejovi gyár. Persze, az nem rajtunk múlik, hogy évente csak 800 ezer pár lábbelit gyárt nekünk. Mi nagyobb meny- nyiségre is kötnénk szerződést, ha vállalná. Tudom, az ittenieknek nem kimondottan jó üzlet ez az együttműködés. Azt mondják, ha az alapanyagot is ők adnák, akkor kifizetődőbb lenne nekik a gyártás. Nos, szerintem ez nem is annyira biztos. Ugyanis elképzelhető, hogy a Jas vagy az illetékes csehszlovák reszort nem tudná nyereséget szavatoló áron beszerezni, előállítani a szükséges alapanyagot. Olcsóbban esetleg csak gyengébb anyaghoz jutna, az anyag minősége viszont a végtermék versenyképességét nagyban befolyásolja. Ismerem a csehszlovák bőripar termékeit, ugyanis nem olyan régen mi is megvizsgáltuk a kínálatot. A tizenkét féle bőrből mi csak egyet találtunk megfelelőnek, ám arra sem tartunk igényt, mert az ára 40 százalékkal magasabb, mint a másutt vásárolt anyagé. Ismétlem? mi Csehszlovákiával hajlandók lennénk bővíteni és kiszélesíteni a gazdasági kapcsolatokat. Itt van például az évek óta változatlan kivitelezésű cipödobozunk. Azt kezdettől fogva kintről szállítjuk ide, mert itt egyetlen papírgyár sem vállalja a gyártását. Vagy vegyük a színes cipőbéléseket. Csehszlovákiában szűk a választék, nagynak nem mondható megrendelésünkért állítólag nem érdemes átállítani a nagyteljesítményű textilfestő gépsorokat. Speciális cipőfűzőink készítésére sem találtunk itt vállalkozót. Persze, az üzletkötésre senkit sem lehet erőszakkal rávenni. Az mindenkinek a magánügye. Mi mindenesetre a rugalmasság hívei vagyunk. A termelésben ez rendkívül fontos.- ön szerint a csehszovák cipőgyárakra ez nem jellemző?-A jó szándék, a segíteni akarás azt mondatja velem, hogy esetenként lehetnének rugalmasabbak is. Nézze ezt a példányt- vett elő egy préselt gumitalpat. - Mivel Bardejovban ilyen technológiai eljárással nem készítenek talpat, a mintadarab legyártására a partizánskei ZDA vállalatot kértük meg. Az megcsinálta ugyan, de több, mint egy félévet kellett rá várnunk. Ez rendkívül hpsszú idő. Ha egy-egy új modell elkészítése a mostani alvállalkozóinknak ilyen sok időbe telne, akkor a világpiacon mi labdába sem rúgnánk. A naprakészség a mi szakmánkban is alap- követelmény. Igen fontos dolog a leleményesség, valamint az áru külalakja, s nem utolsósorban a kivitelezés minősége. Beszélgetés közben egy másik cipőtalpat húzott elő a szekrényből.- A franciaországinak az első felében van az úgynevezett választóvonal, az itteninek pedig - mutatja - a felső felében. Hogy a vonal hová kerül, az a présformától függ. Szerintünk érdemesebb olyan formát csinálni, amelyik a talpat az alsó felében osztja ketté, mert akkor könnyebb elkészíteni a különböző színű réteges talpat. A mintadarab „érdekessége“, hogy a méretnagyság leolvasásához tükröt kell használni, mert a számot fordítva nyomták rá. LESZ CSEHSZLOVÁK ADIDAS-CIPŐ IS(?) Hogy lesz-e vagy sem, az - úgy hírlik- rövidesen eldől. Az illetékesek ugyanis újból visszatértek a régi témához, ismét tanácskoznak a szabadalom, illetve a gyártási jog eladásának, megvételének kérdéseiről. Évekkel ezelőtt nem egyeztek meg. A barde- joviak alapos mérlegelés után úgy látják, nem törne bele a bicskájuk. Sőt, hasznos lenne számukra. Még akkor is, ha az Adidas megszabná nekik a piaczónát. Hogy a Jas licencvásárlási szándékából végül is mi lesz, az később derül ki. Az viszont szinte biztos, hogy az Adidas-cipők iránti hazai igény felmérése rövidesen elkezdődik. A két cég megegyezése alapján ugyanis a jövő év elején 30 ezer pár Bardejovban gyártott Adidas-sportlábbelit kapnak boltjaink. Ha az akció sikerrel zárul, azaz lesz kellő érdeklődés a világmárkájú termék iránt, akkor várhatóan a két cég együttműködése is tovább bővül. GAZDAG JÓZSEF már kevesen nevezik Kozics- háznak a bratislavai Hviezdo- slav téri 2. számú épületet. Nem különösebben tetszetős, nincs olyan érdekes, mint a tér, vagy az óváros bármelyik más, középkori építménye. Nem mutatnak rá az idegenvezetők sem, bár a Carlton Szálló közvetlen szomszédságában áll. Csak azok tartják számon, akik nem bánják ha állva kell ebédelni, vacsorázni, csak ízléses, laktató és olcsó legyen az étek. Napjainkban ugyanis a ház földszinti helyiségeiben húsételeket, húskészítményeket kínáló, önki- szolgáló büfé működik. Másképpen volt régen, dédapáink idején, amikor Promenádénak nevezték a teret. Illik rá emlékeztetni. Nem nosztalgiázás miatt, hanem inkább azért, mert szerte a világon az idén emlékeznek a nagyszerű találmány, a fényképezés másfél évszázadára, s ab- , ban művészet- és ipartörténeti szerepe van a Kozics-háznak. Az egykori Pozsonyba csak az ország- gyűlések idején látogattak fényképészek. Alkalmi munkára, és persze ők még csak a kezdetleges eljárásokat - daguerrotípia, kollotípia - alkalmazták. Andreas Grolla, a bécsi fényképész, az olasz Giacomo Ma- rastoni, aki később Budapesten telepedett le, majd Hans Lobethal. A város első, önálló és állandó fényképésze Kozics Ede Nepomuk volt, aki 1852-ben, 23 éves korában kezdte el működését a mai Smeral utca 35. számú ház kertjében létesített műteremben és műhelyben. Elődeinél sokkal korszerűbb technikával - üveglemezes géppel, vegyszeres kezeléssel - készítette a fényképeket, s tevékenysége egyre ismertebb lett. 1856-ban azután a 27 esztendős ifjú mester „házat nyit“, ami annyit jelent, hogy a Promená- dén, a mai Hviezdoslav téren, közvetlenül A három zöld fához címzett vendégfogadó, á mai Carlton Szálló szomszédságában álló A Kozics-ház ház helyiségeiben rendezkedik be. A korabeli sajtótudósító értesülése szerint műtermét a legújabb matematikai számítások alapján építették és rendezték be. Ugyanez a sajtótudósító (jelzése: h-err, a német nyelvű Pressburger Wegweiser munkatársa) évekkel később, 1863-ban arról Is beszámol, hogy milyen „a Kozics- ház“, milyen szolgáltatásokkal várja az érdeklődőket, és ezeket a meghatározásokat használja: galéria, múzeum, társasági központ, az iparosok és vállalkozók tanácskozó helye. Arról is tudósít például, hogy a mester a megrendelők, a modellek természetes magatartásának, arckifejezésének a megörökítésére törekszik, azért beszélget velük hosszan a felvétel előtt, azért kéri őket, hogy előbb zenét hallgatva'tekintsék meg a kiállított, másokról készített felvételeket is. Tény, hogy kiváló fényképész volt. A Bécsben megjelent szaklap, a Photographische Korrespondenz, 1870-ben példás vállalkozásnak minősítette „a ház" üzemeltetését. Főleg a műterem rendkívül sajátos megvilágítási rendszerét, a visszaverődő fények alkalmazásának módját ajánlotta a szakma figyelmébe. Kevesen tudják, hogy Kozics azonban nemcsak kiváló fényképész és üzletember volt, hanem kiváló kémikus, kiváló kísérletező is. A szabadalmi hivatal bizonyíthatja: a porcelánra, a zománcra, az üvegre és a vászonra fényképezés eljárását ö kísérletezte és dolgozta ki. Külön fejezet, Hogy életének utolsó évtizedében (1874-ben hali meg) egyre gyakrabban hagyta „a házat“ segédjeire, munkatársaira, ömaga pedig inkább a szabadban fényképezett. Az ekkor készített városképekkel új műfajt teremtett a fényképezés művészetében Ami életének érdekessége: a tanulóévek. Eddig csak azt sikerült megállapítani, hogy szülei akarata szerint papnak kellett volna lennie, de ő erről hallani sem akart, inkább otthagyta a családot. Nem tudjuk hol járt, kiktől tanult, míg első műtermét meg nem nyitotta. Úgy vélik a kutatók, miként egykor a vándorlólegények, ö is több, korabeli osztrák, olasz, cseh és magyar fényképész műhelyében tanult, dolgozott, míg meg nem teremtette maga számára az érvényesülés lehetőségét. Halála után előbb a felesége, majd a fia vezette „a házat“, de a lakosok egyre gyakrabban tettek ilyen megjegyzést: Nem olyan, mint volt, és nem is lesz már olyan, soha. Igazuk lett. Am talán éppen ezért kellene bennünket, meg a városba látogatókat valamiféle emléktáblával, felirattal emlékeztetni rá, hogy ahová falatozni térünk be, ott volt a valamikori, neves, híres Kozics-ház egykori műterme. HAJDÚ ANDRÁS • Itt készülnek az Adidas-cipők (A szerző felvétele)
