Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-15 / 50. szám
Vasárnap 1989. december 17. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 07.24, nyugszik 15.46 Kö- zép-Szlovákia: 07.31, nyugszik 15.53 Nyugat- Szlovákia: 07.37, nyugszik 15.59 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 21.23, nyugszik 10.42 Közép-Szlovákia: 21.30, nyugszik 10.49 Nyugat- Szlovákia: 21.36, nyugszik 10.55 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük LÁZÁR - KORNÉLIA nevű kedves olvasóinkat • 1749-ben született Domenico CIMAROSA olasz zeneszerző (t 1801) • 1859-ben született Nyikolaj Nyikanorovics DUBOVSZKOJ orosz festő (t 1918). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL JELKÉPEK NÉLKÜL Kövesdi Károly jegyzete VÍZÉPÍTÉS, STRUCCPÁFRÁNY ÉS BAZALTORGONA Pomichal Richárd riportja Palócföld kincseiről KÉZFOGÁSOK- MELEGE Küzdelem a létért a Őesky Krumlov-i Sumava Agrokombinátban- Kádek Gábor riportja TÚLSÓKAT AKARUNK? Vita a fiatal családok helyzetéről MEGHALLGATJUK EGYMÁST? Fekete Marian írása SZELÍD MADÁRKÉNT... Dusza István írása BETLEHEMI ÁLLATOK Déry Tibor novellája A SZERETET BÁSTYÁI Szabó G. László beszélgetése Hegedűs D. Gézával CSALÁDI FOTÓ Marina Liszocskina leningrádi riportja 1 Levelek Vélemények Féladó nélkül Rohanok a postára, hogy még aznap útra keljen a névnapi üdvözletem. Órámra pillantva nem volt okom az aggodalomra, mivel az ipolysági (Őahy) posta délután 16.30-ig van nyitva. Veszem a tollat, s írom a képeslapot. Ám a postás néni türelmetlen. Az órám éppen 16-ot mutat. A hölgy kinéz a félig már leeresztett ablak mögül, s így szól: „Na meglesz már az a levél?!“ Értetlen arcot vágva, reszkető kézzel adom neki a borítékba bújtatott képeslapot. Vajon miért siettetett? Méghozzá annyira, hogy elfelejtettem aláírni a lapot! Hogy ki a hibás? Talán én, mert pontban négy órakor mentem a postára? Ezentúl majd elkéredzkedem az iskolából előbb, habár a posta délután fél ötig van nyitva. . -áskMegtelt a busz Sebök Lászlóné Írásának, illetve az Új Szó november hetediki számában a sofőrök véleményének olvasása után az emberben felvetődik a kérdés: milyen messze is vagyunk még a kulturált utazástól. A mai autóbusz-közlekedést mindinkább a tömött utasterek, ideges és fegyelmezetlen utasok, az udvariatlan és sértödékeny sofőrök jellemzik. Legalábbis én ezt tapasztalom. Nem tartom igazságosnak, hogy az utasok az autóbuszokban egyformán fizetnek az ülő- és állóhelyekért: Mindig irigyeltem azokat az útitársaimat, akik ugyanazért a pénzért ülőhelyhez jutottak, amiért én épp hogy felfértem a tömött autóbuszra. Egy hétvégén a Magas-Tátrában voltam a munkatársnőimmel. Hazautazásunkkor a Csorba-tóról nagyon udvarias autóbuszsoförrel ismerkedtünk meg. Mivel zuhogott az eső, hamarabb felengedett az autóbuszba, vigyázott táskáinkra, míg elmentünk ebédelni. Célba érkezésünk előtt a rimaszombati (Rimvaská Sobota) buszmegállónál legalább 60-70-en várakoztak, többnyire középiskolások, akik Zvolenba és Banská Bystricába utaztak vissza. A fiatalok megrohanták az autóbuszt. A sofőr kétszer is figyelmeztette őket, s mivel hiába, abbahagyta a jegyeladást és lezárta a buszajtó egyik felét. így aztán csak egyenként szánhattak fel. A végére maradtak a pórul jártak. Még vagy húszán várakoztak felszállásra, amikor a sofőr kijelentette, hogy nem vesz fel több utast. Pedig még felfértek volna. Nem tudom, mikor jött a következő autóbusz, vagy vasárnap lévén, volt-e későbbi járat. A következő héten péntek délután Banská Bystricáról szerettem volna hazajutni Losoncra (Lucenec). Ebben az időpontban több autóbusz is indul. A megállónál mintegy 150-200-an, többnyire diákok várakoztak az első járatra, ^s a tolongás felülmúlt minden elképzelést. Szerencsésen feljutottam a buszra. A sofőr fennhangon „ válogatta az utasokat. Aki a végállomásra, Losoncra utazott, minden további nélkül kapott jegyet. Aki viszont Zvolenba, vagy a környező falvakba, azokat leszállította. Miután az utasok jól összepréselődtek, bezárult az ajtó. Pedig még jócskán tolongtak a felszállóhelyen. A sofőr odaszólt nekik, hogy majd jöhetnek a következő járattal egy óra múlva. Ahogy a két esetből is kitűnik, nem kevés múlik a sofőrökön. Bár el kell ismerni, sok a gondjuk, nagy a felelősségük. Az utazás körüli nehézségek hétvégeken vagy a hét első napján szinte rendszeresek, s ezt tudják a közlekedési vállalat vezetői is. Hiába kérik az utasok, a vállalatok, intézmények és iskolák, hogy iktassanak be csúcsforgalom idején több járatot. Nincs miből, kevés az autóbusz, a meglévőek is épp hogy üzemképesek és persze kevés a sofőr is. így, ha utazni kényszerülünk, számolnunk kell a nehézségekkel. Legyünk emberségesebbek, elnézőbbek egymás iránt, mind az utasok, mind a sofőrök. Trest'ansky Mária * * * Én is olvastam a Megtelt a busz című írást, s a tizennégy hivatásos gépjárművezető válaszlevelét, melyből kitűnik: ók a bírálatot sértőnek találják. Végre az emberek bátran mutatnak rá a hibákra. Az autóbuszvezetők nem veszik jó néven, ha többet foglalkoznak velük az újságok. Másokra mutogatnak, akik ,,... a munkaidő alatt a vállalati gépkocsikat is igénybe veszik, hogy ügyes-bajos dolgaikat intézzék ...“. Azt azonban már nem vallják be, hogy általában ők sem szeretik gyalogosan intézni ügyeiket, s két járat között ide-oda furikáznak a város utcáin. Vagy hogy néha nem egyezik a viteldíj a menetjegyen feltüntetett összeggel. Ám az mindenképpen örvendetes, hogy a bírálat használt. Az újságcikk óta az autóbuszvezetők nálunk emberségesebben viselkednek az utasokkal. Remélem, ez továbbra is így lesz. Bódi Barnabás, Tornaija (Safárikovo) E heti fotónk Zimankós hideg - mégis mosolygós arcok. Gyerekek, fiatalok, idősek áradata. Ilyen volt a Pozsony (Bratislava) Hainburg közötti múlt hét végi barátságmenet. Kézfogás - vigyázva, hogy a vasfüggöny szögesdrótja ne sebezzen. Ma már több határszakaszon nem áll fenn ez a veszély: eltűnt a drótkerítés Ausztria és hazánk között (Gágyor Aliz felvételei) Zengett a dal Húszévesen, 1968-ban másképp képzeltem életünket. Mint a többség, én is lelkesedtem, majd amikor már nem volt szabad, lelkesedésem alábbhagyott. Nem volt szabad, mégis sokáig, sokszor dúdolta» Karel Kryl nyílt, őszinte dalait, tiltakozásul, ám megalázva. Korosztályom nem feledte a dalokat. Fiókok mélyén őriztük a Kryl-leme- zeket, magnótekercseket, hogy néha titokban mégis meghallgassuk. A dal tovább csengett bennünk, s előfordult, megfeledkezve az óvatosságról, dúdoltuk gyerekeink előtt is. Amikor rákérdeztek, mi ez az ismeretlen dallam, gyorsan másra tereltük a beszélgetést. De ők felkutatták fiókjaink titkait, s csendes estéken közösen hallgattuk a Kryl- dalokat. A fülbemászó gitárszóló felkorbácsolta érzéseinket, a dalok szövege feltépte sebeinket. Alig egy hete a pozsonyi (Bratislava) Sportcsarnokban összegyűlt fiatalok az énekessel együtt énekeltek. Huszonegy év után szabadon, lelkesen. (péterfi) Q Megkérdeztük Q LUBOMÍR SUTEK kandidátust, a pozsonyi (Bratislava) Csehszlovák Méréstani Intézet kutatási igazgatóhelyettesét: • A mai Szlovákia területén a méréstan (idegen szóval metrológia) hetvenéves múltra tekint vissza, de a nyilvánosság viszonylag keveset tud róla. Mivel foglalkozik ez a tudományág, és milyen szerepet tölt be az ország életében?- A metrológia - például az oly hasonló elnevezésű meteorológiával, ellentétben - valóban azok közé a tudományágak közé tartozik, amelyek nemigen keltik fel az emberek figyelmét. Legalábbis nem úgy, nem tudatosan foglalkoznak vele, mint sok más, ugyancsak nem kis gyakorlati jelentőségű ágazattal. Az említett jubileum alkalmából a közelmúltban nem véletlenül nyitottunk kiállítást a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeumban. Szeretnénk, ha minél többen ismernék meg munkánkat, célját, s értenék meg, miért nélkülözhetetlen mindennapi életünkben a méréstan. Aki azonban nem jut el a jövő év április közepéig megtekinthető bemutatóra, kérem, legalább közvetlen környezetét vegye jobban szemügyre. Azonnal rájön, hogy csupa olyan dolog vesz körül bennünket, amelyet egyebek között mérete is jellemez. Gondoljuk el, mi lenne, ha nem volnának egységes mértékek. A méréstan feladata: helyesen, pontosan és egységesen mérni, azaz összehasonlítási alapot teremteni, hogy könnyebbé váljék a termelés, egyszerűbbé mindennapi életünk. Ez ma már mindannyiunk számára a legtermészetesebb dolognak tűnik, de jelentőségét szinte fel sem tudjuk becsülni. A méréstan tehát - mint az elnevezéséből is következtetni lehet - a mérések módjával, pontosságával, a mérőeszközök kifejlesztésével, tökéletesítésével, esetleg gyártásával foglalkozik, de fontos területe a mértékegységek meghatározása és a mintaegységek, azaz etalonok készítése. Érdekes, hogy a mértékek egységesítésére csak 1875-ben kerített sort 18 ország, amikor ezt már végképp szükségessé tette a technika fellendülése s a nemzetközi kereskedelem, illetve együttműködés elmélyülése. A megegyezést követően ezek az országok - legalábbis Európában - lehetőségeiktől függően igyekeztek mihamarabb bevezetni egy új mértékegységrendszert. Az akkor kidolgozott rendszert azóta újabb, tökéletesebb váltotta fel. Persze nem azért, hogy a méréstannal foglalkozó tudósok, technikusok bizonyítsák, nem tétlenkednek, hanem mert az egyre fejlettebb technika és új tudományos ismeretek lehetővé teszik némely mértékegység pontosabb meghatározását, s rávilágítanak több, korábban elfogadott meghatározás tökéletlenségére. S a méréstanban lépést kell tartani a világgal, mert a nemzetközi kereskedelemben - ha ezt nem hangsúlyozzák is - sokat nyom a latban, milyen színvonalú a partnerország méréstana. Az ugyanis magától értetődik, hogy fejlett mérés- technika nélkül egy iparág sem gyárthat pontos, jó minőségű árut, s ez fordítva is igaz: ahol az ipari termelés alacsony szintű, ott a méréstechnikai berendezések sem érhetik el a világszínvonalat. Csehszlovákiában az utóbbi években sajnos ennek ellenére egyre inkább leépítik a méréstani szakemberállományt - mondván, ők nem hajtanak hasznot a vállalatoknak. Ez pedig oda vezet, hogy egyre kevesebb hozzáértő szakember végez minőségellenőrzést az országban, egyre elavultabb eszközökkel. Azt. hogy ez mennyire érződik külkereskedelmünk eredményein, aligha szükséges különösebben bizonygatni. Baranyai Lajos
