Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-12-01 / 48. szám

Vasárnap 1989. december 3. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 07.10, nyugszik 15.47, Kö- zép-Szlovákia: 07.17, nyugszik 15.54, Nyugat- Szlovákia: 07.23, nyugszik 16.00 órakor. A A HOLD kel - Kelet-Szlo­vákia: 11.07, nyugszik 20.34, Közép-Szlovákia: 11.14, nyugszik 20.41, Nyugat-Szlovákia: 11.20, nyugszik 20.47 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük FERENC - OLDftlCH nevű kedves olvasóinkat • 1864-ben született Herman HEIJERMANS holland író, ko­rának legjobb holland dráma­írója (t 1924). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL PRÓBATÉTELEK ELŐTT Morvay Gábor riportja NEM MANKÓ, ÚTMUTATÁS Egri Ferenc írása TORONYÓRA (IS) - LÁNC NÉLKÜL Póda Erzsébet riportja A„CSENDES“ ÓVODA Péterfi Szonya írása HOLVANNAK A MŰVEK? Gondolatok a peresztrojka és az irodalom kapcsolatáról - E. Fehér Pál cikke AMERDEKATÉRI LÁNY Jósé A. Quirino elbeszélése TÜZEK A krakkói nó: Anna Polony -Szabó G. László beszélgetése TEGNAP, MA, HOLNAP-EGY FEDÉL ALATT Reszeli Béla franciaországi útijegyzeteinek harmadik része Levelek >rorrw.i3 Vélemények Kellékek híján... Vannak kereskedelmi vállala­tok, melyek az üzlet mellett „ta­karékossági“ tevékenységgel is foglalkoznak. Azokat, akik sza­bad idejüket szeretnék kissé igé­nyesebb vagy költségesebb mó­don eltölteni, igyekeznek kiadá­saiktól megmenteni. Például a papírüzleteket már vagy más­fél évtizede nem látják el festő­művészet! kellékekkel. A „leépí­tés“ a hetvenes évek közepén kezdődött. Az ellátás addig sem volt valami fényes, de idővel mindent meg lehetett kapni. Most azonban már csak játéko­kat és tanszereket árulnak. A festóvászon, a terpentin, az oldószer, a festóállvány, a rajz­tábla, a hazai gyártmányú akva- rell-, tepmera- és olajfesték, a lapos ecset stb. hiánycikk. A szakképzett rajztanárok, vagy amatör festők, akik nem tagjai a képzőművészek szövet­ségének, kénytelenek az ország távolabbi helyeiről Bratislavába utazni, s ha az üzletet áruátvétel vagy leltározás miatt zárva talál­ják, fordulhatnak vissza, s ha nyitva találják, cipelhetik a cso­magot. Az elmúlt 30-40 év folyamán sokat művelődtek az emberek, emelkedett életszínvonaluk, igé­nyeik is megnőttek, ám festőmú- vészeti kellékeink nincsenek. A szabad idő művelt embe­rekhez méltó, ésszerű kihaszná­lását hirdetjük, hogy ne ivászat- tal, kártyázással, ne passzív te­levíziónézéssel, vagy magunkat agyondolgozva, például fóliá­zással töltsük el, az ifjúság ne a környezet rongálásában élje ki alkotó kedvét. Ez így helyes, de mindennek lehetővé tételéről el­feledkezünk. Simonyi Lajos Párkány (Stúrovo) Korszerűbben, de bonyolultabban? Napjainkban egyre több szó esik a lakosságnak nyújtott szol­gáltatásokról. Mindenütt, ahol ennek adottak a feltételei, igye­keznek sokrétűvé tenni. Sajnos, a Tóketerebesi (Trebiáov) járás­hoz tartozó községekben a pos­tahivatal takarékpénztári tevé­kenységét szeptember 25-ével megszüntették, illetve a király- helmeci (Kráíovsky Chlmec) ta­karékpénztárhoz összpontosí­tották. Az ok: áttértek a számító- gépes rendszerre. Ez így van rendjén. A tudomány és a tech­nika egyre nagyobb teret hódít minden területen. Csakhogy ésszerűen kellene elbírálni, hogy a döntés helyes-e. Az érintettek egyike a szentesi (PleSany) pos­tahivatal amely hosszú idők óta takarékpénztári tevékenységet is ellátott, az itt élők legnagyobb megelégedésére. Most a posta- hivatalban kifüggesztett értesí­tés tudomásul adja: ez a szolgál­tatás megszűnt, Királyhelmecre kell utazni. S ez legkevesebb fél napot vesz igénybe. Napjaink legfőbb célja a lakosság igényei­nek a kielégítése. Vagy még­sem? Gondoltak-e az idősekre, akik egy- vagy kétszáz koronán­ként takarékoskodnak; vagy ar­ra, hogy a takarékoskodni szán­dékozók órákat, esetleg egész napot aligha fognak szentelni erre. Pedig a pénz azért van, hogy forgalomban legyen, s ezt a le­hetőséget itt és a többi érintett községben megszüntették. Pusztai József Étkezési gondok Naponta utazom a munka­helyemre Leleszre (Leles), fgy kénytelen vagyok ebédelni is valahol, éspedig az iskolában. Mivel a helyi alapiskolában nincsen főzésre megfelelő he­lyiség, kénytelenek az ebédet a Latorca étteremből hordani. Nem vagyok válogatós, min­dent meg szoktam enni, de sokszor bizony ehetetlen, amit főznek. Az étel hol sós, csí­pős, vagy zsíros, egyáltalán nem gyerekeknek való. Semmi változatosság nincs az étla­pon, mindig csak hús szere­pel. Tudom, nehezebb száz­százötven adag ebédet meg­főzni, mint otthon a családnak, de azért valamilyen megoldást csak kellene találniuk a Lator­ca étterem dolgozóinak, mert így lassan elveszítik kosztosa- ikat. És nemcsak a gyerekek­ről van szó, hanem a nyugdíja­sokról is, akik szintén itt ét­keznek, s mindenki változatos, kalóriadús ételt szeretne fo­gyasztani. Már többször szóvá tettük a koszt rossz minősé­gét, de sajnos nincs illetékes, aki intézkedne. Terebesi Irén E heti fotónk Vajon mi kerül majd ebbe a ko­sárba? (Ordódy Vilmos felvétele) Utcai életképek Rengeteg ember toporog az autóbusz-pályaudvaron. A sorban egy rendkívül csinosan öltözött fiatalasszony áll, mellette egy négyév körüli kislány. A gyermek kezdetben mintagyerekként viselkedik. Az arckifejezéséből viszont azt veszem ki, hogy ö is szeretne odafutni a mellettük futkározó két kislányhoz. Az anya viszont görcsösen szorítja kezét. Amikor cigarettára gyújt, a kislány kihasználva a pilla­natot, a gyerkekhez fut és beáll közéjük játszani. A gyermekek önfeledt játékát az anya mérges hangja zavarja meg.- Azonnal idejössz! És ezt a dolgot majd otthon megbeszéljük! A kislány megrémülve, szemében könnyekkel néz az anyjára.- Anyukám, nagyon jó leszek és ez többé nem fog megismétlődni, csak kértek, ne beszéljük meg. A csinos fiatalasszony (aki közben már nem is tűnik annyira csinosnak) elégedetten végignéz rajtunk és csak ennyit mond:- Látják, nevelni tudni kell. Délután fél öt, csúcsforgalom. Az autóbusz pontosan érkezik, kezdődik a tolongás. Pár perces várakozás után becsukódnak az ajtók, a zsúfolt járgány‘nekilódul. Az utasok úgy koccannak egymás­hoz, mint a biliárdgolyók. Sem hely, sem levegő nincs. A vezető mögötti ülésen egy anya ül, ölében egy óvodás korú kisfiú. A hirtelen beállott csendben a gyerek megszólal:-Anyu, itt ezen a résen bedughatom a cukorkás zacskómat megkínálni a vezető bácsit? A buszon hirtelen végighullámzik a n&retés, az utasok közül néhányan biztatják a gyereket: dugd csak be, kisfiam! A kisfiú zavartan néz körül. A biztató szavakban rejlő durva kétértelműséget még nem fogja fel, ezért nem érti a nevetést, ó csupán barátkozni szeretett volna. Most tágranyílt szemmel néz körül: Úgy érzi, a felnőttek között ez nem is olyan egyszerű... Vermes Emília J Megkérdeztük | CSÉMI JÓZSEF mérnököt, a Szö­vetségi Gyűlés képviselőjét, a ne- mesócsai (Zemianska Olca) Cseh­szlovák Hadsereg Efsz elnökét: • Ha szót kapna, mit szeretne elmon­dani az efsz-ek XI. országos kongresz- szusán?- Mindenekelőtt tolmácsolnám az efsz-ek komáromi (Komárno) járási konferenciájának azt a megállapítását, hogy a szövetségi mozga­lom négy évtizede alatt járásunkban is sokat fejlődött a mezőgazdasági termelés, és hogy üzemeink, vállalataink az új feltételek között is a gazdasági felemelkedés lehetőségeit kutat­ják. Persze nem hallgatnám el, hogy a sikerek ellenére gondjaink is vannak. Például gyakran bíráljuk a növénytermesztési és állattenyészté­si ágazat összhangjának hiányát, a termelés költségességét, de a másik oldalon azt is látni kell, hogy a költségek alakulása csupán 40 százalékában függ a mezőgazdasági vállalatok tevékenységétől. Konkrét példaként a saját ta­pasztalatainkat említeném. Szövetkezetünkben 1976 óta mintegy 76 százalékkal emelkedtek az anyagköltségek, de ezt elsősorban az üzemanyag, a takarmánykeverékek, a gépek és egyéb vásárolt termékek árának 65 százalé­kos emelése idézte elő. Csupán 1980 óta 52 százalékkal drágultak a mezőgazdaságnak szállított termékek, viszont a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára csak 28 százalékkal emelkedett. Elmondanám, hogy híve vagyok az átalakí­tásnak, de egyes alapelvekkel nem tudok meg- békülni. Például nem értem, mi a logika abban, hogy az eddigi 12 helyett csak 10 mázsa természetbenit adhatunk a tagoknak. Kell a ta­karékosság, de a megfelelő helyen. A termé­szetbeni, a gabona a földműves számára min­dig is az életet, a biztonságot jelentette. Tudom, gondot okoz a tervezettnél gyorsabb ütemben növekvő húsfogyasztás, de ezt a problémát nem lehet azzal megoldani, hogy korlátozzuk a háztáji állattartás lehetőségét. Sokan helytelenítik az új adórendszert. Nem véletlenül, ugyanis a jelentős elvonások követ­keztében számtalan gazdaság képtelen kizáró­lag a mezőgazdasági alaptevékenységből megélni. Tehát más forrásokra, elsősorban a nem mezőgazdasági jellegű melléküzemági tevékenységre kell támaszkodniuk. Mi hektá­ronként 2700 korona földadót fizetünk. Ez olyan teher, hogy képtelenek vagyunk aktívvá tenni a folyószámlánkat, pedig az árutermelésünk egy hektárra számított értéke túlhaladja a 29 300 koronát. Osztom azoknak a vélemé­nyét, akik szükségesnek tartják az adórendszer újraértékelését. Már csak azért is, mert például a jelenlegi nyereségadó inkább fékezi, mint ösztönzi a kezdeményezést. Ha szót kapok, szeretném felhívni a figyel­met arra, hogy a kötelező termésbiztosítás 1986 óta érvényes alapelveit szintén revíziónak kell alávetni. Egyrészt azért, mert ma a termést kizárólag mennyiség tekintetében lehet biztosí­tani, másrészt azért, mert az alapelvek nem növényekről, hanem növénycsoportokról be­szélnek. Például gabonafélékről, egy kalap alá véve a kalászosokat, a kukoricát és a hüvelye­seket. Fonák helyzet, hogy a termelő egy fillér kártérítésre sem tarthat igényt, ha a lencsénél 50 százalékos terméskiesése volt, de a gabo­nafélék egészét tekintve teljesítette a termelési tervet. Az ilyen biztosítási rendszernél az is többet érne, ha a gazdaságok saját kockázati alapot hoznának létre az esetleges károk ellen- súlyozására. (dek) ÚJSZ 2 1989.Scil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents