Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 47. szám
Több fajtát telepítsünk A szőlőben szüret után is bőven akad tennivaló, hisz a jövő évi terméshozam megalapozása, a tőkék egészségi állapotának és termőképességének megőrzése egyebek között az őszi tápanyagpótlástól és a talajmunkáktól függ. A korai fagyok hatására néha idő előtt lehull a lomb, s így a vesszők sem érnek be tökéletesen, de ez ellen csak a terület, illetve a fajták megválasztásával lehet úgy-ahogy védekezni. Sokkal nagyobb gond, hogy év közben sokan részben vagy teljesen elhanyagolják a növényvédelmet. Ilyenkor célszerű még novemberben elvégezni a lemosó permetezést, ami természetesen nem zárja ki, hogy márciusban még egy hasonló kezelést végezzünk. A teljes lombhullást követően gyűjtsük össze és semmisítsük meg a lehullott leveleket. Ezzel jelentősen csökkenthetjük a tavaszi elsődleges fertőzések veszélyét. így elsősorban a szőlőorbánc és a fakórothadás ellen védekezhetünk, de mérsékelhetjük a peronosz- póra és a lisztharmat áttelelési lehetőségeit is. Nagyobb területen, ahol sok munkát adna a levelek összegyűjtése, beásás vagy beszán- tás előtt DNOC-hatóanyagú készítménnyel ajánlatos megpermetezni a lehullott leveleket. A Krezonit E 0,8, a Novenda 2 százalékos töménységben használható. A tél a szőlőtőkék számára a tenyésznyugalmi időszakot jelenti. A nyugalmi állapot azonban csak viszonylagos, hisz a töke ilyenkor is él, s bár mérsékelten, de folytatja élettevékenységét. Az ültetvény szerves trágyázására 2—4 évenként kell gondolni, 4—5 kilogramm istállótrágyát vagy 2-3 kilogramm érett komposztot juttatva egy négyzetméter termőterületre. A szőlő gyökérzete meglehetően mélyen helyezkedik el, ezért a szerves trágyát 30-40 cm mélyre kell Őszi tennivalók a szőlőben juttatni. A házikerti ültetvényben a sorok mellett két ásónyomnyi mélységű árkot kell ásni. Ebbe tegyük előbb a szerves trágyát, majd szórjuk rá a foszfor- és káliumtartalmú műtrágyát, s takarjuk vissza az árkot. Az árok a tőkéktől legalább 50-60 cm-re kerüljön, s legfeljebb 35 cm mély legyen, különben kárt tehetünk a gyökerekben. Ha egy mód van rá, a négyévenkénti trágyázás helyét kicsit módosítsuk, s mindig 5 cm-rel csökkentsük az árok mélységét, hogy a szívógyökerek közül minél kevesebb károsodjon. Műtrágyából összesen 20 dkg kell egy négyzetméterre évenként, ennek 40-50 százalékát ősszel alaptrágyaként, a többit a tenyészidőben fejtrágyaként juttassuk ki. A trágyázásnak kezdetben a tőkék nagy termőfelületének gyors kialakítása, később a termőképesség megtartása a célja. A helyes tápanyagpótláshoz mindenekelőtt a szőlő tápanyagigényét, a felhasználható trágyaféléket, valamint a tápanyagpótlás legmegfelelőbb formáit kell ismemi. A tőkék tápanyagigényének meghatározása nem egyszerű feladat. Ugyanis nem elég abból kiindulni, hogy az egységnyi termésmennyiség kineveléséhez milyen és mennyi tápelemet igényel a töke, mert ez sok tényezőtől függ. Azonkívül a felvehető tápanyagok aránya és’hozzáférhetősége is fontos szempont, amire viszont kihatnak a talaj tulajdonságai. A valós igény többféle módszerrel is meghatározható (külső elbírálással, a termés által elvont tápanyagok mennyiségének felmérésével, talaj és növényelemzéssel, trágyázási kísérletekkel), de kielégítő eredményt csak akkor várhatunk, ha valamennyi módszert együtt alkalmazzuk. A tápanyagellátás mai, korszerű felfogása szerint rendszeres nagy terméshozamot csak úgy érhetünk el, ha a talajban olyan tápanyagszintet alakítunk ki, amely nagy termések esetén is lehetővé teszi a növény zavartalan fejlődését, vagyis ha a tápanyagok hiánya nem gátolja az egyéb kedvező feltételek érvényesülését. Ahol a talajban elegendő a tápanyag, ott az évi adagolással csak a termés által elvont mennyiséget kell pótolnunk. Figyelembe kell venni az egyes tápelemek hasznosulási fokát és a kimosódás okozta veszteségeket. Irodalmi adatok szerint 100 kg termés kineveléséhez a szóló 0,9 kg nitrogént, 0,5 kg foszfort és 1,6 kg káliumot vesz fel a talajból. A szükséges mútrágyamennyiség meghatározásánál számolni kell azzal, hogy a kijuttatott hatóanyagnak csak egy része hasznosul. Konkrétan a nitrogénnek a 80 százaléka, a foszfornak a 30, a káliumnak pedig a 60 százaléka. A helyes és okszerű tápanyag-gazdálkodás végett évente célszerű levélanalizist végeztetni. A szóló tápanyag-ellátottsága akkor kedvező, ha nitrogénből 2,5 százalékot, foszforból 0,5, káliumból 1,75, magnéziumból pedig 0,6 százalékot tartalmaznak a minták. A talajmunkákat ősszel az ún. fedéssel fejezzük be. A fedés minden olyan tőkeformánál szükséges, ahol alulról induló vesszőkről termelünk. Ez kapával, nagyobb ültetvényben fedöekével vagy tárcsás takaróekével oldható meg. Az elterjedt múvelésmódoknál a sorközök felszántása jellemzi a fedést. A sort mindkét oldalról összeszántjuk, így a sorközben árok, barázda marad, amit majd nyitáskor takarunk vissza. Palik László mérnök A ribiszketermesztésnek több előnye van. A bokrok és törzses faalakok korán iermóre fordulnak, rendszeresen és bőven teremnek, s a gyümölcsük változatosabbá teheti táplálkozásunkat. Szervezetünk számára főleg a ribiszkében található vitamonok fontosak. Közülük is mindenekelőtt a C-vitamin, amelyből a feketegyümölcsú fajtákban találósak akkor számíthatunk, ha a helyi feltételeknek megfelelően választjuk meg a telepítésre szánt fajtát. Ebben most azoknak szeretnénk segíteni, akik a feketeribiszke termesztéséhez éreznek kedvet. Jó tudni, hogy a feketegyümölcsú fajták érzékenyek a kemény fagyokra, ezért teljes biztonsággal csak azokban a körzetekben termesztheA faiskoláknak elsősorban a nagyüzemeket kell ellátniuk ültetőanyaggal, de a termelést úgy irányítják, hogy a kertbarátoknak is tudjanak megfelelő fajtákat kínálni. S nem csupán facsemetékből, de a kertész- kedók által keresett bogyósokból is. (Svátopluk Pisecky felvétele - ŐSTK) ható a legtöbb - 100 grammonként 95-289 mg%. Az adott fajta termésének tartósításra vagy egyéb feldolgozásra való alkalmasságát a cserzöanyagok mennyisége határozza meg (0,8-0,42 százalék), de fontosak a festékanyagok is. A ribiszke jól alkalmazkodik a termőhelyi feltételekhez, amiről a termesztés általános elterjedtsége tanúskodik. Teljes sikerre azonban tök, ahol az évi átlaghőmérséklet legalább 7-9 fok, s évi átlagban mintegy 500-750 mm természetes csapadék hull. Eredményes termesztésük egyik feltétele, hogy a talaj jó táperőben legyen s mintegy 2-2,5 százalék humuszt tartalmazzon. Legmegfelelőbb az enyhén savanyú kémhatás. A termesztésre engedélyezett, faiskolai szinten nagyban szaporított és forgalmazott fajták közül házikerti telepítésre a következőket javasoljuk. Az újabb nemesítésűek közül első helyen az Otelo fajtát említjük. Erőteljes bokrot nevel, nagyfokú ön- megporzással jeleskedik, és az ellenállóképessége is kiváló. A hosszabb fürtökön fejlődő, nagy bogyói július első harmadában érnek. A házikertekbe bokor és törzses faalak formájában egyaránt telepíthető. A Viola 1984-ben került be a fajta- jegyzékbe. Nagyobb bokrot nevel, de nem hajlamos a besúrűsödésre, vesszői pedig nem hajlanak le a földre. Jó önmegporzó, a káros hatásoknak jól ellenáll. Nagy bogyói elsősorban közvetlen fogyasztásra alkalmasak. Rendszeresen és bőven terem, kertbarátoknak a bokor és a faalak egyaránt ajánlható. Az Éva új hazai nemesítés, tavaly ismerték el. Gömb alakú, erőteljes bokrot nevel, igényli a kiegészítő öntözést. Fürtje középhosszú, rajta a bogyók közepesen nagyok. Rendszeresen és bőven terem, 4-5 nappal az Otelo után érik. Bokor alakban célszerű telepíteni, elsősorban a közepes vagy magasabban fekvő termőkörzetekbe ajánlható. Svédországból származik az Ojebyn. Nagy bokrot nevel, gyümölcse általában 4 nappal az Otelo előtt fogyasztható. Nagy előnye a jó fagytúrö képesség. Bokornak és fának nevelve egyaránt bevált. A holland nemesítésé Rood- knop középkései érésű, inkább a déli körzetekbe ajánlható. Középhosszú fürtjein 6-9 közepesen nagy vagy nagy bogyót nevel, jó önmegporzó. Bőven terem, de egyenetlenül érik. A javasolt fajtákon kívül még mások is kaphatók a faiskolákban - például Silvester, Nigra, Karlstej- ni hosszúfürtű stb. -, ami azért is jó, mert a tökéletes megtermékenyítés céljából ajánlatos legalább 2-3 fajtát telepíteni. N. P. A ritkító metszésről W/////////////W//////////////////////////////W///////A Az alma- és a körtefák bírják a metszést, de a túl erős metszéssel még az igen súrú, elhanyagolt fáknál se borítsuk fel az élettani egyensúlyt. Az ilyen fákat 2-3 év alatt lehet rendbe hozni. A 10 cm-nél vastagabb ágakból lehetőleg ne sokat vágjunk ki egyszerre. A korona külső részein a vékonyabb elágazásokat ritkítsuk meg. A cseresznyefák kevésbé tűrik a metszést, de általában nem is igénylik. Az alakító metszés után szabályos koronát nevelnek. A termőre fordult cseresznyefák ritkító metszésénél csak a törött, elszáradt gallyakat vágjuk le, csonkmentesen tőből, vagy egy-egy elágazásra. Az 5-10 éves cseresznyefáknál a 3 m feletti központi sudarat egy oldalelágazásra vágjuk vissza. A meggyfák nemcsak tűrik, de igénylik is a metszést. A fajták elsú- rűsödésre, fűzfaszerűen lelógó ágrendszer, korona kinevelésére hajlamosak. A sűrítő ágak, gallyak ritkításán kívül lelógó, „ostorszerú“ galy- lyak egy részét tőből, nagyobbik részét egy-egy alsó termörészre, bok- rétás termőnyársra metsszük vissza. A szilvafák nem birják az erős metszést. A fajták metszési igénye között azonban nagy különbségek vannak. A Besztercei sűrű koronát nevel, ezt csak mérsékelten lehet ritkítani. A Stanly és a ringlófajták ritka, laza koronát nevelnek, és a nagy termés súlya alatt szétterülnek, gyakran az ágak le is törnek. Ezeknél a fajtáknál a lehajló ágakat egy felfelé törő elágazásra kell visz- szametszeni. A kajszifák szintén bírják a rendszeres koronaritkítást, és szükség esetén a gallyak, a vesszők vissza- metszését is. Az igen erős metszésre azonban mézgásodással, ágelhalással .és pusztulással reagálnak. Az 5 cm-nél vastagabb ágak levágását lehetőleg kerüljük. A szétterülő koro- nájú kajszifáknál a lelógó elágazást egy felfelé törő gallyra vágjuk vissza (tavaszi, márciusi-áprilisi metszésnél). A mandulafák metszése gyenge koronaritkításból áll. A dió- és gesztenyefák termókorban nem igénylik a metszést, csak a beteg, törött, elhalt elágazásokat vágjuk le. A birs- és mogyoróbokrok ritkító metszésénél a gyökér és a tősarjak egy részét tőből, csonkmentesen eltávolítjuk. Egy-egy vastagabb gallyat, ágat is kimetszhetünk, hogy ne legyen túl sűrű a bokor. A ribiszke- és pöszmétebokrok ritkítása lényegében a termőágak folyamatos ifjításából áll. A bokrokban 10-12, legfeljebb 16 elágazást hagyunk. A 3-4 legidősebb ágat tőből eltávolítjuk, s egyéves sarjak- kal pótoljuk. (Föld Népe) Az egzotikus madarakat tenyésztők többsége különféle „szabadalmat“ hasznosítva igyekszik megvédeni a kedves kis énekesmadarak - főleg a rovarevők - kényes lábát. A fából készült madárülők gumitömlővel való bevonása széles körben megfelelnek Nyár végétől színes termések tömegétől roskadoznak kertjeink népszerű cserjéi, a tüztövi- sek. A sötétzöld levelek között sárga, narancsszínű vagy piros gömböcskék sokasága a napfényben csillogva kínál terített asztalt a feketerigóknak. Az örökzöld, súrú ágú, tövises cserjék macskabiztos fészkelő- és búvóhelyet is nyújtanak az énekesmadaraknak. Nagy népszerűségüket annak köszönhetik, hogy szigorú teleinket és forró nyarainkat egyaránt jól tűrik. Igazán szép, két-három méteres, sűrű lombú és dús termésű bokorrá jó víztartó, középkötött, de levegős és tápanyagban gazdag talajon fejlődnek. Telepítésük után néhány évig rendszeres talajiazítást és a száraz időszakokban öntözést kívánnak. Mostohább körülmények között, például a városi parkokban, vagy sülevényes talajokon is életben maradnak, de igazi lomb- és termósdíszüket nem tudják kibontakoztatni. A nyírást, alakító metszést is jól tűrik, ezért szabályosra alakított sövénynek ts első- rangúak, persze dús termésükre így már nem számíthatunk. Hajtásaikat irányítva és rögzítve, falfelületek takarására is alkalmasak. A közönséges túztövis (Pyracantha cocci- nea) levelei fényes sötétzöldek, hajtásai, fiatal levelei kissé molyhosak. Bokrait május közepén fehér virágok borítják el, félcentiméteres narancsszínű termései nyár végére fejlődnek ki. A faiskolai lerakatokban a vad faj mellett a tűz- tövis nemesített változatai is kaphatók. A Kasan rendkívül télálló változat, rendszeresen és bőségesen hozza narancsszínű terméseit. A Golden Charmer aranyló termései hosszú, felálló hajtásokon fejlődnek. Bőtermő, ellenálló fajta. Az Orange Charmer hasonló termetű, de termései nagyobbak és narancsvörösek. A Mohave tömött fürtjei ragyogó pirosak, korán érnek, fényes, sötétzöld lombjával és szinte világító terméseivel az egyik legszebb fajta. A másik a Soleil d'Or, amely abban tér el, hogy termései a déli napfényt idéző, szinte vakító sárga színűek. Délnyugat-Kína szubtrópusi hegyvidékeiről származik a nálunk még ritkaságszámba menő, keskenylevelú túztövis (Pyracantha angustifo- lia). Hazájában magas bokorrá nő, nálunk inkább talajközelben marad, mert kissé fagyérzékeny. Amíg meg nem erősödik, a leghidegebb hónapokban takarásra szorul. Lehetőleg félárnyékba ültessük. (Kertbarát Magazin) elterjedt módszer. Az azonban már kevésbé ismert, hogy ennél az eljárásnál sokkal előnyösebb a csupán gumitömlőből készített ülőke. Először is ki kell választani, be kell szerezni a legmegfelelőbb vastagságú gumitömlőt. A túl erős gumit nagyon nehéz hosszában megnyújtani, a túl puha viszont könnyen meghajlik, és nem nyújt biztonságot a rátelepedő madárnak. A mellékelt rajzon látható ülőke szerkezete igen egyszerű. A megfelelő hosszúságú, vastagságú és átmérőjű gumitömlőre (1) mindkét végén megfelelő vastagságú parafa, vagy fából készült dugót (2) teszünk. A dugókba előzőleg fémből készült kis kampókat erősítünk (3). A kifeszített gumitömlőt a kampók segítségével a kalitka vagy a madárház oldalára, drótjára erősítjük. A gumitömlőből készített madárülőkéknek több előnyük van. Elsősorban védik a madarak lábát, gyakorlatilag sohasem eshetnek le, és végül, de nem utolsósorban forró vízzel és megfelelő készítmény fel- használásával igen gyorsan és alaposan megtisztíthatók. (Chovater) Madárülő gumitömlőből
