Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-17 / 46. szám
% Műm f®r hozzá kétség, hogy IN ü I 11 ipari termelésünk szerkezeti átalakítása napjaink egyik legsürgősebb és egyben legbonyolultabb feladata: Bonyolultsága főleg abból következik, hogy a gazdasági mechanizmus átalakításával együtt, azzal összefüggésben kell megvalósítani. Különböző nemzetközi összehasonlítások, elemzések alapján, valamint saját gyakorlati életünk tapasztalataiból kiindulva azt már világosan látjuk, hogy gazdaságunk jelenlegi szerkezete tarthatatlanná vált, s alapvető változásokra van szükség ahhoz, hogy újból szervesen bekapcsolódhassunk a világgazdaság lüktető vérkeringésébe. A szerkezetváltást számos összefüggő körülmény teszi szükségessé. Az egyik, talán a legfontosabb, ipari termelésünk aránytalanul nagy energia- és anyagigényességében rejlik, ami végső fokon oda vezet, hogy a termelő munka gyakran már nem is a társadalmi szükségletek kielégítését, hanem magának a termelésnek a fenntartását, a munkahelyek, munkaalkalmak megőrzését szolgálja. Ennek aztán számos következménye, kísérő jelensége van. Fölösleges készletek halmozódnak fel például egyes fél- és késztermékekből, miközben másokból állandó hiány mutatkozik. A fogyasztási cikkek kínálata tartósan nincs összhangban a kereslettel, van szó, ami nemcsak átképzési feladatokat jelent, hanem az átmeneti munka- nélküliség veszélyét is magában hordozza. Ennek ellenére érezhetőbben kellene érvényesíteni ebben az irányban a piaci viszonyok hatását, elsősorban a veszteséges vállalatok közös kasszából, az állami költségvetésből való támogatásának korlátozásával. Ugyanakkor az árviszonyok további ob- jektivizálásával is elő kell segíteni az egyenlő esélyek és az igényes feltételek kialakítását. Ennél is nagyobb gondot jelent azonban az a kérdés, hogy milyen forrásokból fogjuk fedezni a szerkezetváltást, hiszen ehhez újabb beruházásokra, korszerű technológiai berendezések, licen- cek vásárlására lesz szükség. Mindez a kezdeti szakaszban csupán terheket jelent, amelyek csak a későbbi évek folyamán, fokozatosan térülnek meg. Itt a gazdasági mechanizmus átalakításának egyik kulcsfontosságú problémájáról, elvi kérdéséről van szó. A szerkezetváltást ugyanis egyaránt lehet központi vagy vállalati forrásokból fedezni, attól függően, hogy az új érték, a nemzeti jövedelem hogyan oszlik meg a vállalati szféra és a központi szervek között. Erre pedig elsősorban a bevezetésre kerülő elvonási és adórendszer adja meg a választ. Tulajdonképpen mindkét forrással számolni kell, vagyis inkább az A Kelet-szlovákiai Vasművekben már több éve nagy gondot fordítanak a termelési alap korszerűsítésére. A 7. ötéves tervidőszakban 2,7 millió koronát fordítottak a berendezések felújítására, a 8. ötéves tervidőszakban pedig 3,2 milliárd koronát irányoztak elő erre a célra. Jelenleg az egyik hengermű 42 napig tartó főjavítása van folyamatban, melynek befejezése után egyenletesebb vastagságú, jobb minőségű lemezeket fognak gyártani. Duéan Ivanko a hengermű meghajtó tengelyét köszörüli. kevés eszköz jut a termelés műszaki fejlesztésére, s így a termékek minőségi színvonalában sem tudjuk követni a nemzetközi viszonylatban tapasztalható fejlődést. Gazdaságunk további hátrányos vonása a végtermék-központúság, az a körülmény, hogy a társadalom és a népgazdaság szükségleteit döntő mértékben hazai termelésből akarjuk kielégíteni, mégpedig olyan elviselhetetlenül széles választékban, hogy az szinte lehetetlenné teszi a világpiacon is versenyképes gyártmányfejlesztést. így szükségszerűen kevés anyag és erőforrás jut a tartozékok, alkatrészek gyártására, ami nemcsak az ellátásban okoz komoly hiányokat és nehézségeket, hanem a nemzetközi termelési kooperációba való bekacsolódást is megnehezíti. Sorolhatnánk még tovább is gazdasági fejlődésünk nemkívánatos jelenségeit, a pénz belső és külső konvertibilitásának a hiányát, az ár- és a bérpolitika területén megnyilvánuló fogyatékosságokat, a környezet károsodását, társadalmi vonatkozásban az elidegenedés problémáját, s az ezekkel összefüggő egyéb gondjainkat. Mindezt igyekszünk mostanában az eddigi - és jelenlegi - direktív, adminisztratív irányítási rendszer számlájára írni, habár ennek a fejlődésnek mélyebb és szélesebb történelmi összefüggései is vannak, amelyek feltárása további következetes kutatási munkát igényel. Térjünk azonban vissza a témánkra, a szerkezetváltás problémájára. A köz- gazdasági szakemberek részéről elég sok javaslatot, véleményt olvashatunk már arról, hogy mennyivel kevesebb nyersvasat, acélt kellene termelnünk, milyen mértékben korlátozhatnánk a szénjövesztést, s mindez milyen kedvező hatásokkal járna a termelés anyag- és energiaszükségletének csökkentésében, arról azonban kevés szó esik, hogy konkrétan milyen szakágazatokban kellene beszűkíteni s beszüntetni a gépipari termelést, az pedig egyelőre egyáltalán nem világos, hogy ki és miből fogja fedezni a szerkezetváltás nem csekély pénzügyi költségeit Ami a beszúkítési programokat illeti, ezeket természetesen központi szintről is érzékenyen kell kezelni, hiszen itt jelentős munkaerő-átcsoportosításokról a kérdés, hogy ezek a források milyen kölcsönös arányban lesznek egymással. A nagyobb horderejű szerkezetváltásokhoz központi támogatásra lesz szükség, ugyanakkor nagyon sok érv szól amellett, hogy elsősorban a vállalatok számára kell biztosítani több mozgásteret és megfelelő pénzügyi fedezetet. Jelentős szempont például a vállalatok nemzetközi együttműködésben való decentralizált részvétele. A mi feltételeink között a szerkezet- váltásnak csak akkor van gyakorlati értelme, ha ez együtt jár a nemzetközi gyártásszakosítás és termelési kooperáció elmélyítésével. Ez egyrészt a termelési programok beszűkítésének nélkülözhetetlen feltétele, másrészt pedig a műszaki és minőségi színvonal emelésének döntő forrása. A számításba jövő külföldi partnerek - a tőkés országok vállalatai, s növekvő mértékben egyes szocialista országok vállalatai is - nem a központi szervekkel fogják keresni a kapcsolatokat, hanem a tényleges partnerekkel, figyelembe véve azok gazdasági helyzetét, fizetőképességét, döntésekben való önállóságát. A szerkezetváltás alapvető szempontjait azonban továbbra is elsősorban a Szovjetunióval kapcsolatos gazdasági együttműködés feltételei fogják meghatározni. Ezen a területen a kölcsönös áruszállítás összetételében alapvető változásokra lesz szükség ahhoz, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai a jövőben is dinamikusan fejlődhessenek. Ebben a vonatkozásban nem a jelenlegi átmeneti állapotokból, hanem a kibontakozó irányzatokból kell kiindulni. Ezekben az is fontos szerepet játszik, hogy az iparilag fejlett tőkés országok nagy lehetőséget látnak a nyersanyagokban és más erőforrásokban gazdag, hatalmas tudományos-kutatási potenciállal, s szakképzett munkaerővel rendelkező Szovjetunióval való együttműködésben. Az energetika, a feldolgozóipar, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés várható konjunktúrája számunkra is új piacokat jelenthet a szovjet köztársaságokban. Célszerű tehát már most is odafigyelni, hogy ipari termelésünk idejében igazodhasson az új lehetőségekhez, figyelembe véve, hogy a Szovjetunióból származó behozatal skálája is lényegesen kibővülhet. MAKRAI MIKLÓS A bratislavai Építőipari Gépesítési Kutatóintézetben különböző automatizált berendezések, robottechnikával felszerelt munkahelyek kifejlesztésével segítik elő az építőipari gépgyártás műszaki színvonalának emelését. A felvételen Albert Bilsky és Jozef Garai egy automatikus hegesztöberendezést szerel össze nyomástartályok készítéséhez. (A CSTK felvételei)
