Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-10 / 45. szám
JSZÚ 89. XI. 10. LSora reggel volt, vasárnap - éppen nyitottunk, amikor j j *» megjelentek az ajtóban. Hatnál közülük fegyver is volt - emlékezik a kis elegáns párizsi Marmottan Múzeum régiségkereskedésének tulajdonosnöje - Kilenc képet vittek et.“ A bolt pultjain ott láthatók a múzeum tulajdonából ellopott festmények reprodukciói. A tulajdonosnö sorban megmutatja, melyeket rabolták el: Claude Monet Napkelte impressziója című 1872-es alkotását, azt a képet, amelyről az irányzatot nevezték el; Berthe Morisot A bálon című alkotását 1875-böl. Ezután egy régi katalógust lapoz fel, hogy megkeresse benne Monet fiatalkori arcképét August Renoirtól, majd pedig egy időskori portréját, melyet egy kevésbé ismert impresszionista, Naruse festett. ,,Ennek már csaknem négy éve - mondja a tulajdonosnö nagy sóhajjal. - Azóta nem hallottunk semmit ezekről a képekről.“ Az eltűnt alkotások csak képeslapok és plakátok formájában maradtak meg a múzeumban. A francia rendőrség azóta még csak nem is feltételezi, hol lehetnek az ellopott impresszionisták, de a szakemberek közül Az alvilág műtárgyakra specializálódott részének pontos információi vannak valamennyi számításba jöhető műkincsről. A rosszul őrzött európai templomok és kastélyok fosztogatása szinte mindennapossá vált. így pl. a franciaországi Troyes egyik gótikus templomából 1987-ben hét középkori táblakép tűnt el egyszerre. Szerencsére tavaly ismét visszakerültek eredeti helyükre - a tapasztalatlan tolvajok rájöttek, hogy nem tudják eladni a ritka becsű műkincseket; ketten közülük rács mögé kerültek. Monsignor André Marsat, a troyes-i egyházmegye múkincsfelügyelöje elmondta, hogy 1970 óta több mint száz lopás történt. „ Eljönnek a műkereskedők és fényképeznek. .. aztán ideküldik fizetett embereiket, akik elvégzik helyettük a piszkos munkát. A kastélyok még rosszabb helyzetben vannak. Oda teherautókkal mennek a tolvajok, s így kirámolnak mindent, hogy távozásuk után csak a puszta falak maradnak. “ Pár éve egy francia és olasz műkereskedő által szervezett banda a limousini megye kastélyaiból több mint 33 millió dollár értékű műkincset vitt el. A rendőrség feltételezi, zrz \ — "1 din fi ni T T "?C "7 TT Ifi 1 1 p 4 1 Jj _LJ . lí L_L J V LÜU Jünü Jd Jd JtIl többen meg vannak győződve arról, hogy a képeket Japánba vitték, ahol a helyi maffia, a Jakuza birtokába jutottak. A múkincsrablás általában romantikus bűnténynek számít, melynek hátterében többnyire elvakult művészetrajongók és jó szimaté kereskedők állnak. Emlékezzünk csak vissza a Vénusz elrablása (How to Steel a Million) című filmre. Csakhogy, ha Peter O’Toole és Audrey Hepburn ma vetemedne arra, hogy műkincset raboljon, a tárgy értéke akár 50 millió dollárra is rúgna. Az aukciókon egyre több képet adnak el rekordösszeqért. Május 9-én a Sotheby’s árverési csarnokban Picasso önarcképe, az Én, Picasso 47,9 millió dolárért kelt el, Gauguin Mara Mua-ja 24,2 millióért. Majd alig egy nappal később, a Christie’s csarnokban egy másik képet - Monet égő naplementéjét a brit parlament fölött -14,3 millió dollárra becsülték (ez a kikiáltási ár kétszerese). Ilyen árak mellett egy csapásra műgyűjtővé szeretne lenni az is, aki azelőtt sohasem érdeklődött a képzőművészet iránt, és ilyen emberek nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, ha műkincsekről van szó. ,,Az csak természetes, hogy a csalók és bűnözök élénk érdeklődést tanúsítanak minden iránt, amivel pénzhez lehet jutni“ - állítja Alain Deter, francia nyomozó. A művészeti kutatások nemzetközi alapítványa (IFAR), melynek székhelye New York, 1976-ban vezetni kezdte a lopott műalkotások listáját. Három évvel később mintegy 1300 műtárgy szerepelt a jegyzékben, napjainkban már vagy 30 ezer. Némely lopást ma is kifogástalanul elegáns módszerrel hajtanak végre. Az idén februárban például a Madison Avenue galériát egy elegáns ifjú pár járta gyerekkocsival. Miután távoztak, a helyi alkalmazottak csalódottan állapították meg, hogy a kocsiban feltehetőleg nem gyerek volt: a vitrinből hiányzott Picasso egyik karcolata. Mivel a lopott képekkel való kereskedelem hatalmas összegeket hoz a konyhára, egyre több gengszterbanda kezd erre specializálódni: kirabolják a galériákat, kifosztják a magángyűjteményeket és brutalitásukkal meg a primitív bűnözök kíméletlen módszereivel rettegésben tartják a múzeumokat, így például 1984-ben, Louis Wesley Barnes mükincstolvajt azzal gyanúsították, hogy miután kifosztotta üzletüket, meggyilkolt egy régiségkereskedő házaspárt: Betty és David Branumot. S amikor a rendőrség Texasban rábukkant, géppisztollyal próbált védekezni. Európában már régóta köztudott, hogy a képrablók műtárgykereskedőkkel próbálják felvenni a kapcsolatot Genf régi, macskaköves utcáin. Újabban azonban ezeken a helyeken a félelem kezdett eluralkodni. „Ha valaki odajön hozzám és van Goghot - vagy valami hasonlót - kínál fel, hallgatok, semmit sem láttam, semmit sem hallottam“ - vallja be egy neves galéria tulajdonosa. - Ezek az emberek ugyanis keményen bosszút állnának, ha megtudnák, hogy valahol említést tett róluk az ember. “ Az újkori történelem legnagyobb képrablásával a dublini Déli Bandát gyanúsítja az ír rendőrség. A rablást, amely 1986. május 21-én történt Alfred Beit nemesi birtokán, Wicklow körzetében, bámulatos alapossággal hajtották végre. Hogy a rablók a sötétben fényforrások nélkül biztosan bejuthassanak a villába, a szántóföldeken keresztül fehér jelzésekkel és műanyagtasakokkal előre kijelölték az utat, amely éjszaka jól látszott a holdfényben. Kitörtek egy ablakot és szándékosan beindították a biztonsági berendezést. Az épület őre ezután mindent leellenőrzött, s mert semmit sem talált, a rendőrségnek bejelentette, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ezután a tolvajok nyugodtan elvittek tizenegy festményt, köztük Goyát, két Rubenset, egy Gainsborough-t és egy Vemeert - a tizenhetedik századi holland mester fennmaradt képe közül az egyiket -, amelyekről ismeretes, hogy magántulajdonban vannak (a többi az angol királynőé). hogy a zsákmány három francia műkereskedőnél rejtőzik. Ók majd - hamis számlákkal - apránként Észak-Olaszországba küldik az árut. Onnan valószínűleg Angliába vagy az Egyesült Államokba kerül, ahol árveréseken értékesítik. Az amúgy is súlyos pénzügyi problémákkal küzdő nagy múzeumok az utóbbi években milliókat kényszerültek költeni biztonsági berendezésekre. A nagy értékű műtárgyakat bemutató kiállításokat valóságos összeesküvés előzi meg. Az egyes darabokat a legnagyobb titokban kell a helyszínre szállítani. így például, amikor van Gogh-kiállítást rendeztek Arles-ban, ahol a nagy mester élete utolsó éveit töltötte, minden egyes vásznat külön, más útvonalon, titkos menetrend szerint juttattak el a dél-franciaországi városba. Olaszországban és Franciaországban a rendőrség speciális osztályt hozott létre a múkincsrablások felderítésére. Párizsban, Mireille Balestrazzi felügyelő irodájában és Rómában, Emilio Napolitano rendőrparancsnok hivatali helyiségében a legkülönbözőbb műtárgyak - szárnyas oltárok, rokokó komódok, római mellszobrok, holland mesterek táj- és zsánerképei - várakoznak tarka összevisszaságban, hogy visszakerüljenek tulajdonosaikhoz, vagy tárgyi bizonyítékként szerepeljenek a bírósági tárgyaláson. Más országok gyakorlatától eltérően, az olasz rendőrség fontosabbnak tartja az eltűnt érték.elókerülését, mint a tettesek megbüntetését. Mindenáron igyekszik meggátolni, hogy a remekművek örökre eltűnjenek vagy megsemmisüljenek. A tolvajok gyakran szétszabdalják a festményeket, s az egyes részeket külön értékesítik. Megtörténik, hogy átfestik a képet, megmásítják a hátteret vagy néhány fontos részletet. Új alakjában már nyugodtan eladhatják a legális piacon, mint ugyanannak a mesternek vagy iskolájának müvét. Napolitano és száz beosztottja naponta húsz-harminc lopásról kap bejelentést. Számítógépes adattárukban több mint 65 ezer eltűnt műtárgy szerepel. Informátorok egész hálózata és népes szakértőgárda segíti munkájukat. Ennek ellenére az olasz rendőrség a múkincslopásoknak alig felét, a francia rendőrség alig 30 százalékát, az Interpol pedig mindössze 10 százalékát képes felderíteni. Az elmúlt négy év során négy alkalommal rabolták ki azt a római templomot, amely éppen Emilio Napolitano munkahelyével szemben van. A nyomozók zöme a lopott holmi viszonteladóira specializálódott. „Nem nehéz rájuk bukkanni“ - állítja Balestrazzi felügyelő. Nehezebb megtalálni az eredeti tulajdonosokat. A nagy európai bolhapiacokon - a párizsi Saint Ouen-en vagy a londoni Bermondsey-n - a kereskedók gyorsan és ügyesen bonyolítják le titkos tranzakcióikat. A vásárlás során a lopott tárgyak percek alatt „tisztára mosódnak”, legalizálódnak. A rendőrség csak nehezen bizonyíthatja be, hogy a vevő tudott az áru kétes eredetéről. Az amerikai törvények szerint a lopott holmi lopott marad, akárhány kézen ment is keresztül a lopást követően. Az európai országok többségében azonban az, aki rendesen megfizeti az árát, a lopott műkincs jogos tulajdonosává válik. ,, Egyetlen jó hírű kereskedő sem kíván lopott holmit árusítani“ - mondja Marcus Linnéi, a híres Sotheby-’s árverési csarnok igazgatója. - Ám a műkincseknek nincs személyazonossági igazolványuk, amely eredetüket bizonyítaná." A Sotheby’s most a Lloyd biztosító társasággal, az IFAR-ral, s egy sor más szervezettel közösen olyan számítógépes nyilvántartás kidolgozásán munkálkodik, amely tartalmazná á lopott műtárgyak jegyzékét és részletes adatait. Ez egész Európában megkönnyítené a műkereskedők munkáját. Ám a kitűnő terv még csak papíron szerepel, ráadásul már most megmutatkoznak a hiányosságai. így például aránylag kevés műkincset lehet így regisztrálni. Az olasz rendőrség ugyanis általában lopott tárgyaknak minősíti azokat a műkincseket is, amelyeket a tombarolik, a történelmi korokból származó sírok fosztogatói ásnak ki. Mivel ezek a tárgyak sosem képezték legális gyűjtemény részét, és létezésük piacra kerülésük előtt" sehol sem volt regisztrálva, a nyugat-európai műkereskedők nem kis ellenérzéssel fogadják a visszaszerzésükre irányuló olasz követeléseket. Ismert az az eset, amikor a kaliforniai Getty Múzeum egy gyönyörű Afrodité-szobrot és néhány görög-római maszkot vásárolt egy ismert londoni régiségkereskedőtől. Az árat nem hozták nyilvánosságra, de kiszivárgott, hogy csak a szobrot.20 millió dollárra biztosították. A londoni kereskedő Svájcban vásárolta ezeket a műkincseket, egy eléggé gyanús férfitól. Az olasz rendőrség, a szobor eredete után nyomozva, olyan szálakra bukkant, amelyek a sírrablókhoz vezettek. Meggyőződése, hogy a tombarolik ásója nyomán felszínre került tárgyak adásvételét a maffia tartja kézben. A Getty Múzeum új szerzeményeinek jogi helyzete még mindig tisztázatlan. Előkerülhetnek még valaha a művészettörténet szempontjából felbecsülhetetlen értékű, eltűnt remekművek? Van Gogh, Vermeer, Monet vagy Goya ellopott képeit általában eladhatatlannak tartják. A kevésbé ismert alkotásoktól eltérően, ezeket a legapróbb részletekig elemezték és katalogizálták. Amennyiben valamilyen naiv amatőr kaparintaná meg őket, hamarosan nyomára bukkannának. A tolvajokat, akik tavaly az amszterdami Állami Múzeumból vittek el néhány festményt, pár hét alatt lefülelték, éppen akkor, amikor zsákmányukat egy műgyűjtőnek álcázott nyomozónak próbálták eladni. A rablók gyakran az eredeti tulajdonosnak kínálják fel megvételre az eltulajdonított műkincseket. Azonban a zsarolásnak ez a formája nem mindig válik be. Sok múzeum és gyűjtő nem hajlandó fizetni, inkább a biztosítótársaságokra hagyja az ügy lebonyolítását. Léteznek azonban ritka becsű művészi alkotások, amelyek nincsenek biztosítva. Hollandiában a biztosítás annyira korlátozott, hogy egyetlen állami gyűjtemény sincs biztosítva. Tavaly decemberben a Kröller- Müller Múzeumból elraboltak három korai van Gogh-fest- ményt. Az egyik idén áprilisban - enyhén sérült állapotban - megkerült. A másik kettőért a képrablók 2,5 millió dollárt követeltek. Nem is olyan irdatlan ár ez, ha meggondoljuk, miiyen csillagászati összegekért kelnek el a nagy holland mester vásznai a nyilvános aukciókon. Ennek ellenére a holland parlament úgy döntött, hogy nem fizet. A pénz végül mégis összegyűlt, ha más forrásokból is, de a zsarolók többé nem jelentkeztek. A képek hollétéről azóta sincs hír. Hol lehetnek az eltűnt művek? A szakemberek egyre gyakrabban adnak hangot annak a véleményüknek, hogy a műkincs-, kábítószer- és fegyverkereskedelem sok esetben összefonódik, fedi egymást. „A képrablásokat valószínűleg a maffiához hasonló bűnszövetkezetek szervezik, amelyek akár száz évig is >>zárolhatják« a lopott holmit, mivel nincs szükségük a pénzre azonnal" - magyarázza az egyik francia nyomozó. Több országban, mint pl. Olaszországban is, az elévülés törvényszabta ideje mindössze tíz év. Egy tapasztalt genfi műkereskedő ezzel kapcsolatban a következőket mondja: „Sok eltűnt kép 16-20 év után ismét felbukkan. Ha nem Európában, akkor, mondjuk Dél-Amerikában. Az emberek hamar felejtenek." Több rendőrnek az a meggyőződése, hogy az elrabolt műkincsek sok esetben a kábítószer-kereskedőkhöz vándorolnak: ennyi és ennyi kilogramm kokainnak például egy Monet- kép az ára. „A piszkos ügyletek lebonyolítói között is szép számmal akadnak hozzáértő, lelkes műgyűjtők - állítja egy mükincsrablásokkal foglalkozó rendőr. - Ha valakinek huszonöt Cadillacja van, a huszonhatodik már egyáltalán nem fogja érdekelni. De ha meg tud szerezni egy Rembrandt- képet, az már egészen más." CHRISTOPHER DICKEY (NEWSWEEK) Platzner Tibor kollázsa
