Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-14 / 28. szám
Az augusztusi már tárolható Amit a burgonyáról célszerű megjegyezni Dél-Amerikából, az Andok lejtőiről került Európába a XVI. század második felében, de nálunk csak a következő században terjedt el. A legértékesebb növényeink egyike. Nemcsak étkezésre és takarmányozásra, de szesz- és keményítőgyártásban is használjuk. A növény szára, magvai és valamennyi zöld része mérgező szolanint tartalmaz, ezért ezek nem fogyaszthatok. A burgonya héjában is van ebből az alkaloidából, de szerencsénkre az érett, szakszerűen tárolt gumók szolanhvtartalma nem éri el a mérgező mennyiség alsó határát. A napon tárolt, megzöldült héjú, esetleg kicsírázott burgonyából készült étel könnyen mérgezést okozhat. Az ilyen gumókat az állatoknak sem adhatjuk. Érési időpont szerint megkülönböztetünk primőr újburgonyát (május), korai (július), középkorai (augusztus), középkései (szeptember vége) és kései érésű (október közepe) fajtákat. Az újburgonya nem, a korai is csak rövid ideig tárolható, ellenben az augusztusi érésű már akár télire is elraktározható. A kései fajták közül a rózsakrumpli a legértékesebb. Gyakran felteszik a kérdést, milyen legyen a jó étkezési burgonya? Mindenekelőtt nagy, gömbölyű vagy hosszúkás gumójú, s a rügyei ne üljenek túl mélyen, hogy könnyebb legyen tisztítani. A húsa lehet fehér, sárgásfehér vagy sárga, a héja fehér, sárgásfehér, sárga, piros, lilás vagy akár tarka is. Legfontosabb, hogy az íze kifogástalan legyen. A termést legjobb 3-6 fok közötti hőmérsékleten tárolni, lehetőleg száraz, jól szellőző helyiségben. Legmegfelelőbb a termést rácspadozatra önteni vagy lécből készült, alul is rácsozott ládában tartani. Számolni kell azzal, hogy tárolás közben a burgonya kicsirázhat, romlásnak indulhat, s esetleg több alkalommal is át kell válogatni. A burgonya 100 grammonként 75-77 gramm vizet, 1 grammnál kevesebb rostot, 1,6-2,5 g fehérjét, 1 g ásványi anyagot, 20 gramm szénhidrátot és nyomokban zsírt tartalmaz. Igaz, minimális mennyiségben, de tartalmaz értékes fehérjét és N-vegyületeket. Ezért jobb a burgonyás tészták és kenyerek élettani hatása, mint a tiszta búzalisztből készülteké. A burgonya nitrogén-tartalmú anyagai a megfelelő íz kialakulása szempontjából is fontosak. A gumó 100 grammonként 20-30 milligramm C-vitamint, továbbá némi B-csoportba tartozó vitamint tartalmaz. Az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagok közül a burgonyában kálium, kalcium, vas, alumínium, kobalt, magnézium, foszfor, réz és kén található. A nyári és a kései burgonyafajták összetétele (béltartalma) nem teljesen azonos. A téli tárolásra szánt fajtákban több a szénhidrát, viszont kevesebb a víz, a rost és - sajnos - a C-vitamin. A nyári fajták kalóriaértéke 100 grammonként 365, a télieké 385 J. Jó szem előtt tartani, hogy amennyiben a burgonyát meghámozzák, darabolják és úgy főzik meg, értékes összetevőinek egyhányada kilúgo- zódik. Ezért olyan ételek készítése esetén, amikor a fözövizet nem használják fel, jobb a burgonyát héjában megfőzni. Ezzel elejét vehetjük a tápanyagok esetenkénti 50 százalékot is elérő veszteségének. A hámozott burgonyának a levegővel érintkező felülete megbámul és hamarosan romlásnak indul, ezért a gumókat csak közvetlenül felhasználás előtt célszerű meghámozni. S végezetül: több száz olyan ételt ismerünk, amely burgonya felhasználásával készül, s olyan szakácskönyv is megjelent már, amely kizárólag a burgonyából készült ételek receptjeit ismerteti. Mindehhez feltétlenül hozzá kell tenni, hogy a burgonyaalapú ételek összetételük és jelentős zsírfelvevö képességük miatt hizlalnak. MOLNÁR FERENC A szép gyep titkainak egyike a talaj szellőztetése. Ugyanis az erősen összetömörült földréteg akadályozza a talaj megfelelő levegőzését. A tömött talaj a vizet nehezebben fogadja magába. A talaj jobb szellőzését hivatott szolgálni a bemutatott szerkezet. Két kerekét (H) legegyszerűbb fából elkészíteni. A két, 160 mm átmérőjű kört 20 mm vastag keményfa lapra rajzoljuk elő, majd dekopírfűrésszel, kézi kanyarító fűrésszel a vonalat minél pontosabban követve - vágjuk ki. A szabályos kört ezután ráspollyal, csiszolóvászonnal alakítjuk ki. (Persze akinek van faesztergája vagy állványos fúrógépe, annak könnyebb a dolga). A kerekek tengelyfurata 16 mm átmérőjű. A középpontjuktól mért 65 mm sugarú körön - egymástól 60 fokos szögben - készítsünk hat-hat, 8 mm-es furatot. Ezután az acéltüskéket tartó hat tengely (E) kialakítása következik. A 10 mm átmérőjű, 440 m hosszú acélrudak végeit 32 mm hosszon vékonyítsuk le 8 mm-re, majd azokra a részekre 14 mm hosszon vágjunk menetet. Egy másik megoldás lehet a rudak végeibe fúrt, 4 mm-es furatokba vágott menet (M). Ezután a rudakra hegesszünk fel négy, illetve öt darab 5 mm-es acéltüskét (F), melyek majd a talaj lyuggatását végzik. A forgó részekkel elkészülve - egy-egy 130x2 mm-es acéltárcsa (G) és a középső, 16 mm átmérőjű, 185 mm hosszú Gyepszellőztető tengely (J) segítségével - össze is szerelhetjük a „futóművet", melynek önállóan is szilárd egységét kell alkotnia. A forgórész egy 827x40x7 mm-es acéllemezből hajlított villába (C) illeszkedik. A villa két szárába készítsünk 10,2 mm-es furatot, közepére és két hajlított sarokrészébe pedig hegesszük fel a 25/15 mm-es acélcsőből kialakított nyelet. A darabok hossza: A=300 mm, B= 1000 mm, D=470 mm. Most már csak az összeszerelés marad hátra. A tengely két kiálló végére húzzunk két 17/21 mm-es, 11 mm hosszú acélcső darabkát (L), melyek távtartóként szolgálnak. A lemezvillát hajlítsuk kissé szét, igy a tengely helyére tehető, majd, a „vissza- ugrott" lemez külső részénél a tengelyt zárjuk le egy-egy zéger-gyűrúvel (K). Ennek hiányában persze ellenanyával biztosított csavaranya is kerülhet a tengely végére. A szerkezetet - rozsda elleni védelmül - fessük le. Használat után ettől függetlenül mindig tisztítsuk meg a tengelyvégeket, és az acéltüskéket olajozzuk meg. (Ezermester) Szüret után a málnásban Ha azt akarjuk, hogy őszre, illetve jövőre is bőven teremjen az ültetvény, akkor szüret után sem szabad elhanyagolni a málnát. A letermett vesszőket, melyeken egyébként is sárgulni-száradni kezdenek a levelek, tőből vágjuk ki. Az évente csak egyszer termő fajtáknál válasszuk ki a legerősebb, fertőzésektől mentes zsenge hajtásokat, a többit szintén vágjuk ki. A meghagyott, támrendszerhez vagy karóhoz kötött hajtások csúcsát majd tél végén, vagy tavasz elején csípjük vissza. A kétszer termő fajtáknál valamennyi új hajtást meg kell hagyni a következő virág- zásig-terméskötésig, nehogy a hajtásválogatással csökkentsük az egyébként is szerényebb őszi termést. Ezeknek a hajtásoknak szüret után ősszel vágjuk le a csúcsát. Persze csupán a letermett részt, mert ezen a vesszörészen jövőre nem képződik termés. Ezek után tépjük ki a gyomokat, szórjunk ki egy kis műtrágyát, végül lazítsuk fel sekélyen az ültetvény talaját. Aszályos időjárás esetén jót tesz egy-két kiadós öntözés, árasztás. (z-r) Mi okozza? A nagy melegben a fóliák alatt és a szabadban is erősen pödrődnek a paradicsomtövek alsó levelei. Mi okozza a tünetet, és milyen hatással van a termés mennyiségére, minőségére? A levélpödrődés elsősorban a determinált növekedésű fajtákon gyakori. Miután már több fürtemelet megkötött, először a legalsó, majd fokozatosan a felsőbb levelek is a főerek mentén, a levél színe irányába meghajlanak, majd szivarszerűen összesodródnak. A levél színe rendszerint lényegesen nem változik, a legfiatalab hajtásokon a levelek egészségesek maradnak. A levélsodródást több tényező is kiválthatja. Okozhatja súlyos rézhiány (ez a gyakorlatban alig-alig fordul elő), vírusfertőzés, amikor a levelek egyúttal törékennyé is válnak, alacsony páratartalom, és úgynevezett tápanyagtorlódás. A páratartalom csökkenése más kihatással is van a paradicsomra, például a bogyók fénytelenné válnak, romlik a termékenyülés. A levélsodródás tapasztalataink szerint sem a minőséget, sem a mennyiséget nem befolyásolja addig, amig csak az alsó leveleket éri. Gyakrabban öntözzünk, párásitsunk , és egyszerre nem szabad túl sok levelet eltávolítani. K. Sz. Termesztett növényeink víz- és tápanyagszükségletük jelentős részét a gyökerek révén a talajból fedezik, de a harmatos, vagy kisebb esőktől nedves lombnak, valamint a levelekre jutó tápelemeknek is jelentős a szerepük a víz- és tápanyagellátásban. MENNYI HASZNOSÍTHATÓ? A talaj víztárolása szempontjából nagyon fontos a talajszerkezet, illetve azok az eljárások, amelyekkel a víztartást és befogadóképességet javíthatjuk (szervestrágyázás, talajlazítás, mélyen gyökerező növények beiktatása, a savanyú talaj meszezése). A rossz szerkezetű talaj felszíni rétege gyorsan telítődik vízzel és csak lassan vezeti le mélyebb rétegekbe. így a bőségesebb csapadék jelentős része elfolyik a felszínről és a nagy eső ellenére is vízhiá- nyos marad a gyökérzóna. Az egyes talajtípusoknak a kötöttség növekedésével nő a vízkapacitásuk. Az agyag vízkapacitása kétszerese a homokénak. Sajnos a növény számára hasznosítható vízkészlet ettől lényegesen eltér. Az agyagos talajból is csak annyi vizet tudnak felvenni a növények, mint a homokból. A vályogtalajnak a legnagyobb a hasznosítható vízkészlete. öntözéssel felérnek azok a talajmúvelési eljárások, amelyek a párologtatást csökkentik. Ilyen a felszín esők utáni sekély porha- nyítása révén a hajszálcsövesség megszüntetése, a mélyebb repe- dezettség befedése. A felszín szervesanyaggal való árnyékolása (szalmával, lekaszált fűvel, vagy más zöld növénymaradvánnyal) csökkenti a talaj melegedését és párologtatását. A feketefóliás takarás gyommentesen tartja a talajt, és csökkenti a melegedését és párologtatását. A takart felszínhez közelebb fejlődnek a gyökerek, így a kisebb esőket vagy vízadagokat is hasznosítják a növények. Csapadékszegény időszakban az öntözés mértéke, időpontja, gyakorisága függ a termesztett növény vízigényétől, a gyökérmély- ségtól, a talaj kiszáradásától. Nem tanácsos megvárnunk a növények hervadását, sőt lankadását sem, mert ez a teljesítőképességük rovására megy. A lankadás előtt még harminc százalék a talaj hasznosítható vízkészlete. MILYEN MÉLYSÉGBEN? Nézzünk néhány gyakorlati számot az öntözővíz és a talajbeázás kapcsolatára. Nagy általánosságban az egy négyzetméterre jutó egy milliméternyi csapadék vagy öntözővíz (ami egy liter vizet jelent) egy centiméter mélyen áztatja be a talajt. Természetesen ez talajtípusonként és az öntözés előtti nedvességtartalom szerint változik. Vegyük azt az esetet, amikor a hasznosítható víz még 30 százalék, tehát a növények nem lankadnak, és 40 cm mélyen akarjuk beáztatni a kert talaját. Ekkor homokon 45, vályogon 60, agyagtalajon 65 liter Víz szükséges négyzetméterenként. A sekélyes gyökerező növényeket inkább gyakrabban és kisebb vízadagokkal, míg a fás növényeket ritkábban, de nagyobb mennyiséggel öntözzük. A zöldségfélék kisebb vízadagja is legalább 20 centiméterig áztassa be a talajt. Amikor a felület megpirkad, sekélyen porhanyítsuk a talajt. Gyümölcs- és szölőféléknél 40-60 centiméteres beáztatás hatásos. Az egy-két naponta alkalmazott, kisebb adagú öntözgetósek nem célravezetöek, mert azzal csak a felszín közelébe „csalogatjuk" a gyökereket. Ha valami ok miatt szünetel a rendszeres öntözés, akkor ezek a növények jobban szenvednek a vízhiánytól, mint a ritkábban, de mélyen beöntözöt- tek. A kis vízadagok másik hátránya a talajpárologtatás miatti nagyobb vízveszteség. Ennek csökkentésére és az öntözővízzel a leveleken, termésen okozható perzselések megelőzésére, kerüljük a forró napszakban való öntözést. A levelek perzselését úgy is elkerülhetjük, ha nem esószerűen, hanem csepegtetve vagy árasztva öntözzük a talajt. Nagy melegben, különösen szeles időben könnyen lankadást idézhetünk elő a hirtelen nagyadagú, kúthideg vízzel történő árasztásos öntözéssel is. Ilyenkor a túlhütött talajban a gyökerek vízfelvétele annyira lecsökken, hogy a bőséges vízből sem tudnak annyit felvenni, amennyit a levelek párologtatnak. A növények tápelemigényének nagy részét a talaj trágyázásával elégítjük ki. Különösen érvényes ez a makroelemekre. Szükséges lehet azonban kombinált műtrágyával vagy nitrogénnel végzett permettrágyázás is. A nyári nitro- génes lombtrágyázással segíthetjük a lomb aktivitásának fenntartását és a következő évi jobb rügydifferenciálódást. Erre például a terméssel bőven megrakott almafák esetében lehet szükség. A bótermó csonthéjas gyümölcsfák pedig sok káliumot igényelnek. Ezért ezeket káliumszulfáttal vagy káliumot is tartalmazó kombinált szerrel (Wuxal) permetezzük. Sok gondot okoz a kertbarátoknak a növények sárgulása, amely •öbbféle okra vezethető vissza. Fontos a helyes tünetmegállapítás és az ezzel összhangban alkalmazott kezelés, permettrágyázás. Ha káliumhiányra gyanakodunk, akkor a Wuxal nem megfelelő készítmény, mert kevés benne a kálium, és sok a nitrogén. Ilyenkor a kénsavas kálisó jó, amely a kálium mellett szerves kötésben sok vasat és jelentős mennyiségű mikroelemet tartalmaz, nitrogén nélkül. A tünetek megjelenése után minél hamarabb permetezzünk. Sót az előző évi megfigyelések alapján jobb, ha néhány lombtrágyázással megelőzzük a hiánytünetek megjelenését. így sokkal eredményesebb a gyakori vashiány megelőzése is, Sequestren 330-Fe használatával. MIKOR HATÁSOS? A gyökerek, de a levelek által felvett tápelemek is többé-kevés- bé eljutnak a fa különböző részeibe, mégis lényeges szempont, hogy minél finomabb porlasztásban, megcsurgás nélkül és egyenletesen jussanak arra a növényrészre, ahol a hiányt orvosolni szeretnénk. Különösen fontos ez, ha az alma tárolhatóságának javítására kálcium-nitrátot vagy kálci- umkloridot permetezünk. A gyümölcsön hatásosabb a szer, mint a leveleken. A permettrágyázás helyett tápoldatos öntözés is alkalmazható, főként, ha olyan tápelemröl van szó (N, K, Mg, Fe), amelyekből a hiány megszüntetéséhez nagyobb mennyiség szükséges. Rendszeres alkalmazás esetén a tápoldat ne legyen töményebb 500 mg/kg-nál (5g/10 liter viz). Ha évente egy-két tápoldatozást végzünk, akkor e koncentrációnak legfeljebb a kétszeresét használhatjuk. A tápoldatot lehetőleg a korona csurgóvonala mentén húzott sekély barázdába juttassuk, és az öntözés után a barázdát temessük be. (KERTBARÁT MAGAZIN)
