Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-20 / 42. szám

ÚJ szú

E

E

1

1989. X. 20.

CSAK EGY IRODALOM VAN

Interjú Miroslav Válekkal, a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnökével

• Az írószövetség tagságának többsége számára még mindig nem világos, hogy mi értelme van a Csehszlovákiai írók Szövetségének, hogy mire szolgál voltaképpen. Logikusnak tartjuk, hogy csak nemzeti kulturális minisztériumok léteznek, szövetségiek nem. Akkor hát miért vannak a művészeti szövetségeknek csúcsszerveik?- A Csehszlovákiai írók Szövetségét nem lehet úgy felfogni, hogy az mindenekelőtt „csúcsszerv“ a nemzeti szövetségek fölött. Inkább a nemzeti szövetségek akaratának végrehajtójaként kell értelmezni, koordináló szerv mindenekelőtt a külpolitika területén, de a jelenlegi helyzetben a belpolitikai kérdések megoldásában is fontos szerepe lehet. Tudatában kell lennünk, hogy mindkét nemzeti szövetség profilja szüntelenül formálódik, mert még egyik sem annyira kiforrott, ameny- nyire a helyzet megköveteli.'És az egyes problémák megítélésében sem vallanak egységes nézeteket. Úgy vélem, hogy itt nyitott tér kínálkozik a federális írószövetség tevékenysége számára - ami kisebb vagy nagyobb mértékben a többi művészeti szövetségre is vonatkoztatható.

Úgy gondolom továbbá: az a tény sem elhanyagolható, hogy külföldön, a külföldi partnereink is úgy tekintenek művészetünkre, mint csehszlovák művészetre, noha mind a cseh, mind a szlovák irodalom természetszerűen nemzeti irodalom. Nem hiszem, hogy ezt a tényt szükséges lenne külön hangsúlyozni, vagy ellenkezőleg, elhomályosítani, úgy kell venni, ahogyan van, a fönti megállapítás annyit jelent csupán, hogy ezek a viszonylatok változatlanul megmaradnak. Ha megfordítanánk a dolgokat és azt firtatnánk, hogy a mi szemszögünkből hogyan is állnak a dolgok némelyik más irodalmat illetően, arra a megállapításra jutunk, hogy például észleljük ugyan külön-külön az orosz, az ukrán, az örmény, a grúz irodalmat, de ha egy kicsit tágabb viszonylatokban gondolkodunk, akkor elsősorban a szovjet irodalommal van dolgunk.

Hogy a federális írószövetség képes lesz-e teljesíteni ezt a funkcióját, és sikeresen fog- ja-e teljesíteni, az nemcsak rajta múlik, hanem a nemzeti szövetségek akaratán is. Azoknak világosan ki kell nyilvánítaniuk, mit várnak el a federális szövetségtől, mert a Csehszlovákiai írók Szövetségének azokat a feladatokat kell teljesítenie, amelyeket a nemzeti szövetségek a hatáskörébe utalnak. Nem lenne szabad beavatkoznia a nemzeti irodalmak ügyébe, hanem erőteljesen segítenie kellene a csehszlovákiai irodalom arculatának formálását. Azonfelül úgy gondolom, hogy a federális szövetséget - irodalmaink (noha meglehetősen bonyolult) egységének ezt a kézenfekvő jelképét - ma nem kellene megszüntetni, főként politikai okokból nem.

• Említette, hogy a nemzeti szövetségek nem mindig teljesitik azt, amit elvárnak tőlük, hogy még nem kellőképpen kiforrottak. Hogy érti ezt?- Nem szeretném, ha ez a két nemzeti szövetség kritikájaként hatna. Egyszóval, a cseh és a szlovák irodalomban is zajlanak bizonyos folyamatok, amelyeknek, hogy úgy mondjam, a két szövetség politikájában is le kellene csapódniuk. Hogy e folyamatok hogyan csapódnak le és tükröződnek valójában, annak megítélését már a két szövetség kereteiben tevékenykedő kritikusokra bíznám, akik e vonatkozásban már elmondták, elmondják, és feltételezem, hogy a jövőben is elmondják majd véleményüket.

• ön hosszú éveken át a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztere volt - jelenlegi tisztségében ugyanolya- nok-e a lehetőségei vagy netán nagyobbak?- Úgy gondolom, hogy ez a párhuzam nélkülözi a reális alapot és történelmietlen is! Jelenleg új helyzetben vagyunk és a körülmények is újak. Hogy a kultúrpolitika az irodalom területén is úgy működjék, ahogyan azt szeretnénk vagy elképzeljük, ahhoz meg kell teremteni a feltételeket, a lehetőségeket.

• Az új helyzetben az alkotószövetségeknek nagyobb lesz a jogkörük - akár a kulturális minisztérium szerepének rovására is?- Ezt a kérdést nem értem egészen jól - miért kellene, hogy az említett jogkör a kulturális minisztérium szerepének rovására legyen meg?! A kulturális minisztérium tevékenysége egy egész sor olyan problémakört is magában foglal, amelyek az írószövetségeket csak nagyon kevéssé, vagy egyáltalán nem érintik. Azonfelül a minisztérium természetszerűleg olyan ügyekkel is foglalkozik, amelyek nagyon közel állnak az irodalomhoz. Az alkotószövetségeknek olyan lesz a jogkörük, amilyeneket teremtenek maguknak - noha egyáltalán nem gondolom, hogy mindig csak nyitott ajtókat találnak. Nem mondanám,

hogy a szövetségek valamiféle elnyomás alatt nyögnének, amit fel kellene számolni. Ellenkezőleg, elsősorban gazdasági szempontból egyik szövetség sem áll rosszul. Feltételezem, hogy kérdésük célzás arra az eléggé vitatott problémára, hogy az alkotószövetségek belépjenek-e a Nemzeti Frontba, vagy sem. Ez a lehetőség fennáll, és kétlem, hogy bárki is akadályozná, ha netán a szövetségek úgy döntenének, hogy érvényesíteni fogják ezt az igényüket. Kérdés persze, hogy nyernének-e valamit a Nemzeti Frontba való belépéssel.

• Ha jók az értesüléseink, ön ellenzője ennek a csatlakozásnak.- Sem ellenzője, sem pedig szószólója nem vagyok, csupán azt mérlegelem, hogy mit hozna ez a lépés a szövetségeknek és mit hozna a kultúra fejlődésének. Egyelőre nem látom, hogy bármiféle minőségi változást is jelentene az a helyzet, ha a két írószövetség a Nemzeti Front égisze alá, nem pedig a kulturális tárcához tartozna.

• A hetvenes években Csehországban az volt az általános érzés, hogy a kulturális szférában nálunk sok mindent nem lehetett megvalósítani abból, ami Szlovákiában gyakran megvalósult. Ez az ön személyes érdeme volt, vagy egyéb, valamiféle specifikus viszonyokból és körülményekből fakadt?- Ellensége vagyok a személyes érdemeknek, úgy vélem hogy ha ilyen eltérések léteznek, az elsősorban a kedvező szlovákiai klímának tulajdonítható -, természetesen a kulturális szféra kiimájára gondolok. Ám ez a kérdés részletesebb elemzést igényelne.

• De miniszterként meghatározó befolyással lehetett a kedvező klíma kialakítására ...- Elismerem, hogy volt rá hatásom, de az nem jelenti, hogy bármiféle személyes érdemekről kellene beszélni.

• Mi a benyomása, jelenlegi tisztségében is kedvező hatást gyakorolhat majd a kultúra fejlődésére?- A kedvező hatás nem hever az utcán, nem lehet érte lehajolni s felemelni onnét. Ehhez bizonyos fokú tekintélyt kell szerezni; hogy mennyiben tudunk hatással lenni a dolgokra, az attól függ, hogyan sikerül majd kialakítanunk - azért beszélek többes számban, mert az írószövetségekre és a tagságukra gondolok - vagy véleményt alkotunk a problémákról, ami a mai helyzetben nemcsak a tisztán irodalmi problémákat jelenti, hanem a társadalmi-politikaiakat is, mennyire leszünk képesek érvényt szerezni e véleményünknek, és mennyire lesz mindannyiunknak világos, hogy partnerek vagyunk, akik véleményüket nem változtatják meg egyik napról a másikra, akik nem szeretik a szélsőséges nézeteket, akik ragaszkodnak a nézeteikhez.

• A szövetség tekintélyét említette... csakhogy az sokszor a pénzügyi lehetőségek függvénye. Az írószövetség pedig államilag támogatott szervezet, az Irodalmi Alap már nem tartozik hozzá, ha pénzre van szüksége, akkor kérnie kell... Ezt optimális helyzetnek tartja?- Az írószövetségnek a befolyását az Irodalmi Alapban, a könyvkiadóban és egyebütt a saját választott bizottsága révén kellene érvényesítenie. A tagok a szövetség választott szerveinek nyújtanák be számláikat. így fest a jelenlegi modell, és ekképpen kellene működnie. Ha nincs így, akkor...

• Mi egyáltalán nem állítjuk, hogy nem így volna! Csupán azt mondtuk, hogy az írószövetség dotációból él és nem a saját pénzeszközeiből.- Rendben van, akkor tekintsük át az egész kérdéskört. Elvégre nemcsak az Irodalmi Alapról van szó, hanem más intézményekről is: a kiadókról, a folyóiratokról... Úgy gondolják, hogy a jelenlegi viszonyok között az írószövetség képes lenne a saját pénzeszközeiből megélni?! Hogy képes lenne olyan pénzeszközökre szert tenni, amelyek lehetségessé tennék számára a szélesebb körű tevékenységet? És ismét a Nemzeti Frontba való belépés szándékához jutottunk - úgy vélem, hogy e lépéssel a szövetségek sem gazdaságilag, sem politikailag nem nyernének semmit. Olyasmi elképzelhetetlen, és sehol a világon nem is létezik, hogy a művészet abszolút független lenne a társadalomtól.

• ön szlovák költő, aki jelenleg többnyire Prágában él. Hogyan látja, milyen a szlovák és a cseh kultúra, elsősorban persze a két irodalom koegzisztenciája és kölcsönhatása?- Nem túlságosan markáns. Még ha bizonyos kapcsolatok - mindenekelőtt a költészetben - léteznek is. Az alkotók és az alkotásaik közötti kapcsolatokra gondoltam. Természetesen, amíg a csehszlovák irodalmi kontextus fogalmán valami olyasmit értünk, ami csupán külsőleg nyilvánul meg, akkor semmi ilyesmi nem létezik, akkor pusztán

formális dologról van szó. Ezért semmiképpen sem szeretném a dolognak erre a külső oldalára irányítani a figyelmet. Érzékenyebb és kényesebb probléma ez, mely ráadásul olyan természetű, hogy voluntarista módon itt semmi sem érhető el. Mindkét nemzeti irodalom számára csak az érdekes, ami serkentheti a fejlődést. Hogy konkrétan mi ez, azt mindkettőnek önmagának kell eldöntenie. Nem jelentene nagyobb gondot megszervezni a csehszlovák irodalmi kölcsönösség valamiféle manifesztációját, ám nem hiszem, hogy ezzel bármi is megoldódna.

• Mi egy kicsit kitágítanánk a kérdést: ön azt mondta, hogy a külvilág felé irányuló hatásában irodalmunk egyetlen csehszlovák egészet alkot. Meg tudná valamiképpen határozni a csehszlovák irodalom fogalmát? Bizonyos jegyek összessége adja, vagy területileg értette a dolgot?- Egyáltalán nem területileg értem. A cseh és a szlovák irodalomról van szó külön-külön, és az irodalomelméleti szakemberek dolga, hogy megállapítsák és kimutassák e sajátos jegyeket (közös jegyekre gondolok), természetesen az eltérő sajátságos jegyeken kívül, amelyek magából a két irodalom jellegéből adódnak. Szerintem vannak a csehszlovák irodalomnak közös jegyei, de nem szívesen merülnék el mélyebben ebben a problematikában, mert kívül esik érdeklődési körömön. Elvégre e téren megvannak a nem is jelentéktelen közös hagyományok, sőt hivatkozhatunk itt egyenesen a cseh és a szlovák irodalom történetére, a kölcsönös kapcsolataik és kölcsönhatásaik történetére, és így vagy úgy ez a két irodalom a külföld irányában önállóan éppúgy fejlődhet, mint - szélesebb értelmezésben - egy bizonyos ország irodalma.

• Megítélése szerint ebbe az összképbe azok az alkotók is beletartoznak, akik külföldön vagy netán ,,belső emigrációban“ élnek és publikálnak?- Nálunk gyakran beszélnek manapság három irodalomról; én úgy gondolom, hogy csak egy irodalmunk van, a jelenlegi állapotot átmenetinek kell tekinteni. Úgy vélem, hogy a társadalmi kommunikáció bizonyos fajta zavaráról van szó, amit meg kell szüntetni.

• Mit ért a szocialista irodalom fogalmán, és milyen e fogalom képe az olvasók és a kritika tudatában?- A szocialista irodalom igencsak tág fogalom, és különbözőképpen értelmezik. Az olvasói tudatban az ekképpen felfogott irodalom úgyszólván nem létezik. Van jó és rossz irodalom, sikeres és kevéssé sikeres irodalom, s az olvasói tudaton kívül létező sikertelen irodalom. Biztosra veszem, hogy az elméleti szakembereknek is nehéz feladatot jelentene ma a szocialista irodalom kifejezés megvilágítása. Hosszú éveken át úgy véltük, hogy ez a fogalom csupán a szocialista realizmus irodalmát takarja. Ámde az elmúlt évtizedek során számos olyan jó és hasznos könyv jelent meg, amelyeknek kevés közük volt a szocialista realizmushoz. Vajon ezek beletartoznak-e, vagy nem tartoznak bele a szocialista irodalomba? Természetes, hogy beletartoznak! Nézetem szerint az olyan irodalom nevezhető szocialista irodalomnak, amely társadalmunkban a jelenkor emberéhez szól, és teljesen közömbös, hogy milyen témát dolgoz fel. A téma csupán lehetőség az írónak ahhoz, hogy megszólítsa az olvasót, az embereket, akik között él.

• Hogyan kellene a kritikának és az irodalomelméletnek megítélnie azoknak a háború előtti időszakban élt szerzőknek a müveit, akik nem tartoznak a kultúra szocialista szárnyához?- Úgy gondolom, hogy á háború előtti kulturális örökség igazi értékeinek javarészét magunkévá tettük, és e tekintetben megvan a megfelelő folytonosság. Ugyanakkor nem tagadom, hogy vannak esetek, amikor ez a kontinuitás akadozik, hogy agyonhallgatnak szerzőket és műveket, noha jó szerzőkről és jó könyvekről van szó. Ma már azonban meg kellene szüntetni mindenféle akadályát annak, hogy ezek a művek visszatérhessenek az irodalomba és az olvasók tudatába. Kiderülhet persze, hogy számos, a szóban forgó korszakból származó könyv ma már „halott". Ez normális dolog, s ebbe bele kell nyugodni.

• Már többször is szóba hoztuk itt irodalmunknak a külföldhöz való viszonyát. Ezzel függ össze irodalmunk bemutatásának és propagálásának a módja is. Megfelelőnek és elégségesnek tartja?- Lehet, hogy túl élesen fogalmazok, de más kifejezés most nem jut eszembe: egyáltalán nem megfelelő! Irodalmunk prezentálása nem céltudatos, nincs meg a programja és perspektívátlan. Természetesen nem hiszem, hogy ha megváltoztatjuk a dolgokat, akkor gyorsan megváltozik irodalmunk helyzete a világban. Ezt szakadatlan folyamatnak kell tekinteni. Csakhogy mi sok esetben teljesen fölöslegesen pazarolunk jelentős pénzösszegeket a csehszlovák irodalom külföldi propagálására és prezentálására. Csak egyetlen példát említek. Megjelentetünk propagandafolyóiratokat, amelyek úgyszólván semmilyen hasznot nem hoznak. Embereink nem végeznek velük megfelelő munkát, ennélfogva e folyóiratoknak külföldön nincs súlyuk és hitelük, szándékunkkal pont ellentétesen - tucatjelle- gú propagandaanyagként kezelik őket.

• Ezzel függ össze a két ügynökségünk, a DILIA (Cseh Színházi és Irodalmi Ügynökség) és a LITA (Szlovák Irodalmi Ügynökség) tevékenysége is...- Az utóbbi években mindkét ügynökség sok munkát végzett, ám gyakran csak végrehajtottak, nyilvántartásba vettek, de nem ösztönöztek! Az lenne a jó, ha a két ügynökség irodalmunk egészének érdekeivel összhangban működne, ök természetesen az irodalmi művek közvetítésével pénzt keresnek, és aligha lenne okos dolog nem közvetítetni olyan művek kiadását, amelyeket a hazai irodalomkritika kevéssé értékesnek tart, ugyanakkor külföldön érdeklődnek irántuk. Ügynökségeink tevékenységében elsősorban az olyan értékek terjesztésére kellene helyezni a súlyt, amelyek valódi értékeket képviselnek. Ebben egyelőre hézagokat látok, és némely területeken olyan állapotot is, ami nem nevezhető másnak, mint vákuumnak.

• Irodalmunk külföldi prezentálásának szerves részét képezik a nemzetközi kapcsolatok is. Napjainkban alighanem sokunkat foglalkoztat a kérdés, hogyan fejlődnek majd a kapcsolatok a mi írószövetségünk és néhány más szocialista ország, elsősorban Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió Írószövetségének kapcsolatai.- Ez nagy kérdőjel. Mielőbb alaposan elemeznünk kell az egyes országokban kialakult helyzetet, es az együttműködést az egyes írószövetségek reális érdekeire, az említett országok irodalmának és a mi nemzeti irodalmaink reális érdekeire kell alapozni, s az együttműködésnek olyan formáit kell majd választani, amelyek az adott helyzetben megvalósíthatók és hasznosak. Olyan munka ez, melynek zöme csak ezután vár ránk.

• Lengyelországban jelenleg voltaképpen két írószövetség létezik. Hogyan járnak majd el ilyen helyzetben?- A realitásokat realisztikusan kell néznünk. Úgy vélem, hogy mindkét szövetséggel együtt kell majd működnünk, és ha az együttműködés ilyen vagy olyan okból meddőnek, esetleg lehetetlennek bizonyul, akkor föl kell vennünk a kapcsolatot és együttműködni közvetlenül azokkal az írókkal, akikre irodalmunknak szüksége van.

• Nemzetközi kapcsolataink megmaradnak-e elsősorban a partnerintézetekkel való eddigi együttműködés szintjén, vagy esetleg erősíteni kell a kapcsolatokat az egyes szerzők, fordítók, kiadói szerkesztők és más személyek között - például hosszabb időtartamú tanulmányutak révén is?- A nemzetközi kapcsolatoknak - és most nemcsak a szocialista országokkal való együttműködésre gondolok, hanem általában a nemzetközi kapcsolatokra - nemcsak az intézményekkel, közöttük például az írószövetségekkel vagy a könyvkiadókkal való érintkezést és együttműködést kell majd magukba foglalniuk, hanem az egyes alkotókkal való kapcsolattartást is. Az irodalmi értékek cseréje mindig is a közvetlen személyes kapcsolatokon, a szerző megismerésén múlott, az irodalomnak az egész kulturális-társadalmi viszonyrendszerében való értelmezésétől, megértésétől függött. A jövőben mindezt az eddiginél sokkal erőteljesebben fogjuk támogatni. Az együttműködési formák közül kétségtelenül alkalmazni fogjuk a hosszabb időre szóló kölcsönös ösztöndíjakat és tanul- mányutakat is.

• És az olyan akciók megmaradnak, mint amilyenek a kulturális napok?- Magam a kulturális napokat a múltból örökölt csökevénynek tartom. Bizonyos sajátságos helyzetekben megvolt a létjogosultságuk, de a jövőben nem maradhatnak meg az együttműködés főbb uralkodó formáiként. Az efféle rendezvények túlságosan drágák, ugyanakkor nem e)ég hatékonyak.

Sokkalta hasznosabbak az együttműködés olyan formái, amelyek kevésbé hivalkodóak, ugyanakkor tartósabb eredményeket hoznak. Szerintem megvan a reális lehetőség a könyvkiadói szerkesztők, a kulturális intézmények munkatársainak cseréjére, sőt közös szerzői tímek létrehozására, de szóba jöhetnek az együttműködésnek egészen más formái is, amelyeket ezután kell még keresnünk és megtalálnunk. E téren semmiképpen sem kellene gátolni a fantázia működését és a vállalkozókedvet: az eredmények lesznek a döntőek. (Kmen, 1989/37)

PAVEL FRÍBOT ONDREJNEFF