Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-06 / 40. szám

A dohányzás elítélése - vagy még rosszabb esetben: tiltása - nem vezet eredményre. Egyes-egyedül csak a felvilágosítás hozhat eredményt - állítja Johanna Goldberg NDK-beli orvosnő, aki egy járási székhelyen, Schwedtben folytat harcot a dohányzással. Szerinte főleg a fiatalok körében érdemes ezzel próbálkozni, az alap- és középiskolások között, akik még nem gyújtottak rá az első cigarettára. Az iskolákban a nem dohányzásra kell nevelni a gyerekeket, minél korábban kell beszélni az ártalmairól, meg kell értetni a gyerekekkel, hogy a dohányzás és például a sportolás nem egyeztethető össze, s hogy egyáltalán nem szégyellnivaló, ha valaki - felnőttségét bizonyítandó - nem nyúl cigaretta után.

Az egyre terjedő dohányzás visszaszorítható - ez az orvosnő véleménye, de meg kell találni a kellő hangot; ha az ellenpropaganda számadatoktól hemzseg, s a nikotin ártalmairól elvontan vagy általánosságban szólunk, a gyerek nem érti meg, és nem érdekli. Hamarabb feldolgozza magában, ha olyan hasonlattal él a szülő, nevelő, amely a-gyerekhez közel áll, hogy képzeljétek csak el: minden cigaretta elszívása annyi kárt okoz az emberi szívben, mint az autó motorjába került homokszem...

KÁROS

Hogy káros, csaknem kivétel nélkül mindenki elismeri; s már az is vigasztaló, hogy a dohányosok nagy többsége ezzel tisztában van, tehát a veszélyre rámutató cikkek tömkelegé mégsem pusztába kiáltott szó. Szívesen leszoknának róla, szabadkoznak, hiszen ők érzik a legjobban, mennyire árt. A reggeli köhögés, a légszomj őket kínozza. Nekik a legrosszabb, érvelnek. így igaz. Amióta tüdőrákkal és hasonlókkal ijesztgetik az embereket, sokan szívük szerint leszoknának, mégis szívnak. Sokuknál olyan erős a nikotinéhség, hogy ha netán elmennek színházba, nem a darab cselekményét figyelik, hanem az órájukat: mikor lesz végre szünet ... Éjszaka felébredve is rágyújtanak, kórházban titokban a mellékhelyiségbe vonulnak, mint diákkorukban...

A dohányzás többet jelent számukra, mint megszokást.

Nikotinfüggöségröl lehet ilyenkor beszélni, ez pedig szenvedély betegség. Egyes pszichológusok véleménye szerint az alkoholról és a kábítószerről is könnyebb leszokni, mint a dohányzásról.

KI KIT KÉNYSZERÍT

A dohányosok méltatlankodnak, ha a nemdohányzó társadalom megtiltja, vagy kéri a füstölés mellőzését. Emberi jogokra hivatkoznak. De ugyanerre hivatkoznak az antidohányosok is, hiszen magától értetődik, hogy minden ember tiszta levegőt kíván szívni. (Már amennyire tiszta levegőről beszélhetünk ...) A környezet- és levegőszennyezést a dohányos is elítéli, ám ha ugyanezt ő maga teszi - hiszen sok kis füst sokra megy abban semmi kivetnivalót nem talál. Lépten-nyomon panaszkodnak:

lassan mindenhonnan kiszorítják őket, tiltó táblák figyelmeztetnek a munkahelyeken, az éttermekben, a vonatokon: tilos a dohányzás.

A 46-OS TÖRVÉNY

Ez év július elsején lépett érvénybe a 46- os számú törvény, amelynek 4. bekezdése a toxikománia egyik fajtájának nevezi a dohányzást, kimondja, hogy káros az egészségre - mások egészségére is. A törvény tiltja a dohányzást a munkahelyen, zárt helyen - ahol nem dohányzók is vannak.

A RADIOAKTÍV SUGÁRZÁSNÁL IS ÁRTALMASABB

Hazánkban tavaly egy lakosra (arra is, aki ádáz ellensége a dohányzásnak) 1766 darab cigaretta jutott. Néhány a bő beteg- ségkinálatból, amelyre a húsz éven át napi 20 cigarettát elszívók nagy valószínűséggel „jogosultak“: légcsóhurut, kóros elváJtozá- sok (infarktus és egyebek), tüdőrák stb. Ez utóbbinál 10-20 százalékos kockázattal számolhatnak a delikvensek. Tíz érszűkületben szenvedő beteg közül 3 dohányos (volt). Ök lemondanak a cigarettáról - de

már későn, mint az a 62 éves férfi, akinek amputálni kellett a lábát. („Most már évek óta nem szívok - mondta de a lábam nem nő ki.“)

EGYSZERRE VAGY FOKOZATOSAN?

Ennyi ijesztgetés után biztosan akad olyan dohányos, aki eddig érve az olvasásban, mégis rágyújt, kifújja a füstöt, és így sóhajt: szívesen abbahagynám, de nem megy.

Vannak tanácsadók - ahol orvosi segédlettel és útmutatás szerint sikerül (vagy nem) leszoktatni a beteget a dohányzásról. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez a módszer nem nagyon vált be. Sokkal nagyobb az esélyük azoknak, akikben megvan az elhatározás - és az akarat is! -, hogy kényszer nélkül, józan belátásuk alapján döntsék el: jövedelmük tekintélyes részét nem váltják füstre.

Aki elég erőt érez magában, egyik napról a másikra abbahagyhatja a dohányzást. A kérdés csupán az, van-e elég lelki ereje, hogy ellenálljon a csábításnak. A nagy eseményt nem kell okvetlenül jelentős dátumhoz kötni, felesleges kivárni az újévet, a házassági évfordulót, a születésnapot...

„ Könnyű annak, aki nem ismeri a dohányzás gyönyörűségét! - hirdetik a bagósok. Nem kételkedem a kijelentés igaz voltában. Ismertem valakit, akit az első infarktusa után eltiltottak a dohányzástól. Szerette a társaságot, s lehetőleg dohányzó vendégeket hívott, akiket buzgón megnyugtatott: nyugodtan gyújtsanak rá. S olyankor kéjesen szívta be a füstöt. S amikor már nagyon kínlódott, a zsebéből elővett egy szál cigarettát, és azt szagolgatta...

Aki esetleg mégis úgy dönt, hogy abbahagyja, készüljön fel rá, hogy az első időben- ezt a legilletékesebbek állítják - kellemetlen elvonási tünetek jelentkeznek nála. Ezért mielőtt bárki is végleg nemet mondana a cigarettának, szívlelje meg az alábbi- komolyan gondolt tréfás tiztanácsolatot:

1. aludjon napi nyolc órát;

2. naponta 6-8 pohár vizet vagy szörpöt igyon;

3. valahányszor rágyújt, lélegezzen mélyeket (a sóhajtás még jobb!);

4. fogyasszon bőséges és tápláló reggelit;

5. a nikotin elleni küzdelem felkészülési időszakában fogyasszon több tejet;

6. tornázzon rendszeresen;

7. csökkentse a napi cigarettaadagot;

(Prandl Sándor felvétele)

8. olyanok társaságát keresse, akik nem dohányoznak;

9. tudatosítsa, hogy azért a néhány kiló súlytöbbletért, amit majd felszed, nem a cigaretta okolható, hanem az étvágya, meg a kora;

10. szerezzen be valamelyik trafikban 12 koronáért cigaretta-helyettesítő műanyag szipkát, INHALÁ-t.

Aki pedig már megkezdte nagy harcát - rágyújtás helyett tartsa be a következő tízparancsolatot:

1. igyon meg egy pohár vizet;

2. menjen sétálni (az első időben bizonyára sokat tartózkodik majd a jó levegőn);

3. számoljon százig (ha még akkor is rágyújtana, folytassa...)

4. foglalkozzon a kedvenc időtöltésével (lehetőleg olyan hobbi legyen, amely közben mindkét kéz foglalt);

5. mosson fogat, tusoljon le (a család meg fogja érteni, hogy sokat tartózkodik a fürdőszobában);

6. rágjon répát, retket, mogyorót, (de lehet tökmagot vagy szotyolát is);

7. rágjon rágógumit;

8. igyon meg egy pohár tejet;

9. vegyen elő tollat, papírt és számolja össze, mekkora összeget takarít meg a cigarettán, (s készítsen tervet, mit vesz a tekintélyes összegért);

10. nézze az órát és tartson ki.

TÁVIRAT

a nikotin méreg stop kis adagja serkentően hat nagyobb adagja halálos lehet stop számos betegség kiváltója stop gyengíti az emlékezőtehetséget és a látást stop jelentős mértékben terheli a családi költségvetést stop ha mégis dohányozni akar tegye stop de csak hasonszőrűek társaságában stop

KOPASZ CSILLA

VIETNAMI FIATALOK KÖZÖTT

Nguyen Minh Dong alacsony, törékeny alkatú, bogárfekete szemű vietnami fiatalember nemcsak mosolygós és készséges, hanem igen bőbeszédű útitársnak is bizonyult. Ideiglenes munka- és lakhelyéről, Detvából a közeli Losoncra (Lucenec) utazott barátnőjéhez, aki néhány hónapja az ottani posztógyárban dolgozik - vendégmunkásként.

A két fiatal összeismerkedésének története meglehetősen banális, mindenesetre érdekes, hogy a két ázsiai ember között Európa szívében, hazánkban szövődött barátság és szerelem. Az adott körülmények között a jövőről beszélni, tervezni csak hosszabb távon lehet. Eltökélt szándékuk azonban, hogy ideiglenes munkavállalásuk lejárta után, két-három év múlva otthon mondják ki egymásnak a boldogító igent.

A huszonnyolc esztendős Nguyen Minh Dong három évvel ezelőtt egy 130 fős csoport tagjaként érkezett a Pol'ana aljára. Saját bevallása szerint a kezdeti nehézségeken hamar úrrá lett, s egy év elteltével már olyan jól elsajátította a szlovák nyelvet, hogy minden idejét szakmai tanulmányainak szentelhette. Nemsokára szakmunkás vizsgát tesz, s ha minden sikerül, két- vagy hároméves szerződést köt majd a nehézgépgyárral, hogy megszerzett tudását egy ideig hazánkban kamatoztassa. Aztán Ho Si-Minh városában szeretne lefele- ’ pedni, s a volt dél-vietnami főváros valamelyik szerszámgép- gyárában elhelyezkedni. Sajnos, mindent elölről kell majd kezdenie. Dongnak ugyanis Vietnamban se otthona, se családja nincs. Fiatal szüleit, katonatiszt édesapját és egészség- ügyi nővér édesanyját kétéves korában egy szónyegbombá- zás alkalmával vesztette el. Rokonokról, hozzátartozókról sem tud. Csupán édesapja egyik harcostársát sikerült felkutatnia, akivel mostanáig tartja a kapcsolatot. A legfájóbb, hogy még egy fényképe, egyetlen emléktárgya sem maradt a családjáról. Egy ideig a szomszédok nevelték, aztán amikor az országban konszolidálódott valamelyest a helyzet, nevelőotthonba került. Alapiskoláit ott végezte el, majd gimnáziumban érettségizett. Kitűnő bizonyítványa ellenére nem tanulhatott tovább. Éveken keresztül különböző gazdaságokban és üzemekben dolgozott fizikai munkásként, aztán huszonöt éves

korában jelentkezett egy pályázatra, így került hazánkba. Azóta minden erejét a tanulásnak szenteli. Meggyőződése, hogy a nálunk szerzett szakmunkásbizonyítvánnyal otthon is jól boldogul majd.

Három esztendő alatt nagyon megszerette ezt az országot. Az iskolában és az üzemben egyaránt sok jó ismerőse, támogatója, barátja van. A hazai állapotokhoz viszonyítva tulajdonképpen luxus körülmények között él, mégsem gondolt arra egyetlen percig sem, hogy végleg itt maradjon. Tudja, otthon senki sem várja érkeztét, de úgy érzi, hogy minden embernek tartozása van szülőföldjével, annak népével szemben. Ha ereje és egészsége engedi, a törlesztést néhány év múlva megkezdi.

xxx

Le Thu Nga neve mellé azt írtam jegyzetfüzetembe, hogy a rózsaszínű lány. Az apátfalvai (Opatová) posztógyár munkásszállójának klubtermében társalgó vietnami lányok között ugyanis ő volt az egyetlen, aki rózsaszín blúzt viselt, ráadásul arcán is halvány pír jelent meg, amikor magáról, kolléganőiről és a vendégmunkások életéről beszélt. Le huszonegy éves múlt, s nem egész egy esztendeje birkózik a számára oly szokatlan nyelvvel, az itteni életkörülményekkel. Tolmács kell a beszélgetéshez, bár az az érzésem, hogy jól érti kérdéseimet, legalábbis azoknak a munkakörülményekre, helyi viszonyokra, a fizetésre vonatkozó részét. Nos, szavaiból kitűnt, hogy nem könnyű a vendégmunkások élete. Az első hetekben valósággal gyötörte a honvágy. Ha munka után megpihent egy kicsit, máris a hazaiak jutottak eszébe, ha elaludt, mindig róluk álmodott. A vézna kislány ugyanis közhivatalnok édesapját, háztartásbeli édesanyját és két testvérét hagyta Ho Si- Minh városában, az egykori Saigonban. A gyakori levélváltás, a hazulról érkező kedvező hírek azonban megnyugtatták, s immár nem sírdogál esténként, nem panaszkodik barátnőinek és munkatársnőinek, csak nagyon-nagyon várja azt a napot, amikor újra találkozhat kedveseivel.

Ami a munkát illeti: bizony nem könnyű a szövőnők élete, nem véletlenül küzd az iparág munkaerőhiánnyal. Nagyon

meg kell dolgozniuk a fizetésükért, ami nem több 1400-1500 koronánál. Szerencse, hogy munkahelyén csupa jóravaló ember dolgozik, akik átsegítik a vietnami csoport tagjait a nehézségeken. Személy szerint Szőke Margitnak a leghálá- sabb, aki szinte édesanyjaként, féltő gonddal, szeretettel bíztatta és támogatta, s még ma is nagyon sok hasznos tanáccsal látja el.

A lakókörnyezetéről már nincs ilyen jó véleménnyel. Nem is lehet. Röpke látogatásunk alkalmával is meggyőződhettünk róla, hogy a lányok pihenését gyakran zavarják a szomszéd bérház cigánycsaládjának lakói, főként gyerekek. Szállásuk környékén nagy a rendetlenség, s a szemetes konténerekből áradó bűz miatt nyáron még szellőztetni sem tudják szobáikat. A tisztálkodási lehetőségek sem kifogástalanok, meleg vizük nagyon ritkán van, s ha igen, huszonnyolcán tolonganak egyetlen fürdőszobában.

Mindezt szóvá tették már vezetőjük, tolmácsuk révén az üzemben is, a helyzet azonban semmit sem változott azóta.

Az étkeztetésre nem panaszkodik Le, sem a többi lány, hiszen azzal eleve számolniuk kellett, hogy az ízek, a főzési szokások itt merőben mások lesznek. Az alapanyagot - rizst, húst, káposztát és egyéb zöldségfélét - szerencsére gond nélkül meg tudják vásárolni, s ha egy kis hazaira támad étvágyuk, megfőzhetik piciny konyhájukban. Ilyenkor nyáron gyümölcsből is gazdag a választék. Narancsból, banánból ugyan sokkal kevesebb van, mint Vietnamban, az áruk is jóval magasabb, ám az itteni alma, szilva és körte is nagyon jó ízű.

Barátságról, szerelemről is szó esik még beszélgetésünk folyamán. Le szerint a vietnami lányok alaptermészetüknél fogva tartózkodóbbak az európaiaknál, éppen ezért nemigen járnak nyilvános szórakozóhelyekre. Legszívesebben az ország más részein élő és dolgozó vietnami fiúkkal barátkoznak. Le Thi is így ismerkedett meg Detvában élő honfitársával. Vőlegényét a tervek szerint két év múlva mutatja be szüleinek, s ha minden jól megy, hazai földön tartják meg a lakodalmat HACSI ATTILA