Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-29 / 39. szám

► f IJ szú 15 39. IX. 29. „Minden, ami ésszerű, elkerülhe­tetlen.“ Hegel Amikor negyven évvel ezelőtt, 1949. szeptember 25-én, a Szovjetunió Távirati Ügynöksége (TASZS2) közölte azt a beje­lentést, amely szerint a Szovjetunió atom­fegyverrel rendelkezik, Washingtonban már tudtak erről. Egy amerikai pilóta, aki már augusztus végén levegömintákat vett Ázsia térségében, ezzel együtt igazi szenzációval tért vissza: a Szovjetuniónak atomfeowem van! És bár az Egyesült Államokban egyes szakértők azt jósolták, hogy az oroszoknak leghamarább csak 1952-ben lesz atom­fegyverük, a tények, - most pedig a TASZSZ bejelentése is - arról tanúskodtak, hogy az Egyesült Államok atommonopóliuma meg­szűnt. A SzCVjS!""!!?, amelv kénytelen volt bekapcsolódni az emberiség történelmének legveszélyesebb és legköltségesebb verse­nyébe, utolérte versenytársát, ciki négy év­vei korábban indult. Akkor még senki sem feltételezte a Földön, hogy ez a katasztrófá­val fenyegető verseny több évtizedig tart majd. Amikor Robert Oppenheimer, a Manhat- tan-terv vezetője, az Új-Mexikó állambeli sivatagban látottaktól megdöbbenve ráesz­mélt, milyen ördögi fegyvert alkottak, komo­ran elszavalta a ,,Bhagavad-gitá“-nak, az indiaiak szent könyvének néhány sorát: „Ha ezer Nap ragyogása egyszerre fellobban az égen, az Ember Halállá lesz, fenyegetése a Földnek. “ ... Oroszországban, egy távoli kísérleti telepen Igor Kurcsatov, az Urán-terv veze­tőié rájött, hogy az atomkard elleni védőpaj­zsot hozott létre országa számára. Egy hónap és néhány nap múlva megje­lent a TASZSZ közleménye. Egy évvel később, 1950. szeptember 20-án pedig a Szovjetunió az ENSZ-közgyúlés 5. ülés­szaka elé terjesztette az Új háború kiküszö­böléséről szóló nyilatkozat tervezetét. Ez a nyilatkozat azt javasolta, jelentsék be az atomfegyver feltétel nélküli betiltását. Ezt a tervezetet azonban nem fogadták el. Negyven évvel azután, hogy az atom­kard elleni védőpajzs létrehozása során a Szovjetunió felrobbantotta első atombom­báját, az atomfegyverkezési verseny saját tehetetlenségi erőre tett szert. Az új fegyve­rek létrehozása az Egyesült Államok részé­ről megfelelő szovjet ellenreakciókat idézett elő. És az eredmény: a világ atomfegyvertá­rának kapacitása ma több mint kétmilliószor múlja felül annak az,, apróságnak“ az ere­jét, amely 1945-ben hamuvá változtatta Hirosimát. 26 000-szer nagyobb, mint a második világháború során használt összes fegyver teljesítménye. 26 000 hábo­rú egymás után, amelyek közül mindegyik a második világháborúval egyenlő! Az em­beri fantázia el sem tudja képzelni az ilyen szörnyűség következményeit. Hogy kiszámítsuk egy mai atomháború lehetséges következményeit, ehhez külön­leges matematikai modellre volt szükség a bioszféráról, s éppen ilyet hoztak létre a Szovjet Tudományos Akadémia számító­központjában. Ez a modell, amelyet a Föld istennőjéről GSÁP.dk neveztek el, matemati­kai pontosságú választ adott. Emellett, bár­hogyan változtassák is a tudósok egy hipo­tetikus háború paramétereit, a válasz válto­zatlan maradt. Az atomháború után, állította a Gea, elkerülhetetlenül „nukleáris éjsza­ka" következik be, aztán pedig ,,nukleáris tél". Ezeket senki sem tudja majd túlélni akárhol legyen is: Amerikában, Európában, sőt akár a Déli-sarkon. Az amerikai Éghajlati Kutatások Orszá­gos Központjában, amely Boulderben van, a tudósok ugyanilyen következtetésekre ju­tottak. A „nukleáris" éjszaka“ következté­ben történő globális lehűlés és a sugárzás intenzitásának fokozódása a Földön - az ózonréteg megsemmisülése következtében - semmilyen élőlény számára sem hagy esélyt az életben maradásra. A tudósok véleménye szerint az a bioszféra, amely az atomháború után keletkezhet, aligha lesz alkalmas az életre az első egymillió évben... Az atomfegyverkezési verseny vetélytár- sai számára fenyegető figyelmeztetésül szolgált két esemény, amely emlékezetes­sé tette 1986-ot, az atomkor ötödik évtize­dének első évét. A Challenger-űrrepülógép pusztulása és a csernobili atomerőműben történt szerencsétlenség arra emlékezte­tett, hogy technikai hiba miatt milyen köny- nyen át lehet lépni a béke és a háború közötti határt, és ez milyen katasztrofális következményekkel fenyeget. Úgy látszik, ezek a szigorú tanulságok nem vesztek kárba: ugyanazon vészjósló 1986-os év októberében Reykjavíkban sor került Gor­bacsov és Reagan második találkozójára. Reykjavik után a washingtoni és moszk­vai találkozó következett. Harminchónapos nehéz maratoni futás volt, amelyet regioná­lis konfliktusok és a folytatódó fegyverkezé­si verseny súlyosbítottak. Hiszen e harminc hónap alatt, a Világ Prioritásai nevű wa­shingtoni kutatóintézet számításai szerint az Egyesült Államok és a Szovjetunió együttvéve minden nap 1,5 milliárd dollárt költött a védelemre. A szovjet külpolitikában 1985 áprilisa óta történt változások okait elemezve a nyugati szakértők változatlanul a szovjet rendszer átalakítását teszik az első helyre. A Szovjet­unió új elsőrendű belső feladatai - vélik ók - a régi külpolitika felülvizsgálatát követelik. A Védelmi Stratégiai Kutatások Nemzetközi Intézetének véleménye szerint, „a Szovjet­unió és az amerikai szuperhatalom paritá­sát, amely főként a katonai erő bázisán alakult ki, hosszú távlatban huzamos és mélyreható szociális és gazdasági hanyat­lás fenyegeti". Éppen ez a helyzet - vélik az intézetben - ösztönözte Moszkvát olyan politika kidolgozására, amely a belső átala­kításra helyezi a hangsúlyt. Moszkvában ma inkább az új gondolko­dásmódra és az érdekek egyensúlyára tá­maszkodnak, mint az atomfegyverek egyensúlyára, ahogyan ez 1949-ben volt. Az a negyven év, amely a Szovjetunió­ban történt első atombomba-robbantás óta Új-Mexikó, 1945: az első atomrobbantás (Archívum) telt el, magában a Szovjetunióban és az egész világon egyaránt sok mindent meg­változtatott, így a nukleáris veszély problé­máját is. Míg a negyvenes években az atomfegyver városokat hamvasztott el, a nyolcvanas években már az egész civili­zációt meg tudja semmisíteni. A világban végbement geostratégiai és tudományos- műszaki változások, valamint a Szovjet­unióban bekövetkezett szociális és politikai változások szükségképpen hatással voltak a moszkvai gondolkodásra. 1956-ban az SZKP XX. kongresszusán, amely véget vetett Sztálin személyi kultu­szának, azt az alapvető következtetést von­ták le, hogy az új világháború nem végzet­szerűen elkerülhetetlen, meg lehet előzni. És mégis, a felső szintű találkozók és a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szovjet-ame­rikai szerződés 1987. december 8-ikán tör­tént aláírása ellenére, úgy a Szovjetunió­ban, mint az Egyesült Államokban, tovább tökéletesítették a fegyvereket, az atomfegy­vereket is beleértve. Miért? Erre a kérdésre válaszolva, Mihail Gorbacsov Az átalakítás és az új gondolkodásmód országunk és az egész világ számára cimű könyvében más okok között azokat is megemlítette, ame­lyek ahhoz vezettek el, hogy a Szovjetunió­ban megalkották az első atombombát. „Az amerikai katonáknak és a Nemzetbiztonsá­gi Tanácsnak azokról a terveiről sem feled­kezhetünk meg - írta melyek szerint atomtámadást kell indítani a Szovjetunió ellen." Gorbacsov azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a jelenlegi világban a politi­kát nem lehet az 1947. évi álláspontok, a Truman-doktrína és Churchill fultoni be­széde alapján felépíteni. Bárhogyan álljon is a dolog, manapság azonban nyilvánvaló, az, hogy az Alamo- gordóban végrehajtott első atomrobbantás, az atomzsarolás kísérletei és válaszul erre a saját atomfegyver létrehozása a Szovjet­unióban - nemcsak a legveszélyesebb fegyverkezési verseny alapját vetette meg. Ennek nem kevésbé veszélyes, hanem in­kább még veszélyesebb következménye lett a kölcsönös bizalmatlanság és aggályok láncreakciója azoknak a tudatában, akik létrehozzák és alkalmazni tudják ezeket a fegyvereket. Hiszen a háborúk, mint isme­retes, nem a csatatereken, sót nem is a világűrben kezdődnek, hanem az embe­rek elméjében. Ezért Olyan fontos elsajátíta­ni az új gondolkodásmódot. Ez nem könnyű tudomány és hosszú munka. De még a legnehezebb és leghosz- szabb út is az első lépéseknél kezdődik. Minden jel alapján, az új gondolkodásmód elsajátításához vezető első lépéseket már megtették. A múlt év augusztus elsején moszkvai idő szerint 12.00 órakor megkez­dődött a reális leszerelés korszaka. Szário- zek kazahsztáni falu közelében Igor Csaj­kovszkij alezredes felrobbantott egy négy OTR-22-es típusú szovjet rakétából álló köteget. így kezdődött el a 2400 atomrakéta megsemmisítésének folyamata, amelyet a közepes és rövidebu ÖStótávolságú raké­ták felszámolásáról kötött szoviei-Cmerikai szerződés előirányzott. A múlt év ugyanazon augusztus hónap­jában az Egyesült Államokban, Nevadában, Pahuta Mesa körzetében, szeptemberben pedig a Szovjetunióban, Kazahsztánban, Szemipalatyinszk körzetében egyenként 150 kilotonna kapacitású atomrobbanófeje­ket robbantottak fel. Ennek a két robbantás­nak - amelyek közül mindegyik 7,5-szer erősebb volt annál, amely Hirosimát elham­vasztotta - az ellenőrzés tökéletesítése volt a célja, mivel enélkül nincs kölcsönös biza­lom. Ha a háborúk az emberek elméjében kezdődnek, akkor ugyanott is kell befeje­ződniük. PJOTR MIHAJLOV (TASZSZ) Pánikszerű amerikai fegyvervásárlás Olyan tülekedés volt, mint a tél végi kiárusításkor. A vevők egy része már jóval nyitás előtt ott tolongott az üzletek előtt, hogy még egy darabot megsze­rezzen a keresett cikkből. Néhány bol­tos hamarosan bejelentette, hogy telje­sen kiárusított, az elektronikus sajtó kommentátorai pedig fejcsóválva be­széltek a „vásárlási láz orgiájáról". A vevők érdeklődésükkel nem az olcsó zoknikat és ingeket tüntették ki, hanem különösen veszélyes fajtájú lőfegyvere­ket - az úgynevezett rohamgéppiszto­lyokat. Azután, hogy az amerikai kormány néhány hónapja elfogadta William Ben­nett, az arra illetékes megbízott javasla­tát és részleges importstoppot rendelt el a halálos fegyverekre, az amerikai fegy­verbolondok szinte azonnal úgy visel­kedtek, mintha az elnökük meztelenül akarná őket a farkasok közé lökni. A félautomata fegyverek utáni roha­nás nemeseik furcsa fényt vetett az amerikai fegyverrajongókra, akiket a fegyvedobby fáradhatatlanul igyekszik józannak és felelősségteljesnek beállí­tani, a rohanás felesleges volt, de leg­alábbis korai. Az importstop ugyanis csak öt külföldi fegyvergyár termékeire vonatkozott, köztük az izreli Uzira és a Kínában gyártott AK-47-esre. Az amerikai fegyvergyárak továbbra is pi­acra dobhatják a félautomata fegyve­reket. Kaliforniában mégis előkészületben van egy törvény, amely tiltja az „assault rifles“ (támadó lőfegyverek) eladását. Az amerikai Colt Industries pedig beje­lentette, hogy AR-15-ös rohamgéppisz­tolyát, az ismert katonai modell, az M-16-os „civil“ megfelelőjét kivonja a forgalomból. A hagyományokban gaz­dag cég menedzserei Hartfordban (Connecticut), melynek 45-ös Cottjai vé­res nyomot hagytak a Vadnyugaton, nyilván észrevették hogy a közvéle­mény szembefordult velük. Amióta ugrásszerűen nőnek a halálo­zási számok a rendőrségi statisztiká­ban, mivel a kábítószer-kereskedők és a fiatalok bandái fél- és teljesen auto­mata fegyverekkel küzdenek egymás ellen, főként azonban azóta, hogy egy zavart lelkű fiatalember januárban a ka­liforniai Stocktonban öt iskolást lőtt le egy AK-47-essel és 20 másikat megse­besített, törést szenvedett az amerikai­ak „szerelmi viszonya" a lőfegyve­rekhez. Az alkotmány garantálja az amerikai állampolgárok fegyverviselési jogát, és ezt aligha vonja valaki is kétségbe. Az amerikaiak szolid többségének azonban már nem az a véleménye, hogy ez a jog katonai gyilkolószerszámok birtoklását is magába foglalja. A jelenlegi vitában olyan fegyverekről van szó, melyek fél­automata módon működnek, tehát min­den lövés után föl kell őket húzni. Már ez is elég, hogy bajt okozzon. Egy katonai rohamfegyvemél elég ugyanis néhány másodperc, hogy egy 20 vagy még több töltényt tartalmazó tárt kiürítsenek. És akinek még ez is lassú, az könnyen átalakíthatja fegyverét teljes automatá­vá. Becslések szerint ezekből a Rambo- fegyverekbl kereken egymillió példányt halmoztak föl az amerikaiak. Miközben a lakosság vitája egyre inkább a félautomata géppisztolyok be­tiltásának irányába fordul, a szervezett fegyvertobby mereven kitart az ellenke­ző irány mellett. A hárommillió tagot számláló National Rifle Association (NRA = Országos Lövész Szövetség) a felháborodást „hisztériának“ bagatel­lizálja és régi érvét ismételgeti, miszerint „az emberek ölnek nem a fegyverek". Csakhogy a hatalmas befolyású szövet­ség történelme folyamán most egyértel­műen látja, hogy Úsf^zivába szorult. Még George Bush elnök is - akár­csak elődje, Reagan, maga is tagja az NRA-nak - ellenállt a lobby nyomásá­nak és pártolta az importtilalmat. Az NRA funkcionáriusai, akiknek nemrég le kellett nyelniük a Washington Posttól, hogy „kíméletlen kampányt folytatnak mindennek az érdekében, aminek elsütő bülentyúje van, mindegy, ki kezeli", most egy hirdetéssorozattal akarják elejét venni, hogy a félszívvel hozoft importstoppból általános tilalom legyen. (Frankfurter Rundschau) A Jumbónak keresztelt első amerikai atombomba

Next

/
Thumbnails
Contents