Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-14 / 28. szám
T ovábbra sem csökken a felfokozott érdeklődés mindaz iránt, amit a kínai fővárosban jelentenek a hírügynökségek, s nem kétséges az sem, hogy az utóbbi hónapok pekingi eseményeit még sokáig fogják elemezni a szakértők. Négy héttel ezelőtt (s egy hónappal pekingi látogatása után) az NSZK-ban mondta azt Mihail Gorbacsov, hogy kevés az információ, s az alapos elemzéshez is időre van szükség. A bonni nemzetközi sajtóértekezleten minden kérdésre nyíltan válaszolt a szovjet vezető, akit különösen a kínai problémákkal kapcsolatban próbáltak meg sarokba szorítani. Az újságíró azzal vezette be kérdését, szerinte - csakúgy mint a népi képviselők kongresszusának egyes küldöttei szerint is - Gorbacsov ártott saját hírnevének, amikor javasolta, hogy mit tartalmazzon a kínai eseményekkel kapcsolatban elfogadott kongresszusi nyilatkozat. „Úgy véli-e ön, hogy a diákok, munkások és a pekingi lakosok, akik tiltakoztak és demokráciát követeltek, valóban ellenforradalmárok voltak? Az ön véleménye szerint helyesen járt el a kínai kormány, amikor fegyvert alkalmazott a békés tüntetők eilen?" I. Gorbacsov május 15-18-i pekingi útjával normalizálódtak a két ország kapcsolatai, lezárult a háromévtizedes szembenállás időszaka, s megnyílt a jövő, amely ismét a jószomszédi viszonyra épül - erre nemcsak a két országnak van oly nagy szüksége, hiszen a szovjet-kínai kapcsolatok egész Ázsia, az egész nemzetközi helyzet szempontjából döntő fontosságúak. Idézzük szó szerint, hogy egy hónappal az év eseményének tartott pekingi csúcs után mit válaszolt Gorbacsov, hiszen minden szavának súlya volt: „Már a kínai fővárosban is elmondtam, hogy a párbeszéd útján kellene megoldani, tisztázni azokat az eseményeket, amelyek akkor Pekingben lejátszódtak. Később az események, sajnos, kiéleződtek. Azt hiszem, hogy nem tudunk mindenről, szerintem erről a kérdésről az NSZK kormányának sincsenek részletes információi. Ezért az értékelés során különösen nagy felelősségtudatot és körültekintést kell tanúsítani. Gondolom, mindannyiunkat nyugtalanítanak a Kínában történtek. Azért aggódunk, nehogy ebben a hatalmas országban meghiúsuljon a mély változások és reformok folyamata. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy ez mérhetetlen károkat okozna az egészséges folyamatoknak a világban. Es ezért - bárhogyan is tekintsünk arra, ami ott történik - azt kívánjuk, a kínai nép és a kormány olyan kiutat találjon, amely megfelel mind a nép érdekeinek, mind a mi közös várakozásunknak. Nem más, csupán ez diktálja a mi megfontolt, felelősségteljes hozzáállásunkat. Ugyanakkor ez nem zárja ki, hogy sajnálatosnak tartjuk, ahogyan az események alakultak. Először alaposan tájékozódni kellene a helyzetről ahhoz, hogy kijelenthessem, ellenforradalmiak voltak-e vagy nem az ott történtek. Pekingben levelet kaptam a diákoktól. Sok dolog volt benne: üdvözölték a látogatást, az együttműködést, kapcsolataink javulását. Sikraszálltak a reformokért, lényegében ugyanolyan célokat hangoztattak, mint a Kínai Kommunista Párt. Nem gyanúsíthatom őket hátsó gondolatokkal. Most azokról beszélek, akik a levelet küldték. De lehet, vannak olyan elemek is - ahogy a beszámolók és a kínai kormány nyilatkozatai is említik - amelyek ki akarták használni a helyzetet, a reális folyamatokat, s ez vezetett a feszültséghez. De megismétlem: mindebben még alaposan el kell igazodni. Egy riporthoz nem kellenek nagy ismeretek, hírek, híresztelések is elegendők. Egy politikai nyilatkozathoz - főleg a világpolitika ilyen komoly kérdéseiről - nagyon nagy ismeretanyagra és felelősségre van szükség." II. ISZÚ 5 Persze Gorbacsov június 16-i sajtóértekezlete óta sok minden történt Kínában, amiről a világ akkor még nem tudhatott. A pekingi szóhasználat szerint az „ellenforradalmi zavargások“ szervezői, résztvevői közül sokat letartóztattak, meghozták az első halálos ítéleteket és végre is hajtották azokat. Sok nyugati ország szankciókat rendelt el Kína ellen. A párt központi bizottságának ülésén pedig jelentős személycserékről döntöttek. De idézzük fel a történteket ahhoz, hogy az események háttere is világosabb lehessen. Február óta, amikor is hivatalosan bejelentették a Gorbacsov-látogatás időpontját, Pekingre figyelt a világ, a kínai politikai lépéseket e történelmi esemény prizmáján keresztül elemezték a szakértők. Puszta véletlen, hogy áprilisban meghalt Hu Jaopang volt pártfőtitkár, akit az 1986-87-es diáktüntetések miatt távolítottak el posztjáról nyolcvanhét elején, azzal vádolva, hogy támogatja a diákmegmozdulásokat, vagyis a burzsoá liberalizmust. Az ó halála volt az a bizonyos utolsó csepp, amely felszínre hozta a fiatal értelmiségiek elégedetlenségét, kivitte az egyetemistákat az utcákra. Úgyhogy, amikor Gorbacsov Pekingbe indult, tisztában volt vendéglátói nehéz helyzetével, s nem vette zokon a hivatalos programban eszközölt gyors változtatásokat. Sőt, értésre adta, Kína belügyéról van szó, nem áll szándékában tanácsokat osztogatni. Persze nem véletlen, hogy a diákok akciói éppen Gorbacsov ott-tartózkodása során tetőztek. A fiatalok Gorbacsovot, a reformok emberét éltették, orosz nyelvű transzparenseket állítottak fel Tienanme- nen, ami valószínűleg meglepte azokat, akik pusztán a nyugati ideológia káros hatására vezették vissza a tüntetést. E napokban több száz éhségsztrájkoló diákot kór- ' házba szállítottak, ahol Csao Ce-jang főtitkár is meglátogatta őket. Csao nem sokkal korábban jogosnak ismerte el a bírálatokat, tehát nem tekintette azokat államellenes megnyilvánulásoknak. Ő és Li Peng kormányfő is szót váltott a fiatalokkal, s már akkor megmutatkozott: a legfelsőbb vezetés tagjai különféleképpen vélekedtek arról, hogy miként kell megoldani a helyzetet. Az események drámai gyorsasággal követték egymást. Nyugati források közölték, hogy egy politikai bizottsági tanácskozás során Csao Ce-jangot leszavazták, s Li Peng és Jang Sang-kun államfő május 19-i beszédeikben - egy nappal a Gorbacsov-látogatás után - bejelentették a rendkívüli állapot életbe léptetését. Bizonytalanná vált a helyzet, különböző híresztelések keltek szárnyra arról, hogy ki marad a helyén és kinek kell távoznia a vezetésből. A tévétudósítások képsoraiból is látni lehetett, hogy a diákok Li Peng kormányfőnek és Teng Hsziao-pingnek, a kínai reformpolitika nagy öregjének távozását követelték. Csao Ce-jang még május 4-én nyilvánosan kijelentette: a diákmozgalom nem irányul a rendszer ellen, a diákok követelései a párt és a kormány által elkövetett hibák kijavítását szorgalmazzák. Jang Sang-kun és Li Peng május 19-én azt mondta, a mozgalom mögött összeesküvők egy kis csoportja húzódik meg, s ennek a csoportnak a célja a kommunista párt vezető szerepé• Teng Hsziao-ping (CSTK és archívumi felv.) • Csiang Cö-min nek, a szocialista rendszernek a felszámolása. Itt kell emlékeztetni egy nagyon fontos, ugyanakkor szokatlan momentumra. A Gor- bacsowal megtartott találkozón Csao Ce- jang elmondta a szovjet vezetőnek, hogy bár Teng Hsziao-ping a legutóbbi kongresz- szus óta nem tagja a vezető pártszerveknek, viszont született akkor egy titokban tartott határozat, amely szerint a legfontosabb pártügyekben továbbra is kikérik Teng tanácsát Az első pillanatban ez tiszteletadásnak tűnt a „reformpolitika atyja“ előtt, hiszen Csao ezzel beismerte, hogy továbbra is Teng irányítja a pártot. Csakhogy kétélű fegyvernek bizonyult az elszólás, a diákok Teng távozását kezdték követelni, mondván, ö a felelős a megoldatlan problémákért. Amiért Teng bizonyára nem volt hálás a főtitkárnak, s nyilatkozataiban Li Peng és Jang Sang-kun említett álláspontját, a katonák behívását és a rendkívüli állapotot támogatta. III. Új szakaszt jelentett a zavargások felszámolásában, s abban, ahogyan a pekingi vezetés értékelte az eseményeket, az a beszéd, amelyet Teng a Pekingbe bevonult katonai egységek tábornokai előtt mondott június 9-én. Azóta ezt a „programadó beszédet“ tanulmányozzák az egész országban, ebből indulnak ki a Zsenmin Zsipao vezércikkei. Az egyik például azt hangsúlyozza, hogy Teng éleselméjű és tudományos megítélését igazolni fogják a történelmi események és hozzájárulnak Kína szocialista ügyének, a nemzetközi munkás- mozgalomnak a fejlődéséhez. A lap szerint Kínának a jövőben az „egy központ" és a „két alapvető pont“ elvét kell követnie. Az „egy központ" nyilvánvalóan az egységes központi irányítást jelenti, a „két alapvető pont“ közül az első a négy alapelv érvényességét, a másik- pedig a reform és a nyitás melletti kitartást. Vagyis Kínában a reformok és a külföld felé való nyitás addig terjedhet, ameddig nem sérti a négy alapelvet: 1. a kommunista párt vezető szerepe; 2 a szocialista út; 3. a népi demokratikus diktatúra; 4. a mar- xizmus-leninizmushoz és a Mao Ce-tung eszméjéhez való húség. E négy alapelvet Teng hirdette meg tíz évvel ezelőtt a négy modernizálás feltételeként. Teng Kína számára szerencsésnek nevezte, hogy az általa elkerülhetetlennek tartott ellenforradalmi lázadás most tört ki, amikor még jelen vannak a párt és az állam életében azok a veteránok, akik sok vihart átéltek, s éppen ezért időben felismerték a lázadás tényét és annak okait. Elismerte, hogy a párt tagjainak egy része továbbra sem érti a történteket, de reményét fejezte ki, hogy elöbb-utóbb ezek is megértik majd a helyzetet és támogatni fogják a vezetés lépéseit. Megállapította: az általa 1978-ban kezdeményezett irányvonal minden tekintetben helyes volt. Az elmúlt évek egyik alapvető hibájának minősítette, hogy elhanyagolták az ideológiai és politikai nevelést és nem vették fel kellő határozottsággal a harcot a burzsoá liberalizmus ellen. IV. Nézzük a nemzetközi reagálásokat. A szovjet álláspont lényegét már érzékeltettük. Június közepén mind a szovjet, mind az amerikai ENSZ-nagykövet ellenezte, hogy a BT a kínai helyzetről tárgyaljon, mondván: az beavatkozás lenne a pekingi belügyek- be. Másnap elsőként Sanghajban ítéltek halálra három tüntetőt, később Pekingben hetet. E lépések után több nyugati ország tiltakozott és szankciókat léptetett életbe, az USA is felfüggesztette a felső szintű állami érintkezéseket - a Kínának szóló fegyver- eladásokat még ezt megelőzően -, s Washington bejelentette, fellép annak érdekében, hogy a Világbank halassza el a Kínának nyújtandó hiteleket. Hasonló példák sorát lehetne idézni más nyugati fővárosokból is, s ilyen szellemben értékelték a helyzetet a Közös Piac június végi madridi csúcsértekezletén is. Június 24-én, a központi bizottság ülésén Csao Ce-jang főtitkárt minden tisztségéből leváltották. A közlemény szerint azt a hibát követte el, hogy támogatta a zavargásokat, megosztotta a pártot, s mindezért nagy felelősség terheli. Ugyanakkor elismeri a közlemény, hogy szerzett bizonyos érdemeket a reform és a nyitás politikájában, de „azt követően, hogy a KB élére került, különösen passzív magatartást tanúsított a négy alapelvhez való ragaszkodást és a burzsoá liberalizmus elutasítását illetően. Elhanyagolta a pártépítést, a kulturális és erkölcsi fejlődést, az ideológiai és politikai munkát, súlyos károkat okozva a pártnak." Korábban az áprilisban elhunyt Hu Jao- pangról is azt tartották, hogy Teng embere, éppúgy, mint a most levátott Csao Ce- jangról. Amikor Hu túl engedékenynek mutatkozott a politikai reformokat, a demokráciát követelő diákokkal szemben, Teng menesztette ót. Megfigyelők szerint rendkívül nagy a hasonlóság a nyolcvanhét elejei és a mostani események között. Csiang Cö- min, az új főtitkár korábban Sanghaj polgár- mestere, majd a városi pártbizottság első titkára volt. (Sanghajban hajtották végre az első halálos ítéleteket.) Nemcsak a főtitkári poszton történt csere, több olyan titkársági tag is ment, akiket'Csao közeli munkatársaiként tartottak számon. S leváltották a Zsenmin Zsipao, a központi pártlap igazgatóját és főszerkesztőjét is, ami jelzi, hogy a párt „megtisztítása" még nem ért véget. V. ,,Ellenforradalmi lázadássá fejlődtek a néhány ember által előre kitervelt zavargások“ - szól a hivatalos közlemény. Hol kell keresni az elégedetlenség gyökereit? A tizedik évébe lépett kínai reformpolitika kétségkívül nagy eredményeket tud felmutatni. Rohamos ütemű a gazdasági növekedés: elérte az évi 11 százalékot, helyenként, a különleges gazdasági övezetekben pedig az 50 százalékot is. Kína azon ritka kivételek közé tartozik, ahol (az egyensúly megőrzése érdekében) tudatosan visszafogták ezt az ütemet. Viszont a nyolcvanas évek második felében megugrott az infláció (30 százalékos volt), mélyültek az egyes rétegek közötti szociális különbségek, elburjánzott a korrupció, s a pártban is sok szó esett a fegyelem megsértéséről, a beosztással való visz- szaélésekröl. A jelenségek ellen a pártvezetés harcot hirdetett, de nem sok eredménnyel. A legutóbbi pártkongresszus egyik fő jelszava az volt (Csao Ce-jang terjesztette elő a beszámolót), hogy a gazdasági reformokkal párhuzamosan a politikai rendszer reformjára is szükség van, de e téren nem sikerült megvalósítani az akkori szándékokat. Pekingi politikai elemzésekben gyakorta érvelnek azzal, hogy Kínában még nem értek meg a túl nagyfokú demokratizálás feltételei, ehelyett elsősorban a stabilitásra kell törekedni. Természetesen a világ nem egyértelműen ítéli meg a kínai eseményeket. A józan mérlegelők azt tartják, ki kell várni, hogy miként alakulnak a dolgok akkor, ha már elcsitulnak a szenvedélyek. Li Peng kormányfő nemrégiben azt mondta, legalább egy év kell ahhoz, hogy helyreálljanak Kína és a nyugati országok kapcsolatai. Ezzel mintegy jelezte, hogy türelemre is, megértésre is szükség van. A lényeg, hogy Pekingben folytatni akarják a gazdasági reformok politikáját, ez ugyanis létszükséglet. S ehhez Kínának szüksége van a világra. MALINÁK ISTVÁN . VII. 14.