Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-22 / 38. szám

szú a X. 22. L ényegében sikertelenül zárult augusztus végén Párizsban a nemzetközi Kambodzsa-konferen- cia, a résztvevők kénytelenek voltak leszögezni, hogy még nem jött el a megállapodások ideje. Igaz, ígére­tet tettek arra, hogy az erőfeszítése­ket folytatják, de hát ez természetes. Csalódás volt ez a többszakaszos fórum? Bizonyos mértékig igen. A konferenciát külügyminiszteri szinten nyitották meg június 30-án, a Biztonsági Tanács öt állandó tag­jának (Szovjetunió, USA, Nagy-Bri- tannia, Franciaország, Kína), továb­bá a térségben közvetlenül érdekelt Vietnam és Laosz, valamint a hat ASEAN-állam részvételével, meghí­vottként jelen volt Ausztrália, India, Japán és Kanada képviselője, az ENSZ főtitkárának és az el nem kötelezettek mozgalma (akkori) so­ros elnökének, Zimbabwenak a rep­rezentánsa. A külügyminiszterek is­mertették országaik áiláspontját, majd augusztus 2-án három szakér­tői munkacsoportra bízták a doku­mentumok kidolgozását. Ezt a hatal­mas munkát - az évtizedes problé­mák kusza szövevényének a kibo­gozását - augusztus 28-ig, vagyis az újabb háromnapos külügyminisz­teri fordulóig kellett volna elvégezni­ük. Abból, hogy a szovjet, az ameri­kai, a brit és a kínai diplomácia vezetője nem jelent meg Párizsban, már mindenki sejthette, hogy az ér­dekek összehangolása nem sikerült. Sokak szerint csalódásról azért nem lehet szó, mert három hét alatt ilyen bonyolult kérdéseket megolda­ni eleve lehetetlen vállalkozás. Tényleg nehéz eligazodni a nyilatko- zatdömpingben, a próbálkozás csak akkor járhat sikerrel, ha legalább röviden felelevenítjük Kambodzsa nem kevésbé bonyolult, s az utóbbi évtizedekben nagyon is vérzivataros történelmét. VISSZAPILLANTÁS A lexikonok tanúsága szerint a khmer birodalom a 9-12. század­ban élte fénykorát, később vietnami és a sziámi királyságoktól került füg­gő viszonyba. A múlt század máso­dik felében Franciaország tette rá a kezét, 1887-ben lett tagja a Párizs uralma alatt álló Indokínai Szövet­ségnek. A népi erők felkelései sorra kudarcot vallottak, a második világ­háború idején kötött francia-japán szerződés értelmében Japán szállta meg Kambodzsát. Ekkor kezdődött a nemzeti ellenállási mozgalom, amely a háború után is folytatódott az uralmuk visszaállítására törekvő francia gyarmatosítók ellen. Viet­namban a franciák veresége Kam­bodzsa számára is közel hozta a függetlenséget. Ebben a harcban meghatározó szerepet játszott No­rodom Szihanuk (1941 -1955 között király - 1955-ben lemondott a trón­ról édesapja, Norodom Sura-Marit javára - 1955-1960 között a kor­mány elnöke, 1960-tól az állam fe­je). Az 1954-es öthatalmi külügymi­niszteri értekezleten elismerték Kambodzsa függetlenségét és szu­verenitását. 1955-ben kilépett a Francia Unióból, 1957-ben a par­lament kinyilvánította az ország semlegességét. Kambodzsa burzsoá köztársaság lett, Szihanuk meghirdette a ,,budd­hista szocializmus" programját. A fejlődés alapjában véve sikeres volt, már 1956-ban diplomáciai kap­csolatot létesített a Szovjetunióval, Kjnával és hazánkkal, Szihanuk fia például Prágában is tanult. Az ötve­nes évek végéről és a hatvanas évek elejéről elmondható, hogy a külpolitikában a kormány lényegé­ben antiimperialista politikát folyta­tott, pl. az el nem kötelezettek moz­galmának egyik alapítója volt 196.1 - ben. Viszont a belpolitikában nem teljesítette azt az ígéretét, hogy az ellenállási mozgalom tagjait bevonja a vezetésbe. Ezért a kormányelle­nes erők frontja rohamosan bővült, s nemcsak a szélsőjobboldali erők­kel, hanem az ultrabalos, radikális vörös khmerekkel is, ők a politikai küzdelmet nem ismerték el, az egyedüli helyes eszköznek a fegy­veres harcot tekintették. Tehát mindkét szélsőséges erő a fegyver­hez folyamodott. A 60-as évek vé­gén következett a közvetlen ameri­kai intervenció, az USA a szélső­jobboldalt támogatta. Az amerikai intervenció 1970 után is folytatódott. 1970-ben az amerikabarát Lón Nol tábornok államcsínyt hajtott végre, megdöntötte Szihanukot, s megala­kította a Washingtont mindenben ki­szolgáló kormányt, amely 1970. ok­tóber 9-én kikiáltotta a Kambodzsai Köztársaságot. Peking lett a Szihanukot támoga­tó erők központja, itt alakult meg a nemzeti egység (királyi) kormá­nya, amely az ellenállás összes cso­portját - beleértve a vörös khmere­ket is - összefogta. Ennek élén Szihanuk állt az állam fejeként. Az 1970-1975-ös években ez a kor­mány és a Kambodzsai Nemzeti Egységfront irányította a Lón Nol- rezsim elleni nemzeti felszabadító háborút. 1975. április 17-én a fel­szabadító egységek elfoglalták Phnom Penht, győzött a nemzeti és demokratikus forradalom. De a győztesek soraiban hamarosan szakadás állt be, a hatalmat a vörös khmerek ragadták magukhoz. 1976. január 5-én új alkotmányt vezettek be, április 2-án Szihanuk lemondott az államfői posztról és feloszlatta a nemzeti egység királyi kormányát. Az állam elnöke Khieu Samphan lett, de gyakorlatilag minden hata­lom Pót Pofnak (igazi nevén: Salot Sár), a vörös khmerek vezetőjének a kezében összpontosult. A VÖRÖS KHMEREK ÉS VEZETŐIK Az Indokíniai KP felbomlása után, 1951-ben alakult meg Kambodzsá­ban a kommunista párt. Kambodzsai Kambodzsa Forradalmi Néppárt néven. Sziha­nuk rendőrsége irtóhadjáratot indí­tott ellene, sok vezetőjét kivégeztet­te. 1954 után vált a párt legálissá, két év múlva ismét megfosztották a látszatlegalitástól, a vezető réteg jelentős része Párizsba emigrált, ahol már működött a Khmer Diákok Szövetsége. Több emigráns a Fran­cia KP-ba is belépett. A Franciaor­szágban élő kambodzsaiak ott nem­csak a nyugati, hanem a maoista ideológiával is ismerkedtek. Az ötve­nes évek második felében folyama­tosan tértek haza, s néhány éven belül hangadók lettek a központi bizottságban. Az 1960-as kongresz- szuson megalakították az új Kam­bodzsai Kommunista Pártot, vezetői a Párizsból hazatért fiatal értelmisé­giek voltak. A korábbi pártvezetők „rejtélyes módon“ eltűntek. Pol Pót 1962-ben került a párt élére. A vörös khmerek több közismert vezetője közül most csak róla, leng Saryról és Khieu Samphanról szóljunk néhány szót. Pof Pof (Salot Sár) 1928-ban szü­letett egy kilencgyermekes gazda­család nyolcadik gyerekeként. Máté Péter Pol Pót című könyvében (Magvető, 1982) azt írja róla, félénk, szófogadó gyerek volt, szépen éne­kelt. Szerzetesek tanították, majd kitanult asztalosnak, de a szakmájá­hoz nem volt tehetsége. Bátyja, Sa­lot Soung, aki a királyi palota őrsé­gének volt a tagja, közbenjárt azért, hogy Szihanuk, aki fiatalokat küldött ösztöndíjjal Párizsba tanulni, az ő öccsének is megadja ezt a lehető­séget. De a tanulás nem ment neki, nem volt megfelelő előképzettsége, s azok a khmerek, akik például a Sorbonne-ra jártak, lenézték. A fiatalember ezért a forradalmi mozgalomba menekült, egy nemzet­közi építöbrigád tagjaként eljutott Jugoszláviába (éppen azokban az időkben szakított a nemzetközi kom­munista mozgalom Titóékkal), s el­jutott a berlini VIT-re is. Párizsi ta­nulmányait nem fejezte be, 1953- ban tért haza. Nagy fordulat volt életében 1965- meghívták a Kínai Népköztársaságba (a főtitkári funk­cióban felesége, Khieu Ponnary he­lyettesítette), hogy láthassa, miként rombolja le a régit a kínai ifjúság és építi az új jövőt Mao Ce-tung, a Nagy Kormányos vezetésével. Pol Pót teljesen magáévá tette a maois­ta eszméket. leng Sary (eredeti nevén Kim Trang) 1930-ban született. Nagyon jó tanuló volt, királyi ösztöndíjjal ke­rült Párizsba. Belépett a Francia Kommunista Pártba, a Sorbonne-ra járt, ahol ő volt a khmer diáktagozat vezetője. Ő vezette a berlini VIT-re utazó khmer ifjúsági küldöttséget. Feleségül vette Khieu Thirith-et, vagyis Pol Pót sógora lett. 1965-ben Pol Póttal utazott Kínába, ahol Mao Ce-tung személyesen is felfigyelt rá. O lett a Pol Pot-rezsim külügymi­nisztere. Khieu Samphan 1931-ben szüle­tett, Phnompenhben érettségizett, majd fracia ösztöndíjas lett. Közgaz­dász, disszertációjának címe: A kambodzsai gazdasági élet és az ország iparosítása. Ekkor még a polgári átalakítás híve. A diploma megszerzése után tért haza, szim­patizált Szihanuk enyhe reformter­veivel. 1962-ben képviselő lett, 1964-ben Szihanuk kinevezte ke­reskedelmi államtitkárrá. Elődje eb­ben a tisztségben meggazdagodott, ö továbbra is kerékpáron járt mun­kába, minden „ajándékot“ vissza­utasított. Ezért sok ellensége lett, merényleteket kíséreltek meg ellen. Ö dolgozta ki az államháztartás egyensúlyának helyreállítását célzó gazdasági programot. Szihanuk ek­kor kijelentette róla: ,,A korrupt köz­életben két tisztességes embert is­merek csak: magamat és Khieu Samphant." A kínai kereskedők nyomására azonban mégis elbocsá­totta, figyeltette. Samphan illegali­tásba kényszerült, majd Kínába emigrált. A RÉMURALOM ÉVEI Pol Poték az ország lakosságá­nak egyharmadát kiirtották. Amikor 1975-ben megdöntötték Lón Nőit, s a vörös khmerek elfoglalták Phnom-penht, néhány nap alatt ki­ürítették a fővárost. Saját feltételeik­re szabták a maoizmust, a várost, az ipart, az értelmiséget ellenségnek tekintették, a parasztokat erőszakkal kommunákba hurcolták. Kijelentet­ték: nincs szükség pénzre, vasútra. Nem kell a posta, a telefon. Létjogo­sultsága a paraszti munkának van, ezt a munkát a kommuna keretében kell végezni, aki onnan megszökik, a halál fia. S a különös elmélet tételeit még tovább lehetne sorolni. Megdöbbentő, s szinte érthetetlen, hogy ezek a vezetők az európai kultúrával is megismerkedtek. Börtönbe vetették Szihanukot is, családjának sok tagját kivégezték. 1977 szeptemberében a polpotisták Vietnam elleni provokoációkat haj­tottak végre. 1978-ban fegyveres el­lenállás kezdődött Pol Pót ellen, ez októberre már kiterjedt felkeléssé nőtte ki magát. A felszabadított terü­leten december 2-án megalakult Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja, ennek erői 1979. január 7-én a vietnami csapa­tok segítségével felszabadították Phnompenht. 1979. január 11-én kikiáltották a Kambodzsai Népköztársaságot, az ország vezető ereje a Kambo­dzsai Népi Forradalmi Párt lett. Megkezdődött a gazdaság helyreál­lítása, a teljesen lepusztult városok­ba lassan visszatért az élet. S kez­dődött a háború a kormány és a vele szemben álló 3 csoport: Szihanuk hívei, a vörös khmerek, akiket né­hány hónapja már nem Pol Pót, hanem Khieu Samphan képvisel, és a Son Sann vezette jobboldali pol­gári erők között. E három csoport egymás ellen is küzdött, napirenden voltak az összetűzéseik.. Ennek ellenére 1982-ben szövetkeztek, megalakí­tották az úgynevezett Demokratikus Kambodzsa koalíciós kormányát. A Demokratikus Kambodzsa elnöke Szihanuk lett, alelnöke Khieu Samp­han, a kormányfő pedig Son Sann. Szihanukra - aki többször nyilatko­zott arról, hogy mennyire utálja a polpotistákat - azért volt szükség, hogy nemzetközi tekintélyt adjon a koalíciónak. Ennek ellenére több­ször lemondott, kiugrott a koalíció­ból, de főleg Peking hatására mindig vissza is tért. A Phnom Penh-i kor­mány 1987 augusztusában meghir­dette a nemzeti megbékélés politi­káját, kapcsolatba lépett az ellenzéki csoportokkal. Hun Sen több ízben találkozott Szihanukkal, Dzsakartá- ban rendeztek két találkozót. Viet­nam ez év tavaszán bejelentette: szeptember végéig mindenképpen kivonja csapatait Kambodzsából. A parlament új alkotmányt fogadott el, amely egyebek között Kambo­dzsa Államra változtatta az ország nevét, néhány hete pedig a törvény- hozás kinyilvánította az ország örö­kös semlegességét. ELLENTÉTEK Párizsi tudósítók jelentése szerint Floland Dumas francia külügymi­niszter öt olyan nehéz kérdést jelölt meg, amelyekben a Kambodzsá- konferencia közvetlen érdekeltjei nem tudtak megállapodni. 1. Az ENSZ szerepe a megoldás­ban, illetve annak eldöntése, hogy a nemzetközi ellenőrzést helyez­zék-e az ENSZ égisze alá, s milyen szervezet ellenőrizze a megállapo­dások végrehajtását. 2. Hogyan és milyen eszközökkel valósítsák meg a tűzszünetet. 3. Szerepeljen-e a dokumentumokban a „népirtás“ kifejezés. 4. Mi történjék a betelepült idegenekkel, elsősorban a vietnami telepesekkel. 5. Hogyan oldják meg a nemzeti megbékélést, milyen kor­mánya legyen Kambodzsának. Kétségkívül ez utóbbi á legfonto­sabb, ha megoldást találnának rá, az megkönnyítené a többi probléma rendezését is. Egyesek szerint, ha csak Hun Sen kormányfőnek és Szi- hanuknak kellene alkut kötnie, az hamar megtörténne. A legfőbb aka­dályt mindig a vörös khmerek jelen­tik. Hun Sen szerint semmiképpen sem szabad megengedni olyan le­hetőséget, hogy a népirtó polpotis­ták ismét hatalomra jussanak. Ilyen értelemben álást foglalt már az USA, az ASEAN, több nyugati ország is. Vietnam szerint a vörös khmereket (katonailag magasan ez a legerő­sebb csoport, 30-50 ezer fegyve­ressel) le kell fegyverezni és végle­gesen kiiktatni a politikai életből is, úgy, ahogy Európában tették a né­met és az olcisz fasiszta rendszerrel. Khieu Samphan viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a vörös khmerek igenis részt kívánnak a hatalomból, ezért a választásokig az ügyeket intézen­dő négypárti ideiglenes kormányt kell alakítani Szihanuk irányítása alatt. Ezt támogatja Kína, s ráadásul az örökös pálfordulásairól ismert Szihanuk is elfogadta a vörös khmer álláspontját. Némi biztatást jelent az, hogy Kína közölte: miután a vietna­mi csapatok távoznak, hajlandó be­lemenni abba, hogy leállítsák a kam­bodzsai feleknek nyújtott külföldi se­gítséget. Igor Rogacsov szovjet külügymi­niszter-helyettes két hete azt nevez­te a legfontosabbnak, senki se akar­jon visszaélni azzal, hogy Párizsban nem születtek megállapodások, és senki se akarja a vietnami csapatok távozását kihasználni egy polgárhá­ború kirobbantására és a hatalom megszerzésére. Mert ezt a lehető­séget sem lehet kizárni. Szovjet vé­lemény szerint csak az hozhat meg­oldást. ha a párbeszéd intenzíven és megszakítás nélkül folytatódik. Öt nap múlva lejár a vietnami csapatok távozásának bejelentett határideie. MALINÁK ISTVÁN Hun Sen és Szihanuk: Igazán haragszanak? Pol Pót küldötte megfelelő ülőalkalmatosságot talált (Canard Enchainé) A KAMBODZSA-KONFERENCIA ASZTALÁNÁL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents