Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 35. szám
A csonthéjasok őszi metszése A kutatási eredmények és gyakorlati tapasztalatok révén az utóbbi § évtizedben meggyőződtünk arról, hogy a csonthéjasokat - mindenekelőtt ^ a kajszit és az őszibarackot - nem szabad a tenyésznyugalmi időszakban ^ metszeni. Mégpedig azért, mert az ejtett sebek utat nyitnak a fákat ^ fenyegető gombás betegségeknek, s nyugalmi időben a fa képtelen ^ védekezni a fertőzés ellen. A tenyészidőben a fák olyan ellenanyagokat ^ tudnak termelni, amelyek gátat vetnek a gombabetegségek megtelepe- ^ désének. Ezért kell a kora tavaszi metszést rügyfakadás utánra időzíteni. ^ Általános gyakorlat, hogy a csonthéjasokat - elsősorban a cseresz- ^ nyét és meggyet - szüret után metszik. A cseresznye csak ritkán kíván ^ komolyabb beavatkozást. Jobbára csak a vegetatív jellegű, túl hosszú ^ oldalágakat nevelő fák növekedését kell korrigálni. Ugyanis ezek az ^ oldalágak nehezen ágazódnak el, ha nincsenek megkurtítva, s ilyenkor ^ az ágvégekre „szorul“ a termörész. A meggyfák hajlamosak a besúrűsö- $ désre, ezért igyekezzünk ágcsoportokat kialakítani, a közöttük fejlődő hajtásokat pedig tőből távolítsuk el. Igyekezzünk szellös koronaformákat ^ kialakítani. A cseresznyére és meggyre egyaránt vonatkozik, hogy szüret ^ után el kell távolítani a törött vagy sérült ágakat. A kajszi metszése nem nehéz. Sudár, ágcsoportos vagy természetes ^ koronaformát választunk, s a metszési igény a fák térállásától is nagyban ^ függ. Egy kertbarát 4x2,5 méteres térállásban telepített kajszit s virág- ^ záskor permetező öntözéssel védi a fákat a fagyoktól. A fákat minden $ tavasszal rövidre metszi, hogy a fagyveszélyes időben alkalmazott ^ öntözés hatására keletkező jégréteget elbírják az ágak. Az idén átlago- ^ san 40 kg gyümölcsöt szüretelt a 4-5 éves fákról. A módszer hátránya § a metszési igényesség, továbbá, hogy kiadósán kell mútrágyázni és az ^ egész tenyészidőben öntözni az ültetvényt. Az extenzív ültetvényekben - például 7x4-5 méteres térállásnál ^- elég az évi egyszeri (június) metszés. A legtöbb szakértelmet az őszibarack metszése igényli. Általában ^ katlankoronát nevelünk, négy nagy öt oldalággal. Ezeket mindig kifelé álló ^ rügyre metszük, hogy a korona szellős legyen. A metszés három ^ szakaszból áll. Év közben ritkító metszést végzünk, amit augusztusban ^ fejezünk be. Szeptember elején visszametszést, rügyfakadás után javító ^ metszést végzünk, kiigazítva az őszi beavatkozáskor vétett hibákat, de ^ a lehető legkevesebb sebet ejtve. A nyári ritkító metszést a szilváknál, ^ meggynél, cseresznyénél, mandulánál és diónál szintén augusztus ^ végéig a legjobb elvégezni. ^ Az őszibarackfák fölöttéb hajlamosak a besúrűsödésre, valamint ^ a hosszú hajtások nevelésére. Ha júniusban vagy később nem avatko- | zunk be, a sok fölösleges hajtás legyengíti a fát. Mivel a sűrű koronában % kevés a napfény és a levegő, a hajtások alapi részén nem fejlődnek ki ^ tökéletesen a rügyek, melyek közül több kihajt és újabb hajtásokkal $ tovább sűríti a koronát. Ezért jó, ha havonta átnézzük a fát, s szükség ^ szerint tőből eltávolítjuk a fölösleges hajtásokat. Egyet-egyet érdemes $ meghagyni, termőre vágni, majd mielőtt túlságosan megvastagodna, újat ^ nevelni helyette. A ritkítást augusztus végen fejezzük be, s kezdjük meg ^ a visszametszést. A meghagyott ceruzavastagságú termővesszőket ^ 40-50 cm-re kell visszavágni. így a termést a vastagabb ágakra, illetve ^ azok közelébe „szoríthatjuk“. Az őszibaracknál szeptember első felében ^ még tart a rügydifferenciálódás, tehát ha a hajtásokból levágunk mintegy ^ 30 cm-t, a tápanyagok áramlása serkentőleg hat az alapi rügyek ^ fejlődésére. Vagyis rövidebb lesz ugyan a termővessző, de rajta több ^ fejlett termőrügyet kapunk, s a termés a vastagabb ágrészeket fogja ^ terhelni. ^ A beavatkozások említett időpontját célszerű megtartani, mert ugyan- ^ azon művelettel más-más időpontban más célt követünk. Például ha ^ a szeptemberi visszavágást augusztus derekán végeznénk el, akkor ^ a meghagyott vessző rügyeinek többsége kihajtana, nem alakulna át ^ termőrüggyé. ^ A ritkító metszést - az eltávozandó rész vastagságától függően ^- aprófogú fűrésszel vagy éles ollóval végezzük. Az ágakat ággyűrűre !; vágjuk, ne pedig ágcsonkra. A kambium kifejlődését, a sebek gyógyulá- $ sát azzal is elősegíthetjük, ha a vágási felületeket éles késsel elsimítjuk, ^ majd latex festékkel lezárjuk. Szintén most, szeptemberben kell sort keríteni a csonthéjasok ifjító ^ metszésére, amikor az erőteljes nyári növekedés már befejeződik. Én azt ^ tartom, célszerűbb új fát ültetni, mint a régit ifjítani, de ez az én ^ véleményem. Ha mégis, akkor hogyan? A cél, hogy vastagabb ágak ^ eltávolításával közelebb hozzuk a termőrészeket a törzshöz. Ez komoly ^ beavatkozás a fa életébe, ami rendszerint a termőegyensúly felborulásé- ^ hoz vezet. Óvakodjunk a totális, egyszerre történő ifjítástól. Ha egy fának ^ 4-5 vázága van, egyszerre legfeljebb kettőn végezzük az ifjító metszést. ^ Mégpedig úgy, hogy egy fiatal oldalágra vágjuk vissza a termökart, ^ ügyelve az egyenletes, ép vágási felületre s a seb szakszerű lezárá- sára. BELUCZ JÁNOS mérnök, kandidátus Takarmányborsó a házinyulak etetésében A takarmányborsó különösen alkalmas a házinyulak etetésére, mivel igen nagy a fehérjetartalma. Használhatjuk mint őrölt magot, keverhetjük gabonával, silózhatjuk stb. A takarmányborsó fehérjetartalma 23-28 százalék, az újabb fajtáknál pedig a 30 százalékot is meghaladja. A takarmányborsó hozama a szokványos agrotechnika mellett 2-2,8 tonna mag hektáronként, a korszerűbb agrotechnika és az új fajták alkalmazásának köszönhetően azonban 4-5 tonna is terem hektáronként. Ha zöld tömegéért vagy silózásra termesztik, akkor a hozam elérheti a hektáronkénti 30-50 tonnát is. Ha úgy határozunk, hogy takarmányborsót adunk a nyulaknak, más takarmányokkal keverjük. A nyulak elviselik, ha élelmük 45 százaléka takarmányborsó, de a legalkalmasabb a 20 százalék. Zöldetetésre akkor kaszáljuk (nem túl alacsonyan), amikor kialakultak az első hüvelyek. Ez leginkább május végén és június elején van. Ha silózásra szánjuk, valamivel később kell kaszálni, mert több száraz anyagot kell tartalmaznia. Ez leginkább olyankor van, amikor 2-3 hüvely fejlődött ki. Ha a borsót előbb lekamm n / rr m, // Esovizgyujto A vízforrás nélküli kertek tulajdonosai csak összegyűjtött esővízzel öntözhetnek. Hogy több esővizünk legyen, kipróbálhatjuk a rajzon látható módszert. Az 1-es hordóból, amikor az félig megtelt, 10-12 mm-es átmérőjű gumicsővel megszívás- sal átemeljük a vizet a 2-es hordóba. A gumicső mindkét végét a hordó aljához közel rögzítjük. A tetőről csorgó víz átfolyik a 2-es hordóba is addig, amíg a cső levegőt nem kap. A 2-es hordóból az előbbi eljárással megy át a víz a 3-as vagy akár több hordóba is. Ha esik az eső, mozgásba jön a rendszer, a vízbegyűjtés folyamatos. Természetesen ahhoz, hogy a rendszer működjék, a második hordó alacsonyabban álljon, mint az első, a harmadik lejjebb a másodiknál, és így tovább, öntözni mindig a csatornától legmesz- szebb lévő hordóból kézdjünk, így az utántöltés rögtön elindul, a kimerített vízmennyiség egyformán hiányzik az összes hordóból. száljuk, regenerálódik és kétszer is kihasználhatjuk. Termesztéséhez a mérsékelten meleg, nedvesebb területek felelnek meg, ahol nincsenek szélsőséges idöjárásváltozások. A nagy hozamot megfelelő levegónedvességgel (80 százalék) és talajnedvességgel (60-70 százalék) valamint elegendő fénnyel érhetjük el. Ha a növény árnyékban van, szára felnyúlik, a virágzás és az érés késik. Ha monokultúraként termesztjük, a talaj „kimerülhet“. Nem ajánlatos 4-5 éven át egy helyen termeszteni. A fiatal növény nagyon alacsony A fürtök kedvező érését segíti a fürtök kiszabadítása, a fürtigazítás. A zivatarok következtében sokan gyorsan igyekeztek pótolni az elszakadt kötéseket és számos helyen a fürtöket is bekötötték a lombozatba. Úgy próbáljuk a fürtöket az érés előtt elhelyezni, hogy kikerüljenek a tőke árnyékos, belső részéből és levél se takarja őket. Főként a csemegeszőlők esetében ajánlatos erre a munkára gondot fordítani, mert bogyóik jobban színezödnek, tetszetósek lesznek és az édes gyümölcs kedvezőbb áron is kel el. A borszőlő fajtáknál, főként a késői érésúeknél a fürtigazítás haszna az, hogy az érett termésből javítás nélkül is finom zamatú, ízű és illatú italt nyerünk. A szőlőkben régóta alkalmazzák a levelek mérsékelt ritkítását, az úgynevezett lelevelezést. Érdemes ezt elvégezni, mert az esők következtében a tápanyaggal túlságosan jól ellátott tőkék erőteljes fejlődésnek indultak és a buja lomb erősen takarja a fürtöket. A levélritkítás megkönnyíti és hatékonyabbá teszi az utolsó permetezést is, a jobb megvilágítás eredményeképpen pedig jelentősen nő a cukortartalom. Zsendüléskor főként az alsó állású, idős, már sárguló, sérült és a fürtöt erősebben árnyékoló leveleket célszerű mértékkel ritkítani. Ezeket hőmérsékletet is elbír, akár mínusz 4-8 fokot, hótakaró alatt pedig még alacsonyabbat is. A későbbi fejlődés folyamán a növény jóval érzékenyebb, így a 0,5 fokos hőmérséklet már árt a fiatal hüvelyeknek. A takarmányborsó növekedéséhez legmegfelelőbb nappali hőmérséklet a 17 fok, a száraz tömeg növekedéséhez pedig a 10 fok. A túl magas hőmérséklet sem felel meg, különösen a virágzás alatt és után. Kényszerérésre kerülhet ugyanis sor, ennek következtében összezsugorodik és degenerálódik a magtermés. (Föld népe) a leveleket nyugodtan eltávolíthatjuk, mert már úgysem asszimilálnak megfelelően. Túl sok levelet, főként egészségeset azonban ne törjünk le, mert megzavarjuk a szőlő és a termés fejlődését, a vesszők és a termés beérését. A mérsékelt levelezés különösen jó hatású a vörösbort adó fajtákon, mert sokkal több és szebb lesz a bogyók színanyaga. A kiadós esők hatására sokfelé erőteljesen növekedtek a szőlő hajtásai és sok hónaljahajtás is képződött. Ha a hajtások már nagyon visszahajlanak és túlzottan árnyékolják a tökét, feltétlenül ajánlatos csonkázni, vagyis visszametszeni, visszatörni. A hajtás felső fürtje felett azonban mindig maradjon 5-6 levél, mert a termés csak így érik be megfelelően. A túlzottan sürúsített hónaljhajtásokat 2-3 levélre csípjük vissza, hogy ne zavarják a termés és a vesszők beérését. A hónaljhajtásokat ne törjük ki, mert a fiatal levelek segítik a cukorképzést. Nagy gonddal végezzük el az utolsó permetezéseket. Különösen kedvező hatásúak most a réztartalmú szerek. Ahol jégverés volt és látható sérülések vannak a bogyókon, ne mulasszuk el a szürkerothadás elleni permetezést, mert ezek a tőkék sokkal könnyebben fertőződhetnek. K. Sz. Neveljünk salátapalántát Áttetelő fejessalátát még azokba a konyhakertekbe is ültethetünk, ahol jjj nincs mód fólia alatti termesztésre, akár a lakóhelytől való nagy távolság, a akár az öntözési lehetőség hiánya miatt. Átteleltetéssel csaknem azonos ® időre, bár gyengébb minőségű primőr salátát nevelhetünk. s Többéves tapasztalat alapján az október közepi ki ültetés a legkedve- a zöbb, amihez most célszerű elvetni a magot. A saláta a talaj iránt ® kevésbé igényes, viszont nagyon érzékeny a szikesedésre és a vegy- a szermaradványra (a gyomirtó-, talajfertőtlenító szerekre). A palántákat akár szabadágyakban is előnevelhetjük a kertnek olyan ® részén, ahol a talaj minősége jobb, esőzések alkalmával nem gyűlik a össze a víz és a délutáni órákban is bőségesen kap napot. Rossz | minőségű talajra 8-10 kg szervestrágyát vagy tőzeget szórjunk ki a négyzetméterenként. A szervestrágyát csak egészen sekélyen érdemes a talajba művelni, mert a saláta gyökerei mindössze 8-10 cm mélyre a nyúlnak le. A magokat egészen ritkára kell vetni, hogy szép fejlett, egészséges ® növényeket kapjunk a kiültetés idejére. Egy négyzetméterre 0,5-0,7 g a magot vessünk, amiből 400-500 növény még akkor is kikel, ha ® gyengébb a csírázás. A palántamennyiséggel úgy számoljunk, hogy á kiültetéskor egy négyzetméterre húsz növény kerüljön. A szeptemberi meleg, száraz időjárásban gyorsan kiszárad a felső a talajréteg, ezért fordítsunk gondot a rendszeres naponkénti öntözésre. ® Érik a szőlő A fürtigazítás segíti a cukorképzést A labirintkopoltyús halak (Anabantidae) kezdő akvaristáknak is ajánlhatók. Szépek, de elsősorban nem igényesek a víz oxigéntartalmára, tehát az akváriumot szellőztetni sem kell. E halak fejlődébe során a kopoltyúüreg csontos vázán kialakult egy hajszálerekkel átszőtt, hártyás segédlégzőszerv (labirintszerv), amelyben a víz színéről lenyelt levegőt a halak el tudják raktározni. Furcsa, de ezek a halak éltető elemükben, a vízben egyszerűen megfulladnak, ha nem jöhetnek fel a víz színére levegőt venni (pl. szállításkor a légmentesen lezárt műanyag zacskóban, vagy színültig töltött üvegpohárban). Egyik képviselőjük a sziámi harcoshal (Betta splendens). Nevét részben őshazájáról, a korábban Sziámként ismert Thaiföldről, másrészt arról kapta, hogy kifejlett, ivarérett hímjei kifeszített úszóikkal, elöreforditható kopoltyúfedőik pajzsszerű védelmében, vad harapásokkal látványos harcot vívnak egymással, miközben fémes ragyogású színeik izzóvá válnak. Őshazájában, tetemes összegű fogadások kíséretében, ún. betta-viadalo- kat rendeznek a harcoshalakkal. A sziámi harcoshal eredeti vad törzsalakját mára teljesen kiszorították a fátyoiosúszójú betták (Schleierkampfisch). Ennek hímje 8-10, nősténye 5-6 cm hosszú, színük sárga, fehér, piros, kék és zöld, de ezek változatai, pót fekete is előfordul. Ha különösen szép i zójú halakra vágyunk, több félliteres üvegpohárba kell egymás közelében elhelyeznünk a kiválasztott hímeket. Ha látják egymást, nem szűnik a harci kedvük, s ez serkentőleg hat az úszók fejlődésére. A poharakban lehetőleg naponta cseréljük ki a vizet. Családon belül a harci kedv csak akkor alakul ki, ha egy hímet néhány napra eltávolítunk, majd ismét visszahelyezzük az akváriumba. Pontosabban egy szomszédos akváriumba, mert a család megölné. Szaporodási módja figyelmet érdemlő. Ha „közeledése“ megértésre talál a nősténynél, a hím - a szájában nyálváladékkal kevert levegőből kiképzett buborékokból - habfészket épít. Másnap az ikrázás 2-2,5 óráig tart, utána a nőstényt el kell távolítani, mert a hím félti az ikrát rejtő habfészket. Érdekesség, hogy a habfészekból kihulló ikrákat a hím a szájába véve összeszedegeti az akvárium fenekén és visszaköpködi a buborékból épített bölcsőbe. A lárvák 48 óra múlva kelnek ki, hozzávetőlegesen egy napig még függőlegesen mozognak, amikor a hím szedegeti össze és hordja vissza őket a habfészekbe. Az elúszás általában a harmadik napon következik be, ekkor már a hímet is el kell távolítani a nevelőmedencéből (úgysem győzné összeszedegetni a fészekből kirajzó ivadékot). Ettől kezdve apró, ún. poreleséggel etetünk, a vizet belső filtrálóval rendszeresen szűrjük, s ügyelünk az egyenletes hőmérséklet fenntartására. A fajhoz további kedvelt díszhalak is tartoznak. Ilyen például a békés természetű törpe gurámi (Colisa lalia). Az úszónövényeket és kevés fonálalgát is tartalmazó medencékben szaporítható biztonsággal, mert ez a hal növényi részeket is felhasznál a víz felszínén épített habfészek megerősítéséhez. Ugyancsak 5 cm hosszúságú a mézszínű mézgurámi (Colisa chuna). Ide tartozik még a pazar színű, de elég nagy testű gyöngygu- rámi (Trichogaster leeri), a paradicsomhalhoz hasonlóan igénytelen kék gurámi (T. trichop- terus sumatranus), a már\-ány- (T. trichopte- rus cosbi) és ajkas gurámi (Colisa labiosa), valamint a kínai és vietnami rizsföldekről származó kínai paradicsomhal (Macropodus opercularis). Az utóbbi immár fehér színváltozatban is kapható (albínó). A labirintkopoltyús halak tenyésztésénél ügyelni kell arra, hogy a medencében azonos hőmérséklet uralkodjon a vízoszlopban. Ellenkező esetben a halak egyensúlyi zavarokkal küszködnek, egyre nehezebben, végül egyáltalán nem tudnak felúszni a víz felszínére levegőért, s így elpusztulnak. CHVILA FERENC AKVARISZTIKA A labirintkopoltyús halak
