Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-07 / 27. szám
Milyen a jó széna? A jó széna világoszöld színű, kellemes illatú, vékony szálú, szúrós és mérgező növényeket nem tartalmaz, portól, penésztől és iszaptól mentes. Hosszan sorolhatnánk a jó széna jellemzőit, készítésének feltételeit. Az első kaszálású anyaszénánál általában jobb a második, a sarjúszénának nevezett, mert a fűfajok többsége csak az első kaszálás idejére növeszt magszárat, s az keményebb, rostosabb, „öregebb“ is, mint a következő betakarítású, a több levelet tartalmazó. Más különbségek is találhatók a széna között. A savanyú- és erdei füvekből készült szénák kisebb tápanyagtartalmúak, durvább szálúak az édesfüveket, pillangósokat is tartalmazó igazi réti szénáknál. A buja és öntözött rétek nagytömegű szénája kevésbé ízletes, ásványianyag- és nyomelemtartalma kisebb. A kevés és apró füvet termő szikes legelőkön készíthető, sokféle fűfajból álló, sok fehérjét tartalmazó rövid és finom szálú illatos, aromás széna a legértékesebb. Nemcsak réti, hanem szántóföldön termesztett növényekből készített szénát is etetnek az állattartók. A legáltalánosabban a lucernaszénát, kevésbé a bíborheréből és a baltiamból, még kevésbé az édes csillagfürtökből, a szudánifűből és a somkóróból készült szénát használják. A réti szénák 3-10, a pillangósvirágú takarmánynövényekből készültek 8-15 százalék közötti fehérjetartalmúak, általában jelentős vitamin-, mész- és foszfortartalommal. Számíthatunk arra, hogy a tűző napon sokáig száradt s megfakult széna D-vitaminban, a gyorsan száradt, zöld színét megtartó széna pedig karotinban gazdag. A széna minősége tehát sok mindentől függ: a kaszáló füvének, sőt a talaj ásványi anyagainak összetételétől, a növények kaszáláskori fejlettségétől, a szárítás, szállítás, tárolás körülményeitől. Elvénült gyepeknél a vezérfüvek elvirágzása után, pillangósok esetében a bimbós állapotnál később használt növényállományból meglehet, hogy nagy tömegű, de csökkent beltartalmi értékű, kemény szárú, aránylag kevés levelet tartalmazó, nehezen száradó széna készíthető. Ne feledjük: a lucernalevél táplálóértéke, fehérje- és karotintartalma több mint kétszerese a szárat is tartalmazó szénának. A szénakészítés sikere sokban függ az időjárástól. Hűvös, esős időben károsodhat, kilúgozódhat a többször forgatásra szoruló széna. Persze túlszárítani sem érdemes, mert gyűjtésekor, szállításakor a legértékesebb levelei letöredeznek. Ősztől tavaszig a széna a kérődző állatok és a nyulak legtermészetesebb, takarmánya, hiszen majdnem ugyanannak a fűnek tekinthető, amit tavasztól őszig fogyasztottak. Nem teljesen ugyanaz, hiszen a széna száradása, tárolása során veszít tápértékéból. Nagy előnye viszont a mesterségesen szárított szemestakarmányokkal és a préselt táppal szemben, hogy a természetes szárítás nem károsította fehérjéjét, vitamintartalmát. Ha abból indulunk ki: a szénák átlagosan 16, a füvek és a vetett zöldtakarmányok 75-80 százaléknyi vizet tartalmaznak, akkor azt látjuk, hogy öt kiló körüli zöldből lesz egy kiló széna. Ha a száradás, kazalban érlelődő közbeni tápanyagveszteséget is tekintetbe vesszük, akkor úgy foghatjuk fel, hogy egy kiló széna föletetésével négykilónyi zöldtakarmánynak megfelelő tápanyaghoz juthat a jószág. A szénát is kapó állat nemcsak fehérjéhez, ásványi anyagokhoz, rosthoz, vitaminokhoz jut, hanem fogyasztásánál ősztől tavaszig a bezártság következtében föllépő unalmát is enyhíti. A jó minőségű lucernaszéna vagy a murva - levél, virág, „aprója“ - nemcsak a kifejezetten szénafogyasztó, rostot jól emésztő jószág fontos takarmánya, hanem a sertések, baromfiak kedvelt téli csemegéje, moslékjának, lágyeleségének tartalmasabbá tevője is. A kalapácsos darálón áteresztett széna lisztté, darává aprítva a sertések és baromfiak számára kitűnő takarmány. A zöld fű lágyítja a tejzsírt, a széna keményíti. A lucernalevélhez jutó tyúkok tojásának sárgája élénkebb színű. Sok minden szól amellett, hogy az állattartók ne hagyják el.- márcsak a lédús takarmányok nagy víztartalmának ellensúlyozása miatt sem - a széna etetését. Természetesen vigyázni kell a széna minőségének megőrzésére. Ne ázzon, penészedjen meg, ne szeny- nyeződjön tollal, földdel, üveg-, vas és műanyagdarabkák ne kerüljenek közé. Télen az a dolgunk, hogy gondosan porciózzuk a szénánkat. A finom szálút, a zsenge fűként lekaszáltat a borjaknak, a bárányoknak, a kórosabbat, a sok rostot igénylő nyulaknak és lovaknak, a levelesebbet a sertéseknek, a baromfiaknak, az átlagosat a kérődzőknek adjuk. Akiknek újig való szénája van, nagy baj nem érheti. (Szabad Föld) Friss zöldség késő őszre A kínai kel a káposztafélék sorába tartozó, főként salátaként fogyasztott kétéves növény. Őshazája Kína. Európa csak a 18. században ismerte meg. Házikerti és nagyüzemi meghonosítását elsősorban azért szorgalmazzuk - évi egy kilogrammos személyenkénti fogyasztást tervezve -, mert másodnövényként rövid idő alatt nagy terméshozamot nyújt. Fodros szélű, bordázott levelekből álló, tömött, hengeres fejet fejleszt. íze inkább a salátára emlékeztet, a káposztánál lényegesen finomabb. Tápértéke jelentős: C-vita- minban, karotinban és ásványi anyagokban gazdag. Könnyen emészthető fehérjékből háromszor annyit tartalmaz, mint a fejes káposzta. Hőigénye közepes, tápanyagokból sokat, vízből körülbelül annyit kíván, mint a többi káposztaféle. Hűvös nyarakon határozottan szépen fejlődik. Elsősorban őszi termesztésre javasolható, mert a tavaszi vetésű növények rendszeres délutáni takargatás nélkül nyáron felmagzanak. Kora tavasszal fólia alatt hajtatható. Előnevelt palántáról is szaporítható, de legjobb július derekán helybevetni (30 cm sortávolság), majd később 25-30 cm tőtávolságra ritkítani. A földlabdával óvatosan kiemelt növények palántaként hasznosíthatók. Kedvező fejlődését ammónsa- létromos fejtrágyázással és rendszeres locsolással serkenthetjük. A rendszeres öntözés a növényzetet fenyegető fénybogarak és földibolhák kártételét is csökkenti. Száraz talajon a növények megdőlnek, el- satnyulnak. A kínai kel akkor nyújt friss termést, amikor más levélzöldségben hiányt szenvedünk (október-november). Tejsavas erjesztéssel tartósítható, vagy homokba ágyazva pincében két-három hónapig eltartható. A kínai kel ropogós, finom csemegezöldség. Elsősorban fehér húsok mellé ajánlható köretnek, de készülhet belőle saláta, főzelék, beleföz- hetö a hús- és csontlevesbe, a húsos levélereket pedig spárga módjára lehet elkészíteni. (ká) Gyöngy virág cserjék Fás- és zölddugvánnyal szaporíthatok Az idei „tréfás" tavaszon már áprilisban nyílni kezdtek a gyöngyvirágcserjék, ám valójában a késő tavasz, a nyárelő díszei. A korai fajták általában az évszaknak megfelelő időjárásban május elején, a későiek júniusban virítanak. Megjelenésük és felhasználásuk közel áll a velük rokon jezsámenekhez: a nagy termetúek elsősorban térhatárolónak, a kisebbek virágos sövénynek vagy szoliternek valók. A gyöngyvirágcserje (Deutzia) nemzetséget az 1700-as évek elején Thunberg botanikus fedezte fel és baráti patrónusáról, az Amszter- dam-beli Johann van der Deutzról nevezte el. Később mintegy ötven fajt írtak le elsősorban Délkelet- Ázsia területéről, de a Fülöp-szige- teken, sőt Mexikóban is rátaláltak néhány képviselőjére. A gazdag növénynemzetség rendszerezése meglehetősen komplikált. Erősen leegyszerűsítve, és elsősorban a felhasználást szem előtt tartva a forgalmazott fajok és fajták két nagy csoportba sorolhatók. Magas bokrúak A két-három méter magas, erőteljes, mereven felálló vesszőjú fajok tartoznak ebbe a csoportba. Közös jellemzőjük a viszonylag nagy (5-16 cm-es) kihegyezetten tojásdad levél, rövid nyéllel és szélesen lekerekített levélvállal. Virágzásuk késői, június, esetleg július eleje. A ferdén felálló virágzati tengelyen az egyes virágok csengettyűszerúen botolnak, így valóban a gyöngyvirágra emlékeztetnek. Érdes levelű gyöngyvirágcserje (D. scabra). A csoport legjellemzőbb képviselője. Kínában és Japánban őshonos. 2-3 méteres, mereven felálló vesszejű botor. Levelei igen jellegzetesek: szabályos csipkés szélúek (majdnem olyanok, mintha „pelenkaöltéssel“ szegték volna be őket). Kerti fajtái általában telt, sőt tömve telt virágúak. Ilyenek a hófehér Candidissima, a belül fehér, kívül rózsaszínnel futtatott Plena és a hasonló színű, de igen sok, keskeny szirmú Pride of Rochester. Ritkábban ültetett fajtája az egyszerű, de különlegesen nagy virágokat hozó Watereri. Szirmai belül hófehérek, kívül rózsaszínűek. Pompás gyöngyvirágcserje (D. X magnifica). Hibrid származású, számos fajtája közül általában a névadó és telt virágú Magnifica fajtát szaporítják, fajtamegjelölés nélkül. Megjelenésével a D. scabrára emlékeztet, de virágzása dúsabb, tömegesebb, ezért látványosabb. Vannak gyenge növekedésű és egyszerű virágú fajtái is, ezek nem terjedtek el nálunk. A magas bokrú gyöngyvirágcserjék elsősorban tömegcserjeként, térhatárolónak alkalmasak. Fás dugványról könnyen szaporíthatok. Virágzás idején szoliterként is igen szépek. Félmagasak és alacsonyak Magasságuk 0,5-1,5 m körüli. A levelek kisebbek (3-8 cm-esek), keskenyebbek és hosszabb nyelűek az előző csoport leveleinél. Virágaik AKVARISZTIKA: felálló füzérben vagy bugában, május közepén-végén nyílnak, az előző csoport botoló virágaitól eltérően felfelé állnak vagy oldalra néznek. Kecses cserje a D. gracilis. Fél méternél ritkán magasabb, hófehér virágai felálló füzérben vagy keskeny fürtökben nyílnak. Dús nyílásával, finom megjelenésével elsősorban a kiskertekbe alkalmas. A talaj és a víz iránt nem túl igényes, de fagyzúgos helyen a késői fagyoktól károsodhat. A Rózsás gyöngyvirágcserje (D. X rosea) valamivel termetesebb. Kitárt harang alakú virágai rövid, felálló bugákban nyílnak. A szirmok belül fehérek, kívül többnyire rózsaszínűek (ilyenek a Campanulata és a Rosea fajták). Léteznek tiszta fehér fajtái, például a Multiflora. A Hibrid gyöngyvirágcserje (D. X hybrida) virágai nagyok, mályva- rózsaszínüek, kissé világosabb sziromszegéllyel. A házi kertben igen mutatós. Jól tűrik a szélsőségeket A gyöngyvirágcserjék átlagos kerti viszonyok között szépen fejlődnek, de a szélsőségeket, kiváltképp a szárazságot rosszul tűrik: Jól bírják az árnyékot és kedvelik a félárnyékot, de a virágtömeg napos helyen a legdúsabb és a legnagyobb. Fásdugványról valamennyi faj gyö- kereztethetó. Ennek ellenére a gyenge növésúeket többnyire zölddugványról szaporítják, mert így egy anyanövényröl több szaporít- vány nyerhető. Bojtos, sűrű gyökér- zetúek lévén, idős korban is jól tűrik az átültetést. A magas bokrú fajokat legalább 3-4 évente, az alacsony és félmagasakat 2-3 évente ajánlatos metszeni, lehetőleg az elvirágzás után. Ilyenkor az idős, ágas-bogas „leter- mett" ágrészeket eltávolítva, az egyéves vesszőkig, vagy a virágos gallyak aljáról induló meddöhajtáso- kig vágjuk őket vissza. Ezek alkotják majd a bokor új vázát, és jövőre dúsan berakódnak virággal. (Kertészet és Szőlészet) Bőségesen tápláljuk az ivadékot Az elevenszülő díszhalaknál a terhesség időtartama meglehetősen változó, ezért mindig alaposan meg kell ismerni a kiválasztott halak tulajdonságait. Amikor a szaporítómedencében megjelennek az első ivadékok, azonnal megfelelő eleség után kell néznünk, nehogy az éhes nőstények felfalják saját utódaikat. Az aprócska ivadék természetesen még apróbb természetes táplálékot kíván. Készítsünk bolhafogó hálót s valamelyik tóban, halastóban próbáljunk megfelelő eleséget gyűjteni. Ezt otthon szűrjük át a megfelelő lyukbóségű szitán, s csakis a megfelelő nagyságú eleséget szórjuk a medencébe. Persze előfordulhat, hogy otthon derül ki, hiába fáradoztunk, a meglátogatott tóban éppen nem volt megfelelő méretű vízibolha. Kielégítő ellátás esetén az ivadék gyorsan fejlődik, s 3-5 hét elteltével a nagyobbját már lehalászhatjuk és áthelyezhetjük a díszakváriumba. A szépen fejlett, eleven és egészséges szülőktől mindig több életképes utódot remélhetünk, bár az utódnevelésre természetesen az etetés, a víz hőmérséklete is hatással van. Jó tudni még, hogy több fogasponty esetében egyetlen párosodást többszöri szülés (ellés) követhet. Igaz, jobbára kedvtelésből tartanak díszhalat az emberek, valamire azonban mégis érdemes ügyelni. Nevezetesen arra, hogy milyen változatokat, fajtákat tartunk együtt egy medencében. Ez az utódok miatt nagyon fontos. Például a fekete mol- li (Xukatáni fogasponty - Mollienesia sphenops) más változattal nem párosodik, tehát bátran együtt tartható fajtársaival. Ezzel szemben a xifók (piros, bécsi, fekete, zöld, berliner) keverednek egymás között. Két választás lehetséges. Vagy csupán egy színváltozatot nevelünk, vagy gondosan kiválogatjuk és megsemmisítjük a fajtára nem jellemző színváltozatokat. A haladó akvaristák céltenyésztést, vagyis céltudatos keresztezést is végezhetnek. Például előnyös a fekete xifót piros vagy zöd változatok társaságában tenyészteni, a berlinert piros xifóval együtt tartani (viszont a zöld vagy a bécsi változat már nem ajánlott társ). Az elevenszülőkről el kell még mondani, hogy olykor előfordul: a nőstény idővel hímmé alakulhat. Ez persze már nem szaporodóképes, a tenyészállományból ki kell zárni. A fekete molli esetében szintén elővigyázatosan kell eljárni a törzsállomány összeállításakor. Elsősorban arra kell ügyelni, hogy a hímek ivarszerve ne legyen túlságosan megnyúlt, mert az ilyen egyedek képtelenek a párosodásra. Erre a színváltozatra jellemző még, hogy ivadékai olykor visszaütnek az eredeti szürke vagy „mákos" alapszínre, így aránylag nagy a selejtezési veszteség. A legtöbb gond a guppikkal van. Ez a legnépszerűbb akváriumi halunk, de annyi szín- és alakváltozata van, hogy választani is nehéz közülük, hát még milyen nehéz megoldani a kereszteződés nélküli szaporítást. A nemesített guppitörzsek a hímek farokúszójának alakja szerint lehetnek körfarkúak, túfarkúak, la- pátfarkúak, lantfarkúak, felül kardosak, zászlós farkúak, legyező-, fátyol- és háromszögfarkúak stb. A színváltozatok közül a vörös, fekete, kék, zöld és az ún. leopárdtarka a legkedveltebb. Sőt, egyes törzsek esetében a nőstények farotoszója is tarkázott. CHVÍLA FERENC Hulladékanyagok - farönk, oszlop-, deszka- és lécdarabkák - felhasználásával könnyen készíthetünk a kert pihenőrészében elhelyezhető játékokat, melyekkel nagy örömet szerezhetünk gyermekeinknek. A sérülések megelőzése céljából fordítsunk nagy gondot a felületek tökéletes lecsiszolására, illetve a szögek beverésére. (km):
