Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-25 / 34. szám

A túród táj szépségében gyönyörkö­dünk, amikor hirtelen egy olyan tele­püléshez érkezünk, amelynek nevét a törté­nelemkönyvekből ismerjük. Negyvenöt év­vel ezelőtt különböző nemzetiségű embe­reknek adott otthont. A közeli Kantor völgy végében egymás mellett partizánegységek, csoportok helyezkedtek el, a törzskarok pedig Sklabiöában, a Magas-Fátra lábánál meghúzódó hegyi községben székeltek. Bár az ide vezető utak abban az időben kátyúsak, nehezen járhatók voltak, eljutott ide a fegyvert szállító teherautó, a tábori konyha, a lőszer, egyszóval mindaz, amire a partizánoknak szükségük volt.- Helyőrséghez hasonlított akkoriban a község. Minden házban voltak elszállásolt, egyenruhát vagy polgári öltözetet viselő - fegyveres emberek. Mi gyerekek mindig ott lábatlankodtunk, ahol történt valami. Ott voltam akkor is, amikor augusztus 21-én a felvégi Samöik testvérek házára kitűzték a csehszlovák zászlót. A forradalmi nemzeti bizottság, amely még májusban illegálisan megalakult, átvette a hatalmat. Elnöke Juraj Majeröík Kollár volt - eleveníti fel a múltat Ladislav Kováé, a Sklabiöai Helyi Nemzeti Bizottság elnöke.- Abban az időben nálunk, aki csak te­hette fegyvert fogott, vagy másképpen segí­tett - viszi tovább a szót Ján Samöik nyug­díjas festő, az Antifasiszta Harcosok Szö­vetsége helyi alapszervezetének az elnöke. - Sorköteles voltam, ősszel kellett volna bevonulnom. Mivel nem volt katonai kikép­zésem, öregységhez osztottak be. Az itt élő emberek meggyőződésből, a jobb jövőben vetett hitben cselekedtek. Mint annyi más túróci településen, itt is szegényesen él­tünk, sok volt köztünk az írástudatlan. A Ced- ron-patak két oldalát faházak szegélyez­ték... Az emberek mégis még az utolsó falatjukat is megosztották a partizánokkal. A forradalmi nemzeti bizottságnak ren­getek munkája volt. A partizánegységek törzskarainak, a rádióadó-vevő állomásnak, az elsősegélynyújtáshoz helyet kellett kije­lölniük, fegyverraktárt, hadtápkörletet kiala­kítaniuk. A forradalmi nemzeti bizottság tag­jai jó példával szolgáltak.- Nem törődtünk a veszéllyel, a kapott feladatot mindig teljesítettük - fogalmaz az idős Andrej Öurdík, a forradalmi nemzeti bizottság egykori tagja. - Augusztus végén igen sok partizánegység tőlünk indult a har­cokba. no meg a szomszéd községből, Sklabinsky Podzámokból, amely a francia partizánoknak is otthont adott. A túlerő elöl egyetlen fegyverlövés nélkül húzódtak vissza újabb védelmi szakaszra a partizánok. Nem magukat, a lakosságot féltették a fasiszták megtorlásaitól. Mégis bekövetkezett a tragédia. Sklabinsky Pod- zámok határában tűzharcba keveredett a partizánok és a fasiszták járőre, amiért szeptember 30-án kiégették a falut. A skla- bifiaiakat nem bántották, igaz, nem is voltak a faluban, az erdőben rejtőzködtek. Ahogy teltek a napok, a hetek, eszükbe jutott, hogy szántaniuk, vetniük kell. Vesztükre. A fa­siszták megtámadták őket, 144 sklabinait elhurcoltak. A forradalmi nemzeti bizottság elnökét a saját házában ölték meg. Az elhurcoltak közül húszat később a bukovin- kai tömegsírban találtak meg, nyolcán Né­metországban bombázás áldozatai lettek. Igaz, ezt csak a felszabadulás után tudták meg, amikor számba vették a veszteségü­ket. Ez pedig nagy volt, harminc lakosuk vesztette életét, tizennyolc asszony maradt özvegyen, harminckilenc gyerek árván. Gyászolták az elesetteket, siratták a vissza nem térteket, de újra közelgett a tavasz, szántani, vetni kellett. Április 17-én újjáalakult a nemzeti bizottság, má­jus 5-én pedig a párt alapszervezete. Rend­be tették a megrongált házakat, gazdasági épületeket. Sklabinsky Podzámokban, amely ma közigazgatásilag ide tartozik, gyorsan újjáépültek a leégett házak. Az élet kezdett visszatérni a megszokott kerékvá­gásba. A nemrég még fegyvert szorító ke­zek bizonyították, hogy a békés építómunka jobban illik hozzájuk.-Jól emlékszem, 1948. december 3-án indult meg az autóbuszjárat a község és a járási székhely között. Azelőtt akinek dolga akadt ott, szekéren, vagy az aposto­lok lován tette meg az utat - magyarázza a hnb elnöke. - A település házainak hetven százaléka azóta épült vagy átépítették. Ma csaknem minden udvarban van autó, néhol kettő is. A történelmi emléknek számító épületeket nem bontottuk le, emléktáblákat helyeztünk el rajtuk, hogy az elkövetkező nemzedék, az ide látogató turisták is megis­merjék, milyen volt ez a falu negyvenöt évvel ezelőtt. Ezt acélt szolgálja a művelő­dési otthonban kialakított emlékszoba is. A művelődési otthon épületében helyet kapott a hnb és a posta is. Az évek múlásá­val más, azelőtt nélkülözött létesítmény is elkészült, mint például az alapiskola, vagy a kétemeletes óvoda, szép tágas udvarral, játszótérrel. Megépült a községi vízvezeték nemcsak itt, hanem a két társközségben, Záborieban és Sklabinsky Podzámokban is. Szabályozták a Cedron-patak alsó szaka­szát, rendbe tették, portalan!tották a község útjait. Elkészült a sportpálya is.- Ma sem vagyunk munka nélkül - szö­gezi le Ladislav Kováő. - Záborieban a kö­zelmúltban készült el egy több célú létesít­mény Sklabinsky Podzámokban pedig üzle­tet építünk. A székhelyközségben korszerű üzlet és vendéglő épül. A kivitelező a járási építőipari vállalat, de a munkálatokból az egész falu kiveszi a részét. Azt akarjuk, hogy az sznf 45. évfordulójára elkészüljön, s így méltó környezetben tudjuk fogadni vendégeinket, barátainkat, az egykori parti­zánokat. Az első Stefánik-partizándandár egykori tagjai ugyanis nálunk találkoznak. Teherautóról új bútorokat hordanak a művelődési otthon épületébe. Kérdően nézek az elnökre, aki magyarázólag meg­jegyzi.- Felújítják az ifjúsági klub berendezése­it. Azt szeretnénk, hogy jól érezzék magukat nálunk a fiatalok, itt eresszenek gyökeret. Ennek érdekében mást is teszünk. Közmú- vesítettük azt a területet, ahol huszonkét családi ház épülhet fel, örömünkre tíz telek már gazdára is talált. A társközségeinkben korábban építkezési tilalom volt, de amióta feloldották, közel tíz családi házat kezdtek építeni. Az elnök meghív, nézzünk szét a telepü­lésen. Az utcák mentén új családi házak sorakoznak. Itt-ott alapozási munkálatok folynak, másutt a régi faházakat újítják fel.- Ősszel megkezdjük a túzoltószertár és a posta építését, mégpedig közös bemhá- zással. Aztán majd a ravatalozó kerül sorra- összegez az elnök.- Van egy népi együttesünk - toldja meg az elnök szavait 2elmíra Majerőíková.- Minden évben részt veszünk a túróci népművészeti versenyen, de nemcsak mi, hanem az alapiskola Lienka együttese is. Kapcsolatot tartunk fenn a nagykürtösi (Vel'ky Krtíá) járásbeli Szklabonyával (Skla- biná) és a szovjetunióbeli Fjodorovka köz­séggel. A faluszemle az emlékszobában ér vé­get, ahol a korabeli dokumentumok, gyalog­sági fegyverek mellett az egyik vitrinben cirill betűs levelek sorakoznak. A cimzaét Anna Obozová-Paulyová. A partizánok gondviselője, a párt helyi szervezetének egyik alapító tagja volt. Egy másik vitrinben a falu díszpolgárainak névsora és fényképe: Valentyin Kuznyecov, Jurij Csemogorov, Alekszander Velicsko, Andrej Ljah, Alek- szander Fegyercov.- A szovjet elvtársak mindig szívesen látott vendégek nálunk. Gyakran ellátogat­nak ide, - jegyzi meg Ján Samöik. Számos település előtt tábla jelzi, hogy ilyen vagy olyan kitüntetést kapott. Szabi­nában ez nincs így, nagyon nagy tábla kellene ahhoz, hogy minden kitüntetését felsorolhassák. Megkapták a Vörös Zászló, a Szlovák Nemzeti Felkelés, a Munka és a Nagy Honvédő Háború Érdemrend első fokozatát, jelentős francia kitüntetést, meg­annyi emlékérmet és a Csehszlovák Béke­tanács oklevelét. Büszkék rá, de azt mond­ják: nem a dicsőségből akarnak élni - ha­nem bizonyítani az építómunkában. NÉMETH JÁNOS II £1 az óra percmutatója a 12-es számhoz közeledik, az Óváros téren ICla városháza tornya előtt mindenki megáll, hogy megnézze az Orloj bábjátékát. Az élet múlandóságának a jelképe, a csontváz egyszercsak megmozdul, megrázza a harangkötelet. Kinyílik két kis ablak, és a csontváz csengetésére elősétálnak a bábok, elindul az apostolok sora. Menetük után az ablakfülkék fölött álló kakas kukorékolni kezd, mire megcsendül a harang, s annyit kondul, ahány órát jelez az óramutató. Közel hatszáz éve, pontosabban: 1410 óta működik ez a világhírű csillagászati óramű, bár időközben vele is történt egy és más... Legutóbb éppen tíz esztendővel ezelőtt, £ 1979 őszén állították meg néhány napra. Az akkori javításról Rudolf Vesecky, az Orloj gondnoka a következőket mondta el:- Ideje volt már felújítani a három részből álló szerkezetet övező, gótikus kódiszit- ményt, a keretet. A szférakor, vagyis a csil­lagászati óralap mozgását is pontosítani kellett, mert a Nap nyugvását késve mutat­ta. Az alsó óralapon, a kalendáriumok pedig a hónapokat jelképező medalionokat kellett kicserélni. Ezek már a második másolatok - magyarázta. - Az eredeti medalionokat Josef Mánes festette a nevezetes, 1866. évi felújításkor. Nevezetes volt az a felújítás, mert a cseh nemzeti öntudat igazolásaként önkéntes adományokból valósították meg. Alig fél év alatt 4065 aranykrajcár gyűlt össze. Josef Mánes a 24 medalion elkészítéséért ugyan 1200 aranyat kért, de a városi tanács csak ötszázat szavazott meg neki, s ő ennyiért is elvállalta. A hónapok jelképeit és az állatöv ábráit olajfestékkel rézlapokra festette. Az ötszáz aranyból jó ha futotta festékre, rézla­pokra, szállítási költségre.- Egyébként pedig - folytatta a gondnok -, tizennégy év múlva, tekintettel az időjá­rás károsító hatására, leszerelték és múze­umba vitték azokat a lapokat. Másolatok kerültek a helyükre. És nyomban más témára fordította a szót.- Több, érdekes monda fűződik az Orloj- hoz. Ilyen az is, hogy készítőjét a tanácsu­rak izzó hegyú tőrrel megvakították, nehogy más város számára is készíthessen hason­lót. A megvakított mester viszont életének utolsó napján felvezettette magát a torony­ba, s mikor az óra ütni kezdett, belenyúlt a szerkezetbe. Az óramű megállt, a mester pedig holtan rogyott le műve mellé. Nos. való igaz, sokszor megállt a szerkezet, gyakran évekig is állt, de mindig megjavítot­ták. A valóság- kérdezzék csak a múzeoló- gusoktól, a történészektől - a legtöbbször még a mondáknál is érdekesebb. Nem is csodálkoztam amikor a fővárosi levéltárban Jan Lórié történész ezzel foga­dott bennünket:- Egy valaki, egyedül ma se tudná meg­szerkeszteni azt az óramúvet. Mi csak is­merhetjük a készítők közül, akiknek neve megtalálható a különféle oklevelekben, kró­nikákban. Egyik az akkoriban alapított egyetem professzorának a neve: M. Johannes Ssin- delius. Neve mellé ezt irta a korabeli króni­kás: aki az óramüvet készítette és kiállította. Másik: Miklós mester, IV. Károly órása és horoszkópkészítője. A városi tanács szám­adásában feljegyezték, hogy a szférakor lapjának felszereléséért ötven zacskó ga­rast kapott.- Ma már tudjuk - folytatta -, hogy nem is egyszerre, hanem alkalmanként, évtize­deken át építették. A bábjáték sípoló, kukorékoló kakasa 1880-ban került mai helyére. Frantiéek Kambersky bábfaragó mester készítette.- És ha azt akarjuk - fűzte hozzá -, hogy ne menjen tönkre, a javítások, az igazítások miatt időnként meg kell állítani. Képzeljék újszd 8 1989. Vili.í A forradalmi nemzeti bizottság ebben a házban székelt. A szerző felvételei) Ladislav Kováé Ján Samcík

Next

/
Thumbnails
Contents