Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-18 / 33. szám
Kétségbeesett kiáltása tájt a legjobban. A ,,nem akarok többé gyerek lenni". Csillogó szemű, ártatlan kisfiú volt, Móricz Zsigmond tört szárnyú madara a szélben. Egy jóságra, szeretetre, tudásra vágyó, sebzett kis teremtés, aki ismeri a szegénység melegét. Kerekes Éva Nyilas Misiként indult a pályán 1986 őszén, a Nemzeti Színházban. Harmadéves főiskolás volt, amikor Békés András ráosztotta a tévében nemrég sugárzott Légy jó mindhalálig főszerepét. Minden percben, minden helyzetben érzelmes, tiszta szívű kiskamasz tudott lenni, egy szűz kezű, kötelességtudó gyerek, akinek elvették a hitét. Ugyanez a „kisfiú naiva" három évvel később, a Radnóti Színpadon: mérgező illatú lápvirág, amelyet bárki leszakíthat. Gimnazistának, keazonosulni akartam a szereppel. Ilyen nincs! A próba: folyamat. És a lelki azonosulás már a vége ennek a folyamatnak. Nekem tehát nem arra kell törekednem, hogy lelkiállapotot próbáljak, hanem arra, hogy helyzetet teremtsek. Olyan helyzetet, amelyből hangok, érzések, állapotok születnek. Ezt a folyamatot nem lehet a végével kezdeni. Állapotból helyzet az első próbák során nem alakul ki. És ez az, amit egyáltalán nem tudtam: helyzetet teremteni. Rémes dolgok jutottak az eszembe. Szavakkal, mondatokkal játszottam, ahogy a főiskolán. Nincs sok értelme ilyesmire fecsérelni az energiát. A vegetatív idegrendszer mindent rögzít, mindent, ami a próbán kikristályosodik. Van egy kollégám, aki azt állítja: aki nincs ott az olvasópróbán, az a premieren sem lesz jelen. Osztom a véleményét. A mondatok már akkor, az elején színt kapnak, igazságuk pedig a helyzetektől lesz. A Julius Cézárban sem voltam még „felnőtt“ színész ... Ma már szándékkal lépek ki a színfalak mögül. És nem kint, a díszletek mögött hívok elő egy bizonyos érzést magamból, hanem helyzetbe megyek be és akkor kezdek játszani.- Fröhlich Róza, a végzet Kék Angyala hogy született meg a tiszta ragyogású Kerekes Évában?- Lehet, hogy ez most kategorikusan hangzik, de van bennem rossz is. Ez „segített" Róza megformálásában. Akiről azért nem lehet „Nem akarom megúszni az életet“ (Oláh Csaba felvétele) reskedóinasnak, tengerésznek, öreg tanárnak egyforma esélye van nála Fröhlich Róza, a Kék Angyal mulató feslettsé- gében is vonzó táncosnőjének a kisujjában a csábítás „kunsztja“. Pusztító erejű érzékiségével vágyakat gyújt, éget és perzsel. Nyilas Misi és Fröhlich Róza. Kopott kis öltöny bakanccsal az egyiken, merész szabású selyemruha toliakkal, művirágokkal a másikon. Erény, önérzet és lelkiismeret a kisfiúban; kihívás, romlottság, démoni erő a nőben. Móricz Zsigmond és Heinrich Mann részéről bravúrszerepek - Kerekes Évától bravúros alakítások. Egészen más helyzetekben remekel az Andrássy út 60. című előadásban. Kaskötö Teréz kemény és lelketlen ember. Eszköz a hatalom kezében. Minden parancsot végrehajtó, ávós tiszt a darab elején, megrendült hóhér a végén. Egy nő, aki feladta az erkölcsiségét, de nincs már ereje, hogy visszaszerezze. Ez a sikere is a Radnóti Színpadhoz köti. Filmszerepei közül a Hanussen „megbabonázott“ Kiki Stadlere emelkedik ki, a tévében alázatos szolgálólány az Eszmélésben, a Fehér éjszakákban pedig maga a reménytelen szerelem.- Itt egy kézzel írt sor az öltözői tükör fölött. Ha az ember erősödik, öregszik. Vagyis Kerekes Éva, túl a húszon - öregszik. azt állítani, hogy egy mindenre elszánt fenevad. Inkább egy okos, rafinált nő, aki elemi erejű érzékiségével győztesként közlekedik az emberek között. Tizenhat évesen terhes lett egy idős férfitól, de eszébe sem jut, hogy „megfogja“ vagy fizettesse öt. Ez is Róza. S ami ugyancsak jellemző rá: amikor az állásából elbocsátott, rosszindulatú Ronda leszámol néhány emberrel a városban, Rózámár a felesége és mégsem az ő oldalán áll. Tehát lelke van. Ronda a tudásával, az erejével kápráztatja el őt, azzal, hogy felnéz rá, müvésznözi és szerelmében gyilkolni is képes lenne érte.- Szóval erősödtem?- Szerintem igen.- örülök... én is így érzem. Most * már csak az a kérdés, hogy miben és mitől erősödtem. Mert az sem mindegy. A legtöbbet talán a tapasztalataimból tanultam. Abból, hogy a főiskola befejezése óta itt, a Radnótin tanári segítség nélkül dolgozom. És tegyem hozá gyorsan: nem keveset. Az Andrássy út 60-ba negyedévesként léptem be. Pokoli perceim voltak. Rögtön a próbák elején Egyébként rengeteget köszönhetek Rózának. Jókora adag akaratot, elszántságot hozott felszínre bennem, ezek után nem is fogok kihagyni az életemben semmit.- Az élet amúgy is egy nagy kelléktár a színész számára.- És én szeretnék mindent megtalálni ebben a kelléktárban, mindent, amitől több lehetek. A pakliban, amit a sorstól kaptam, sok a jó lap. Valami azt súgja: nyerhetek. SZABÓ G. LÁSZLÓ BÉKE KARAVÁN PRÁGÁBAN J úlius első harmadában a prágai Fuöik-park füves térségein sátrak, alkalmi játszóhelyek, nyitott és fedett pavilonok pódiumain, arénáiban nyoma sem volt a myvészetbeli kételkedésnek, az ideológiai gyanakvásnak, a nemzeti alsó- vagy felsörendűségnek. Egy olyan szellemi vállalkozás csehszlovákiai megállójának történéseit kísérhették figyelemmel a nézők, amelyek a részt vevő színházak nyelvi és kulturális hagyományok általi meghatározottsága ellenére is a színházművészet nemzetek fölöttiségét bizonyította. A „legösszetettebb" művészeti ág ezen a nemzetközi platformon már önmagában sem hordoz kizárólagos nemzeti jegyeket. Állításom alátámasztására elegendő arra utalni, hogy a Béke Karaván egyik „utazója“, a La Compagnie du Hasard nevű francia társulat, a Figaro házasságának mozarti zenéjét egy Burkina Faso-i (egykori Elefántcsontpart) népi ütöegyüttes közreműködésével énekelte. S ott voltak a leningrádi Licedei tagjai, akik egy egyetemes művészeti filozófiát kifejező formanyelwel - a bohócjátékkal - igencsak bölcs, sajátos nemzeti jellegzetességekről beszélő gondolatokat közöltek. Ennek az állításomnak az igazolása a brnói Divadlo na provázku Az álmok világa című mesejátéka, amelyben egy, Bozena Némcová gyűjtötte cseh népmesét dolgoztak fel a stúdiószínházak nyelvi gátakon áthatoló kifejezőeszközeivel: látványnyal, mozgással, zenével. Ezekben a hónapokban az életünket egyre inkább hatása alá vonzó nemzetközi szellemi integráció katartikus élményét, a közvetlen átélhetöség lehetőségének csodáját adta ez a színházi karaván. Május közepétől utazgatnak Európa keleti feléből a nyugati kerületek déli régiói felé. A már említett társulatokon kívül a spanyol Circ Perillos, az angol Footsbarn Travelling Theatre, a szovjet Szvoja Igra, a lengel Teatr Ósmego Dnia és az olasz Teatro Nucleo Moszkvában kezdte a vándorlást. Utána Leningrád, Varsó, majd Prága következett. Bizonyára nemcsak jómagam sajnálom, hogy a Béke Karaván első közös színházi produkcióját először július 11-30. között mutatták be Nyugat-Berlinben. Augusztus első felében Koppenhágában, második felében Baselben vernek tanyát. Szeptember első felét a franciaországi Blois- ban töltik, ahol befejezik vándorlásukat. Talán érdekli az olvasókat, hogy ebben a több hónapig tartó színházi vándorlásban 10 társulat 19 nemzethez tartozó 150 színésze 28 produkciót mutat be, több mint 500 előadásban. Ehhez tartozik még a 4 sátor s 85 lakókocsi, amelyekben 7 ezer kilométert tesznek meg 7 országon át. Milyen szándékból született ez az önmagában véve is tekintélyt kivívó vállalkozás? Petr Oslzly, a rendezvény dramaturgja, a Divadlo na provázku tagja szerint: ,,A karaván küldetése - amely végül is európai karaván lett - az, hogy az európai kölcsönösség, az európai ház, a nemzetek közötti béke utáni vágyat népszerűsítse. Ennek megszülóje és táplálója a népek lelkében éló béke, amely minden társadalomban csak akkor születik meg, ha kölcsönösen elismerik és megadják az emberi jogokat". Pierre Laulanné és Béatrice Beau- caire, a karaván koordinátorai erről is vélekednek: ,,A Béke Karaván a színházművészetet művelő nők és férfiak válasza az öreg kontinens most zajló változásaira. Olyan művészek válasza ez, akik mesterségük varázslataival Európában a szabadság és az álmodás terét teremtik meg". így aztán természetes jelenségként kellett felfognunk, hogy a látott előadások nemcsak üres formai csillogásukkal kötötték le a nézőket. Még az olyan sajátos humort teremtő leningrádi bohócok (Licedei) is tudtak eredeti nézőpontból újat mondani arról, ami a szovjet kisembert elsősorban lelkében érinti, bántja és pusztítja. Ennek a társulatnak az előadása után élhettük át (a nézőtéren ülő mintegy két-háromezer néző) a színházi élmény felszabadító erejét. Itt megérezhető volt az európai azonosság, a művészet szellemiségeket integráló ereje. Olyan nemzetközi rituálé alakult ki, amelyben csiszolt kövekként illeszkedtek egymásba az egyes előadásokkal közvetített gondolatok. Az angol Footsbarn Travelling Theatre vándor- trupp, amely már egész Európát bejárta, egy John Steinbeck novella - A gyöngy - dramatizációjával nyűgözte le a nézőket. A mexikói indián közegben játszódó dráma a szellemi és anyagi szegénység lelket pusztító kilátástalanságáról beszél a minden oldalról nyitott játéktéren; olykor hagyományos realista játékmodorban, máskor pantomimelemeket használva, aztán a rítusszínház eszköztárához nyúlva teremtettek stílustörés nélküli, egységes hatást keltő színházat. Érdekessége ennek az angol csapatnak, hogy ók valójában igazi vándorszínházként dolgoznak. Egy közepes méretű cirkuszi sátor mellett lakókocsik állnak. Nekik nemcsak társulatuk, műszaki személyzetük van, velük utaznak gyerekeik, pedagógusaik és iskolájuk is van. (Mit mondjak? Irigylem azokat a gyerekeket.) Ebbe a „csapatba" sorolható a lengyel színház is, amely nemcsak színházi alternatívát, de bizonyos értelemben eszmei-áramlatbeli alternatívát is képvisel. A Teatr Ósmega Dnia elsősorban a színházi metaforák használatának kiszélesítésével újítja meg a színházi formanyelvet. Érdekes volt látni, hogy a belső lelki folyamatokat mennyire az expresszív arc- és testjátékkal, valamint a használt tárgyak, leplek, képkeretek, jelmezek, sálak, rongyok variálásával fejezik ki. Az elmondott szöveg sokszor informál, nem magyaráz, nem elbeszél. A szó ebben a színházban csupán jelzőlámpa, s a nézőnek csupán utasítást ad arra, hogy a drámát ne a szavakban, hanem a lelkekben keresse. A hazai Divadlo na provázku előadásainak egyikét sem itt láttam. A Brecht Egy kispolgár esküvője cimú darabjából alkotott változatot még évekkel ezelőtt a bra- tislavai Stúdió S-ben játszották. A mesejátékot pedig az egyik országos fesztiválon Ostravában élvezhettem. Választottam hát inkábbra külföldieket, étmelyek között olyanokat is láttam - vagy éppen alig láttam akiket feltehetőleg el fogok felejteni. A francia La Compagne du Hasard társulata szerintem sikertelen kísérletet tett az opera műfajának a megújítására, amihez szinte mindent segítségül hívott. Mozartot, néger ütósök játszotta népzenét, Bartók Béla népdal- feldolgozásait, ágyútalpat, petárdát, krinolint és tűzijátékot. Egy ideig jól szórakoztam a látványelemek váratlanságán, aztán rájöttem, hogy itt minden ki van mérve, s máris elvesztette az érdekességét. Persze, ezt is látni kellett. Ugyanígy látni kellett volna a spanyol Circ Perillos-t. Sajnos őket a második napon akartam megnézni. Viszont az előző este megsérült az egyik színész- artistájuk, így csak néhány próbatöredéket és a hálóból, trapézból, kötélből épített díszletük perceken belüli lebontását csodálhattam meg. Bevallom, ezt sajnálom a legjobban. Kevésbé foglalkoztat viszont a Teatro Nucleo. Gólyalábakon előadott utcaszínházi produkciójának érdekességét a szüntelenül toporgó, mozgó színészek játéka adta. A magasban hajlongva, hosszú, lelógó jelmezeikben álomszerű történetet játszottak. Ezt az érdektelenségemet a másnap esti koncert-színházi előadásuk sem szüntette meg. Zenészeknek nem eléggé jó zenészek, viszont a színészi képességeiket kevésbe aknázta ki ez a koncertszerű látványosság. Mondhatnám azt is, hogy ezúttal a színház megszállott nézői egy igazi európai esemény részesei lehettek. Nem mindennapi élmény, már annak a tudata is, hogy ugyanazokkal a gondolatokkal, érzelmekkel ismerkednek Európa hét országának nézői. Ha csupán egyetlen percig ugyanaz az érzés, ugyanaz a gondolat uralja az emberek lelkét, tudatát, már nem volt hiábavaló a Béke Karaván. DUSZA ISTVÁN Jelenet a leningrádi Li- cedei előadásából (ŐSTKfelvéte!) ÚJ SZÚ 14 1989. Vili.18. KEREKES ÉVA ARCAI
