Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-07 / 27. szám
ÚJ szú A csehszlovákiai magyar óvónőképzés helyzetét feltáró sorozatunk befejezéseként úgy véltük - mivel a téma számos olyan gondot a felszínre hozott, amely nemzetiségi oktatásügyünk egészével és a csehszlovákiai magyar szülők szemléletével függ össze hogy a minisztérium egyik illetékesét is megkérdezzük. • Milyen oktatáspolitikai elgondolásokat követtek, amikor Léváról (Levice) először Ógyallára (Hurbanovo), majd Ógyalláról ismét Lévára helyezték az óvónőképzés egyes osztályait?- Az olvasók többsége számára minden bizonnyal ismert tény, hogy a középiskolák hálózatának módosítása, fejlesztése mindenekelőtt az illetékes kerületi nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozik. A módosítások legfontosabb oka a társadalom szakemberigénye, illetve az abban beállt változások. Ez volt az indok az ön által említett esetben is, amikor az Ógyallai Gimnázium fokozatosan átalakult óvónőképzővé. Azokban az években még a lévai óvónőképzőben is folyamatosan nyíltak magyar tanítási nyelvű osztályok, amíg az óvodák jogos igényei ki nem elégültek. Több mint tíz év távlatából és az azóta szerzett tapasztalatok birtokában megkérdőjelezhető annak a döntésnek a helyessége, melynek alapján az Ógyallai Gimnázium óvónőképzővé alakult. Talán más profilú, például élelmiszer- ipari vagy építészeti szakközépiskola létesítése lett volna célszerűbb. E megállapítás igazát főleg az a tény bizonyítja, hogy Ogyallán pár év elteltével újból meg kellett változtatni a középiskola profilját - immár építészeti szakközépiskolává. Aránylag rövid idő alatt annyi fiatal óvónő szerzett szakképesítést, hogy a járási nemzeti bizottságoknak megoldhatatlan gondot jelentett a szakképesítésüknek megfelelő munkahelyek létesítése. Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk arról, hogy a magyar nevelési nyelvű óvodákban 100 százalékos a szakképesítés, és az óvónők átlagéletkora megközelítőleg 35 év. • Ezt követően miért döntött úgy a tárca, hogy végül is országos vonzáskörrel Losoncon (Luőenec) stabilizálják a középfokú oktatást - magyar nyelven?- Erre a kérdésre részben már válaszoltam. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a mindenkori, illetve a távlati igények figyelmen kívül hagyása olyan nem kívánatos állapotot eredményez, hogy egy bizonyos szakágazatban redukálni kell a nyitható osztályok számát. Ellenkező esetben sokkal több szakembert képezünk, mint amennyinek megfelelő munkahelyet tudunk felkínálni. Ezért az ügyben illetékes kerületi nemzeti bizottsággal megegyezve született az a döntés, hogy a magyar nyelvű óvónőképzést országos vonzáskörrel Losoncon stabilizáljuk. Az iskola vezetésével szorosan együttműködve, fokozatosan olyan személyi feltételeket alakítunk ki, hogy a képzés minden tantárgyban a tanulók anyanyelvén, a kívánt magas szinten történjék. Az iskola pedagógusainak lelkiismeretes és elkötelezett munkáját, a tanulók magas szintű felkészültségét már a jelenlegi eredmények is bizonyítják. Példaként megemlíteném, hogy évről évre a legjobbak közé tartoznak a Szép magyar beszéd versenyének országos döntőjében, sikeresen megállják helyüket a főiskolai felvételi vizsgákon is, széles látókörük kulturált viselkedésük példaként állhat sok középiskolás előtt. Az óvónőképzésen kívül - az oktató- nevelő munka személyi feltételeinek állandó javítása és maximális kihasználása céljából - ebben az iskolában koncentráltuk a nevelők anyanyelven való képzését is (az eddigi egyéves szakosító képzés helyett az 1989/90-es iskolai évtől kezdődően kétéves szakosító képzést vezetünk be az érettségivel rendelkező tanulók számára). A nemzeti bizottsággal történt megegyezés értelmében az igények növekedése esetén mind az óvónői, mind a nevelői tagozaton operatív módon bővíthető az osztályok szá- má. • Volt-e ennek a döntésnek olyan háttere, hogy figyelmen kívül hagyták azt az igényt, amely a magyar nevelési nyelvű óvodák számának növelését sürgeti a délszlovákiai járásokban?- Mint említettem, az óvónők képzése jelenleg összhangban van a nemzeti bizottságok által jelzett távlati igényekkel. A kérdését egyébként is furcsállom, ugyanis az ilyen irányú döntések meghozatalakor a konkrét adatokkal alátámasztott valós igényekből indulunk ki. Az óvodahálózat fejlesztésével kapcsolatos döntések alapjául az a tény szolgál, hogy a szülők milyen mértékben igénylik gyermekük számára az anyanyelvi nevelést. A választás a szülő alanyi, állampolgári joga; az ilyen irányú igényt írásban is jelezni kell. Az óvodai jelentkező lapon fel kell tüntetni a választott nevelési nyelvet, nem elég azt csak szóban közölni. így érhető el, hogy az óvodák fenntartói (nemzeti bizottságok vagy az üzemek) képet kapjanak a valóságos igényekről, és operatív módon reagálhassanak az esetleges változásokra. • Egyáltalán, az oktatásügyi tárca elegendőnek tartja-e a magyar nevelési nyelvű óvodák számát?- A válaszhoz természetesen nem elég a szubjektív ítélet. Az oktatásügyi tárca a valós helyzet megismerését tűzte ki célul. Hosszú távú munkatervünkkel összhangban - de a csehszlovák iskolarendszer analíziséből eredő, és a kormány által jóváhagyott intézkedéstervezetből ránk váró feladatra is reagálva - 1989 második félévében mélyreható elemzéssel mérjük fel, hogy a jelenlegi nemzetiségi iskolahálózat menynyire felel meg a társadalom igényeinek, milyen mértékben elégíti ki a szülők igényét. Ebben az elemzésben figyelmünket főjeg az óvodák, a kisiskolák és a szakmunkás- képző iskolák hálózatára fordítjuk. Meg akarjuk ismerni azokat a valós okokat is, amelyek az anyanyelvükön tanuló gyermekek részarányában jelentős eltéréseket eredményeztek az egyes járások viszonylatában. Mindamellett szeretném leszögezni, hogy a nemzetiségi iskolaügy, tehát az iskolahálózat is a csehszlovák iskolarendszer szerves részét alkotja. Tehát mindazok az eredmények, sikerek, de a problémák és gondok is, amelyeket a CSKP KB 13. ülése, valamint az SZLKP KB iskolaüggyel foglalkozó ülése jogosan dicsért, illetve bírált, a nemzetiségi iskolákra is vonatkoznak. Tévesnek tartom azt a nézetet, mely a meglévő hiányosságok torz tükrében csak a nemzetiségi iskolákat látja, indokolatlanul felnagyítja a problémákat, és ilyen hozzáállással akar megfogalmazni különféle következtetéseket, általánosításokat. Amennyiben összefüggéseiben és összességében vizsgáljuk az iskolák helyzetét, azonnal világosabbá válik az eddig homályosnak tűnő kép. Fel kell ugyanis ismernünk azt a tényt, hogy az iskola mindmáig nem tanult meg tudatosan és következetesen együttműködni a szülőkkel, nem tudatosította, hogy a szülőket elsősorban a színvonal vonzza. Tudatosítani kell, hogy a szülők egy része közömbös az iskola munkája és az azzal összefüggő sok egyéb fontos tényező iránt, s a nemzeti bizottságok munkájából gyakran hiányzik a gyors, operatív reagálás az iskola és a szülők igényeire. A kisiskolák körzetesítése negatívan hatott a kisebb települések életére, és a pedagógushiány országos probléma, stb. Ezek a megállapítások sajnos általános érvényűek, tehát nem csak a nemzetiségi iskolákban jelentkező gondokról van szó. • Mi gátolja, illetve milyen tényezők fékezik, hogy újabb magyar nevelési nyelvű óvodai osztályok vagy önálló óvodák nyíljanak? Ez a kérdés sokszorozottan érvényes városainkra, kisvárosainkra, ahol elsősorban az új dél-szlovákiai lakótelepeken nagyon kevés helyen nyílnak magyar nevelési nyelvű óvodák.- Rendkívül tömören úgy válaszolhatnék, hogy elvileg semmi sem gátolja az óvodahálózat bővülését. A valóságban, a hétköznapok gyakorlatában azonban a szülők hozzáállása, valamint az érintett nemzeti bizottságok, üzemek nem eléggé operatív ügyintézése hatással lehet a fejlesztés ütemére. Tény, hogy a hálózat csak akkor bővülhet, ha az új lakótelepeken, a járási székhelyeken, a kisvárosokban stb. a szervezési szabályzatban, az érvényes jogi normákban meghatározott nagyságrendű igény mutatkozik. De tény az is, hogy az óvoda fenntartója részéről nem tekinthető helyes eljárásnak, ha a valós igények ismerete nélkül előre meghatározza a felépítendő óvoda nevelési nyelvét. Ezekben az esetekben a szülőknek utólag kell jelezniük igényeiket, mégpedig úgy, hogy a beíratási lapon feltüntetik a választott nevelési nyelvet. • Tekinthetö-e tendenciának, hogy az állami tervszámok szerint idén a losonci óvónőképzőbe három bratislavai diáklányt vehettek volna fel (egy sem jelentkezett), miközben az idén Léván érettségiző egyetlen fiatal óvónő is szlovák óvodában talált munkahelyet? Ez az irányszám talán azt jelentené, hogy a fővárosban újabb magyar nevelési nyelvű óvodát, esetleg párhuzamos osztályokat nyitnának négy-öt éven belül?- Semmi esetre sem tekinthető tendenciának.. . A tervszámok szétírása ebben az esetben a tanulók előzetes érdeklődése alapján történt. A Szlovákia fővárosában létesítendő új osztály, osztályok megnyitása nem újkeletű igény, melynek kielégítése a fővárosi tanács hatáskörébe tartozik. Mindenesetre elgondolkodtató tény, hogy a fővárosba költöző fiatal szülők közül sokan nem is tudnak arról, hogy az első és második városkörzetben magyar nevelési nyelvű osztályok, illetve óvodák léteznek, vagy ha tudnak is erről, nem igénylik gyermekük számára az anyanyelvi óvodai nevelést. Ebben látom a legfőbb okát annak, hogy a városközpontban lévő magyar nevelési nyelvű óvodában mindössze 39 szülő igényét tartják nyilván. • Mennyiben a minisztérium, esetleg a kerületi nemzeti bizottságok kezdeményezésére született meg Losoncon az a lista, amelyen az iskolába most járó diáklányokat lakóhelyük szerint tüntetik fel? Ennek alapján, például az idén felvételizettek közül, azok eleve hátrányos helyzetből indulhattak, akiknek a falujából, városából egy, kettő, három esetleg négy diák is tanul az óvónőképzőben, mondván: ha végez, nem lesz hol elhelyezkednie.- Minden iskolában összeállítják a tanulók névjegyzékét, amelyben természetesen feltüntetik a tanulók lakhelyét is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ez az iskola szlovákiai vonzásköré, és az iskola különféle írásbeli értesítéseit nem lehet eljuttatni a tanulók lakcímének ismerete nélkül a címzettekhez. Információim szerint a névjegyzék nem hozható összefüggésbe a tanulók felvételével, tehát egyetlen tanulót sem hozhat hátrányos helyzetbe. A felvételinél egyetlen szempont érvényesül: a jelentkezők alkalmassága - beleértve természetesen a képességeiket, tudásszintjüket, a felvételi vizsgán tanúsított helytállásukat. • Egyáltalán betartható-e valamifajta felvételi arányszám az egyes kerületekben élő magyar nemzetiségű állampolgárok lé- lekszámát figyelembe véve?- Ezt az arányszámot nem az egyes kerületekben élő magyar nemzetiségű állampolgárok létszámától tesszük függővé, hanem a nemzeti bizottságok által jelzett igényektől. Ehhez természetesen tudni kell az egyes kerületekben, járásokban lévő magyar nemzetiségi óvodák, óvodai osztályok jelenlegi számát, a bővítés távlati terveit és az óvónők korösszetételét. Ezeknek a mutatóknak az ismeretében történik a tervszámok „szétírása“. • Milyen módozatai vannak az új magyar nevelési nyelvű óvodák, óvodai osztályok megnyitásának? Normális állapotnak tartja-e, hogy a losonci óvónőképző diákjainak a gyakorlati órákra Fülekre (Fifakovo) Merre tovább, óvónőképzés? (III.) Beszélgetés FIBI SÁNDORRAL, az SZSZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériuma nemzetiségi iskolák osztályának vezetőjével llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll^ kell járniuk, mivel Losoncon évek óta nincs magyar nevelési nyelvű óvoda? Mit szándékozik tenni a minisztérium?- Az új óvodai osztályok nyitásának feltételei lényegében nem függnek az óvoda nevelesi nyelvétől. Nemztiségileg vegyes településeken az illetékes nemzeti bizottság- amennyiben biztosítani tudja az anyagi, tárgyi, személyi és szervezési feltételeket- a szülők írásban jelölt igényei alapján az általánosan érvényes létszám alatt is létesíthet új osztályt, vagy a szülők igényével összhangban az egyosztályos óvodákban belső differenciálással oldja meg a gyermekek anyanyelven történő óvodai nevelését. Tudatosítani kell, hogy új óvodai osztályokat nem a minisztérium létesít; az oktatásügy központi szerve ellenőrzési jogával élve megvizsgálja, hogy az adott nemzeti bizottság milyen mértékben elégíti ki a szülők ilyen irányú igényeit, hogyan valósítja meg a gyakorlatban a CSKP iskolapolitikáját. Szeretném tehát újra leszögezni, hogy új óvodai osztályok létesítése a szülők igényeinek a függvénye. • Áz utóbbi időben a nemzetiségi oktatás körül zajló vitákat ismerve: van-e a minisztériumnak optimális elképzelése a kérdésnek az alkotmány szellemében történő megoldására? Egyáltalán, milyen közvetlen lépések, intézkedések várhatók a nemzetiségi oktatás területén? Mit jelent a gyakorlatban a ,,kétnyelvűség erősítése“, amelyet az SZLKP KB határozata tartalmaz olyan szempontból is, hogy tudvalévőén ,,a nemzetiségi oktatás sajátosságainak teljes mértékben való tiszteletben tartását“ szorgalmazta a dokumentum?- Mint említettem, a nemzetiségi iskola- rendszer a csehszlovák iskolarendszer szerves része. Ebből következik, hogy a nemzetiségi iskolákra teljes mértékben vonatkoznak az általános érvényű feladatok: a társadalom átépítésébe való aktív bekapcsolódás, az oktató-nevelő munka színvonalának az emelése, az eredményesség fokozása, a tanulók tudás- és neveltségi szintjének emelése. A nemzetiségi iskolák küldetéséből természetesen sajátos feladatok is származnak: a csehszlovák hazafiság és a szocialista internacionalizmus tudatának elmélyítése, a szocialista nemzetiséghez való tartozás érzésének erősítése, az anyanyelv magas szintű ismerete, a szlovák nyelv aktiv használatára való felkészítés stb. A CSKP nemzetiségi politikájával összhangban, a minisztérium szintén a nemzetiségi oktatás sajátosságainak teljes mértékben való tiszteletben tartását szorgalmazza. Nem lenne szabad > azonban elfelejteni, hogy e sajátosságok között fontos szerepe van a két kultúra, a két nyelv ismeretének. A tanulókat arra készítjük fel, hogy tanulmányaik befejezése után aktívan bekapcsolódjanak hazánk kulturális, pólitikai, gazdasági életébe. A beleszólás, az érvelés, a meggyőzés, a kapcsolatteremtés és a kapcsolatfejlesztés gyakorlatára neveljük őket. Arra, hogy az anyanyelven szerzett tudásukat, ismereteiket kamatoztatni tudják társadalmi életünk minden területén. Ez azonban mindkét nyelv ismerete, tisztelete nélkül csak részben sikerülhet. Természetes, hogy a megfelelő szintű nyelvismeretet következetesen az egyéni adottságok, az értelmi szint, az egyéni képességek függvényeként értelmezem. Ettől függetlenül, a nemzetiségi iskolákban a kétnyelvű felkészítés szerepét hangsúlyozni kell, kiemelve azt a tényt, hogy az ilyen jellegű felkészítés során az egyik nyelv nem szoríthatja háttérbe a másik nyelvet. A kétnyelvű felkészítést nem kötelességként, hanem a felnövekvő nemzedék jogaként értelmezem: a tanulók jogosan várják el az iskolától a kétnyelvű felkészítést. E felkészítés alapvető formája a szlovák nyelv és irodalom kötelező tantárgyként való tanítása. Kiegészítő formái közül kiemelném a szlovák nyelvű társadalmi nevelés szlovák nyelven történő tanítását, az egyes témaegységek szlovák nyelvű összefoglalását és a szakterminológia kétnyelvű tanítását. Természetesen a kétnyelvű felkészítés hatékonyságának fokozására sajátos munkaformák vannak a napközi otthonokban, de az osztályon és iskolán kívüli tevékenység további részterületein is. A kétnyelvű felkészítés hatékonyságának fokozásán tehát azt értjük, hogy az iskola, a pedagógus felméri saját munkájának eredményességét, és nagyobb súlyt helyez arra, hogy az ismert, a gyakorlatban eddig alkalmazott munkaformák, feladatok következetes, lelkismeretes és tudatos megvalósításával maradéktalanul hozzásegíti tanítványait ahhoz, hogy önbecsülésük csorbulása nélkül helytálljanak társadalmi életünk bármely területén. A kétnyelvűség magasabb szintre emelése nem lehet csak a magyar és a szlovák nyelvet oktató pedagógusok feladata; ebbe a munkába az egész tantestületnek azonos lelkesedéssel és elkötelezettséggel kell bekapcsolódnia, mert ez mindannyiuk közös feladata. DUSZA ISTVÁN 1989.VII.7
