Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-07 / 27. szám
Építők napja. Csak így, kurtán jelzi a naptár, hogy - immár hagyományosan - minden év július második vasárnapja ünnepnap. Azok ünnepe, akik lakásokat, iskolákat, kórházakat, művelődési központokat, utakat, ipari és mezőgazdasági épületeket, vagy éppen energetikai létesítményeket építenek, akik a szó legszorosabb értelmében építik az országot. Nagy jelentőségű, nélkülözhetetlen munka az övék, melynek eredményével közvetlen kapcsolatba kerülünk mindnyájan. Minden bizonnyal ez az oka, hogy az építóiparf szinte naponta minősítjük. Ki-ki a maga módján: valóságos tények, vagy felszínes információk alapján, hozzáértéssel, esetleg pusztán indulatoktól indíttatva, okkal és ok nélkül. Egy dolog viszont biztos: 1948 és 1985 között az építőipari munkák volumene a tízszeresére nőtt, az ágazat termelékenysége megnyolcszorozódott, s az ország dolgozóinak mindössze 8,8 százalékával teremti meg a nemzeti jövedelem 10,7 százalékát. Az építők munkájának méltatását folytathatnánk azzal, hogy milyen jó hírnevet szereztek a csehszlovák építőiparnak külföldön, hogy több hazai építkezésen kiemelkedő eredményeket értek és érnek el. S ha figyelembe vesszük, hogy olyan iparágról van szó, amely szinte valamennyi népgazdasági ágazattól függ, csak tovább növekszik dolgozóinak érdeme. önámítás lenne viszont, még építők napján is, csupán az ágazat dicséretre méltó eredményeiről szólni. A csehszlovák építőipar ugyanis rendelkezik tartalékokkal, háza táján van még bőven javítanivaló. így például ez ideig nem sikerült gátat vetni az anyag- és energiapocsékolásnak, sok építkezésen rendetlenség ván, és nincs kellő fegyelem, baj van a munka minőségével, és az ütemterv sok esetben inkább csak arra szolgál, hogy meg lehessen állapítani, mennyit késik a beruházás. Mindezt persze nem ünneprontásnak szánjuk. Az igazsághoz ugyanis még hozzátartozik egy és más. Többek között az, hogy az építőanyaggal való helytelen gazdálkodásért nem csupán az építők hibáztathatok. Hiszen sok esetben - a többi iparág vállalatai sem a szerződéseknek megfelelően szállítják termékeiket az építkezésekre, hanem úgy, ahogy számukra előnyösebb. Az építőipar gépparkja jelentős mértékben elhasználódott. Ezért és az előbb említett elégtelen anyag- ellátás miatt növekszik az üzemanyagszükséglet, szinte kizárt az energiatakarékosság lehetősége. Az ütemtervek megtartása sem csupán az építőkön múlik. A késve érkezett, majd többször módosított tervek az olyan sokat bírált, de változatlanul rossz szállítói- -megrendelői kapcsolatok mind-mind hátráltatják az építők munkáját. Mentségükre szolgál továbbá az is, hogy az építőipar már hosszú évek óta kapacitáshiánnyal küzd, aminek több oka van. A legfőbb a megkezdett beruházások elképesztően magas száma, de az is, hogy az utóbbi években egyre csökken az építőipari munka anyagi és erkölcsi megbecsülése. Sokéves gyakorlattal rendelkező, tapasztalt építőipari szakemberek fordítanak hátat egyre másra a szakmájuknak, hogy esetleg segédmunkásként nagyobb keresethez jussanak. Ugyanezen okok miatt csak 4-es, 5-ös tanulók jelentkeznek az építőipari vállalatok szaktanintézeteibe, hogy aztán amint tehetik, ők is más, könnyebb munkára leljenek. Csoda-e, hogy lápten-nyomon bírálat éri az ilyen helyzetben működő iparágat? És akkor még nem szóltunk arról, hogy az épitök családjuktól legtöbbször távol, mindig máshol, szabad ég alatt végeznek köny- nyúnek véletlenül sem mondható munkát. A családalapításra készülő fiatalok számára nem vonzó az ingázó életmód - főleg ha nem jár megfelelő anyagi ellenszolgáltatással. Ki marad hát az építőiparban? Általában a még ennél is rosszabb viszonyokoz szokott idősebb szakemberek, és az olyanok, akiknek mindegy, hol nem dolgoznak jól. Csakhogy az elnagyolt, szakszerűtlen munka miatt az egész építőipart éri bírálat, s ezzel együtt csorba’ esik a lelkiismeretesen dolgozók becsületén is. Az építkezéseken ilyenkor szokásos szerény, néhány perces „ünneplések“ - amelyek általában csak egy bizakodó hangulatú munkaértekezletnek felelnek meg - során az üzemek, vállalatok eredményeinek kiértékelését és a legjobb dolgozók kitüntetését követően bizonyára szóba kerülnek a fent említett problémák is. A közeljövőben azonban már kevés lesz a vállalatok igazgatóinak, üzemek főmérnökeinek párt- és szakszervezeti elnökeinek lelkesítő, ünnepi beszéde. Ezeknél az új gazdasági mechanizmus, az önfinanszírozás feltételei között jóval több kell. Mondjuk a vezetők és a kétkezi munkások összefogása, hogy közös munkájuk eredményes legyen. Eredményesebb, mint ez ideig volt, csak akkor lesz igazán okuk az ünneplésre. BARANYAI LAJOS (Lőrinc János felvételei)