Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 4. szám
szú a Nem lehet egyetérteni azokkal, akik a január 7-e és 11-e között megrendezett párizsi vegyifegyver- ellenes konferencia kapcsán addig jutottak el, hogy csak kifogásaikat hangsúlyozzák, magyarán mondva: keveslik azt, ami a politikai zárónyilatkozatba bekerült. Még akkor sem, ha nagyon sok részletkérdésben igazuk van. Igen, még mindig nem sikerült megakadályozni a vegyi fegyverek terjedését, nincs megoldva az ellenőrzés, nincs hatékony garancia arra, hogy nem fogják ezeket az eszközöket bevetni. Igaz az is, hogy az aláírók csak általában ítélték el e fegyverek alkalmazását, nem neveztek néven senkit. Mindez így igaz. De ami az értekezlet mellett szól: négy hónap alatt sikerült összehívni (Mitterrand ősszel javasolta az ENSZ-közgyűlés ülésszakán a megrendezését), s az érdek- különbségek, a heves viták ellenére mégiscsak mind a 149 ország aláírta az okmányt. Ez pedig érzékelteti: a világ felismerte, hogy az előrevivő út kompromisszumokon keresztül vezet. S az országok hajlandók is voltak az engedményekre, ez pedig nagy dolog, hiszen vitathatatlanul fennállt az a veszély, hogy nem mindenki írja alá a zárónyilatkozatot. Kollektív bölcsesség volt ez, amely bizonyítja azt is, hogy mára már általánossá vált a vegyifegyver-elle- nes hangulat. Meg aztán a párizsi fórum célja nem az volt, hogy részletkérdéseket oldjon meg, erre a genfi leszerelési konferencia hivatott. A francia fővárosban az volt a cél, amit el is értek: a résztvevők megerősítették az 1925-ös genfi jegyzőkönyvben foglaltak érvényességét, s ösztönzést adtak a vegyi fegyverek általános és teljes betiltását kimondó világméretű megállapodás (ennek megszövegezése folyik a leszerelési konferencián) mielőbbi megkötésének. A végső cél az, hogy minden vegyi fegyver eltűnjön a föld színéről. Nem kell bizonygatni a tömeg- pusztító fegyverek erkölcstelenségét. De különösen erkölcstelenek az olyan fegyverek - s kiagyalóik éppen ezt írják a javukra - , amelyek „csak" azt pusztítják el, ami él: embert, állatot, növényt, s épségben hagyják a házakat, gyárakat, gépeket. Milyen határtalanul esztelen és embertelen az ember, amikor tudatosan mérgezi a levegőt, a vizet. Az aláírók is megsértették Nem mai ez a felismerés, hiszen a vegyi eszközök elleni harc azóta folyik, amióta azokat besorolták a fegyvertárakba. Az idén lesz száz éve annak, hogy a hágai konvenció megtiltotta az „olyan lövedékek használatát, amelyek célja a fojtó- vagy egyéb mérgesgázok terjesztése". Ennek ellenére már az első világháborúban bevetették. Az első gáztámadás időpontja 1915. április 22-e, a németek indították a belgiumi Ypresnél. A történelemkönyvek szerint az első világháborúban hozzávetőleg másfél millió ember szenvedett valamilyen mérgezést, s több mint százezren haltak meg azonnal vagy hosszabb-rövidebb szenvedés után. Pár évvel később a Népszövetség kezdeményezésére nemzetközi értekezletet rendeztek Genfben a fegyver- és hadianyag-kereskedelemről. E tanácskozás mind a 37 résztvevő állama - köztük Csehszlovákia is - 1925. június 17-én aláírta a jegyzőkönyvet a vegyi- és baktériumháborúról. Ez az okmány megtiltotta a fojtó-, mérgező és más hasonló gázok alkalmazását. A megállapodás három évvel később lépett életbe. Az aláírás 60. évfordulójáig 104 ország ratifikálta (például a Szovjetunió 1928-ban, az Egyesült Államok 1975-ben). Volt tehát egy megállapodás, de mint a későbbiek mutatták, még az aláírók sem mind tartották tiszteletben. Olaszország 1936-ban az Etiópia elleni agresszív háborúban bevetette az yperitet (mustárgázt). A háborúban elpusztult etiópok egy- harmadát a mérgesgázok ölték meg. A japán militaristák a Kína elleni invázió során, a Jangce folyó völgyében szintén használtak ilyen eszközöket. A második világháború előtt a náci Németország erőteljesen készült a vegyi háborúra. Hitlerék- főleg a válaszlépésektől való félelem miatt - a harctereken nem merték a vegyi fegyvert bevetni, de a fasiszták gázkamráit, a történelem egyik legsötétebb fejezetét az emberiség sosem felejti el. A háborút követő években az imperialista hatalmak a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen használtak vegyi fegyvert, például az amerikaiak a koreai háborúban, a portugálok Angolában és Mozambikban. Az pedig már a nem is olyan régmúlt krónikájához tartozik, hogy a legnagyobb vegyi háborút az amerikaiak folytatták Vietnamban. Hozzávetőleg 100 ezer tonna mérgező anyagot szórtak le, hatalmas pusztítást végezve a három indokínai országban. Vietnamban a mezőgazdasági földterület 43 százalékát, a dzsungelnek pedig 44 százalékát irtották ki, vagy súlyosan megkárosították. Kétmillió ember szenvedett mérgezést, a halottak száma ezrekre rúg. S még itt sem ér véget a felsorolás. Nem egy hir röppent fel az utóbbi években arról, hogy valamely regionális konfliktusban vegyi fegyvert használtak. Igaz az is, hogy a nemzetközi felháborodás egyre erőteljesebben jutott kifejezésre- s ez jó dolog, hiszen a közvélemény ráébredt: gátat kell vetni az esztelenségnek. A tiltás legyen általános és teljes Tömören levonva a tanulságot: az 1925-ös jegyzőkönyvnek nagy jelentősége volt a vegyi arzenál felszámolásáért vívott nemzetközi küzdelemben, azt is lehet mondani, hogy felül tudott emelkedni korának általános szemléletén. Ugyanakkor az akkori idők technikai színvonalát tükrözte, nem tilthatta meg a vegyi fegyverek további fejlesztését. Ma olyan konvencióra van szükség, amely nemcsak a használatot tiltja, hanem a fejlesztést és gyártást is, s kimondja a gyártókapacitások és a felhalmozott készletek megsemmisítését. Évek óta munkálkodnak a szakértők egy ilyen szerződés kidolgozásán a genfi teszerelési konferencián, s a hírek szerint a szöveg 80 százaléka elkészült. Például a francia külügyminiszter szerint a jövő évben lesz tető alá hozható, szovjet vélemény szerint már az idén alá lehetne írni. Egyébként már egy-két éve beszélünk arról, hogy jó esély van a világméretű konvenció megkötésére, csak néhány kérdést kell megoldani. De amikor az optimista nyilatkozatok száma gyarapodni kezdett, mindig közbejött valami. Igaz, idáig is el kellett jutni, s ez nem volt könnyű. Csupán néhány fontos állomást említsünk: 1976-ban kétoldalú szovjet-amerikai tárgyalások kezdődtek e témáról, a felek a technikai kérdésekkel kapcsolatos problémák jelentős részét megoldották, de az USA a 12. forduló után 1980-ban megszakította a párbeszédet. 1982. június 15-én, az ENSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszakán a Szovjetunió javaslatot terjesztett elő a nemzetközi konvenció főbb rendelkezéseire. 1983. január 5-én a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé síkraszállt a vegyi fegyverektől mentes Európáért. 1984. január 10-én a Varsói Szerződés országainak nevében a Szovjetunió külügyminisztériuma emlékeztetőt juttatott el a NATO-országokhoz, s ehhez csatolták az Európa vegyi- fegyver-mentesítésére vonatkozó javaslatot. 1985 szeptemberében hazánk és az NDK kormánya javasolta a bonni vezetésnek, hogy kezdjenek háromoldalú tárgyalásokat egy európai vegyifegyver-men- tes övezet létrehozásáról. Az NSZK hivatalos, elutasító válasza nem váratott sokáig magára. Október 3-án a párizsi parlamentben elhangzott beszédében Mihail Gorbacsov azt ajánlotta, hogy az atomsorompó- szerződés mintájára a vegyi fegyverek terjedését is meg lehetne akadályozni valamilyen vegyifegyver-so- rompó szerződés létrehozásával. 1987 áprilisában Prágában jelentette be az SZKP KB főtitkára, hogy a Szovjetunió beszüntette a vegyi fegyverek gyártását, s elkezdték egy, a készletek megsemmisítésére szolgáló üzem építését. Még ugyanebben az évben sok minden történt ezen a területen. Katonai és politikai szempontból is szenzációnak számított, hogy októberben 45 ország képviselői ellátogathattak a Sihaniban lévő szovjet vegyifegyver-raktárba, megtekinthették a szovjet fegyverek minden típusát. A moszkvai lépésre adott válaszként novemberben a szovjet szakértők látogathattak az USA Tooele-ban (Utah állam) lévő vegyi- fegyver-raktárába. Akkor arról írtunk, hogy a kölcsönös tájékoztatás segít a kételyek és a bizalmatlanság eloszlatásában, s megjósoltuk: nincs már messze a nemzetközi konvenció megkötése. Ezért jött hidegzuhanyként a Fehér Ház december 16-án (néhány nappal a washingtoni csúcstalálkozó és a rakétaszerződés aláírása után) tett bejelentése, hogy megkezdik a bináris eszközök gyártását, s erre 2,5 mil- liárdot utaltak ki. A szovjet lépések E rövid áttekintés után jutottunk el a párizsi konferenciáig, amellyel kapcsolatban előre kell bocsátani: nem kerülhetett volna rá sor, ha az elmúlt évben nem változott volna meg a vegyi fegyverekkel kapcsolatos francia álláspont. Az ötnapos tanácskozáson a legnagyobb esemény kétségkívül Eduard Sevardna- dze bejelentése volt, aki öt pontban foglalta össze országa pozícióját: 1. A Szovjetuniónak vannak vegyi fegyverei, de sohasem folyamodott azokhoz. 2. Nem gyárt vegyi fegyvereket és nem tárolja azokat más államok területén. 3. Sohasem adott át más államoknak vegyi fegyvereket. 4. Nyilvánosságra hozta készleteinek nagyságát. 5. Még az idén, az e célra szolgáló üzem átadása után megkezdi vegyi fegyvereinek megsemmisítését. Ez a lépés egyoldalú: a megsemmisítést a Szovjetunió még a konvenció megkötése előtt megkezdi. Ugyanakkor síkraszáll a hatékony nemzetközi ellenőrzésért, fontosnak tartja, hogy a jövőbeni szerződés ezt részletesen taglalja. Beleértve természetesen a helyszíni ellenőrzést is, a visszautasítás joga nélkül. Sevardnadze bejelentette, ha megkezdik a vegyi fegyverek felszámolását, akkor az érintett országok megfigyelőit is meghívják erre az eseményre, s nemzetközi szemináriumot rendeznek, hogy megosszák tapasztalataikat más országokkal. Volt a szovjet külügyminiszternek egy kulcsfontosságú mondata: ,.Álláspontunk az utóbbi két évben alapvető fejlődésen ment keresztül - a vegyi fegyverek gyártásától a gyártás betiltásáig, a készletekre vonatkozó adatok elhallgatásától azok közzétételéig, a vegyifegyver- gyárak és -raktárak eltitkolásának gyakorlatától az általános ellenőrzés koncepciójának elismeréséig, s egészen addig, hogy megfigyelőket hívtunk meg a vegyi eszközök felszámolásának a megtekintésére". Ha ezt az utóbbi idők olyan kiemelkedő szovjet leszerelési döntéseinek sorába helyezzük, mint a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolása, az Európában állomásozó szovjet csapatok és tankhadosztályok egyoldalú csökkentése, akkor egy nagyon lényeges dolog rajzolódik ki előttünk: a biztonságpolitikai koncepció alapvető változása, az a törekvés, hogy példát mutasson, miként lehet eljutni az önvédelem szükségleteit meghaladó fegyverek felszámolásáig. A nézetek ütközése Nagyon hasznos volt az ötnapos tanácskozás vitája, hiszen tényleg égető gondokat vetettek fel a delegátusok. Ugyanakkor a nézetek kon- frontálása érzékeltette azt is, miért nem olyan egyszerű dolog egy nemzetközi megállapodás tető alá hozása. A leglényegesebb ütközőpont az volt, hogy az arab országok, s néhány afrikai állam is azt követelte, kapcsolják össze a vegyi eszközök és a nukleáris fegyverek kérdését, vagyis: ezek leszerelését párhuzamosan kell megvalósítani. Az arab országok azzal érveltek, ha felszámolják vegyi eszközeiket, védtelenek maradnak Izrael atomfegyvereivel szemben. Tegyük hozzá: Tel Aviv tagadja, hogy rendelkezne ilyenekkel. Az afrikai országok is hasonlóan érveltek, ők arra hivatkoztak, hogy a Dél-afrikai Köztársaságnak van atomfegyvere, amit Pretoria természetesen nem ismer el. Egy küldött a vegyi eszközöket a ,,szegények atomfegyverének" nevezte. (Való igaz, hogy napjainkban az iparilag kevésbé fejlett országok is képesek a nukleárisnál sokkal egyszerűbb és olcsóbb vegyi fegyver gyártására.) Románia például támogatta a fejlődőknek ezt az álláspontját, s ezt egy különnyilatkozatban ki is fejtette. A nyugati országok egyértelműen ellenezték az atom- és vegyi fegyverek összekapcsolását, s Viktor Karpov szovjet külügyminiszter-helyettes is azt elemezte sajtóértekezletén, hogy megnehezítené az egyetértés kialakítását. Mindehhez hozzá kell fűzni: a fejlődők aggodalma teljes mértékben érthető, a nukleáris leszerelés az emberiség egyik legfontosabb feladata. De rendkívül bonyolult és hosszadalmas is, ezért a két problémakör összekapcsolása nagyon messzire tolná ki a vegyi fegyverek betiltását. Amire így, önálló kérdésként talán egy-két éven belül lehetőség nyílik. Ez attól függ, mennyire sikerül felgyorsítani a munkát a genfi leszerelési konferencián az e témával foglalkozó szakértőknek. A nukleáris leszereléshez hasonlóan itt is az ellenőrzés áll a vita középpontjában. Szemléltetésként vegyük például a bináris (két komponensú) eszközöket. Ezek külön-külön nem veszélyesek, s csupán a töltet kilövése után keveredve válnak rendkívül mérgezővé. De éppen ama tulajdonságuk miatt, hogy külön-külön ' még a polgári vegyiparban is használják nyersanyagként a komponenseket, a raktározásuk sem feltétlenül katonai objektumokhoz kötődik. Hogyan lehet tehát megállapítani, hogy hol, milyen mennyiségben és milyen célból léteznek? Politikai nyilatkozat Látni kell azt, hogy a zárónyilatkozat körüli vita korunk realitásait tükrözte, nem arról volt szó, hogy bárki is a vegyi leszerelést ellenezte volna. A dokumentumba végül is kompromisszumos megoldás került: a vegyi fegyverek felszámolását besorolja az általános leszerelési folyamatba, de nem kapcsolja őket össze az atomfegyverekkel. Már említettük: mind a 149 ország felelősségről és bölcsességről tett bizonyságot, azok is, amelyeknek voltak fenntartásaik, de nem akadályozták meg az okmány elfogadását. Ez volt az első vegyi fegyverkezés elleni világértekezlet. A zárónyilatkozat hat pontból áll, ezek lényege dióhéjban: 1. Az államokat mélységes aggodalommal töltik el a vegyi hadviselés legutóbbi, az ENSZ által is elitéit esetei. 2. Megerősítik az 1925-ös jegyzőkönyv érvényességét, s felszólítanak mindenkit, aki még nem írta alá, csatlakozzon hozzá (ezt a konferencia idején 12 ország meg is tette). 3. Á 149 ország egyetemes, általános konvenciót kíván kötni a vegyi fegyverek gyártásának, tárolásának és alkalmazásának megtiltásáról, a készletek ellenőrzött megsemmisítéséről. 4. Amíg ez meg nem történik, minden ország tanúsítson felelősséget, önmérsékletet. 5. Támogatják az ENSZ főtitkárát, folytassa a bejelentett esetek kivizsgálását, s az államok ezt segítsék elő. 6. Végül a nyilatkozat emlékeztet az ENSZ-közgyűlés első rendkívüli leszerelési ülésszakának (1978) az általános és teljes leszerelést követelő záródokumentumára. Befejezésül azt kellene kiemelni, hogy a párizsi értekezlet még egy tanulsággal szolgálhat: a genfi leszerelési konferencián is akkor lesz az eddiginél gyorsabb az előrehaladás, ha a kötelező erejű szerződés érdekében is megnyilvánul a mostanihoz hasonló kompromisszumkészség. Ez mindenkinek megérné: egy borzalmas fegyverfajtát számolnánk fel. „Vegytiszta" lenne a levegő, kellemesebb a légkör. MALINÁK ISTVÁN .1.27. • A párizsi fórum plakátja
