Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 3. szám

Átkozott pipöretyúk (Magyar népmese) Volt a világon egy átkozott pipöretyúk. A kert alá járt kapar- gatni, a kert megdőlt bánatában. Arra szállt egy varjú, azt mondja:- Mi lelt tégedet, kert? Eddig te mindég talpon voltál, most meg ki vagy dőlve. A kert úgy válaszolt:- Hallgas ide! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk, ide járt kapargatni, bánatomban ki­dőltem. Kapta a varjú magát, bánatá­ban kitépte az összes szárnya- tollát. Nem bírt szállni. A kertben egy nagy diófa felé ugrált. A dió­fa elcsodálkozott rajta: Mi lelt tégedet varjú? Eddig mindig rám szálltál, leghegyem- be fölálltál, most meg még száll­ni sem tudsz?- Hallgas csak ide! Volta vilá­gon egy átkozott pipöretyúk, kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában. Én meg kaptam, ki­szedtem a szárnyamat! Kapta a diófa, bánatában le­tördelte az ágait. Csak cson­kok maradtak. Arra ment egy szarvas, bement a kertbe. Elkez­dett csodálkozni.- Mi lelt tégedet, diófa? Eddig te milyen szép ágas-bogas vol­tál, most meg lehullott minden ágad a földre! Mi lelt téged, ki bántott? A diófa így válaszolt:- Hallgas csak idei Volta vilá­gon egy átkozott pipöretyúk, kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában. A varjú kiszedte a szárnyát, én meg kaptam, le­tördeltem az ágamat. A szarvas meg mit tett? Neki­aggatta a szarvát a fa törzsének, s letördelte bánatában. Elment nagy búsan le a tóra, hogy vizet igyon. Amint beleáll a tóba, az nagyon elcsodálkozik rajta:- Mi lelt téged, szarvas? Ed­dig te ágas-bogas voltál, most meg nincs szarvad? A tükröm­ben olyan szépnek látszottál! A szarvas így válaszolt:- Hallgas csak ide! Volt a vilá­gon egy átkozott pipöretyúk. Kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában, a varjú kiszedte a szárnyát, a diófa letörte az ágát, én meg letörtem a szarvamat. Kapta a víz, vérré változott bánatában. Éppen lement egy szolgáló a tóra, hogy vizet vi­gyen a tanyára. Látja, hogy csu­pa vér a víz. Elcsodálkozott rajta:-Mi lelt téged, te tó? Eddig milyen tiszta voltál, most meg csupa vér vagy! A tó így válaszolt:- Hogyne lennék csupa vér! Volt a világon egy átkozott pipö­retyúk, kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában, a varjú kiszedte szárnyát, a diófa letörte ágát, a szarvas letörte a szarvát, én meg kaptam, vérré változtam. Ezt végighallgatta a szolgáló. Földhöz vagdosta a köcsögöket. Elment haza víz nélkül. Otthon a gazdaasszony azt mondja neki:-Mi lelt téged, te szolgáló? Se köcsögöt, se vizet nem hoz­tál! Máskor mindig ügyes voltál!- Volt a világon egy átkozott pipöretyúk. Kert alá járt kapar­gatni, a kert megdőlt bánatában, a varjú kiszedte a szárnyát, a di­ófa letörte az ágát, a szarvas letörte a szarvát, a víz vérré változott, én meg földhöz vag­dostam a köcsögöket. Az asszony meg éppen ke­nyérnek való tésztát dagasztott. Amikor a szolgáló elmondta a baját, az asszony bánatában falra tapasztotta a tésztát. Be­ment az ember, kérdi:- Hát téged, asszony mi lelt? Eddig te szépen dagasztottál, szép kenyereket sütöttél! Mit csi­náltál most? Falra tapasztod a tésztát? Azt mondja az asszony: . - Hát hogyisne! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk. Kert alá járt kapargatni. A kert megdőlt bánatában, a varjú kiszedte a szárnyát, a diófa letörte az ■ ágát, a szarvas letörte a szarvát, a víz vérré változott, a szolgáló földhöz vagdosta a köcsögöket, én meg bánatomban a falhoz tapasztottam a tésztát. Kapta magát az ember, elda­rabolta a juhok lábát! Akkor aztán gúvasztott egyet a szemén, ennyi épp elég volt neki. Kapta az átkozott pipöre- tyúkot, elcsapta a nyakát. A gaz­daasszony olyan levest rittyen­tett belőle, hogy még a király is megnyalta volna a tíz ujját. A kis hangya észrevett egy szem cukrot, amit a kirándulók dobtak el. Minden oldalról körbe­járta az édes zsákmányt, és elfu­tott. Amikor társaival összetalál­kozott, megállt, bajuszkáit összeütögette velük, majd to­vábbindult. A rokonok pedig hir­telen megváltoztatták útirányu­kat, és egyenesen az épp csak felfedezett „édességbolt" felé haladtak. Valószínűleg sokan megfi­gyeltek már ehhez hasonló jele­neteket, de aligha csodálkoztak el a rovarok értelmességén. Hi­szen bajuszkáik segítségével a hangyák nem csupán tájékoz­tatják egymást a zsákmány felfe­dezéséről, hanem valamilyen módon azt is továbbadják, mi az és hol található. A táplálékhoz vezető út ugyanis lehet hosszú és bonyolult is. Ma még nagyon keveset tu­Dénes György Tearózsa Tearózsát nevelek a szivemben, vele nő a szeretet a szívemben, hajlik ide meg oda a szívemben, bokrosodik a csoda a szívemben, ha a rózsa kivirul a szívemben, minden bánat elcsitul a szívemben dunk a rovarok nyelvéről. Vi­szonylag alaposabban ismerjük a méhek beszédét, amelyek sa­játos tánccal adják át a híreket az élelem lelőhelyéről. Ebben a zene nélküli táncban rendkívül fontos ismeretek rejle­nek. A potrohrezgések számából lehet következtetni a virágoktól való távolságra, a függőlegestől való elmozdulásának szögé­ből pedig a repülés irányára. A rovarok érintkezésének ezt az oldalát kívánták tanulmányozni a hangyák példáján szovjet tu­dósok. Gyufából építettek fel a rovaroknak labirintust. Ahhoz, hogy megtalálja az édes csalét­ket, a hangyának több elágazá­son kellett áthaladnia a labirin­tusban. A kísérlet során nemcsak a helyes és hibás fordulatok szá­mát figyelték meg, hanem a fel­fedezők és a hírekre váró élelem­szerzők társalgásának időtarta­mát is. Mint sejthető, az egyenes arányban nőtt az út bonyolultsá­gának fokával. Látni való, hogy a nehezebb útvonal bővebb ma­gyarázatot igényelt. Ami még érdekes: a felfede­zők képességei nem voltak egy­formák. Némelyik esetben a fel­fedezőket követve, a zsákmány­szerzők gyorsan és hibátlanul elérték a célt. Mások tévesen mutatták az utat. A hangyák kö­zött különösen tehetségesek is akadtak. Minél több keresztező­dést építettek be a kutatók a la­birintusba, annál kevesebb olyan felfedező maradt, amelyik ponto­san meg tudta mutatni az éle­lemhez vezető utat. VISNYOVSZKI LÁSZLÓ Egy régi plakát A felvételen látható plakátot a prágai iparművészeti múzeum őrzi. Eizenstein Patyomkin pán­célos című filmjének propagálá­sára a prágai Elektafilm vállalat jelentette meg 1928-ban. Érde­kessége, hogy a bal oldalán ma­ga a filmrendező látható, vele szemközt, a kép jobb oldalán pedig a Lenint alakító színész. Akkor már élt Lenin, és bár személye, alakja nem volt isme­retlen Csehszlovákiában, a 65 éve elhunyt forradalmárt (1924. januárt 21-én halt meg) első íz­ben és tömeges méretekben ez a plakát is népszerűsítette. Kép és szöveg: HAJDÚ ENDRE ELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEM Csehszlovákiai magyar írók vallomásai Most, amikor e lélegzetnyi vallomásba kez­dek, 1989. január 1 -ét írunk. Újév napja van - ünnep. S erről mindjárt egy harminc-egynéhány évvel ezelőtti ünnep jut eszembe - Mikulás ünnepe, az a nap, amelyiken egy kucsmás, bundás, hófehér szakállas öregapó átnyújtot­ta nekem életem első könyvét: a Könyvet, amely által boldog könyvtulajdonos lettem. S maradva továbbra is az ünnepnél, az azóta eltelt sokezer nap sokszáz ünnepet tartoga­KULCSÁR FERENC Ünnep tott számomra, igen, ünnepet, mert ez a gyö­nyörű magyar szó fejezi ki a könyvekkel való találkozásaim varázsát. Vajon miért van ez így? Mi az a semmivel sem pótolható, semmihez sem hasonlítható Valami, ami a könyvnek és csakis a könyvnek a tulajdona? Említettem az ünnep szó gazdag jelentését. Tudatunkban az ünnephez igen sokféle kép kapcsolódik: ajándékok, torta, égő gyertyák, karácsonyfa, hímes tojás és így tovább, és így tovább. így igaz. Mégis, számomra az ünnep szónak van egy sókkal mélyebb megrendítöbb jelentése is: éppen a könyvvel összefüggésben. Ugyanis a könyv a lélek ünnepe, a szellem ünnepe, ha úgy tetszik, az évezredek ünne­pe, a történelem ünnepe, egyszerűbben és pontosabban magának az Embernek az ün­nepe. Hétköznapi nyelvre lefordítva, visszatekint­vén saját történelmemre, egyszerre szép és félelmetes az a kaland, melyet a könyvek birodalmában, a könyvek nyújtotta végtelen világokban megélnem adatott. Egészen a kezdetektől fogva, az első saját könyvemtől kezdve - már az is a kalandra utalt, Jókai Mór Bokáczius kalandjai című elbeszéléskötete volt, és sok édes borzongásban részesített - a közös családi „könyvestéken" át, amikor a családból valaki, rendszerint, édesanyám, fennhangon olvasta estéről estére az Egri csillagokat vagy a Toldit, egészen a dunna alatt zseblámpával olvasott könyvekig. S ez tulajdonképpen csak a falusi gyerek­kor, a harminc évvel ezelőtti világ. Később, az idő, a tér és a történelem tágulásával a könyvek birodalma is óriásivá növekedett, s tapasztalnom kellett, hogy ez a birodalom a világűrhöz hasonlatos, a világ­űrhöz, amely végtelen, mégis állandóan tá­gul - bármilyen borzongatóan felfoghatatlan mindez. Ezért neveztem a Lélek, a Szellem, azaz az Ember Ünnepének a könyvet. Ma 1989 január 1 -ét írunk. Újév napja van - ünnep. De holnap, ha egy új könyvet veszek majd a kezembe, valamelyik sors- és embertár­samnak egy új könyvét, akkor megint ünnep lesz. Egy másfajta Ünnep. A kézzel írott középkori könyveket a latin fa- tábia jelentésű szó nyomán kódexnek nevezzük, ugyanis egykor ilyen táblákkal kötöt­ték egymáshoz a lapjait. A legkorábbi ismert magyar kódex az 1400 körükszületett Jókai-kódex. Későbbi, 1510- böl származik a IV. Béla leá­nyának legendáját tartalma­zó, Ráskai Lea által lemásolt Margit-legenda. A földre hulló vízcsepp for­mája megközelíti a gömb alakot, a színültig teli kanná­ban a benne levő folyadék felszíne nem teljesen sík, ha­nem kissé domború. Ezek­nek a jelenségeknek az az Röviden oka, hogy a folyadékok felü­letének közelében elhelyez­kedő molekulákat - a többi­ektől eltérően - nem minden oldalukról veszik körül elemi részecskék, a szomszédos részecskék vonzóereje a fo­lyadék belseje felé mutat. Ezt a jelenséget felületi feszült­ségnek nevezzük. * * * A természetben előforduló mintegy 90 elem nagy része közönséges körülmények között szilárd halmazállapo­tú, 11 közülük légnemű, kettő pedig folyadék: a bróm és a higany. A tudomány mai állása szerint a Naprendszer 4,5 milliárd éve keletkezett, az élet pedig három milliárd esztendeje jelent meg a Föl­dön. A maihoz már hasonlító ember pedig 10 ezer éve le­pett színre. TÖRD A FEJED! BETÜREJTVÉNY KÖZMONDÁS Ha az elszakadt láncszeme­ket helyes sorrendben egy­más mellé fűzöd, a betűpáro­kat összeolvasva egy köz­mondást kapsz eredményül. MEGFEJTÉS A január 6-i számunkban közölt feladatok megfejtése: „Nincs a teremtésben vesz­tes, csak ón“, por, te. Nyer­tesek: Balogh Melinda, Nagykapos (Veiké Kapu- sany); Bakó Róbert, Ipolyfö- démes (IpeTské ÚTany); Bar- talsky Érik Oroszka (Po- hronsky Ruskov), Barczi Gabriella, Galánta (Galan- ta); Radi Melinda, Kisgéres (Maly Hores). ■ ■mm A labirintus elágazásánál

Next

/
Thumbnails
Contents