Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-30 / 26. szám

ŐSZINTÉN NE EGYÜNK MOSÓSZERT A rosszul elöblített tányérokon és evőeszközökön maradt mo­sogatószer súlyos zavarokat idézhet elő az emésztőrendszer­ben - erre a megállapításra jutott a Charles Clark professzor veze­tése alatt tevékenykedő kutató- csoport a londoni egyetemen. A kutatók leszögezik: az emész­tőszervek szöveteinek megkáro­sításához elegendő, ha naponta és testsúly-kilogrammonként 100 milligramm mosogatószer kerül a szervezetbe. Ez a meny- nyiség - mondja Clark - 100- szor annyi, amennyi normál kö­rülmények között marad a kevés gonddal elmosogatott edénye­ken. A felnőttek viszonylag ke­vésbé veszélyeztetettek. A ve­szély azonban reális a csecse­mők és a nagyon kicsiny gyer­mekek esetében. A kutatók szá­mításai szerint a mosogatószer­rel elmosott és gondatlanul elöb­lített cumisüvegen, tányérokon és kiskanalakon testsúly-kilo­grammonként 10 milligramm mo­sogatószer szokott maradni. Ez a mennyiség viszont - jelenti ki Clark professzor -, rendkívül ve­szélyes lehet a még nem telje­sen kialakult emésztőszervi szö­vetekre - írja az Europeo cimű olasz lap. HOGY SZÉPEK LEGYÜNK A FIATALSÁG TITKA NEM VARÁZSLAT Egy komplett kezelési prog­ram is segíthet megőrizni az arc frisseségét, de nem szabad el­hanyagolni a vitamindús táplál­kozást sem, amely alapja az arc, az egész test kondíciójának. Meggyőződésem, hogy a helyes táplálkozás a szépség, a fiatal­ság megőrzésének feltétele, elengedhetetlen része. Tudnunk kell ehhez, hogy a nélkülözhetet­len vítaminforrások a követ­kezők: A-vitamin: segítségével meg­tarthatjuk a bőr rugalmasságát, bársonyosságát, késlelteti a rán­cok kialakulását. Megtalálható a következő élelmiszerekben; sárgabarack, hal, citrom, sárga­répa, narancs, spenót, sütőtök. B-vitamin-csoport: kozmetikai szempontból a zsíros bőrűeknek igen fontos. Tartalmazza: jo­ghurt, banán, tojás, rizs, gabona­féleségek, hüvelyesek. C-vitamin: a rugalmasság nél­külözhetetlen forrása, az ereket és a sejtszöveteket védi, rege­nerálja. C-vitamint tartalmaz (többiek között): déligyümölcs, földi eper, burgonya, paradi­csom, káposzta. E-vitamin: felelős a sejtek és az egész szervezet fiatalságáért. Tartalmazza: növényi olajok, bú­zacsíra, gabonaféleségek, tojás. Vas: kiegészíthetjük a táplál­kozást vasban gazdag étrend­del, amely megelőzi a vérsze­génységet és a hajhullást. Tar­talmazza: tojássárgája, mo­gyoró. Víz: megtisztítja, hidratálja, méregteleníti a szervezetet, na­ponta legalább másfél liter fo­gyasztását ajánlom. h ^ A kassai (Kosice) Szlovák Magnezit Üzem, állami vállalat, kuntapolcai (Kunová Teplica) gépipari üzeme azonnali belépéssel felvesz ■ kőműveseket ■ vasbetonozókat ■ ácsokat ■ segédmunkásokat ■ bádogosokat ■ vízvezetékszerelőket ■ asztalosokat ■ mestert építkezési csoporthoz (épí­tészeti szakközépiskolai végzett­séggel). Felvesz továbbá: v □ géplakatosokat (hegesztői igazolványt a helyi szakiskolában szerezhet) □ vasöntőket. Fizetési feltételek az érvényes irányelvek szerint. Juttatások az üzem dolgozóinak: + húségpénz + saját belföldi és külföldi üdültetési lehető­ségek + étkezés az üzem étkezdéjében Toborzási terület: Rozsnyói (Roznava) járás. Bővebb felvilágosítás az üzem személyzeti osztályán kapható. ÚP-107 DIVAT A kosztüm ma már divattörté­neti fogalom. A világhírű divat­tervező, Coco Chanel forradalmi kétrészesei már sok évvel eze­lőtt meghódították a hölgyek szí­vét, s a kosztüm azóta is a ruha­tár egyik legfontosabb darabja. Az idei tavaszi talán még az eddigieknél is előkelőbb helyet biztosít ennek a praktikus össze­állításnak. Reggeltől estig kosz­tümben! - ajánlják a tervezők. Mert: a nap minden szakában jó megjelenést biztosít; munkába sportosabb, délutánra elegáns, estére alkalmi változatot vará­zsolhatunk a legtöbb kétrészes­ből, csak a blúzt, a kiegészítőket kell ügyesen összeválogatni, csereberélni. A most divatos kosztüm jel­lemzője a 7/8-os kabát és a tér­dig érő, szűk szoknya. A kabát alig karcsúsított, lezser szabású. A vállak hangsúlyosak, de nem túl feltűnőek. A gallér, a kihajtó széles, a kivágás mély, majd­nem derékig ér. A kabát és a szoknya azonos anyagból ké­szül, a nagy csíkos és nagy kockás anyagok a legjellemzőb­bek. A nagy kivágás sokat meg­mutat a kabát alatt viselt blúzok­ból, fontos, hogy a kosztüm szí­neivel harmonizáljon. Például: szürke kosztümhöz enciánkék­fekete pöttyös blúzt, ugyanilyen kétrészeshez narancssárga-bar­na pettyes blúzt, kitűzőzsebken- döt, sárga táskát, barna övét és virágot terveztek. A kabát ké­szülhet kihajtóval és gallér nélkül is, lehet egészen zárt és gomb nélküli, a szűk szoknyát bő, hú­zott alj is helyettesítheti. Az azonos anyagból készült kosztümök mellett most hódíta­nak az eltérő színű és mintájú Minden napszakban kosztümben összeállítások. A fekete-fehér- szürke és sima-csíkos-kockás változatok a legmutatósabbak. Virágos, egyszínű, absztrakt- mintás blúzokkal, kalappal, kesztyűvel, kiegészítve egyike a legdivatosabb tavaszi viselet­nek. Az övét kabáton kívül is viselhetjük, a tunikaszerű felső­rész nyújtja az alakot. A kosztüm valóban kellemes viselet, reggeltől estig elegáns, ki-ki választhat egyéniségének megfelelőt. f. M. APRÓHIRDETÉS KK Állás • A Bratislavai Építőipari Vállalat (álla­mi vállalat) 5-ös számú üzeme (Brati- slava - Petrzalka, Hakenova 24) a sza­bad és az államilag szervezett munka­erő-toborzás keretében felvesz:- kőműveseket- ácsokat- vasbetonozókat- teherautó-vezetőket- Építőipari gépek kezelőit- lakatosokat- villanyszerelőket- RDK 02 típusú daruk kezelőit- többéves gyakorlattal rendelkező építőmunkásokat. Az államilag szervezett toborzás a kö­vetkező járások területére érvényes: Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Bratislava-vidék, Galánta (Galanta), Topol'őany, Nyitra (Nitra) és Bratislava II. városkerülete. Kedvezményeink:- előnyös feltételek- ingyenes szállás- napi 32 korona különélési pótlék- munkaerő-stabilizálási prémium. ÚF -184 ■ A Nyitrai (Nitra) Útépítő Vállalat - ál­lami vállalat - tmavai üzeme (Smeral utca) a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) épitöipari részlegére (Pődafai út) felvesz:- szakképzett kőműveseket és ácsokat;- rakodógép- és földgyalukezelőket. Gépkezelői és C kategóriájú járműve­zetői engedély szükséges. Jelentkezni lehet a tmavai üzem káder­és személyzeti osztályán, vagy a duna- szerdahelyL részleg vezetőjénél, ahol, il­letve akinél az érdeklődők részletesen tájékozódhatnak. Toborzási terület: Dunaszerdahelyi és Galántai (Galanta) járás. ÚF-103 ■ A Nyitrai (Nitra) Sütőipari Vállalat duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) kenyér­gyára felvesz:- női és férfi munkaerőket két és három műszakra a termelésbe- karbantartót gépi berendezésekhez- villanyszerelőt- kőművest- festőt-gépkocsivezetőt C kategóriájú jogosít­ván nyal- középiskolai végzettséggel rendelkező női dolgozókat adminisztratív munka­körbe. Belépés megállapodás szerint. Az érdeklődők az üzem személyzeti osz­tályán jelentkezhetnek reggel 7 órától dél- után15óráig,telefon:24 370. ÚF-106 ISMERKEDÉS ■ 21/160 vidám lány, komoly, szimpati­kus fiú levelét várja fényképpel. Jelige: Szív. Ú-1865 ■ 41/174 özvegyasszony megismerked­ne komoly férfival. Jelige. Csak komo­lyan. Ú-1880 ■ 37/167 karcsú, két gyermekét egyedül nevelő fiatalasszony józan életű, özvegy vagy egy gyermekét egyedül nevelő férfi fényképes, bemutatkozó levelét várja 45 éves korig. Jelige: Kisebb testi hiba nem akadály. Ú-1895 ■ 31/164 diplomás lány, rendezett anya­giakkal társat keres jó megjelenésű, dip­lomás, kötelezettség nélküli férfi szemé­lyében. Jelige: Fényképpel jelentkezz! Ú-1904 ■ 33 éves elvált apa megismerkedne 31 éves elvált, kétgyermekes anyukával. Jel­ige: NZ járásból. Ú-1905 ■ 31/160 barna hajú, karcsú, egy gyer­mek édesanyja vagyok. Korban, sorsban hozzámillő férfi ismeretségét keresem (KN). Fényképes levelek előnyben. Jeli­ge: Hiányzol. Ú-1909 ADÁSVÉTEL ■ Eladó Lada 1200-as személygépkocsi. Telefon: Bratislava 363 073, érdeklődni esténként 20-23 óra között. Ú-1894 ■ Eladó felvonó építkezéshez, valamint faeszterga. Cím: Verké Ludince 270. Ú-1898 ■ Eladó menyasszonyi ruha 165 cm ma­gas, közepes termetre. Cím: Bódis Alica, Mlieőany ő. 47, 929 01 Dunajská Stre­da Ú-1902 ■ Eladó zöld színű Lada 1300-as, ár megegyezés szerint Cím: Mlieőany ő. 47, okr. Dun. Streda. U-1903 ■ Eladó 2-szobás családi ház nagy kert­tel Füssön (Trávnik na Ostrove). Adolf Nyitrai, Zemianska Olőa 582/33, telefon munkába: 96 152. Ú-1910 ■ Eladó Fiat Regata Dízel super. Jelige: Nyár 1989. Ú-1912 ■ Elcserélném nagy szoba-konyhás szö­vetkezeti lakásomat Komárom (Komámo) központjában hasonlóra Stúrovóbai,. Jeli­ge: Sürgős. Ú-1874 ■ Hútőkocsi kölcsönzését vállalom lako­dalmakra, rendezvényekre - engedéllyel. Érdeklődni munkanapokon 7.30-13.00 óráig telefonon: 0810/96 111. Ú-1970 ■ Idős néni albérlőt keres, aki gondozná. Jelige: Nagy lakás Kürtön (Strekov). Ú-1949 KÖSZÖNTŐ ■ 1989. június 29-én ünnepelte 70. szü­letésnapját özv. Bongya Józsefné Szádovszki Emma Fámádon (Famá). E szép ünnep alkalmából szívből köszön­tik, jó egészséget és hosszan tartó, bol­dog életet kívánnak: lánya, veje, unokái: Mili férjével és Öcsi feleségével, valamint három kis dédunokája: Pétiké, Attikcj és Kati­ka. Ú-1831 ■ Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a legdrágább édesanyát, nagymamát és anyóst, özv. Ambrus Zsuzsannát Nagyszarván (Rohovce), aki 1989. július 1 -én ünnepli születésnap­ját. ,E szép ünnep alkalmából sok erőt, egészséget és hosszú, boldog, békés életet kívánunk: gyermekei, menye, vejei, unokái és édesanyja. Ú-1915 ■ 1989 június 24-én ünnepelte 60. szü­letésnapját a drága, jó édesapa, nagyapa és após, Nagy Vilmos Újbáston (Nová BaSta). E szép ünnep alkalmából köszöntik és további jó erőt, egészséget, hosszú, bol­dog életet kívánnak szerettei körében: leánya: Éva, veje: Béla és unokája: Anetka Rimaszombatból (Rimavská Sobota). Ú-1945 ■ Könnyes szemmel, megtört szívvel emlékezünk halálának első évfordulóján a szeretett férjre, édesapára, nagyapára, Vizváry Bélára Nagymegyer (Calovo), akit a kegyetlen halál 1988. június 19-én, 76 éves korában, hirtelen ragadott ki családja kóréból. Akik szerették és tisztel­ték, emlékezzenek rá ezen a szomorú évfordulón. Felejthetetlen emlékét örökké szívünkben őrizzük: gyászoló családja. Ú-1884 m KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Köszönetünket fejezzük ki a Rozsnyói (Roíöava) Járási Kórház gynekológiai osztálya főorvosának és alkalmazottainak odaadó munkájukért, betegünk ápolá­sáért. A Harviscsák család Ú-1928

Next

/
Thumbnails
Contents