Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 3. szám
a tehenek békésen itike megérkezik. És a ládából. Béluska é szorítja az egyik oen fanyelű bicska, Esztergályos Árpi nem jön-e valaki, űzőjének kétkerekű a balonyi úton. Szól , menjen téríteni az ább sétál. Mutatja r, ha erre tekint - itt an hatalmas robba- langozzák a dunai obbanás helyét. Az érkezik a helyszín- iy: öt szétroncsolt ai. Köplinger Lajos- , > Árpi vérző testtel meséltek, fájdalom Esztergályos Árpi ar Lajoskát kocsin, ákra fektetve pró- órházba vinni. De Jtottak - meghalt. ért az üzenet. Nem aki az igazat, de ;ek már ravatalon ronhajszolt, habzó varra. Keményen, aa zárva, szótlanul ta, hogy a férjét lár feledte a tragé- leg hazatért Cseh- d. Mit sem sejtve aégét az udvaron, i, csintalan gyere- iy fognak örülni az idvaron megtudta, em vádolt senkit, sendes ember lett. be. Soha többé, ó lett az otthona. :ör magában be- i kis sírok mellett, végleg kiköltözött aékélve, gyermer *» r vagyok d’Artagnan. Van egy Lili mikrobuszom. A mikrobuszon a három testőrt fuvarozom. Porthos kövér, és üreggyulladásban szenved, Athosnak szívbántalmai vannak, Ara- misnak pedig szeretői. Mind a hárman orvosok. Aramistól nem irigylem a szeretőit, néhány évvel őelőtte ismertem már valamennyit, így aztán nagyon is tudom, miért nem irigylem. A becenevek az én ötleteim. A három orvos egy helyen dolgozott, összebarátkozott, együtt jártak szórakozni. Nagy közkedveltségre tettek szert a Csorbató környékén. Elneveztem hát őket „három testőrnek". Ők ezt a d’Artagnan névvel viszonozták. Ilyen minőségemben azután elvállaltam az élelembeszerző tisztét. Az orvosok katéterezni jöttek a Tátrába. A kíváncsiságomat csillapítandó, fehér köpenybe bújtattak, s megengedték, hogy a rögtönzött műtő sarkából végignézzem a munkájukat. A mezítelen pácienst letakarták egy lepedővel. Beledöftek a lágyékába egy vastag, üreges tűt, majd azon keresztül beletoltak egy hosszú, vékony huzalt. Kivették a vaskedves kísérletek költségeit. Konkrétabb is lehetnék, ám a sofőröknek nem kenyerük a zsarolás. Kísérletünknek azt kellett eldöntenie, építsenek-e ebben a tengerszint feletti magasságban gyógyintézeteket, és ha igen, milyeneket. Ki ne szeretne beülni egy gyógyintézet igazgatói székébe? Főképpen, ha a kinevezését már papírra is vetették, és csak a hivatalok végső jóváhagyására vár? És a boldog jövő csábító látomása elé most egyszerre odatolakodnak holmi véres kesztyűs bratislavai felcserek, úgy tesznek, mintha kanállal ették volna a bölcsességet, és spekulálni kezdtek a számítógép előtt. Senki sem kezeskedik érte, hogy nem tévednek, sőt szinte biztos, hogy tévedni fognak, ha nem arra az eredményre jutnak, amit már a népidőjósok is emberemlékezet óta hirdetnek! így hát segíts magadon, s az Isten is megsegít. Hátha meg tudná győzni őket!... Hiszen nekik igazán mindegy a dolog! Lám, hát ezt mutatná ki a három testőr ismeretlen vendégének lelkét fürkésző szonda. Biztosan kinézett már HUDEC VÁMPÍROK A TÁTRÁBAN tag tűt, és a huzal mentén bevezettek egy hajszálvékony zöld csövecskét. Elsötétítették a helyiséget, röntgensugárzással átvilágították a beteget, és a televíziós képernyőn látható árnyékot követve az egyik zöld csövet a szíven keresztül a tüdőbe hajlították, a másikat pedig a szívben hagyták. Ezután, már újra lámpafénynél, infúziót kapcsoltak a csövekre, és megmosták a mosdóban véres kesztyűiket. Reggelenként felvitettük magunkat felvonón a Soliskóra, este meg Pal'o Vavro visszahozott bennünket az anyaggal együtt a Csorba-tóra. A három testőr büszke volt. Szerették nehéz, felelősségteljes munkájukat, s én, inkább afféle szolgájuk, mint d’Artagnan, szurkoltam nekik. A betegek is megsejtették, nogy a munka, amelyet a három orvos végez, rendkívül felelősségteljes, és roppant fegyelmezetten viselkedtek. Meg tudom ítélni, nem első ízben vagyok tanúja efféle munkának. A szokásosnál nehezebb körülmények közt végzett vizsgálatoknak ez a fajtája nem gyakori. Ismert és kevésbé ismert helybeliek gyakran faggatnak, mit csinálunk mi voltaképpen. Mit feleljenek erre? Tartózkodó, kitérő válaszokat adok, teletűzdelem őket fél füllel elkapott szakkifejezésekkel, amelyek sem nekem, sem a többi laikusnak nem mondanak semmit. Ne adj’ isten, történik valami, hogy ne mondjam: előfordul egy haláleset, és a három testőrnek még az írmagját is elátkozzák. De csak fejezze be a vizsgálatot! Akkor majd valamennyi helybeli kíváncsinak oly színesen elmagyarázom a dolgot, hogy még álmukban is tisztelettel emlegetik a nevünket! A második kísérletsorozat befejezése után (az elsőt a Tátrába való indulásunk előtt Bratislavában végeztük) beültem a mikrobuszba, és leugrottam Bratisla- vába feltölteni az anyagkészletünket. Az eredményeket azonnal feldolgozták számítógépen, s a vizsgálatot irányító akadémikusoknak elvihettem az első összehasonlításokat. A vasárnap elmúlásával aztán visszatértem a Csorbatóra és a három testőrnél egy idegen férfit találtam. Késő éjszaka, sűrű őszi ködben kísértek haza. A kísérletek negyedik hetében a három testőr tengeralattjáró-betegséget kapott. Zárt helyiségben dolgoztak, folyton ugyanazoknak a laboránsoknak és nővéreknek az arca maradt rájuk, hát ettől teljesen kiborultak! Az egyik nem tudta felhúzni a hosszú használat és a folytonos sterilizálás következtében szétfoszlott gumikesztyűt, a másiknak a műszeres nővér elfelejtett púdert szórni a kesztyűjébe. Ezen aztán a szűk folyosó homályában hatalmasan összebalhéztak. Ebből az alkalomból, véletlenül szereztem tudomást az idegen férfi látogatásáról. Az illető kíváncsi volt az első eredményekre. Mindjárt megmagyarázom kíváncsiságának valószínű okát. A probléma magyarázatát nagyon messziről kell kezdenem, különben a tisztelt olvasó annyit sem értene belőle, mint én, s igazából semmit sem tudna. A kísérletet irányító akadémikus igyekezett az intézet számára nagy horderejű, tehát anyagilag kellőképpen támogatott munkákat szerezni, hogy azután az így szerzett pénzből, mondhatni feketén, fedezhesse a szívének magának a bútorüzletben egy kényelmes karosszéket, és beszerezte a csengő nyomógombját, amelyet majd a jobb lábához szerelnek a vastag szőnyeg alá. Szerencsére az orvosok egyike, Aramis sejti, hogy nemcsak a bátyja, hanem én is írok novellákat. Csak úgy magamnak - hogy legyen mit olvasnom, ha megöregszem. Legalább tudom majd, mit veszek a kezembe. Aramis aligha nézné jó szemmel, hogy egy sofőr szépírói ambíciókat táplál magában. Ő a tiszta művészet hirdetője, méghozzá a bátyja hatására. Tartok tőle, hogy a bátyja novelláit mindenki dicséri, de senki sem olvassa, legfeljebb az, aki recenziót ír róluk. Alakjai aprólékosan kidolgozott hullák, olvasásuk közben az ifjú értők sóhajtoznak, akárcsak a siratóasszonyok egy kisgyerek koporsója fölött. No most jól kiöntöttem a szívemet, istenesen megadtam annak az esztétának meg az író bátyjának! Az utolsó kísérletsorozat folyamán az új, kitartó, ismerős idegen visszaél a tényismeretével. A három testőrrel Ru- dónak szól itatta magát, de nem tegezö- dött le velük. Meglepett, hogy az idegen, azaz immár Rudo, éppen az ellenkezőjét akarja annak, amit eredetileg akart. Kezdetben leplezetlenül örült annak a megállapításnak, hogy a tátrai levegő kedvezően hat a kiválasztott betegek alapvető életfunkcióira. Most meg, mint mondja, örülne, ha a Tátrában nem építenének semmit. Pálfordulásának okát minden szemfülességem ellenére sem sikerült kifürkésznem. De én nem sajnálom a fáradságot, s végére járok a dolognak! Egyelőre annyit tudok, hogy Rudo az egyik közeli gyógyintézet helyettes igazgatója, és az Uj-Csorba-tó partján áll a villája, melyben a világért sem akarnék lakni, mert alighanem naponta huszonnégy órát takarítják, és több munkát ad, mint a bratislavai vár karbantartása. Elfuvaroztam a kötélpályához a betegeket, a személyzetet és az anyagot, aztán egész nap szabad voltam. Búcsúzóul integettem a három testőrnek, akik csak este öt-hat óra tájban térnek vissza a Soliskóról. A kényszerű szabadnapot régi szeretőmnek, egy Boriska nevű fodrászlánynak szenteltem. Gondosan rejtegettem Aramis szeme elől, mert gyanítottam, hogy ha Aramis csak egyetlenegyszer is a karjába kapná, Boriskát örökre elveszíteném. Boriska keskeny ajkú, tökéletes termetű, barna szemű szőke szépség volt. Partizánske- ból származott, mindmáig megmaradt benne a hajadonok páni félelme az érett nők fölényétől. Boriskának is mesélnem kellett róla, mit csinál a három orvos. A bennem lakozó testőr, a becsület lovagja jobb, ha befogja mind a két fülét, amikor Boriska előtt megjátszom az eszemet! Először arról fecsegnek, hogyan nyugtatgatják a beteget, hogyan hízelegnek neki, keresik a kedvét, a nyakát paskolgatják, akár egy hirtelen hozzájuk szegődött kutyának, aztán rávetik magukat, akkorát döfnek belé, hogy kilövell a vére, és telefröcsköli a falakat meg a mennyezetet; végül rákapcsolják a drótokat, mint az űrhajósra edzés közben. A páciens fulladozik a szondától, s keservesen liheg bele a csupa kerék villogó, kattogó és különféle görbéket rajzoló gépekbe, ömlik a vére, és majd' kileheli a lelkét. S mindezek mellett még bicikliznie is kell! Boriska nem valami mimóza lélek, de szavaim hallatán ellágyul, és elhűlve rebe- gi: Vámpírok! Aztán csodálatosan gyengéd hozzám. Nem hagy békén, mindennap újra meg újra el kell ismételnem neki az egész rémhistóriát, öntelt fickó vagyok, s a lehetséges vetélytársaim iránt tanúsított rejtett csodálat - még ha a vámpír szóval leplezi is - valósággal eszemet veszti. A kísérletek utolsó napja a Tátrában. Nyirkos, ködös az idő, de a nedvesség nem hatol az ember bőre alá, valamiképpen hozzátartozik az óriásfenyökhöz meg a fejünk fölött felsejlő büszke ormokhoz. Fáradtság és jókedv lett úrrá valamennyiünkön. Búcsúlakoma lesz! Ezt a három testőr adta tudtunkra, de látszott rajtuk, hogy titkolnak valamit. Hanem alábecsülték az idős, fehér hajú technikust. Ki tudja, honnan, de megtudta, hogy a lakomán ott lesz az az idegen pasas is, akit bizalmasan Rudó- nak hívtak, s nyíltan a szemébe mondta Athosnak:- Uraim, engem hagyjanak ki a játékból! Útra készen állok, akár azonnal indulhatunk! A három testőr összekacsintott, és Aramis felvilágosította az öreget, hogy eszükbe sincs belemenni holmi szélhámosságba, az idegen férfi azonban nem hajlandó végighallgatni semmiféle magyarázatot, csak egyre másra eteti-itat- ja, kinálgatja őket. S az ember ne legyen udvariatlan! Az udvariatlanság nem fér össze atestőri becsülettel! Hát ami igaz, az igaz, hét országra szóló lakoma volt! Rudónak, ha tetszett, ha nem, ki kellett egyenlítenie a számlát. A három testőrnek együtt sem volt húsz koronája. Másnap csomagoltunk. A teherautóra már ráhúztuk a ponyvát, amikor megállt mellette egy hatszázhármas Tatra, és kiszállt belőle az akadémikus. Behűtte- tett két üveg pezsgőt, és kérte a kísérletekről vezetett jegyzőkönyvet. A könyvet Porthos vezette, így hát tüstént részletes magyarázatba fogott.- Úgy értesültem, hogy a munkájuk eredményei iránt élénken érdeklődnek a helybeliek - szakította félbe az akadémikus, és fürkésző tekintetét végighordozta a három testőrön. Azok tisztességük tudatában a vállukat vonogatták. Ez a különös emberke, mármint az akadémikus, úgy verte be a szöget, mint egy öreg asztalos: előbb könnyedén a hegyére, majd kétszer erőteljesen a fejére koppintott. Odajött az akadémikus felesége is, mire a három testőr elment sörözni. Vagy tanácskozni? Sajnáltam őket, és semmit sem értettem, hiába lapoztam át titokban az eredményeiket őrző fekete füzetet. Pénteken utaztunk el a Tátrából. A búcsúztatásunkra eljött Pal'o Vavro, a turistaház gondnoka, akinél a So- liskón dolgoztunk. Hétfőn az akadémikus a dolgozószobájába hívatta a három testőrt. A szobában ott ült Rudo, az idegen is, és virzsíniát szívott.- Két nap csúsztatott szabadságot adok mindnyájuknak - mondta az akadémikus, minden szót alaposan megnyomva - a munkában töltött szombatokért. Ismerkedjenek össze a helyettesemmel - mutatott a szivarozó férfira. A három testőr bemutatkozott neki.- Azt hittem, ismerik egymást... A három testőr nem mert csatlakozni az akadémikus és új helyettesének nevetéséhez. Köszöntek, és kiviharzottak a dolgozószobából, mintha időzített bomba ketyegne benne. Rosszul palástolt örömmel dübörögtek le a lépcsőn, ki az épületből. Hurrá, irány a söröző! fgy nem hallhatták az akadémikus és a leleplezett Rudo kurta párbeszédét.- Na mit szólsz hozzá? Belevaló fickók, mi? Most már hiszel nekik?- Gazemberek! - mondta az akadémikus újdonsült helyettese - Minden tartalék pénzemből kifosztottak. És még csak el sem pirultak közben! HIDEGHÉTY ERZSÉBET fordítása elmeséli a legújabb anekdotákat és nézetet cserélünk. Snurkov Taburetkinnal olyan jóízűen el szoktunk beszélgetni, hogy alig vesszük észre, amikor eljön az ebéd ideje. Kiruhint is minden nap látom. Ha máshol nem, hát a folyosón, mert sokat dohányzik. Motkin a kórusban énekel, Moraskin faliújságot szerkeszt... szóval mindenki csinál valamit. Csak maga dolgozik munkakezdetétől a munkaidő végéig, meg azután is. Soha nem látom! Valamit csinálnia kell. Mindenkinek kell valamit csinálnia! Tud sakkozni?- Egy kicsit...- Akkor holnaptól elkezdi a vállalati sakk- bajnokság szervezését. És vezetni fogja a vállalati sakkfoglalkozásokat. Mert mindenkinek kell valamit dolgoznia! És nem szabad a nehézségek elöl meghátrálni. Jól jegyezze meg! ANTALFY ISTVÁN fordítása A. KLIMOV Valamit csinálni kell- Jó reggelt, Borisz Ivanovics! Hívni tetszett ...- Igen, hívattam. Panaszom van maga ellen. Ritkán látom! Mi van magával? Beteg? Vagy nincs megelégedve a munkahelyével... a munkájával?- Ugyan, Borisz Ivanovics! Honnan veszi ezt? Én olyan pontos vagyok, mint a nap, reggel nyolc órától délután hatig...jóformán fel se kelek a helyemről!- Hát éppen ez az! Nem akartam ugyan megbántani. De láthatja, hogy Vesznuskin például minden reggel újságot hoz nekem, MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Az atomkorszak mítoszai eljött a napunk nézd mily teremtő s romboló istenek vagyunk szolgánk a gép az elektronikus csodalény s győzi még agyunk teszünk naponta új csodát de rajongó hódolat dicsfénye körben nem ragyog glóriás tetteink éke egy erdőnyi csendre sem elég kitörni nem bír az ész homályba borít a láz s a mutatvány nem lesz tünemény Husziták (F. Gy. szobrászhoz) testüket lelkűkkel lelkűket testükkel védik szinte csak dísz a pajzs és cséphadaró a rögeszmék ellen emelt szekérpalánkon „Játsszunk Európát!" Szilágyi Domonkos emlékére hull a hó és belepi a várost nyomodra nem találok arcodra zuhant a tél röpülök vissza a dombra kíváncsi játszó gyermekkoromba emlékek húzzák szánomat de nem érintjük a szó gyökerét nem érjük be a Nap szekerét fölöttünk örökös Hold ragyog sohasem lesz sohasem volt csak lehetne mindig csak volna az írás létünkről dadog s álmokat szednek csokorba elmegyek mégis játékodért-s - /' f ' '' < / V Aj& ^ x ; & hgjnej Ott il i t : ' ' . f • t debb madár, m a szék? sztal.
