Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 3. szám

Lenin elvtárs ravatalánál írta: Illés Béla Moszkva, 1924. január 23. „Tegnap reggel a város vörös zászló- diszben állott, január huszonkettedike forra­dalmi ünnep. Tizenkilenc esztendő előtt e napon vezette Gapon pópa a cár szentpé­tervári téli palotája elé a reformokat kérel­mező százezernyi szegénységet - és a cár reformok helyett sortüzet adatott. E véres naptól számítja a történelem a kilencszáz- ötös orosz forradalmat - országos munka­szünettel, népgyülések ezreivel, este ünne­pi előadásokkal emlékezik a vörös Oroszor­szág a fekete napra. A nap első fele programszerűen folyt le- csak itt-ott jött a hirdetett előadó helyett más szónok. Kora délután feketeszegélyes vörös zászlókkal cserélik fel a vörös lobogó­kat az egyes középületeken. Újság nincs- bizonyosat senki sem tud - az utcákon sűrű tömegek láthatók - lassan, ellenőriz­hetetlenül terjed a hír: Lenin elvtárs meg­halt. Mindenki beszéli, de senki sem hiszi el egészen - a proletáriátus ellenségei annyi­szor keltették már halálhírét a proletárforra­dalom vezérének. A szerkesztőségek és pártirodák ablakai a munkaszünet ellenére végig világosak, szürkületkor megjelennek a külön kiadások: „Lenin elvtárs január huszonegyedikén este 6 óra 50 perckor meghalt. Január 24-én „Január 23-án délután egy órakor futott be a vonat Lenin elvtárs holttestével... ötezer ember mehet ki a pályaudvarra. Az utcán százezrek várják az egyszerű vörös koporsót. A szakszervezetek házának oszlopter­mében állítják fel a ravatalt. Mig a holttestet hozó menet meg nem érkezik, a házat katonaság fogja körül, a nyitott koporsó felállítása után csak egy kis diszőrség ma­rad hátra. A gyászterem alig pár pillanatra a hatóságoké, aztán megnyitják a nagykö­zönségnek. Moszkva zarándokúira megy Lenin elvtárs ravatalához. A gyárak mun­kásságának felvonulása csak ma délelőtt Moszkva gyászol Moszkva, 1924. január 25. „A fehér Moszkva vörös-fekete zászlódiszben áll. A Moszkvai Komité (párttitkárság) falain feketekeretes vörös plakátokon olvashatod a párt parancsát: „Lenin elvtárs meghalt - építsétek tovább művét, az uj társadalmi rendet megalkotó kommunista pártot." „Lenin elvtárs meghalt - dolgozz, hogy harcainak eredménye örökké éljen." „Lenin elvtárs megmutatta a kommunizmushoz vezető utat, a te kötelességed, elvtárs, hogy az utat járhatóvá tegyed." A gyárak, műhelyek, minden hely, ahol munkások vannak, hasonló kiáltványokkal gyászol..." Lenin halála után i Moszkva, 1924. február 1. „A közfelfogás a proletárforradalmat el­választhatatlanul összekötötte Lenin elvtárs személyével, amint egész bizonyosan a tör­ténelmi írás is Lenin nevével fogja megjelöl­ni a pontot, ahonnét az emberiség életének uj korszaka kézdődik. Lenin munkájának eredménye oly felmérhetetlenül nagy, oly nélkülözhetetlen volt az ő tanítása a prole­tárforradalmat vezető pártról és a proleta­riátus államáról és olyan felülmúlhatatlan volt az tevékenysége e párt és az első proletárállam létesítésében, hogy érthető a túlzás: a Lenin személyével kötni össze a forradalom és a proletárállam sorsát... ... Az első hatás a megdöbbenés volt - Iljics nincs többé! A gyász elsősorban lljicsnek szólt, az embernek, akit nemcsak csodált, hanem valóban szeretett is minden orosz proletár és földnélküli paraszt. De lljicset a forradalmon át szerette meg az orosz dolgozó, tudta, hogy milyen nagy része van Leninnek a szabaditó forradalom­ban és az öntudatos proletár már az első megdöbbenés után megértette a párt pa­rancsát: Lenin meghalt - építsétek ki erő­sebbre a kommunista pártot... ... Egy gyászünnepélyen mondta az egyik szónok: ha Lenin 1917-ben halt volna meg, nem lehetett volna pótolni a vesztesé­get - a legnehezebb korszakon keresztül­vezette az orosz forradalmat, ma már is­merjük az utat, ma már nem állunk szem­ben emberfölötti nehézségekkel - Lenin legnagyobb dicsősége, hogy az orosz forra­dalom ma már nélkülözni tudja Lenin zse­nijét. Talán nincs egészen így és főleg nincs így világméretekben..." (Szemelvények a Munkás (Kassai Mun­kás) 1924. február 1-jei, 2-i és 13-i számából) kezdődik, tegnap este százezres tömeg várt bebocsájtásra. A Nagy Színház tere zsúfol­va van, a Tverszkáján és mellékutcáin több száz méter hosszú sorban áll a nép. Egy- egy ember csak pillanatokra maradhat a ra­vatal előtt, mégis öt-hat órát kell várni a bebocsájtásra. Éjfél után a tömeg fogyni kezd, de még reggeli három óra után, amikor a szovjetkongresszus tagjai mennek a ravatalhoz, még akkor is ötezernél többen állunk a hófúvásban..." ......A bejárattól az emeleten levő osz­lopteremig vöröskatonák sorfala között megyünk. A ravatal körül nyolc katona áll és két polgári ruhás elvtárs, mellükön jelvény­nyel, ami azt bizonyítja, hogy végigharcol­ták a polgárháborút. A széles, alacsony ravatalon nyitott ko­porsóban fekszik Lenin elvtárs holtteste, szürke polgári ruhában, a mellén ugyan­olyan jelvény, amilyent díszőrsége hord. Nemcsak írjuk, valóban olyan, mintha alud­na. Lefogyott arca nem utolsó arcképein látható fáradt arckifejezésére emlékeztető, hanem egy esztendők előtti képére: a forra­dalom, a polgárháború Iljics elvtársáéra. Lassú menetben elindulunk kartávolságnyi­ra a koporsó mellett, annyi időre állhatunk meg, míg az orgona eljátssza az ismert gyászindulót. Nem lehet leírni ezt a pár pillanatot... Ami szépet és nagyot az életben láttunk, hallottunk, hittünk és reméltünk, ami igaz­ságtalanságot és fájdalmat elszenvedtünk: egy másodperc alatt minden eszünkbe jut. Láttam háborút és utcai harcot, győzelmet és vereséget, de soha ilyen fájdalmasan egybeolvadt tömeget nem láttam, mint az, mely ott állt a gyászfátyolos csillárok, a for­radalmi zászlók alatt, Lenin elvtárs ravatalá­nál. Aki nem érti meg, hogyan tudott az orosz proletár esztendőkön át éhezve dol­gozni, hóban, fagyban, rongyosan, mezítláb harcolni egy külső és belső fronton - annak meg kellene nézni azokat, akik Lenin elvtárs koporsója előtt állnak...“ Mottó: „Lenin nem a múlt, a már változatlan, s amit hűvös analízissel tanulmányozni lehet, kör­bejárva és elemeire bontva - nem a múlt, amire elég emlékezni Lenin a jövő és a lehetőség, amit meg kell valósítani, hogy egészen megértsük (Egy filozófus az 1980-as évekből) k A j a titka annak az óriási hatásnak, IVII amelyet V. I. Lenin gyakorolt a nemzetközi munkásosztályra? Miből eredt, miből táplálkozott az a határtalan bizalom, az a szeretet és mélységes tiszte­let, amelyet a kommunista és munkáspártok vezetői és tagjai éreztek iránta szerte a vilá­gon, tekintet nélkül arra, hogy melyik konti­nensen éltek, melyik nemzethez tartoztak? Ennek tanulmányozásához rengeteg mű, dokumentum, feljegyzés áll a szakemberek rendelkezésére. A Tribuna „Lenin a külföldi kommunisták szemével" című cikkében V. I. Lenin munkamódszereit, stílusát.vizsgálja meg ebből a szempontból, amikor a nem­zetközi munkásmozgalom, a kommunista és munkáspártok neves személyiségeinek, vezetőinek tapasztalataiból, véleményéből idéz. Elöljáróban kiemeli, hogy Lenin - épp­úgy, mint Marx és Engels - nem tűrte személyének semmiféle dicsőítését, kultu­nemcsak vezérüket, hanem a testvérüket is látták. A francia kommunista, Paul Vaillant-Cou- turier 1925-ben ezt írta Leninről: „Ez az ember, aki megrengette a világot, amikor elmélyében megforgatott mindent, ami ez idáig bolygónkon az életet meghatározta, ez az ember céltudatos élete végéig megő­rizte csodálatraméltó tulajdonságát, hogy úgy erezzen és gondolkodjék, mint a kínai kuli vagy a néger hordár." Tapintatosan és körültekintően bírált. 1921-ben a Kommunista Internacionálé III. kongresszusán például, amikor vitába szállt a német kommunistákkal, rájött, hogy elra­gadtatta magát, s szóban, majd levélben is elnézést kért a küldöttségtől, amiért a vita hevében „durva és tiszteletlen kifejezése­ket" használt. Mélységesen őszinte és emberi volt te­hát, pózok nélküli, mert az etikát, a párt erkölcsi alapelveit a gyakorlatban érvénye­„Emhernyi minta a jövőből" szát. Ennek ellenére óriási tekintélye volt, mivel senki sem tudott úgy együttműködni velük, annyira odafigyelni minden ország, minden kommunista és munkáspárt, min­den egyes ember véleményére, körülmé­nyeire, mint ő. A proletár nemzetköziség, az internacio­nalizmus elve volt az első szabály, amely a külföldi kommunistákkal folytatott tanács­kozása, vitái hangvételét meghatározta, amelynek alapján problémáikat megítélte, javaslatait, vagy határozatait megfogalmaz­ta. Átfogóan gondolkodni, az egész nem­zetközi munkásmozgalom érdekeit és tö­rekvéseit szem előtt tartani, megoldani a nemzetiségi problémákat elválaszthatat­lan összefüggésben a nemzetközi kérdé­sekkel - ilyen volt Lenin eljárása és ezt követelte minden kommunistától, minden proletár forradalmártól. Más eljárást nem tűrt meg, ez alól nem volt kivétel egyetlen ország, egyetlen kommunista párt sem. 1913-ban a következőket írta: „Az öntu­datos munkás nemcsak az orosz marxisták családtagjának érzi és tartja magát, hanem megérti, hogy a nemzetközi marxisták nagy családjának is tagja. Kötelességei vannak a nemzetközi munkássággal szemben. Fi­gyelembe kell vennie véleményüket és kö­veteléseiket. Egy pillanatra sem veszítheti el a kapcsolatot a munkások nemzetközi hadseregével. “ Ehhez az elvhez tartotta magát követke­zetesen és tántoríthatatlanul egészen élete végéig. Semmiféle eltérést ebben nem tűrt meg. Minden kommunista pártnak, tekintet nélkül a világban betöltött helyére, köteles­sége tekintettel lenni a többi pártra, s min­den pártra, együttesen. Figyelembe kell renni azokat a sajátos körülményeket, s azt az adott helyzetet, amelyek között ezek a kommunista pártok dolgoznak. A nagy nemzetközi problémákat a kommunista pár­toknak közösen kell átgondolniuk és megol­daniuk - ez volt Lenin véleménye. Minden kommunista, aki Leninnel talál­kozott, azonnal ennek a szemléletnek a vonzáskörébe került, s életre szólóan magával vitte ezt a benyomást, ezt az ügyre és emberre egyaránt figyelő szenvedélyes érdeklődést. Ezért érezték egész szivükkel hozzájuk tartozónak, igazi elvtársuknak Le­nint a franciák, a németek, a svájciak, vagy a kínaiak. Beszélgettek Leninnel legsajáto­sabb, hazájukat érintő legbonyolultabb problémákról éppúgy, mint pártjuk gondjai­ról. Mindig biztosak lehettek abban, hogy ö megérti, segít vagy tanácsot ad, hogyan miként oldják meg problémáikat, mivel Le­nin véleményét mindig abból kiindulva fo­galmazta meg, milyen volt az adott ország helyzete, s hogy egyúttal mit követelt a nemzetközi munkásmozgalom érdeke. A huszadik század kommunistáinak meg kellett tanulniuk azt a politikai alapelvet, hogy saját hazájuk munkásmozgalmának érdekeit és lehetőségeit egyeztessék az egyetemes kommunista ideálokkal. Minda­zok, akik az ő internacionalizmusának isko­lájába járhattak, s hívek maradtak tanításá­hoz, erről sosem feledkeztek meg. Ezeknek a forradalmároknak vérükké vált az interna­cionalizmus, s nemcsak gondolkodásukat határozta meg életreszólóan, hanem maga­tartásukat is. Ók alkották a nemzetközi kommunista mozgalom magvát, s Leninben sítette, amikor korrekt, tapintatos és figyel­mes volt azokkal szemben, akikkel tárgyalt. Viszont sosem volt elvtelenül megalkuvó, az alapvető kérdésekben rendíthetetlenül következetes volt. És kérlelhetetlen azokkal szemben, akik megsértették az internacio­nalizmus elveit, elszakadtak a nemzetközi munkásmozgalomtól, vagy az elhajlás hibá­jába estek. Fölmerül a kérdés, mire alapozta Lenin mélyreható tudományos elemzését, kiváló stratégiai tudását a nemzetközi munkás- mozgalom problémáinak megoldásában? Minden arra mutat, hogy a marxista elmélet átfogó ismeretén kívül sokoldalú tájékozott­ságára épült mindez. Ismerte minden or­szág helyzetét, a nagyokét és kisebbekét, a kevésbé jelentősökét egyaránt; politikai rendszerüket, gazdaságukat, katonai erejü­ket, pártjaikat, munkásosztályukat és veze­tőiket. Ezeknek az alapján irányította a nemzetközi munkásmozgalom, az adott országok kommunista pártjainak munkáját. Amíg nem volt pontos áttekintése, nem szólalt fel velük kapcsolatban. Ismeretei méreteit nehéz még csak elképzelni is. Hiszen amikor ő élt, még nem voltak mű­szakilag a maihoz hasonló, korszerű tájé­koztató eszközök. Mégsem volt még egy ember, akinek alaposabb, nagyobb áttekin­tése lett volna a világ dolgaitól, mint neki. Idézzünk ezzel kapcsolatban néhány példát: Rudas László így emlékezik találkozásá­ra Leninnel 1919 tavaszán: „Hány földmun­kás és szegényparaszt van Magyarorszá­gon? - kérdezte hirtelen Lenin. A háború előtti statisztika alapján azt mondtam, körül­belül négymillió. “Mennyi?« - ismételte meg a kérdést csodálkozva és komoly hangon folytatta: “Nézze, ezekkel a dolgokkal csak nagyon nagy felelősséggel szabad foglal­kozni. Tegnap este nálam volt a magyaror­szági kommunisták egyik vezetője, külön­ben az ön szomszédja, s amikor feltettem neki ugyanezt a kérdést, nem tudott nekem válaszolni. Milyen kommunista az, aki nem ismeri az osztályerők arányait a saját hazá­jában és főleg, amikor nem tudja, mennyi hazájában a nincstelen földmunkás vagy a proletársorsban élő paraszt?"" Lenin az osztályerők helyzetét éppolyan alaposan tanulmányozta, mint a hadvezér serege, csapatai állását a csatamezőn. An- tonín Zápotockyval folytatott beszélgetését például 1929-ben így rögzítették: „És a pártkongresszus? Meglesz hamarosan? Azt mondjátok, szeptemberben? És mit szól ehhez a baloldal? Sikerül megnyerni a több­séget?... Nem tudom, nem tudom, nehogy korai legyen az öröm, még nem tudhatjátok, mire képes, mit tesz majd a jobboldal... És a szakszervezetek? Egységesek? Nem! Melyik szakszervezet a legerősebb? A szo­ciáldemokratáké! És kinek a kezében van a vezetése?" De sorolhatnánk ugyanígy tudományos elemzésének, távlatokat meghatározó stra­tégiájának módszereit, tárgyilagosságát, demokratizmusát vagy dinamikáját, amely munkáját, tevékenységét áthatotta. Akárhon­nan nézzük, akármilyen szempontból ele­mezzük is, egyszerűsége, szerénysége éppúgy követendő példánk kell hogy le­gyen, mint azok az alapvető elvek, amelyek szerint dolgozott és élt.

Next

/
Thumbnails
Contents