Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-19 / 20. szám
Könnyek Tariítható-e a sírás? (Francia anekdota) Első Ferenc francia királynak volt egy híres udvari bolondja, akit nagyon sokan irigyeltek tőle. Ugyanis ez a bolond sok okos tanácsot adott a királynak, főleg államügyekben. Egyszer, amikor nagyon jó kedve vott a Királynak, megkérdezte udvari bolondját:- Ugyan mondd már, te bolond, elcserélnéd-e a hivatásodat az enyémmel?- Semmilyen körülmények között sem - válaszolt a bolond. Rendkívül meghökkent a király, és meglepetten kérdezte:- Talán szégyellnél Francia- ország királya lenni?- Kedves királyom, én nem szégyellnék Franciaország királya lenni, de azt már nagyon szégyellném, ha Francia- országnak olyan udvari bolondja lenne, mint ön. Zakar János fordítása Hogyne lenne tanítható. Minden színész tanú rá, hogy meg is tanulható. De szépen sírni nemcsak a színpadon művészet. Erre a gondolatra alapozva nyitotta meg könnyiskoláját Madridban egy spanyol pszichológus. Akik beiratkoznak tanfolyamaira, sokféle sírás mikéntjét sajátíthatják el. Megtanulják, hogyan lehet a könnyeket mesterségesen előcsalogatni, vagy épp ellenkezőleg: elfojtani; mit kell tenni, hogy valóban szépen, a szem kivörösö- dése és az arc eltorzulása nélkül zokogjunk, mikor tanácsos csak egy-egy könnyet kipréselni, mikor üvöltve bőgni, s ha épp csak könnybe lábad a szem, milyen fénybe állni a leghatásosabb, hogy akinek a könnyet szánjuk, e diszkrét sírást biztosan észrevegye. Tanfolyamait a mester főleg nőknek ajánlja, mivel nekik a sírás úgymond, ősi fegyverük, melyet bevetni ma is érdemes. Férfiaknak inkább különórákat javasol, azt állítván, rivás terén nehezebb a felfogókészségük, noha a nemcsak átvitt értelemben, de valóságosan is a súlyosabb férfikönny súlyos helyzeteket is megoldhat, mert ritka, és épp ezért becses. A pszichológus iskolájának jelmondata: ne szégyellje saját könnyét, inkább használja kil Jó-e sírni? DOBI TÓTH MARGIT Katicabogárka Tavasz van, kelj már, kelj, hétpettyes bogárka, Szállj ide, szállj oda arany napsugárba! Virágzó zöld rétre, fényes palotába, szállj erre, szállj arra, katicabogárka! Olivera Sijacky Én rendes ember vágok A vérkeringést felfedező angol William Harwey volt az első orvos, aki felfigyelt rá, hogy az emberben dúló érzelmi viharok, ha nem tudnak kitörni, szívritmuszavarokat, illetve emésztési zavarokat okozhatnak. Mióta Selye János megfogalmazta stresszelméletét, tudjuk, vérnyomás-emelkedést, gyomorfekélyt, allergiát, sőt bizonyos reumatikus betegségeket is. Az is kétségtelen, hogy a sírás segít levezetni az érzelmi feszültségeket. Korunk pszichológusai is egyöntetűen vallják, hogy sírni kifejezetten hasznos. Bajnak inkább az nevezhető, ha valaki, ^mikor sírhatnékja támad, egyetlen könnyet sem tud pottyantani. Van, akiből a legjelentéktelenebb okok miatt fékezhetetlenül előtör a zokogás, mig mély fájdalom nem váltja ki belőle a sírást, mert a nagy kín látszólag érzéktelenné merevíti. Az ilyen befelé forduló emberen jóval nehezebb segíteni, mint azon, akinek szabadon áramlanak az érzelmei. Egyébként Darwinnak is van egy érdekes megállapítása a könnyekről. Síró gyereket vizsgálva azt észlelte, hogy miközben pityeregnek, szemükben javul a hajszálerek vérellátása. mert a könnymirigyek a szemizmok összehúzódásától, mintegy „tornájától" kapják az ingert. Olyan emberek is akadnak, akik kifejezetten azért ülne be a moziba egy szomorú filmre, hogy jól kiböghessék magukat. Amiből okszerűen következik, hogy sírni néha valóban jó. Kun Erzsébet I I I I I Verófényes idő volt. Péter, Mária, Viktória, Jóska és Zorán rettenetes lármát csaptak az iskolába menet, mivel nem tudtak megegyezni abban, hogy a tornaórán ki rúgott több gólt. Az egyik kerítésnél megláttak egy cseresznyefát. Ágain nagy szemű cseresznyék piros- lottak. Csábították őket. Abbahagyták a vitatkozást, táskáikat letették a kerítés mellé és a fa alá álltak. Másnap Anna tanító néni közölte velük, hogy csúnyán viselkedtek, amikor más cseresznyéjét dézsmálták. Ráadásul az ágakat is letördelték. Ezért házi feladatot kellett írniuk azzal a címmel, hogy Rendes ember vagyok? Péter ezt írta: „Én rendes ember vagyok, mivel a cseresznye felét odaadtam a húgomnak. Ugyanis a mama arra tanított, hogy mindent meg kell osztanunk, az ember nem lehet önző". Viktória így írt: „Én rendes ember vagyok, mert szeretem a természetet és főleg a cseresznyefát. Annyira szeretem, hogy nem tudtam ellenállni. Közismert dolog, hogy a gyümölcsöket valamilyen formában hasznosítanunk kell..." Jóska így fejezte be a fogalmazást: „A rendes embernek segítenie kell másokon. Így lényegében rendes ember vagyok, ugyanis a társaságban én voltam a legmagasabb, ezért lehúztam a lányoknak az ágakat, hogy ők is szedhessék a gyümölcsöt." Tamás pedig nagy betűkkel így fejezte be az írásbeli leckét: „Én vagyok a legjobb ember. Rajtam kívül mindenki lopta a cseresznyét és tördelte a gallyakat. De én ügyeletes voltam az iskolában, ezért nem mehettem a többiekkel. Hazafelé menet sem téptem le egyetlen szemet sem. Ugyanis már nem volt mit. Milyen barátok azok, akik minden cseresznyét leszednek, nem hagynak nekem semmit. Én igazán rendes ember vagyok, mert nekik is hagytam volna.^ Őrei Éva fordítása Gondolkodom, tehát... 1' l|l II PÖRGŐ FORGÓK A képen három forgó teljesen egyforma, csupán más és más helyzetben látható. Két ábra viszont eltér tőlük. Melyek ezek? ÓRÁSNÁL Az órásnál látható szebbnél szebb órák közül csak kettő jár pontosan. Nézd meg jól a képet, és állapítsd meg, mennyi idő volt akkor, amikora kisfiú órát szeretett volna venni! MEGFEJTÉS A május 5-i számunkban közölt feladatok megfejtése: egy villa hiányzik; a B-vel jelölt kocka. Nyertesek: Ligád Zoltán, Kövecses (Strkovec); Okos Zsolt, Oroszka (Pohronsky Ruskov); Duray Katalin; Szene (Senec); Murányi Gábor, Őafárikovo; Gál Csaba, Naszvad (Nesvady). ELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEM Csehszlovákiai magyar írók vallomásai Fonod Zoltán SENKI EL NEM VEHETI Ma is meghatódva, lenyűgözve állok egy- egy impozáns magán- vagy közkönyvtár polcai előtt. Azokat a könyveket keresem, melyek a régmúltból vagy a félmúltból tekintenek felénk, ösztönzést adva a világ megismerésére, a történelem megértésére. Ebben a „rácsodálkozásban" jóadag a nosztalgia is, hisz meglehetősen későn találkoztam a könyvvel. Ha meggondolom, hogy a mai gyerekek (köztük az én gyerekeim is) szinte másfél, kétéves koruktól, a leporellóktól együtt élnek a könyvvel, óhatatlanul is behozhatatlan hátránynak érzem a múltat. A magamfajta falusi gyerekek sorsa a munkáshétköznapokban alakult, formálódott. Az első mesét az anyai szeretet költötte. Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas, meg a Hamupipőke történetét átfűtötte az élet megpróbáltatásaira figyelmezö szándék. Az a paraszti ösztön, mely tapasztalatai, ismeretei átadásával szélesítette gyermekei számára a világot és próbálta elviselhetővé tenni a szegény sorsot. A tűrés kényszerű alázata és az elégedetienseg, zúgolódás lázadó ösztöne együtt volt a hétköznapokban. Ebbe a vége nincs sorsba lopott be olykor derűt a mese, az ellesett történetek újramondása meg az élcelődések. Úgy alakult, hogy a történelemmel is idős emberek, barátai és szomszédok élettapasztalata révén ismerkedtem meg. Számomra eleinte a mesék világába tartozott az, amit ók Piavéről, Isonzóról, az első világháborús katlanról, huszárrohamokról, gyötrelmekről beszéltek, éjszakába nyúló hosszú téli estéken, füstölgő petróleumlámpa fényénél. Apám katonaélményeiból az árvái szegénysors, majd az őszirózsás forradalom emléke, anyám élményeiből a cselédsors meredt felém. Ezek az igaz történetek voltak a felnevelőim, s tettek érzékeny- nyé a világ, a szegénysors dolgai iránt. A „Nem lesz a tőke úr mirajtunk... "-ot vagy a parasztkesergöt már nyiladozó értelemmel ismertem. Az ősök emlegetésekor nemcsak kovácsok és parasztok tűntek fel, hanem egy-egy negyvennyolcas huszár alakja, sőt Bocskai katonája is. Ezek a mentségeim arra, hogy túlságosan későn találkoztam a könyvvel. Mert nemhogy kenyérre, de sokszor sóra, lisztre is alig tellett. A kalendáriumon kívül egyetlen könyvre emlékszem, apám énekeskönyvére, majd később Féja Géza Magyar március című füzetére. Az első könyvet, Petőfi összes verseit, születésnapi ajándékként, nővéremtől kaptam. Talán ennek is szerepe volt abban, hogy elsős gimnazistaként, tizenkét éves koromban, amikor egy sikeres verseny eredményeként középiskolába mehettem, a versírás ősi ösztönének magam is engedelmeskedtem. Szobatársaimmal (Beke Lacival és Ozsvald Árpáddal) együtt írtuk a kegyetlenül rossz verseket Jómagam hamar beláttam, hogy hasznosabb lehet, ha kísérleteimet abbahagyom. A csurgói gimnázium (falusi gyerekszemmel) hatalmasnak tűnő könyvtára kínálta az első alkalmat, hogy bebocsátást nyerjek egy végtelen irodalomba. a nyilasok (a csallóközi tizenévesekkel együtt) ágyútölteléknek Németországba hurcoltak, úgy léptünk a felnőttkorba, hogy testileg, lelkileg még gyerekek voltunk. A megmaradás ösztönével a túlélés reményével, társaimmal együtt, háromszor szöktünk meg az alakulattól, míg végül amerikai fogságba, majd fogolytáborba kerültünk. Ez az időszak tanított meg a naplóírásra, melyet később abbahagytam. A fogolytáborban akadtam rá, véletlenül, Károli Gáspár fordításában az Új testamentumra. A fogolytábor keservei között, fél év alatt mintegy kétszer-háromszor böngésztem végig. Megtanultam belőle azt az emberséges üzenetet, hogy szeretet nélkül semmik vagyunk, s azt is, hogy ..semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért". A hely szelleme Csokonait kínálta. Sétáink, csellengéseink során a gimnázium parkjában szinte naponta láttuk a Csokonal- padot, és rajta az emlékező sorokat: Itt ahol most zöld gyep felett, vén fák alatt e kis pad áll - Itt tanított s verselgetett Csokonai Vitéz Mihály! A „szecska" időszak (elsős gimnazista) felejthetetlen élménye volt A nagyenyedi két fűzfa (Jókai), és a Prakovszky, a siket kovács (Mikszáth). Később ismét Jókai következett (És mégis mozog a föld című regénye) és Arany László A délibábok hőse című műve. Meséskönyvekkel csak felnőtt koromban ismerkedtem meg. Később Ady és Móricz, majd Szabó Dezső parasztimádata jelentette a felnőttévá- lást. És a magyar irodalom mellett a világ- irodalom nagyjai, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Baudelaire, Stendbal. Zola müvei igéztek meg bennünket. Emberi lényeg és a társadalom összefüggéseiben gondolkodva kerestük az értelmes élet lehetőségeit. A ponyva- és szórakoztató irodalmat jobbára elkerültem, bár nem tagadom, a színvonalasabb termékek alkalmasak lehetnek a hasznos időtöltésre. Viszont adósnak érzem magam a világirodalom, sőt a magyar irodalom egyes kiemelkedő alkotóival szemben. A második világháború gyötrelmes éveiből, Somogyország csücskéből inkább a félelem, a légiriadók maradtak meg bennem. Majd tizennégy éves koromban, amikor Nemzedékünk „gyermekkorát" végigszántotta a történelem. Talán ez is az oka, hogy a könyvből, a kulturális örökségből, a „megvalósult éhségálomból" ma is a szókratészi igazságot véljük kihallani.: ,,A tudás - erkölcs, az erkölcs - tudás ". Egy élet tapasztalatával mondhatom, olyan hatalom ez, melyet soha, senki el nem vehet. Ezért csak a mindennapi igazságot tudom megerősíteni: kell a jó könyv, mert olvasni jó. . I I I IMI 191
