Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-19 / 20. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 20 1989. május 19. XXII. évfolyam Ára 1 korona .................. ' » -4 :$■& íjijj -gí gf * '•$$$ .. ‘•iji. m í. . ■ '& S W ' Wí¥:: <• | $■' xv ■ v '• , ./■ ^ ■ 1* %$£ >! w 31 Jr • 'ísíIIés . A ÖSTK felvétele A kommunisták felelőssege \ Vajon ki emlékszik még Zsigó Máriára? A gyermekek, akiket örökbe fogadott és fölnevelt, biztosan. De a nagyma- gyariak (Rastice) közül valószínű, csak az idősebbek tartják számon, hogy hosszú éveken keresztül volt a hnb titkára és elnöke, s hogy számtalan más tisztséget is betöltött. Azokban az első években, amikor közös gazdálkodást, szocialista közigazgatást tanulni és tanítani egyszerre kellett, minden faluban ott tevékenykedett, intézkedett néhány hozzá hasonló ember. Ez az 1905-ben született asszony, aki a férjével együtt végigküzdötte a kommunisták harcait az üldöztetés esztendeiben éppúgy, mint a felszabadulás után, hatvanadik születésnapján az üdvözletek között egy névtelen levelet is kapott. íme néhány mondat ebből a levélből: ,,Csak az lehet igazi kommunista, aki tetteivel, életévei bizonyltja szavai igazságát. Akiben nincs önzés, irigység, álnokság, hanem megértő, érző. Nemcsak esze, szive is van. ön ilyen, ezért vagyunk büszkék önre. “ Azóta évtizedek teltek el, Zsigó Mária is, mint a legtöbb veterán kommunista, akit még ismerhettem, már csak példaként él emlékezetemben. S olyankor idézem fel egy-egy vonásukat, magatartásuk legjellemzőbb összevetóit, amikor embert próbáló, felelősségvállalást kívánó idők sodrában kell helytállnunk. Mint most is, amikor korunk forradalmát, az átalakítást próbáljuk megérteni és akarjuk a nép legszélesebb rétegeinek részvételével társadalmi méretekben megvalósítani. A CSKP KB főtitkára a központi bizottság 13. ülésén kijelentette: ,,a kommunisták nem maradhatnak névtelenek, mindenütt igazi harci erőként kell fellépniük, a munkában és az életben példaként kell szolgálniuk. “ Nem, egyáltalán nem új ez az igény, ez a követelmény. Az előttünk járók, a pártalapítók eleve úgy indultak szervezni és meggyőzni, másokat is maguk mellé állítani, hogy egész lényüket, teljes valójukat az ügy szolgálatába állították. S tették ezt oly korban, amikor kommunistának lenni egyet jelentett a társadalmi kirekesztettséggel, a munkanélkülivé válás mindennapos lehetőségével, majd a „lebukás", a börtönbe kerülés veszélyével. Mégis tudták minden faluban, ki a kommunista. Major Istvántól, Steiner Gábortól, Fábry Istvántól kezdve Poszpis Józsefig, és Fehér Gáborig mindannyian azt vallották, hogy csak olyan lángot gyújthatnak, amely bennük is ég, és azért váltak a lenini eszmék hordozóivá, hogy megvalósítani akarják őket. Annak a felismerésnek, tudatos forradalmiság- nak a szellemében, amely kimondja: ,,a forradalom azzal tanít, hogy a politika megoldásra váró aktuális feladatait a legszem- léltetöbb és legérzékelhetőbb formában veti fel, szinte rákényszerítve a néptömegeket arra, hogy átérezzék ezeket a feladatokat, lehetetlenné téve a nép puszta létezését is e feladatok megoldása nélkül." Ha a megvalósuló, s a „menet közben" tökéletesítést, fejlesztést igénylő társadalom további építésére szólítja tagjait a 68 évvel ezelőtt megalakult kommunista párt, arra, hogy „az érted haragszom, nem ellened" jobbító szándékával tárják fel és távolítsák el a haladás útjában álló akadályokat, s állítsák maguk mellé a dolgozók tömegeit. Miért idézem fel Zsigó Mária szelíd határozottságát, Posz- pís József, Fehér Gábor és a többiek bátorságát? Az önzetlenséget, a minden személyes érdeket, kényelmet és anyagi előnyöket mellőző, egészséget nem kímélő, magánéletről is lemondó lelkesedést, azt a belső lobogást, amely a jellemzőjük volt? Hiszen ma már jóval szervezettebb körülmények között, okosabban elosztva feladatokat és munkát dolgozhatnak pártonkívüliek és kommunisták, nem kell, hogy néhány ember vállára nehezedjék minden tennivaló, minden, forradalminak, a kor igényeinek értelmében újnak tartott feladat. Belső, meggyőződés, másokat is hevíteni tudó belső lobo- gás nélkül azonban e tények szigorú érveihez ragaszkodó korban sem lehet másokat magunkkal ragadni, a szemlélőket, a kivárókat a váll-váll mellett haladók közé szólítani. Nem, egyáltalán nem úgy képzelem, hogy a kommunista hibátlan és tökéletes ember, hogy tévedhetetlen. De kell, hogy őrizzen valamit abból a lángból, amelyet az egykori pártalapítók gyújtottak. Hogy egy-egy jellemvonásában, tetteiben és egész életében legyen ott, amit egyszerű szavakkal Zsigó Máriának egykor úgy fogalmazott meg az öt köszöntő levélíró: „aki tetteivel, életével bizonyítja szavai igazságát." Ha ók élnének, vajon mi lenne a véleményük - jut eszembe gyakran. Persze, nem az akkori körülmények és a mai valóság összevetésének szintjén, hanem ha máig élve, velünk haladva látnák mai tetteinket, milyennek tartanának bennünket? Az általuk fontosnak tartott jellembeli tulajdonságok alapján, magatartásunkról, rólunk mit mondanának? Bizonyára kevesellnék vitázó kedvünket. Hiszen szenvedélyesen szerettek vitatkozni, érveikkel, véleményükkel meggyőzni másokat. Valószínű, hogy csodálnák a fiatalok tudását. És nagyobb teret kívánnának nekik. Sokallnák türelmünket a tétovákkal, a konkrét munkától húzódozókkal szemben. Furcsállnák kényelemszeretetünket, s kevesellnék bátorságunkat, amikor új és merész megoldások vállalásáról van szó. És minden bizonnyal emlékezetünkbe idéznék Klement Gott- wald szavait: Szemünk fényeként kell védelmeznünk pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja egységét, nagyságát és akcióképességét. Nem ismételhetjük eleget, mit jelent a párt. Párt nélkül nem lenne népi demokratikus köztársaság. Párt nélkül nem lenne győzelmes február. Párt nélkül nem szavatolhatnánk, hogy nem térünk le a szocializmus útjáról. “ És ezek az időszerű gondolatok összecsengenének a CSKP KB 13. ülésén elhangzottakkal: ,,Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy a társadalomban zajló események döntő ereje a párt kell, hogy legyen. A párt munkájának színvonalától és hatékonyságától függ, hogyan sikerül megoldani az előttünk álló feladatokat. “ Ezt a megkívánt színvonalat és hatékonyságot pedig a kommunisták pártmunkája teremti meg, hozza létre. De csak akkor, ha meggyőződéssel és szigorú igényességgel dolgoznak. Úgy, hogy munkájuk és magatartásuk mércévé váljék. Olyan példává, amilyen a Zsigó Máriáké volt. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET
